Hatvan története

Hatvan várossá nyilvánítása, 1945

2010. június 26. - Ziggy Stardust

 Hatvanunk június 27-én ünnepli várossá nyilvánításának 65. évfordulóját, amelynek jegyében egész éves programsorozat zajlik település-szerte. A témakörrel korábban részletesen foglalkoztam a 2005. évi Agriaban (Dobó Vármúzeum Évkönyve), illetve tömören a Hatvani Hírek 2009. júniusi számában, de talán nem dől össze a világ, ha a legfontosabb momentumokat vázlatosan ismét áttekintjük.

 

Mezőváros/oppidum

       Hatvan jogállásai közül a mezővárosról (oppidum) számol be írásos forrás legkorábban. Egy 1406-ban kelt oklevél említi így a települést, de valószínűsíthető, hogy már a XIV. század utolsó harmadában rendelkezett a település e címmel. A mezőváros kifejezésnek nincs köze a mezőgazdasághoz vagy más „mezei” tevékenységhez, mindössze arra utal, hogy míg a szabad királyi városokat fallal vették körül, addig a mezővárosoknak erre nem volt lehetőségük. A mezővárosok a jobbágyfalvakhoz hasonlóan földesúri joghatóság alatt álltak, azonban az évszázadok során bizonyos privilégiumokat szereztek (helyi önkormányzat több-kevesebb önállósággal, bíráskodás kisebb ügyekben, kedvezőbb adózási feltételek stb.). Ám a mezővárosok jogosultságai elmaradtak a szabad királyi városokkal szemben: lakói továbbra is jobbágyok maradtak, szemben a szabad királyi városok polgáraival, akik függetlenek voltak a földesúr és a megye fennhatósága alól. A mezőváros leírásával egyébként a magyar közjog nem foglalkozott, viszonyait a rendi magánjog, vagyis a település és a földesúr közötti írott vagy íratlan szerződés határozta meg. Éppen ezért az egyes mezővárosok között jelentős különbségek jöttek létre kiváltságaik jellege és eredete szerint.

       Szűkös ismereteink szerint a XVI. század elejéig Hatvan „dinamikus fejlődő” oppidum volt, a kedvező folyamatot azonban a török hódítás (1544) derékba törte. A török kiűzése után Hatvan lassan talpra állt, a mezővárosi jogállás is reaktiválódott, a település korábbi jelentőségét azonban nem nyerte vissza. A XVIII. századi leírások egy átlagos magyarországi településről számolnak be, amely inkább faluhoz, mint városhoz volt hasonlatos.

       Az 1848-as ún. áprilisi törvények gyökeres változást hoztak a mezővárosok életében: a jobbágyfelszabadítás által a jobbágyok személyileg szabad emberré váltak, akik egyúttal tulajdonjogot nyertek az általuk használt úrbéri földön. A földesúrnak fizetett különböző járadékokat pedig eltörölték, ezáltal a mezővárosok által korábban szerzett privilégiumok idejétmúlttá váltak. A települési jogállások törvényi szabályozására 1848-49-ben már nem maradt lehetőség, a szakirodalom azonban egyetért abban, hogy mezővárosokról jogi értelemben 1848 után már nem beszélhetünk, függetlenül attól, hogy a települések mezővárosi címe továbbra is megmaradt.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Nagyközség (1871–1945)
A kiegyezés utáni polgári törvénykezés a korábbi évszázadok nehezen kezelhető települési jogállásait egységes rendszerbe kívánta foglalni, amelynek alapja az adott település gazdasági teljesítőképessége és a fenntartott helyi közigazgatási szervezet összetétele lett. Elsőként a legjelentősebb szabad királyi városok és további 21 város helyzetét rendezték 1870-ben azáltal, hogy ezeket önálló törvényhatósággá emelték (törvényhatósági jogú városok). A fejlettebb mezővárosok rendezett tanácsú (rt.) városokként, míg a kisebb jelentőségű, kevesebb lakossal rendelkező települések – így az egykori mezővárosok többsége - pedig mint nagyközségek szervezték újjá közigazgatásukat; utóbbi körbe tartozott Hatvan is. A nagyközségi jogállásra való átállással kapcsolatban három fontos megjegyzést érdemes tennünk:

1. A helytörténeti irodalom – nemcsak Hatvan esetében – gyakran az 1886. évet említi a községi és rt. városi szervezetre történő átállás időpontjául. Ennek hátterében valószínűleg az áll, hogy a vonatkozó törvény (1886. évi XXII. tc.) kisebb-nagyobb változtatásokkal egészen a tanácsrendszer létrejöttéig (1950) érvényben maradt és a közigazgatási iratok a későbbi évtizedek során mindig erre a törvényre hivatkoztak. Azonban a törvény félhivatalos elnevezése (második községi törvény), jelzi, hogy lennie kellett elsőnek is: ez volt az 1871. évi XVIII. tc., amely a létrehozta a rt. város-nagyközség-kisközség jogállásokat. Utóbbi törvényt 1886-ban hatályon kívül helyezték, de a három települési jogállás megnevezése változatlan maradt.

2. Szintén több helyütt találkozhatunk olyan megjegyzésekkel, amelyek Hatvan nagyközségi jogállását valamiféle visszaminősítésnek értékelik. Talán az eddig leírtakból kiderül, hogy ez egyértelmű félreértés, hiszen visszaminősítésről csak abban az esetben beszélhetnénk, ha ugyanazon jogszabály szerint történt volna átlépés egyik jogállásból a másikba, amiről szó sincs, hiszen a korábbi struktúrát vadonatúj szabályozás váltotta fel.

       Mint említettük, az egykori mezővárosok gazdasági és társadalmi fejlettség tekintetében igen jelentősen eltértek egymástól, így az új jogállás is változatosan alakult. A több száz oppidum közül kettő alakult át törvényhatósági jogú várossá, mindössze 56 lett rt. város, többségük pedig nagyközség lett, sőt némelyiküknek kisközségi státusszal kellett beérniük. Ha mindenképpen kontinuitást szeretnénk keresni, akkor inkább a nagyközség, mint az rt. város felelt meg a korábbi „átlag-mezőváros”-nak. Természetesen több korábbi oppidum nem örült az új besorolásnak, Hatvan azonban a korabeli fejlettségéhez viszonyítva megfelelő besorolásba került. ( Ugyancsak ebből kifolyólag kissé erőltetettnek érzem 1945-tel kapcsolatban „második várossá nyilvánítás”-ról beszélni, hiszen a középkorban szerzett mezővárosi és a XX. század rt. / megyei városi jogállását igencsak nehézkes egy kalap alá venni.)

        A törvény egyébként lehetőséget adott az új jogállás felülvizsgálatához, amellyel a hatvani elöljáróság nem kívánt élni, hiszen a település erőforrásai nem tették lehetővé az rt. város által megkövetelt adminisztráció fenntartását. Hatvan ekkoriban még a tizenkettő egy tucat települések körébe tartozott, amely minden fontos mutató tekintetében jelentősen elmaradt a megye két rt. városától, Egertől és Gyöngyöstől.

       Néhol fel-feltűnik az a tézis is, miszerint Hatvan jóval városiasabb volt, mint például a szintén mezővárosból nagyközséggé lett Heves, ezért megérdemelte volna az rt. városi státuszt. Kérdéses, hogy az összehasonlítás – 1871-es körülmények között - megállja-e a helyét, azonban jegyezzük meg, hogy amennyiben egy másodosztályban szereplő kézilabdacsapat fel szeretne kerülni a legjobbak közé, akkor érdemesebb az első- és nem a másodosztály csapataihoz mérnie saját erejét…

3. Egy kis történelmi szőrszálhasogatásként felvetődik, hogy melyik évtől számoljuk Hatvan nagyközségi történetét. Lehet 1871, hiszen az említett 1871. évi XVIII. tc. átmeneti rendelkezései között szerepelt, hogy ameddig a települések a törvény szerint nem alakulnak át a kívánt keretek közé, addig ideiglenesen a külön községjegyzőt tartó, de rendezett tanáccsal nem bíró mezővárosok nagyközségeknek tekintendők. A legtöbb mezőváros, így Hatvan esetében is ez az ideiglenes formula lett a végleges jogállás is. Ugyancsak lehetne 1872, mivel az új közigazgatási szervezet kialakítása áttolódott a következő évre, így Hatvan községi képviselőtestülete csak 1872. november 4-én ült össze, majd november 7-én került sor a tisztújításra. A magam részéről az előbbi változatnál (1871) maradok.

Bár a mezővárosi jogállás 1871-ben megszűnt, azonban a közigazgatás és Hatvan lakossága megőrizte a város formulát. Felmerülhet, hogy ez valamiféle sajátos „lázadás” volt a nagyközségi státusz ellen, de ne feledjük, hogy a több évszázadon használt elnevezéstől nem várható el, hogy egyik évről a másikra kikopjon a köznyelvből. Ezt többé-kevésbé a felsőbb közigazgatási szervek is tolerálták, hiszen a Hevesmegye Hatvan Mezőváros feliratú pecsétet egészen a XIX. század végéig használták; az első Hatvan község feliratú pecsét csak 1901-ben készült el, de miért éppen ekkor? Válasz: a századfordulón még számos olyan település létezett Magyarországon, amelyek ugyanazt a nevet viselték. A közigazgatás számára ez a tény problémát okozott, ezért az 1898. évi IV. törvénycikk kimondta, hogy 1. minden községnek csak egy hivatalos neve lehet, 2. az azonos elnevezésű községeknek előnévvel vagy új névvel kell ellátni. A több évig tartó folyamat koordinálására létrehozták az Országos Községi Törzskönyvbizottságot, amely 1901-ben véglegesítette Heves vármegye településeinek nevét; a közigazgatási iratokon és a település pecsétjén ettől kezdve kizárólag a hivatalos név szerepelhetett. A régi pecséteket a levéltárakba kellett beszolgáltatni.

 

A várossá nyilvánítás előzményei

       Az 1870-es évtized elején jelentős változás történt a település életében: a vasúthálózat kiépülése következtében Hatvan néhány év leforgása alatt közlekedési csomóponttá vált, amely jelentős gazdasági és társadalmi fejlődést generált. A korábban stagnáló községben ipari üzemek, kereskedelmi vállalatok, bankok sora kezdte meg működését. Ugrásszerű növekedésnek indult a lakosság száma, amely a századfordulóra elérte a tízezer főt. 1883-ban Hatvan központtal önálló járást hoztak létre, így a település közigazgatási centrummá is vált. 1900-tól két hetilap jelent meg rendszeresen, és a környékbeli közélet súlypontja a választókerület székhelyéről (Gyöngyöspata) Hatvanba tevődött át. A település építészeti szempontból is követte a városiasodás folyamatát: új épületek, új utcák megnyitása jelezték Hatvan gyarapodását. A település dualizmus-kori fejlődése még mai léptékkel számítva is jelentősnek mondható, amely az objektív szemlélők elismerését is kivívta. Példaként említsünk meg a megyei törvényhatóság egyik 1916-ban kelt iratát:

       A fejlődés a leggyorsabb és legszembetűnőbb s azt mondhatni amerikai arányú a hatvani járásban. (...) A népességet illetően csak arra mutatok rá, hogy Hatvan községnek az 1870. évben éppen hogy 4000 lakosa volt, pedig már akkor is vasúti gócpont volt, míg az 1910. évi népszámlálás szerint lakosságának a száma már 12.097, amely szám a lefolyt öt év alatt tetemes emelkedést mutat. (...) A hatvani járásban a lakosság életviszonyai a legelső fokon állanak. (...) A hatvani járás községei két nagyfontosságú fő vasúti vonal mentén fekszenek. Két községében (Hatvan és Pásztó) szépen fejlődő ipar és kereskedelem virágzik, a szőlő-kultúra hatalmas arányokban halad, a mezőgazdaság intenzív, nagy tőke-befektetetésekkel járó, nagy személyzetet igénylő, a nép közel a fővároshoz nagyobb igényű és fejlettebb életviszonyú. A rendészet, a közgazdasági és közegészségügyi kérdések helyes elintézése sok munkát igényel.

       Maga Hatvan, ez a négy vármegye szögletén elhelyezkedő s rendkívül fontos vasúti gócpontot s város számba menő nagyközségünk fejlődése már ma is szembeötlő és nagyarányú. Ez a fejlődés pedig az élet törvényei szerint megállani nem, hanem még fokozódni fog.

(Heves Vármegye Hivatalos Lapja, 1916. május 4.)

       Hatvan fokozatosan kinőtte a nagyközségi kereteket. A jelenleg rendelkezésünkre álló adatok szerint először 1909-ben vetődött fel az rt. várossá válás gondolata, azonban a kérdés komolyabb szintű megvitatására csak az I. világháború után került sor. 1925-ben reális esély nyílott a folyamat megindítására, azonban érdekes módon éppen helyi szinten bukott meg a kezdeményezés. A községi képviselőtestület – elsősorban az ún. virilis képviselők csoportja – ugyanis tartott attól, hogy a városi adminisztrációval járó plusz-költségek esetleg túlságosan megterhelik a település büdzséjét. Elképzelhető, hogy a háttérben szerepet játszhatott a rendkívül agilis természetű Turi János községi bíró személye is. A vonatkozó jogszabály az rt. városok első emberétől, a polgármestertől jogi végzettséget követelt meg, míg a nagyközség vezetőjétől, vagyis a községi bíróval szemben ilyen elvárás nem volt. A városi szervezetben Turinak valamely kisebb funkcióval kellett volna megelégednie, míg a polgármester minden bizonnyal Várkonyi Sándor községi főjegyző lett volna, amelyről a hatvani lapok ekkor már nyíltan beszéltek.

       Függetlenül a helyi csatározásokról, objektívan megállapíthatjuk, hogy Hatvan, korabeli fejlettségét tekintve ekkor már megérett az rt. városi jogállásra és bizakodva várhatta volna a megyei törvényhatóság és a belügyminiszter jóváhagyó döntését, amennyiben a hatvani képviselőtestület támogatta volna a felvetést. A döntés felülvizsgálatára a 30-as években már nem nyílott lehetőség, mivel az 1929-33-as gazdasági világválság negatívan befolyásolta a közigazgatás finanszírozási lehetőségeit, így volt nagyobb gondja-baja Hatvannak (is), mint az 1929. évi XXX. tc. által megyei városra változtatott jogállás elnyerése.

 

Hatvan várossá nyilvánítása 1945-ben

       A II. világháború súlyos emberi és anyagi veszteséget hagyott maga után Hatvanban. Az újjászerveződő közigazgatás munkáját a romok eltakarítása és a napi megélhetés biztosítása jelentette. Ebben a rendkívüli helyzetben a hatvani Nemzeti Bizottság 1945. április 5-i ülésén a Polgári Demokrata Párt egyik delegáltja, Ring Kálmán vetette fel a várossá alakulás szükségességét, amelyet az elöljáróság és a korabeli politikai pártok támogatásukról biztosítottak.

       Az előkészítésben jelentős szerepet vállalt Ring mellett Monostory Alfréd községi főjegyző, dr. Papp Zoltán járási főszolgabíró és dr. Bonta Bertalan, a bizottság elnöke. A gyors és hatékony intézkedéssorozat hátterében valószínűleg két fő motívum állhatott: egyrészt a háborús időszakból örökölt ideiglenes rendeletek egyszerűbbé tették a várossá válás közigazgatási-jogi folyamatát, másrészt a kezdeményezők ekképpen próbálták a számtalan viszontagságon keresztülment hatvani lakosságot felrázni a háború utáni apátiából.

       Az átalakulást kimondó ünnepélyes képviselőtestületi ülésre 1945. április 22-én került sor. Az ülést Fülöp (kóla) István községi bíró nyitotta meg, majd felkérte Monostory Alfréd községi főjegyzőt, hogy ismertesse előterjesztését. Monostory bevezetőjében a várossá alakulás általános indokait hangsúlyozta:

 

Tisztelt Képviselőtestület!

       A hatvani Nemzeti Bizottság elhatározta, hogy Hatvan nagyközség megyei várossá alakult át és intézkedett, hogy a képviselőtestület összehívassék a várossá válás kimondása, szabályrendelet alkotás és a szükséges intézkedés megtétele végett.

(…) szükséges, hogy megvizsgáljuk azt a kérdést, vajon várossá fejlődött-e már Hatvan, vagy sem. Mik a városnak a községtől megkülönböztetett vonásai? A városi életet általában a nagy lélekszám, a lüktető élet, a lakosságnak homogén összetétele, a kulturális fejlettség és a közlekedés adja meg. Ha ezeket Hatvanban megvizsgáljuk, akkor megállapíthatjuk azt, hogy Hatvan a 16.000-es lélekszámmal messze felülmúlja a dunántúli városok egész sorát, a volt felvidéki és erdélyi városok lélekszámát. (…) Hatvanban lüktető élet van, a lakosságnak összetétele, és a foglalkozása teljesen városias. (…) a földműves hivatású egyének száma a lakosság 1/3 részét teszik ki csupán. A többi hivatalnok, ipari és közlekedési tisztviselő, munkás és alkalmazott. Kulturális fejlettségére nézve Hatvan az iskoláival feltétlenül a városok között áll. A lakosság kulturális igényei terén, úgy a gyermekek neveltetési, mint a jobb, egészségesebb életviszonyok tekintetében több a kívánnivalója, mintsem az a nagyközségi keretekbe beleférne.

Ami pedig a közlekedést illeti, valóban el lehet mondani, hogy alig van olyan város, mint Hatvan, amelyen keresztül futnak az ország fő közlekedési útvonalai, amellett, hogy a négy irányban futó vasúti vonalak fontos csomópontja. A várost megkülönbözteti a polgárainak szellemi önállósága és lendülete, ami a községekhez viszonyítva itt mindenkor tapasztalható volt, Hatvan város polgársága mindenkor az evolúciós haladásnak, az emancipációnak volt a zászlóvivője. Nem szabad elmaradni ezen az úton a jövőben sem.

(forrás: Heves Megyei Levéltár XXII-202/40.)

Monostory hosszasan méltatta Hatvan több évtizedes fejlődését, majd 39 pontban foglalta össze a városi jelleg előnyeit és konkrét adatokkal oszlatta el az új jogállással kapcsolatos félelmeket. Ezután ekképpen összegezte az elhangzottakat:

       Régi vágya megy a lakosságnak teljesedésbe a várossá való alakulással. Valamikor is mezőváros volt Hatvan, miről a megtalált pecsétnyomó is bizonyságot tesz. A lakosság maga is városnak nevezi Hatvant. Sokkal többször mond városházát, mint községházát. Az egész környék városnak említi Hatvant és ez a köztudatba annyira átment, hogy az ország különböző részeiből a hivatalos levelek Hatvan városnak címezve, sőt a minisztériumokból, magából a belügyminisztériumból is sűrűn polgármester címzésű hivatalos borítékban érkeznek a levelek. Az önkormányzatnak teljes kiépítésére most van alkalom. Nagykorúsíthatja magát a város. Eddig a nagy adózók, vagy bürokratikus alakiságok megakaszthatták volna, vagy megakaszthatnák majd a várossá való alakulást. (…)

       A magam részéről hiszem és meg vagyok győződve, hogy ez a képviselőtestületi gyűlés Hatvan város jövendő boldogulásának alapjait rakja le és szolgálja városunknak és ezzel együtt hazánk fejlődésének, Hatvan polgárainak igazságos ügyét és polgárainak valóban megérdemelt jövendő boldogulását.

(forrás: Heves Megyei Levéltár XXII-202/40.)

Monostory expozéja után a képviselőtestület közfelkiáltással mondta ki határozatát Hatvan megyei várossá történő nyilvánításáról. Hatvan város első polgármesterévé dr. Papp Zoltán járási főszolgabírót, városgazdájává pedig Fülöp (kóla) István községi bírót választották. Fülöp nem kezelte presztízskérdésként a település vezető tisztségének megtartását, így teljes mellszélességgel támogatta a várossá válást, illetve dr. Papp Zoltán polgármesterré választását. (dr. Papp Zoltán és Fülöp István fényképe, 1942; Forrás: Hatvany Lajos Múzeum)

       Hatvan megyei város státusza, illetve a tisztségviselők megválasztása csak a megyei törvényhatóság, majd a belügyminiszter hozzájárulása esetén válhatott jogerőssé. A megyei törvényhatóság nem állított akadályt a hatvani törekvések elé, így dr. Bartha István alispán jóváhagyta a képviselőtestület határozatát, majd továbbította Erdei Ferenc belügyminiszterhez. Bár a jogi folyamatnak nem volt része a főispáni ellenjegyzés, azonban Milassin Kornél főispán egy önálló támogató előterjesztésben fordult Erdeihez Hatvan érdekében. Megerősítésképpen pár nap múlva a hatvani pártok küldöttsége indult Budapestre, amelyet Erdei szívélyesen fogadott és tömör reagálása („bármit kérhettek, csak pénzt ne”) bizakodásra adott okot. A minisztériumi apparátus csaknem két hónapig „ült” a hatvani aktán, végül 1945. június 20-án a belügyminiszter 110.792/1945. B. M. V. számú rendeletével engedélyezte Hatvan nagyközség megyei várossá alakulását. Érdekesség, hogy a határozat folytatása a nagy gonddal elkészített városi szabályrendeletet vette kritika alá, nem éppen ünnepi stílusban.

(...) A képviselőtestület által elfogadott szervezési szabályrendelet azonban annyira hiányos, s a városi szervezetre vonatkozó egyes kikapott részeket is csak oly nagy általánosságban érinti, hogy az ebben az alakjában jogszabályul nem szolgálhat és így felsőbb hatósági felülvizsgálatra alkalmatlan.

A folyamatot azonban mindez már nem befolyásolta. A rendelet a Magyar Közlöny 1945. június 27-i számában jelent meg, amellyel hatályossá vált a döntés: ez lett az új megyei város „születésnapja”, majd később a hatvani városnap dátuma.

 

Nagy Nándor

 

Mellékletek (2-4. katt!):

1. Hatvan megyei város első pecsétje

2. Vázlat a várossá nyilvánítás folyamatáról

3. A belügyminiszter 110.792/1945. B.M. V. sz. rendelete

(forrás: Heves Megyei Levéltár XXII-202/40.)

4. A Magyar Közlöny 1945. június 27-i száma


 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Szakirodalom:

Szaniszló Ferenc: Heves megye közigazgatási és területváltozásai. Heves M. Levéltár, Eger, 2002.

Szepes (Schütz) Béla: Hatvan község története. 1940.

NN: Hatvan várossá nyilvánítása 1945-ben. In: Agria, 1995. 251-277.

Az említett törvénycikkelyek megtalálhatóak: http://www.1000ev.hu.

 

A bejegyzés trackback címe:

https://hatvantortenete.blog.hu/api/trackback/id/tr22111949

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

l60 2011.08.17. 22:45:32

Ez a Fülöp István név elég vicces, minthogy mindenki (pl. nagyanyám is) csak Kóla bírónak nevezte.

Úgy hozta a sors, hogy a dédunokájával egy településre kerültünk. (Persze megy az ugratás, hogy Kóla Bori nekem ne szövegeljen, mire: egy Bóha maradjon csendben :-), stb. Egyszer összeszedtük, hogy milyen ragadványneveket ismerünk: "Süli Mari néni", "Duncsi Panni", stb. )

A lényeg, hogy mesélte, hogy a dédapja minden nap korán kelt, mezítláb sétált egyet a házban, aztán elkiáltotta magát, hogy Mariska (most nem tudom a pontos nevet), pályinkát! Aztán kemény szárú csizmát húzott. Elvégre főispán is volt. Most nem idézném, hogy a kertjükkel szomszédos Kastélykertieket milyen kifejezéssel illette :-)(talán a kertjükből is elvettek emiatt).
süti beállítások módosítása