Az elméleti megyeszékhely

2011. augusztus 28. - Ziggy Stardust
 
Az 1870-es évek elején megindult városiasodási folyamat és Hatvan múltbéli közigazgatásának egyik kevésbé ismert fejezetére hívnám fel a figyelmet jelen bejegyzés során. Történetünk két szálon szövődik, amelyek néhány évtizeddel később, 1933-ban találkoznak majd.
 
 
A vármegye-rendszer problematikája
 
A kiegyezést (1867) követő közigazgatási reformsorozat egyik fontos állomását képezte a közép- és újkorból örökölt vármegye-rendszer új alapokra történő helyezése, ezen belül a megyék területének felülvizsgálata (1876. évi XXXIII. tc.). A megyehatárok ugyanis érdekesen alakultak a hazánk története folyamán, amelyek gyakran megnehezítették a helyi lakosok életét és a közigazgatás munkáját. Nem kell messzire mennünk, elég Heves vármegyére gondolnunk, hiszen székhelye a megye keleti határán feküdt (fekszik), ahová a vasútvonal kiépítését megelőzően csak nehézkesen lehetett eljutni.
A vasútépítési láz ekkor már javában tartott, azonban a közlekedés forradalma nemigen hatotta meg a jogalkotókat, így a megyék területi kiterjedésével kapcsolatban a történeti folytonosságot helyezték előtérbe, s nem a megváltozott közlekedésföldrajzi jellemzőkből adódó racionalitás elvét. Számunkra egy fontos döntés azért született, hiszen a török hódítás miatt 1569-ben kényszerházasságát kötő Heves és Külső-Szolnok vármegye ekkor vált ketté: északi feléből született meg Heves vármegye, a déli rész pedig az egykor volt Jászkun kerülettel, illetve a Nagykunsággal egyesülve hozta létre az új Jász-Nagykun-Szolnok vármegyét. Az I. világháború előtti években egyre inkább nyilvánvalóvá váltak a girbe-gurba megyehatárokból adódó közlekedési anomáliák, hiszen több település számára könnyebben elérhető volt a szomszédos megyéhez tartozó járási- és/vagy megyeszékhely.
      A megyehatárok problémája tovább súlyosbodott az 1920. évi trianoni békediktátummal, amely az etnikai és a gazdaságföldrajzi szempontokat egyaránt figyelmen kívül hagyta. 1923-ban a történelmi Magyarországból megmaradt 12 egész és 23 csonka vármegye átszervezésével 20 rendes és 5 „közigazgatásilag egyelőre egyesített” vármegyét hoztak létre, de a megyehatárok revíziójára nem került sor, mivel az új országhatárokhoz történő közigazgatási igazodás közvetve a békeszerződés elfogadását jelentette volna, amely a korabeli politikai elit és a közvélemény számára egyaránt elfogadhatatlan volt.
 
 
Hatvan közigazgatása
 
Nézzük, hogy a fent említett időszakban mi történt a Zagyva partján. A dualizmus időszakának kezdetén Hatvan stagnáló, átlagos településnek volt tekinthető, így nem csoda, hogy az 1871-es községrendezés során, a középkorból megmaradt számtalan mezőváros többségéhez hasonlóan a nagyközségek, s nem a rendezett tanácsú városok csoportjába került, ellentétben a fényévekkel előrébb járó Gyöngyössel és Egerrel. A gyökeres fordulatot a sokat emlegetett vasút hozta meg, amely néhány év alatt jelentősen megváltoztatta Hatvan közlekedésföldrajzi helyzetét, utat nyitva viharos gyorsaságú gazdasági-társadalmi fejlődés előtt.
A vasúthálózat kiépülése a megyehatárokat érintetlenül hagyta, azonban egy szinttel lejjebb, a járások esetében lehetőség nyílt a korrekcióra (járások: a mai kistérségekhez hasonló kiterjedésű, közigazgatási hatáskörrel rendelkező egységek). 1883-ban döntés született az önálló hatvani járás létrehozásáról, amely 1884. január 1-én kezdte meg működését. A járás területe észak-déli irányban jelentős kiterjedéssel bírt, hiszen a Hatvan környéki településeken kívül ide tartozott messzi északon fekvő Pásztó, Hasznos, Tar is. A járás kialakításában jelentős szerepet játszottak a közlekedési szempontok, hiszen a térség községei számára vasúti úton Hatvan megközelítése volt a legegyszerűbb és leggyorsabb. A közutak jelentősége ekkoriban másodlagos volt, hiszen az autómobil megjelenésére és elterjedésére még jó pár évtizedet kellett várni, így a vasút igazi versenytársakkal ekkor nem rendelkezett (a gőzmozdonyon kívüli opciónak megmaradt a ló, a szekér, tehetősebbek számára a postakocsi, illetve a népesség javának a gyalogszer). A település lokális közigazgatási centrummá válása újabb lökést adott Hatvan fejlődésének, mivel az elkövetkező években számos területi hatáskörrel rendelkező intézmény költözött a községbe, mint például az adóhivatal vagy a csendőrség, amelynek osztályparancsnoksága is Hatvanba állomásozott az 1920-as évektől.
    A nagyközség szekere tehát ment rendesen, a diadalmenetet csak az I. világháború akasztotta meg átmenetileg. Hatvan lakosainak száma 1933-ban már meghaladta a 15 ezret. Ebben az időszakban Hatvan nagyközség kivételes státuszával több objektívnek tekinthető kutató is foglalkozni kezdett. Békássy Jenő 1931-ben megjelent, Heves megye településeit bemutató könyvében például így ír Hatvanról:
„Csonka-Magyarországon egyetlen nagyközség, amely tulajdonképpen város. Helyzete különleges. Kulturális fejlettsége, közgazdasági jelentősége és hatalmas közigazgatási apparátusa már régen túlnőtt a nagyközség keretein és mindezideig megmaradt nagyközségnek azért, hogy a lakosság amúgy is elég nagy terheit ne szaporítsa. Hatvan életének minden megnyilatkozása teljesen városi és közigazgatási teendői is ennélfogva tetemesen felszaporodtak, és (…) ez a munka mégis a legpéldásabb rendben folyik, olyan körültekintéssel és nagyvonalúsággal, amely biztosítja a teljes városi élet jellegét (…).”
 
 
Prinz Gyula közigazgatási reformtervezete (1933)
 
A törvényhozók elgondolásától függetlenül a két világháború között számos területfejlesztési tervezet, elgondolás, szakcikk látott napvilágot, melyeknek középpontjában a magyar településhálózat, illetve az egész magyar közigazgatás újjászervezése állt. Az egyik legjelentősebb államigazgatási reformtervezet Prinz Gyula (1882-1973) földrajztudós nevéhez fűződik, akit Magyary Zoltán közigazgatási kormánybiztos, a Magyar Közigazgatási Intézet igazgatója bízott meg e feladattal. Prinz Gyula új koncepcióját a Földrajzi Közlemények című szakfolyóirat hasábjain publikálta, 1933-ban.
Prinz Gyula célként tűzte ki, hogy a földrajztudományi kutatásokat az államigazgatás képviselőivel is elfogadtassa, az eredményeket pedig átültessék a gyakorlatba. Meglátása szerint a megyék száma az ország területéhez képest számuk túl magas volt, és kiterjedésük nem állt összhangban a közlekedési és gazdasági tényezőkkel. Magától értetődőnek tartotta, hogy a középszintű közigazgatási egységeknek közvetlen módon alkalmazkodniuk kell a térség közlekedésföldrajzi adottságához; utóbbi tényező azonban az 1930-as évek elején már teljesen más képet mutatott, mint a megyei törvényhatóságok kialakulásának, illetve az 1876-os törvény elfogadásának idején.
     Prinz nemcsak a közlekedésföldrajzi szempontokat, hanem például a terület-népesség arányát és a népsűrűséget is figyelembe vette tervezete kidolgozása során. Racionális tényezők alapján kíméletlenül átrajzolta a megyehatárokat és a korabeli 20+5 megyéből 14-et hozott létre (a mellékelt térképen vastagított vonallal láthatóak). Az optimális kiterjedés mellett kijelölte a megyeszékhelyeket, amelyek között – némi meglepetésre – ott találjuk Hatvant is, Baja, Budapest, Békéscsaba, Debrecen, Győr, Kaposvár, Miskolc, Nyíregyháza, Pécs, Szeged, Székesfehérvár, Szolnok és Szombathely illusztris társaságában. Hatvanon kívül akkoriban Békéscsaba és Szeged nem funkcionált megyeszékhelyként (Békes megye székhelye Gyula, Csongrád megyéé pedig Szentes volt). A felsorolt települések a megyei vagy törvényhatósági jogú városok közé tartoztak (utóbbi kategória ma a megyei jogú városnak felel meg), így Hatvan egy szál magában képviselte a nagyközségek csoportját.
 
   Természetesen nem vonhatunk le olyan következtetést, miszerint Hatvan fejlettségi szint tekintetében megelőzte volna a megye városait (Eger, Gyöngyös), hiszen Prinz elsősorban közlekedésföldrajzi szempontok alapján választotta ki a központokat. Azonban feltételezhetjük, hogy nemcsak elméleti, hanem gyakorlati téren is megvalósíthatónak tartotta elgondolásait, így nem választott volna ki egy olyan települést, amelyet egyéb szempontok szerint ne tartott volna alkalmasnak a megyeszékhelyi funkció betöltésére. Prinz az angolszász országokra jellemző gyakorlatot követte, amelyekben nem feltétlenül a legnépesebb városok váltak közigazgatási centrummá.
      Az új megyéket Prinz nem keresztelte el, így nem tudjuk, hogy milyen elnevezést szánt a Hatvan-központú közigazgatási egységnek, amely területileg négy történelmi vármegye szeleteiből állt volna össze; zárójelben a tervezett megyén belüli járási székhelyek:
- Heves vármegye (Eger, Füzesabony, Gyöngyös, Hatvan, Kál, Pásztó, Pétervására, Vámosgyörk); Az ex-megyeszékhely Egert tehát járási székhellyé minősítették volna vissza, az egykori névadó község, Heves pedig a Szolnok-központú megyébe került volna.
- Pest-Pilis-Solt-Kiskun vármegye keleti része (Aszód).
- Nógrád megye csaknem egész területe (Balassagyarmat, Szécsény, Salgótarján).
- Jász-Nagykun-Szolnok megye északnyugati része (Jászberény).
     
A közigazgatási racionalitás érveinél azonban a revízióba vetett hit erősebbnek bizonyult, így a Prinz-féle koncepció – több más tervezethez hasonlóan – csupán tudománytörténeti jelentőségre tett szert, gyakorlati alkalmazása fel sem vetődhetett.
 
 
A Területszervezési Kormánybizottság reformtervezete (1956)
 
      A megyerendszer gyökeres átalakítására egy másik történelmi korszakban, a tanácsrendszer kezdetén, 1950-ben került sor, ekkor alakult Heves megye mai területe, azóta csak kisebb változások történtek. A kidolgozás időszakában a legkülönbözőbb tervezetek kerültek szóba, 7-től 19 megyéig szabadon, végül a reform kizárólag a területi korrekciókra szorítkozott. Heves megyéről ekkor vált le a tiszafüredi járás és a hatvani járás északi fele (Pásztó és környéke), nyugaton azonban csatlakozott Boldog, Heréd, Kerekharaszt, Nagykökényes térsége.
      A reformgondolatok azonban nem lankadtak és az 1950-es évek folyamán újabb tervezetek születtek. A Területszervezési Kormánybizottság 1955-ben 12 megyés elképzelést dolgozott ki; érdekesség, hogy a megyerendezés irányelvei között megjelent a hadászati szempont is, vagyis a kijelölt megyeszékhelyek igyekeztek minél távolabb tartani a veszélyesnek ítélt határszakaszoktól.
      A tervezet heves vitákat váltott ki, s végül kompromisszumos megoldásként a 14 megyét magában foglaló koncepciót fogadtak el, amely sok rokon vonást mutat Prinz Gyula két évtizeddel korábbi elgondolás.
 
Hatvan megyéje nagyjából ugyanarra a területre terjedt ki, fontos különbség azonban, hogy Heves megye keleti része, vagyis Hevesen kívül Eger-Kál-Füzesabony térsége a szomszédos, Miskolc-központú megyébe került volna.
 
    
A végeredmény megismétlődött: a tervezet nem valósult meg, hanem az irattárak poros polcaira került.
 
Nagy Nándor
 
 
Felhasznált irodalom:
Beluszky Pál: Magyarország településföldrajza. Dialóg Campus Kiadó, 1999.
Hajdú Zoltán: A társadalom és a gazdaság területi folyamatait befolyásoló ideológiai, politikai és törvényi környezet a 19-20. század fordulóján. In: Magyarország történeti földrajza. I. kötet. Dialóg Campus Kiadó, 2005.
Prinz Gyula: A földrajz az államigazgatás szolgálatában. Földrajzi Közlemények, 1933. 69-81.
NN: Hatvan várossá nyilvánítása 1945-ben. Agria, 2005.

 

 

A bejegyzés trackback címe:

http://hatvantortenete.blog.hu/api/trackback/id/tr233185200

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben.

Nincsenek hozzászólások.