Tisztázzuk a legelején: aktuális bejegyzésünk főszereplője nem AZ a (Vízipók-)csodapók, akire bizonyára sokan gondolnak első olvasatra, sőt még Keresztes barátunk sem mászik majd elő a sorok közül; utóbbi kedves mesehős egyébként a mellékelt illusztráción éppen egy csigaházat húzott a fejére, amelynek előzményeit nem ismerem, úgy tűnik, ez a rész nekem kimaradt annak idején.
Évek óta szemezek a Hatvany Lajos Múzeum temérdek kincset rejtő történeti raktárának falán függő múlt századbéli plakáttal. Az „eredeti brazíliai mindenttudó csodapók”-ot népszerűsítő reklámanyagról először azt gondoltam, hogy valami átlagos hülyeségről lehet szó, de Bihari Horváth Laci, a Múzeum egykori néprajzos munkatársa felvilágosított arról, hogy az említett csodapók és más modernkori jövendőmondók a XX. század derekán még komoly szereppel bírtak. (A bizarr jövőbe látás iránti igény mai világunknak is aktív részét képezi, gondoljuk csak némely speciális tv-adó még speciálisabb műsorára, amelyben némi emelt díjas szolgáltatásért a képernyőn keresztül tudhatjuk meg, mi vár ránk. Szintén eszünkbe juthat a tavalyi futball vb váratlan sztárja, Paul-Pál, a polip, aki a profitéhes fogadóirodákat megszégyenítő módon jósolta meg előre az eredményeket és Spanyolország győzelmét. A nagy emberi szeretet meghozta szokásos gyümölcsét: szerencsétlen állat a vb után pár hónappal elpusztult.)
A csodapók-plakát szemmel láthatóan nem hatvani, hanem fővárosi eseményre hívja fel a figyelmet, igencsak bizarr életképet elénk tárva: tisztes polgári házból jól szituált férfiember egy női fejet viselő keresztesnek tűnő pókot kísér le a lépcsőn. Az attrakció hátterében, mint olvasható, Reymetter Á[rpád] Látványosság Vállalata, utóbbi személy a század első felében jelentős szerepet játszott a hazai cirkusz- és varieté világában. A korabeli helyi sajtóból kapjuk a hírt, miszerint a csodapók eljutott Mátraalja nyugati szegletébe is, vagyis a pesti plakát nem véletlenül került a hatvani múzeumba. Sőt, Ring Lajos helytörténeti gyűjtőmunkája során papírra vetett egy történetet a csodapók 1944. évi hatvani haknijáról, egy olyan hatvani hölgy elmondása nyomán, aki valóban találkozott a célélőlénnyel, vagyis szavai summája primer forrás jelent a köbön.
Csodapók-történelem
Az első csodapók már a XIX. század vége felé feltűnt, ugyanis a Monarchia korszakában a budapesti Városliget egyik fő látványossága Maud, a jövendőmondó csodapók volt, aki még a kulturális élet jeles képviselőit is megihlette. Így született meg Karinthy Frigyes A Csodapók című rövid humoros írása (érdemes elolvasni itt), illetve ugyanezzel a címmel Hetényi-Heidelberg Albert és Harmath Imre hozott össze egy operettet, amelyet a Fővárosi Kabaré mutatott be 1919. december 10-én.
Nem Maud volt az egyetlen csodapók, ismeretes volt többek között egy Leila nevezetű is. Hasonló tünemények vidéken is előfordultak, például 1916. október közepén az egyik esztergomi újságtól kedvező kritikát kapott a párkányi vásár szereplő „asszonyfejű ausztráliai csodapók". Maud volt-e vagy Leila, vagy esetleg egy harmadik, aki lenyúlta a copyright-ot, nem tudni.
A dunántúli Pápa városát 1930 júliusában érintette az éppen világkörüli körúton lévő, ezúttal brazíliai csodapók, amely feltehetően már azonos a bejegyzés elején említett plakáton szereplővel. Kérdés, hogy disszidált-e Ausztráliából, vagy éppen a konkurenciától való megkülönböztetés miatt lett Dél-Amerika a szülőhazája. A Pápai Hírlap kissé marketingillatú írásából végre kapunk némi támpontot, hogy mi is volt valójában ez a lény (a különálló újsághirdetést lásd balra):Világkörüli körútján Pápára érkezett a brazíliai „Csodapók”, aki – mert hát a csodapók valójában nem más, mint csinos nő – bámulatos biztonsággal megmondja a múltat, a jelent és jósol a jövőre, hogy miképp az a jövő titka. E sorok írójának igen sok jót jövendölt. Tessék megpróbálni; bizonyára kellemeseket mond másoknak is.(Pápai Hírlap, 1930. július 19.)
Mint a rövid szövegből kiderült, a csoda-ízeltlábú semmilyen pók-közeli biológiai tulajdonsággal sem rendelkezett, így feltehetően a jósszobában némi félhomály és trükk segítségével csak egy (emberi) női fej volt látható, amelyből négy pár pókláb ágazott ki. Tolmács, a források szerint nem volt jelen, a portugál nyelvet pedig kevesen ismerték, így a kedves hölgy magyarul adhatta elő életvezetési tanácsait – no, ennyit a brazil-vonalról.
Egy évvel később, 1931-ben már Esztergomban tűnt fel „a hatalmas tudománnyal rendelkező gondolatolvasó” pszeudo-brazíliai csodalény; érdekesség, hogy a figyelemfelkeltő cikk mindkét helyi lapban megjelent, ráadásul megegyező szöveggel, vagyis a vállalkozás profi marketingje ismét jól működött.
A csodapók Hatvanban
A budapesti plakáton látható, illetve többek között Pápán és Esztergomban vendégszerepelt csodapók 1944. április első hetében járt Hatvanban. Ötödik éve tartott ekkor a II. világháború, 1942 nyara óta – sajnálatos módon – Magyarország aktív közreműködésével. A férfiak többsége besorozott katonaként vagy munkaszolgálatosként a fronton küzdött a túlélésért, az otthon maradottak közül pedig egyre többen gyászolták a háborúban elesett valamely családtagjukat. Március 19-e óta az ország német megszállás alatt állt, a kollaboráns szélsőjobboldali koalíciós kormány éppen ezekben a napokban készítette elő a zsidóként definiált magyar állampolgárok elkülönítését, majd deportálását. A szovjet csapatok már elérték a Kárpátok előterét, a szövetséges légierő pedig április 3-án megkezdte Magyarország bombázását. Nem csodálkozhatunk, hogy a kor embere olyan dolgokban is kapaszkodót keresett, amelyeken manapság legfeljebb csak mosolyogni tudunk.
A Hatvan és Járása 1944. április 2-i számában jelent meg az első hirdetés a csodapók fogadóóráiról (lásd felettünk). A lap egyéb beszámolót nem közölt, azonban a Ring Lajos által lejegyzett visszaemlékezés minden részletre kitér. Szokásunkhoz híven eredetiben közöljük a szöveget, három előzetes megjegyzéssel:
- Az újságból is kiderül, hogy nem nyáron, hanem áprilisban történt eseményről beszélünk.
- Látszólagos ellentmondás az újsághirdetésben és a szövegben található cím között: a mai Balassi Bálint utcát annak idején Grassalkovich utcának hívták, a mai Grassalkovichot pedig Hatvany Sándor útnak.
- A eltérő vendéglő-elnevezés: a „Buzalka” valószínűleg a – Királyné – vendéglő tulajdonosának vezetéknevére utal.
* * *
1944 nyarán Hatvanba is eljött az akkor nagy hírnevű, már szenzációnak tartott "csodapók"-jövendőmondó. A mai Balassi Bálint út 5. sz. alatt az úgynevezett Királyné vendéglő erősen homályos hátsó kistermében volt a fogadó (jövendölés) helye.
A sarokban kb. 60-80 cm-es emelvényen volt egy barna bársonyból készült 60 cm nagyságú pók alak, melynek női feje volt - föléje fonálból pókhálószerű háló volt kifeszítve. Ilyen környezetben fogadta a pácienseket. A város több pontján - akkor még voltak - hirdetőoszlopokon adták hírül, hogy mikortól lehet menni jósoltatni. Azokban a borzalmas háborús években, rengeteg emberi fájdalom gyűlt össze, sokan kerestek vigasztalást, hozzátartozójukról akartak valamit megtudni. A vallásos hit háttérbe szorult. Nagy tömegek mentek jósoltatni, sokan hittek benne.
A sejtelmes félhomályban az alig látható jósnő halk suttogással igyekezett a személy tudatának befolyásolására. Jellemző esetnek két serdülő leányka esete: I. E. ment előre - kérte a jóslást. A válasz nagyon rövid volt: "Maga ne gondoljon semmit, mert magából nem lesz semmi." - A sors úgy hozta, hogy az orosz csapatok Hatvan elfoglalásakor arra a jól álcázható helyre telepedtek le ágyúikkal - a Szent István térre (ma Dobó tér) - ahol előzőleg német ágyúk voltak és ezt a németek bemérték és tűz alá vették környéket. Egy itteni belövésnél a repeszek halálát okozták. Temetése 1944.12.08-án volt. (Az említett hölgy halálának napját és körülményeit megerősíti a halotti anyakönyv. – a szerk.)
A barátnője, Sz. F. is érdeklődött a jövendő felől. Ő azt a választ kapta: "Maga eléri a célt, amit szeretne, de csak később." Nem az akkori udvarlója vette el.
* * *
Nagy Nándor
