A régi hatvani buszállomás (2.)

2012. március 03. - Ziggy Stardust
 
A témakörrel kapcsolatos bejegyzések sorszáma tovább gyarapodik, ugyanis a terjedelem miatt a 2. részt is kénytelen voltam felszeletelni, de háromnál megállunk, ígérem.
   Történetünket tehát ott hagytuk félbe harmadba, hogy a megnövekedett távolsági autóbusz-közlekedés miatt 1956-ban döntés született az önálló épülettel ellátott hatvani autóbusz-állomás megépítéséről.
 
 
Tervezés és építkezés
 
Az épület tervezési munkálataival a hasonló projektekre szakosodott központi intézményt, az Út- és Vasúttervező Vállalatot (UVATERV), azon belül pedig Félix Vilmos fiatal építőmérnököt bízták meg, aki számára Hatvan már ismerős terep volt. Korábban ugyanis Nagy Béla Zoltán kollégájával közösen tervezték a II. világháborúban lebombázott hatvani vasútállomás helyére emelt új felvételi épületet, amelyet 1956. január 20-án adtak át.
   Félix Vilmos szakmai pályafutása során a hatvani volt az első, de nem az utolsó MÁVAUT-állomás, hiszen az elkövetkező években számos vidéki város (Kecskemét, Székesfehérvár, Szolnok, Veszprém, Zalaegerszeg) buszállomását tervezte meg. Legnevezetesebb azonban a főváros XI. kerületében található Bukaresti úti állomás, amelyet néhány évvel ezelőtt építettek át kávézóvá. (Sajnos más életrajzi adatot egyelőre nem sikerült beszereznem.)
   A hatvani buszállomás színhelyeként a város számos szeglete felmerülhetett, a döntéshozók azonban a belvárosi Kossuth tér délkeleti részét választották, az óhatvani templommal és a mai Szent Mihály úttal szemközt.
A korabeli tervrajzokat lásd alább:
  
Az építkezés 1957 késő őszén indult meg, amelyről a megyei újság is beszámolt:
A város nemcsak vasúti csomópont, bár elsősorban az, de igen jelentős az autóbusz forgalma. Az új, modern [vasúti] állomásépület már kész, de még egy fabódé sem állt az autóbusszal utazók rendelkezésére. Még ebben az évben - végre! - megkezdik az új autóbusz állomás építését, benn a város szívében, a Népkertben, s a külső területen ezzel egy időben az autóbusz telephely építkezésének munkálatait is.
(Népújság, 1957. október 9.)
Kissé fura a Népkert említése, hiszen a Kossuth teret nemigen illették e megnevezéssel. Valószínűleg a külső tudósító összekeverte a Zagyva menti zöldövezettel, az „igazi” Népkerttel.
 

A Népújság a munkálatok aktuális állásáról 1958. február végén számolt be címoldalon a mellékelt képriport erejéig. Az épület már állt, a kivitelező munkások éppen a peron tetőszerkezetén dolgoztak.

A fénykép előterében szakmai megbeszélést folytató három férfi személyét sajnos nem ismerjük.


 
 
 
 
Az építkezés – pláne mai léptékkel számolva – viszonylag gyorsan haladt és május elején be is fejeződött.
Őszintén el kell ismerni, hogy igazuk van a hatvaniaknak: az utóbbi időben keveset ír a megyei pártlap ennek a városnak az életéről. (...)
Most már biztos, hogy kórháza lesz a városnak, hisz az utóbbi napokban adták át az építőipari vállalatnak a kastély épületét, s az megkezdte a felvonulást is. Jövő héten befejeződik az ízléses autóbuszmegálló építése is. Aminek pedig külön is örülnek majd a város lakói: helyi autóbusz járat lesz Hatvanban, minden érkező és induló vonathoz.
(Népújság, 1958. április 27.)
 
 
A buszállomás átadása
 
Az új autóbusz-állomást 1958. június 15-én adták át a forgalomnak, természeten a Népújság ezúttal is a helyszínen járt:
 
A hiányzó büféről szóló félmondatot jól jegyezzük meg, mert történetünk későbbi szakaszában jelentős szerepet játszik majd.
   A kapcsolódó újságcikkek díjnyertes kuriózumának egyértelműen az Autó-Motor címet viselő szaklap 1958. július 1-i számában megjelent beszámoló tekinthető. Az íráshoz mellékelt, a templom szemszögéből készült jó minőségű fényképen kiolvasható a megnyitás alkalmából kifüggesztett Üdvözöljük az utazóközönséget feliratú tábla, illetve két oldalán lobogó nemzeti zászló.
 
A tudósítás másik érdekessége, hogy a szokásos szürke felvezető szöveg mellett megszólaltattak egy hatvani lakost is, az ekkor 88 éves idősebb Palásti Sándor személyében:
„Hát, nagyot fordult a világ. Amikor még legényember voltam, felgyűrt nadrágszárban kerülgettük a sarat, merthogy még csak járda sem volt. Most meg a szőlőbe is autóbusszal járnak a parasztok, hiszen oda is van helyi járat. (…)”
A teljes beszámoló, Palásti bácsi nyilatkozatával az alábbi képre kattintva nagyítható, majd olvasható:
 
A buszállomásról készített legismertebb fénykép a fortepan.hu-n található meg. A fotográfus személyét, és a felvétel időpontját sajnos nem ismerjük; az épület kifejezetten jó állapotából kiindulva az 50-es évek végi vagy 60-as évek eleji időponttal számolhatunk.
   Sokak számára már a tervrajzok és az idézett újságcikkek alapján feltűnhetett, de a fényképet megtekintve válik egyértelművé, hogy az 1958-ban átadott buszállomás csak részben azonos a mai épülettel, hiszen akkor, a jelenleg hármas tagolású épületnek csak a „középső”, 24,5 méter hosszúságú része épült meg, vagyis ez volna az eredeti buszállomás. A két „oldalszárny”-at később építették hozzá, s hogy ne legyen egyszerű az utókor dolga, természetesen két külön időpontban (utóbbi fordulat miatt lesz szükségünk a 3. részre).
 
 
A fél évszázaddal ezelőtt készült fénykép zavarba ejtő lehet: talán a jól megválasztott nézőpont, talán a szikrázó napsütés lehet az oka, vagy önmagában az a tény, hogy a múltat mindig szebbnek látja az ember, azonban az oldal-betoldások nélküli épület egyáltalán nem tűnik olyan cudarnak, mint a mai lepusztult változat (lásd alább). A méretek jóval arányosabbak, és az összhatás is kiegyensúlyozottabb látszatot kelt.
 

 
 
Közlekedési következmények
 
A buszállomás átadása más szempontból is fordulatot hozott. A sajtóforrások már sejtetni engedték, hogy 1958 nyarán útjára indult az első – a mai napig 1. sorszámot viselő – helyi buszjárat, a vasútállomás és a szolnoki útelágazás között. (Végre a kishatvani lakosoknak nem kellett a 4-5 km-es túrát a vasútállomásig megtenniük.) A 2. számú helyi járatot két évvel később, 1960-ban vezették be a buszállomás és Nagytelek között.
   A távolsági járatok közül egyedül a Salgótarján felé tartó buszok hiányoztak – nem véletlenül, hiszen a Zagyva nyugati partján haladó 21. számú főút csak 1960-as évek elején készült el.
  A Kossuth tér korabeli forgalmi rendje jelentősen eltért a mai viszonyoktól. Állandó partnerünk, az 1966. évi várostérkép segítségével látható, hogy a parkot, az Őrszem és a fekete szobor között átvágó útszakasz még nem létezett – bár golyóstollal később berajzolták –, ezért a buszoknak a Kossuth tér/mai Grassalkovich út sarkán kellett kikanyarodniuk, Budapest és Hort/Gyöngyös felé egyaránt.
   További apró érdekesség, hogy a távolsági busz útját jelző szaggatott vonal elhalad a városháza, a mai könyvtár (akkoriban pártház) épülete előtt, majd beletorkollik a főútba. Vagyis a plébánia épülete mögötti parkoló egy korábbi közlekedési útszakasz leszármazottja, amelyen keresztül minden bizonnyal a Nagygombos felől érkező autóbuszok közelíthették meg a buszállomást.
 
 
Levezetés
 
Végezetül témakörünkhöz kapcsolódó két kis színest ajánlanék a Népújság 1962-es évfolyamából.
   A büfé hiánya már az első években gondot jelentett, ezért gyógyír gyanánt egy büfés-kocsit állítottak az épület valamelyik oldalára. A közép-európai életforma egyik sajátossága azonban, hogy amennyiben egy probléma megoldódik, máris másik szökken a helyébe.
A Kossuth tér 9. szám előtt, a MÁVAUT-megálló büféskocsija mellett nemrégiben létesített csatorna betonlappal van letakarva. A betonlap azonban ide-oda billeg, s így fordulhatott elő, hogy néhány nappal ezelőtt az egyik hivatal dolgozója gyanútlanul lépett, s lefelé kezdett süllyedni. Lélekjelenlétének köszönhető, hogy csupán kisebb sérüléseket szenvedett. De gondoljunk arra, hogy vannak kevésbé elővigyázatosak és gyerekek is.
   Mielőtt láb- vagy nyaktörésről adhatnánk hírt, arról szeretnénk írni, hogy az illetékesek az életveszélyes csatornafedőt sürgősen megjavíttatták.
(Népújság, 1962. február 3.)

A másik cikk a dinamikus növekvő gépjármű-forgalom negatív mellékhatásairól számolt be.

A nyár beköszöntével megnövekedett Hatvan forgalma. A megye szép tájait, a Mátrát, a Bükköt, Egert felkereső turisták útja Hatvanon vezet keresztül. Sokszor egymást érik az autók, autóbuszok a 3. számú főúton.
   Sajnos, az átutazók meg szoktak feledkezni arról, hogy városon haladnak keresztül, ahol nem illik kidobálni az ablakon a konzervdobozokat, papírt, tojáshéjat. Ebben a városcsúfító "munkában" részt vesznek a környező falvak lakói is. A hatvaniak szeretnék, ha mások is vigyáznának városuk tisztaságára.
(Népújság, 1962. június 30.)
 
Nagy Nándor

 

 

A bejegyzés trackback címe:

http://hatvantortenete.blog.hu/api/trackback/id/tr64282796

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben.

Nincsenek hozzászólások.