Hatvan története

Az utolsó hatvani honvéd

2012. március 22. - Nagy Nándor
Hajdanán, a jeles dátumból kifolyólag, a helyi március 15-i ünnepélyeket taglaló poszttal indult blogunk, amely múlt héten ünnepelte 2. születésnapját. A tavalyi évfordulón a száz évvel ezelőtti ünnepség-sorozat állomásait elevenítettük fel, idén azonban nem szerettem volna kedves Olvasóimat az 1912. évi változattal terhelni. Mellesleg a korabeli három (!) hatvani hetilap közül egyiknek sem maradtak fenn a márciusi lapszámai, sőt már a nemzeti ünnep napja is elmúlt egy héttel.
  A témakört tekintve azonban maradunk az 1848/49-es forradalom és szabadságharcnál, pontosabban hatvani utóéletének egy igen érdekes szeleténél, amelyet már több helytörténész (Demény-Dittel Lajos, Németi Gábor) érintett korábban, illetve összefoglaló jelleggel jómagam is, az egy évvel ezelőtti poszt közepe táján.
   Maga a kérdés egyértelmű: ki volt az utolsó, az 1848/49-es szabadságharcban részt vett hatvani honvéd? A válasz azonban – mint megszokhattuk – kissé bonyolultabb, hiába áll rendelkezésünkre több primer adat és feldolgozás. A célszemély körülírását többféleképpen értelmezhetnénk, így például lehetne hatvani születésű és/vagy 1848/49-ben Hatvanból bevonult és/vagy halála időpontjában helyi illetőségű férfiember. A felsoroltak közül maradunk az utolsónál, mivel az elsődleges kiindulópontunkat képező korabeli hatvani sajtó ezt a kritériumot preferálta.
   A bejegyzés elején szeretném megköszönni Burg Judit családfakutató segítségét, aki számos, korábban publikálatlan életrajzi adattal segítette az elkövetkező bekezdések létrejöttét.
 
 
Előzmények
 
Az 1867-es kiegyezést követően végre felvállalhatóvá vált a három évtizeden át gyakran titkolt 48-as honvéd-múlt. Az egykori hősök a települések ünnepelt polgárai lettek, társadalmi és vallási hovatartozástól függetlenül. A manapság általánosnak mondható nyugdíj-jogosultság a századfordulón csak a magyar társadalom szűk rétegére terjedt ki, ezért a gyors ütemben létrejövő helyi honvédegyletek a hagyományőrzés mellett fontos feladatuknak tekintették az éltes korba lépő, de családjuk által nem/vagy kevésbé támogatott egykori honvédek anyagi jellegű megsegítését is.
   Hatvanban szintén számos egykori honvéd élt még a XIX. század utolsó harmadában. Önálló egyesületet nem hoztak létre, hanem a Gyöngyösvidéki Honvédegylethez csatlakoztak, amelynek nevéhez fűződött például a Kossuth téren ma is látható 1848-as emlékmű felállítása. A sajnálatos módon egyre fogyatkozó számú hatvani honvédek minden március 15-én és október 6-án a városi ünnepségek díszvendégeiként vettek részt. Az 1900-as évek elején beinduló hatvani sajtó szintén kiemelt figyelemmel kísérte a hatvani illetőségű hősök sorsát. Életükről, elhalálozásukról és temetésükről minden alkalommal részletes terjedelemben számoltak be.
 
 
Holländer Mihály (?)
 
Az 1910-es évek elején a köztudat Holländer Mihály egykori szappanfőző mestert tekintette az utolsó hatvani honvédnak (1). Holländer Mihály a felvidéki Liptószentmiklóson született az 1820-as években; a szabadságharc leverése után, pontosan nem ismert időpontban költözött Hatvanba, első feleségét már itt temette el, 1875-ben. Egy évvel később újra nősült, felesége a szintén hatvani Klein Mari lett (2).
   Idős kora miatt megélhetéséről nem tudott gondoskodni ezért honvéd-nyugdíja mellett a községi képviselőtestület kegydíjat szavazott meg számára, illetve kisebb alapítványi összegben is részesült. Holländer Mihály 1914. május 17-én hunyt el és két nappal később, május 19-én temették el (3).
   A hatvani lapok beszámoltak a temetési szertartásról, kiemelve, hogy az utolsó hatvani honvéd távozott az élők sorából. A búcsúztatón Adler Vilmos hatvani főrabbi és Csépány Géza ügyvéd, országgyűlési képviselő, a dualizmus-kori hatvani közélet meghatározó személyisége mondott búcsúbeszédet. A Hatvani Polgári Kör dalárdája két dalt énekelt, a hatvani elöljáróság pedig a községháza előtt felállított mozsárágyúkból leadott lövésekkel búcsúztatta az elhunyt honvédet.
Meghalt az utolsó honvéd, Holländer Mihály. Egymaga képviselte Hatvanban már néhány év óta azokat a veteránokat, kik karddal kezükben teljesítették hazafiúi kötelességüket. Hazájának és felekezetének esküdött hűséget. Esküjét megtartotta haláláig.
Holländer Mihály kilencven évet élt, csaknem elhunytáig erőben, egészségben. Utolsó éveiben már szappanos mesterséget nem folytatta, de mert vagyont nem gyűjtött, Hatvan közönségének és hitsorsosainak kegyelete gondoskodott gondtalan megélhetéséről. Hatvan város évi 360 K kegydíjat engedélyezett számára, - a hatvani izraelita hitközség pedig néhai báró Hatvany József 3000 koronás alapítványának évi 120 K kamatát juttatta részére. Élvezetében volt mindhaláláig természetesen honvéd nyugdíjának is.
Temetésén is megnyilvánult a kegyelet teljes részvét. Az izraelita hitközség főrabbija Dr. Adler Vilmos gyönyörű emlékbeszéde után Hatvan közönsége részéről Csépány Géza igen szép beszéddel adózott az elhunyt utolsó honvéd emlékezetének, miközben a községi elöljáróság rendeletére mozsárlövések is történtek. Így adta meg Hatvan közönsége az utolsó honvédnek a végtisztességet.
Nagy idők nagy tanúja, vitéz öreg honvéd nyugodj békében.
(Hatvani Hírlap, 1914. május 24.)
Eltemettük az utolsó negyvennyolcas honvédet, Hollander Mihályt. Ő volt az egyedül álló még Hatvanban a negyvennyolcas honvédek közül; 94 éves korában dőlt ki, e hó 19-én az élők sorából. Temetése csütörtökön délelőtt 11 órakor ment végbe óriási részvét mellett. Az öreg negyvennyolcas temetését mozsárlövésekkel jelezte Hatvan község elöljárósága.
Az elhunytat Adler Vilmos főrabbi búcsúztatta el igen szép beszédben, majd pedig Csépány Géza mondott búcsúbeszédet a 48-as Függetlenségi Párt nevében. A polgári kör dalárdája 2 énekszámot adott elő mély hatással. A különféle testületek is képviselve voltak s megadták a végtisztességet az elhunyt negyvennyolcas honvédnek.
(Hatvan és Vidéke, 1914. május 24.)
 
Életkora tekintetében nem egyértelmű a helyzet, hiszen a Hatvan és Vidéke 94 évet (szül. év: 1820), az Hatvani Hírlap 90 évet (1824) említett, míg az 1876. évi házassági anyakönyvben 48 évesként regisztrálták (1827 vagy 1828), amely alapján 87 vagy 88 éves lehetett 1914-ben.
   Érdekes adalék, hogy egy 1966-os visszaemlékezés szerint Holländer Mihály magas rangban, századosként szolgált a honvédseregben (4). Neve azonban nem szerepel Bona Gábor történész, a szabadságharc századosait összegyűjtő kétkötetes munkájában, amelyben viszont ott találjuk az eperjesi születésű Holländer Gyula századost – elképzelhető, hogy a visszaemlékező vele keverte össze Holländer Mihályt, aki feltehetően közvitézként vagy altisztként szolgálhatott.
 
 
Elbert Salamon (?)
 
Holländer Mihály halála után egy héttel azonban váratlan fordulat történt, ugyanis kiderült, hogy Elbert Salamon személyében mégiscsak él még 48-as honvéd Hatvanban.
Van még öreg honvéd Hatvanban.
Midőn Hollander Mihály hűlt tetemét elföldelték Hatvanban, mi is azt írtuk, hogy meghalt az utolsó honvéd. Most azonban tudomásunkra jutott, hogy él még köztünk a nagy idők egyik szereplője Elbert Salamon 90 éves aggastyán, Elbert Mihály cukorgyári tisztviselő édesapja, aki a világosi fegyverletételig végigharcolta a nagy csatákat. Nem kívánt ezért anyagi elismerést, nem kereste a jutalmat, hanem szerényen éli napjait, olykor felidézve szűk családi körében a nagy idők szép emlékeit.
(Hatvani Hírlap, 1914. május 31.)
Elbert Salamon 1824 körül született a mai Magyarnándor községben (Nógrád megye) (5). Hollander Mihályhoz hasonlóan, egyelőre sajnos nem tudjuk, hogy mely egységnél és helyszíneken harcolt. Feltehetően fia jól fizető állása miatt nem szorult külső anyagi támogatásra, ezért a hivatalos szervek sem regisztrálták, mint egykori honvédet. A fenti újságcikk megjelenése után két évvel, 1916. április 17-én hunyt el (6).
 
 
Lobó István (?)
 
A vonatkozó helytörténeti irodalom, a Hatvan és Járása című hetilap 1928. júniusi tudósítása nyomán egy harmadik személyt, Lobó Istvánt is megemlíti az utolsó hatvani honvédek sorában (7).
Honvédet temettünk. Kossuth katonáját, magyar vitézt. Ágyúk dörgése, kürtök harsonása, a nemzeti hadsereg tisztelgése mellett helyezték örök nyughelyére. (…) nemcsak tanúja volt az 1848-as évek utáni küzdelmeknek, hanem részese is. Nem nézte tétlenül, közömbösen, hogy el akarják venni rónáinkat, hegyeinket, folyóinkat. Nem latolgatott, nem számolgatott, hanem fegyvert fogott azok védelmére. (…)
(Hatvan és Járása, 1928. június 10.)
Lobó István nevét azonban hiába keresnénk az 1928. évi halotti anyakönyvben, ráadásul a Lobó vezetéknév sem Hatvanban, sem az ország más térségeiben nem volt elterjedt. A fent idézett újságcikket eredetiben ismét áttekintve szembesültem a ténnyel, hogy a vezetéknevet korábban félreolvastuk és a Lobó valójában a Lebó családnevet takarja.
  Utóbbit elég beütni valamely internetes keresőbe, és rögtön eljutunk a következő felismerésig: Lebó István, az 1848-as honvédek budapesti menházának utolsó lakója 102 éves korában hunyt el influenzában - 1928-ban. Nem rendelkezett semmiféle hatvani kötődéssel, mindössze annyi történt, hogy a helyi sajtó is beszámolt haláláról. A tudósítás szövege félrevezette az utókort, és tévesen azt a következtetést vontuk le, hogy Lebó István temetése Hatvanban történt, pedig valójában Budapesten, a Kerepesi úti temetőben.
   Lebó István tehát nem hatvani, hanem országos szempontból számított a szabadságharc utolsó katonájának… vagy mégsem? Ugyanis az 1914-es hatvani fordulathoz hasonló esemény történt: váratlanul bejelentkezett az 1827. szeptember 11-én született Fischl József, aki dokumentumokkal bizonyította, hogy amennyiben Lebó bácsi volt az utolsó, akkor ő a legutolsó honvéd… A polémiáról részletesen itt olvashatunk.
 
  Hatvani szempontból mégiscsak Elbert Salamon tekinthető az utolsó hatvani honvédnek, aki utolsó előtti társához, Holländer Mihályhoz hasonlóan a Horváth Mihály út keleti végén található izraelita temetőben nyugszik, a két sír pontos helye azonban jelenleg nem beazonosítható.
 
Nagy Nándor
 
Jegyzetek:
(1) Hollander Mihály nevét először Demény-Dittel Lajos a Délsziget 1991/20. számában megjelent tanulmányában említette meg. A későbbi helytörténeti írások e forrásból vették át az adatot.
(2)-(3) Burg Judit szíves közlése.
(4) Németi Gábor: Hatvan az 1848-49-es forradalom és szabadságharc idején. Hatvan, 1998. 36.
(5) Burg Judit személyes közlése.
(6) Németi Gábor im. 29.
(7) Demény-Dittel Lajos im.; Németi Gábor im. 30.
 
A fénykép forrása: Budun Archívum.

 

 

A bejegyzés trackback címe:

https://hatvantortenete.blog.hu/api/trackback/id/tr244332765

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Lier U Palfi 2015.07.06. 20:36:21

Lebo Istvan
tudomásom szerint felvidéki származásu.
Naszvadról származva anyai részröl rokoni szálak füznek hozzá. Sajnos anyakönyvi adatokat nem sikerült eddig találnom rola.
süti beállítások módosítása