A költészet napján

2012. április 11. - Ziggy Stardust
 
Korábban nem foglalkoztunk irodalomtörténeti témakörökkel, e hiány pótlására azonban kitűnő alkalmat nyújt az 1964-ben rendszeresített, április 11-én ünnepelt magyar költészet napja, amely dátum tudvalevőleg József Attila születésnapjához (1905) kötődik.
Hatvan város irodalmi kapcsolódási pontjairól bejegyzés-hegyeket lehetne írni, hiszen a Hatvany-család jóvoltából megfordult itt Ady Endrétől kezdve József Attiláig, Bródy Sándortól Thomas Mann-ig „majdnem mindenki”. Az említett vonatkozásokról szerencsére jelentős terjedelmű offline szakirodalom áll rendelkezésre, ezért a bejegyzés során manapság kevésbé közismert költők 1960-as években, Hatvanról írt verseiből szemezgetünk.
    Előtte azonban egy gondolat erejéig visszakanyarodunk kettővel korábbi posztunkhoz, amelyben Mráz István egykori hatvani kántortanító 1849-es történetével ismerkedtünk meg. Az aktiválás után pár nappal jutott eszembe, hogy Petőfi Sándor 1845. július 10-12. között Hatvanban írt Holdvilágos éj című versében megemlíti a helyi kántort, s bizony, nem igazán kedvező színben:
A kántor háza kapujánál
Szép hajadon leány zokog;
Az este hűs... ő pongyolában...
Reszketnek a gyöngéd tagok.
(…)
A hold a kántor szobájába
Sugárait most beveti;
A kántor, a lyány részeg apja,
Benn feleségét döngeti.
 
(A vers teljes egészében itt olvasható.)
Máig nem dőlt el, hogy Petőfi valóban megtörtént eseményeket dolgozott-e fel, másrészt a hatvani keltezés önmagában nem bizonyíték arra, hogy a Szent Adalbert plébánia kántorjáról lenne szó… kétségtelen azonban, hogy az esély megvan rá. A Mráz-család éppen az 1840-es évek derekán költözhetett Hatvanba, azonban még mielőtt bárki összekötné a versben szereplő iszákos kántort Mráz István személyével, jelezzük, hogy utóbbi 1845-ben még maga is 27 éves fiatalember volt, így kizárható, hogy ekkortájt családtagjai között felnőtt leánygyermek lett volna. Szóba jöhető forgatókönyvek:
- 1845. július-december között kántorváltás történt Hatvanban;
- két kántor regnált egy időben;
- Petőfi verssorai mégsem Hatvanban játszódtak.
 
Ennyit az újkori hatvani holdvilágról, s térjünk vissza az eredeti ösvényre: a mostanában több alkalommal forrásként felhasznált megyei napilap, a Népújság 1960-as évekbeli hasábjain több, hatvani vonatkozású költeménnyel találkoztam, amelyek közül három kerül most terítékre.
   A mai viszonyok alapján nehéz elképzelni, de tény, hogy az irodalmi szekció a hétvégi lapszámban önálló (!) oldallal rendelkezett, amelynek „menedzselését” a Megyei Irodalmi Kör intézte. A hasábokon az elismert írók és költők mellett a feltörekvő nemzedékek, illetve a nem hivatásos rímfaragók tehetségesebb körei is szerepet kaptak. Verselemzésben sosem voltam jó, ezért e vonaltól eltekintek, a gondolatok feldolgozására egyénileg nyílik lehetőség.
 
 
Káldi János 1922-ben született a Vas megyei Kám községben. Első versét a Móricz Zsigmond nevével fémjelzett Kelet Népe közölte 1941-ben, majd debütáló önálló kötete Halott vízimalom címmel 1946-ban jelent meg. 1958-tól a Vas Megyei Könyvtárban dolgozott, majd a hatvanas években a szombathelyi tanítóképző főelőadója, majd könyvtáros tanára lett. 1966 és 1983 között további négy kötete látott napvilágot. Káldi János 1991. november 19-én hunyt el Szombathelyen. (Pályafutásáról részletesen itt olvashatunk.)
   Hatvan című versének keletkezését Kocsis Pista, egykori könyvtár-igazgató elevenítette fel. A költő 1966-ban megjelent kötetének megjelenése után kapott meghívást Hatvanba, a helyi könyvtár részéről. Két napot töltött a Zagyva partján, és a költemény tanúsága szerint megszerette a várost. A vers 1967. május 30-án íródott és a Népújság június 4-i számában jelent meg.
 
Káldi János: Hatvan, 1967
(Az Ady Endre Járási Könyvtár dolgozóinak)
 
A meleg szív és derű városa
csupa-láng ékszer
drága Hatvan,
nyílsz és virágzol a nyárban és bennem,
immáron ronthatatlan.
Ha elmegyek is,
az arcod utánam világít,
látom majd szikrázó rózsafáid
s az ős gesztenyéket a Kossuth téren,
ahogy vallanak lombjaik szerényen.
Él majd a kép, a szó,
mindaz, mit tőled kaptam,
idézhetem őszben és télben,
bármelyik pillanatban;
tépheti - tépi is! - a vad szél
álmomat, időmet,
megmarad e pár nap
csodának,
erőnek.
 
 
*  *  *
 
Második versünk írója a hatvani illetőségű, azóta sajnos szintén elhunyt Hargitai István. Az életrajzi adatok a lapzárta időpontjában még úton voltak, megérkezésük után természetesen bekerülnek posztunkba.
    Hargitai István Kisvárosi szonett című verse 1961. február 12-én jelent meg.
 
 
 
*  *  *
 
Végül következzék Rózsa Ernő Hatvani hajnal című verse. A szerzőről eddig sajnos semmilyen információt sem sikerült beszereznem. A közlés dátuma: 1961. január 14.
 
*  *  *
 
Nagy Nándor

 

 

A bejegyzés trackback címe:

http://hatvantortenete.blog.hu/api/trackback/id/tr224385274

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben.

Nincsenek hozzászólások.