Hatvan története

Hogy volt, hogy van - Hatvan (I.b.)

...még mindig a régi Búzavirág-vendéglő

2013. március 21. - Nagy Nándor
 
...még mindig a régi Búzavirág-vendéglő
 
Ólomléptekkel közeledik sorozatunk több hónapja várt II. része, előtte azonban az utolsó bőrt is lehúzzuk a szerencsétlen sorsú régi Búzavirág-vendéglőről, amelyről ismét előkerült néhány érdekesség. A megacsúcs-számú - eddig 124 - tetsziket összegyűjtő, többszörösen bővített és frissített I. részt nem kívánom tovább dagasztani, inkább legyen belőle egy könnyed, önálló bejegyzés.
 
Korábban a Búzavirágot, mint lebontott építészeti emléket elemeztük, most azonban a humán tényező kerül előtérbe. A Hatvani Magnósklubtól kölcsönzött, 1960-ban készült fényképeken a vendéglő kollektíváját láthatjuk, az épület valamely belső frontján. Név szerint egyelőre nem ismerjük egyik szereplőt sem, de remélem, az Önök segítségével sikerül majd a lépcsőzetes dekódolás.
 
Hatvani Búzavirág dolgozói 01 v2.JPG
Hatvani Búzavirág dolgozói 02 v2.JPG
Végül következzék a megyei újság 1961. április 25-i tudósításának részlete Hatvanból, pontosabban Hatvanról, amelynek néhány sora a Búzavirággal is foglalkozott. A Népújság munkatársai gyakran felkerestek egy-egy települést és tapasztalataikat utólag, karcos stílusban papírra vetették. A tudósítónak volt-e rossz napja, vagy a Búzavirágnak, nem tudhatjuk, de a kritikus megközelítés ténye egyértelmű, és csak némileg nyújt gyógyírt, hogy az újhatvani Zöldfa még nagyobb zakóban részesült.
   Ne érezzünk azonban haragot az újságcikk és írója iránt, hiszen mindez fél évszázaddal ezelőtt történt, másrészt más település is megkapta a magáét a laptól, harmadrészt pedig mi jól tudjuk, hogy a régi Búzavirág volt a legjobb hely Hatvanban.
 
1961.04.25. (3) Hatvani mozaikok v2.jpg
Helytörténeti kérdőívünk továbbra is elérhető - itt!
 
Nagy Nándor
 

 

A bejegyzés trackback címe:

https://hatvantortenete.blog.hu/api/trackback/id/tr675157136

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása