A kishatvani csárda 200 éve

2014. április 17. - Nagy Nándor


Az újkori Kishatvan témakörénél már szó esett a keleti városrész első számú vonatkoztatási pontjáról, a kishatvani csárdáról, amely a település egyik legnagyobb történelmi múlttal rendelkező kocsmája… volt, sajnos múlt időben. A szomorú végről korábban csak bizonytalan adatok álltak rendelkezésre, másfél évvel ezelőtt azonban az utolsó tulajdonos unokája, Ocsovai Zoltán számos új tényadattal gazdagított. (A blog olvasói egyébként tudhatják, hogy Zoltán rendszeresen besegít más bejegyzések összeállításába is.)
   A csárda emléke oly mértékben ivódott be a köztudatba, hogy évtizedekkel megszűnte után, az 1988-as földrajzi név-gyűjtés során az adatközlők pontosan emlékeztek az utolsó tulajdonos nevére, és a vendéglátóipari egység pontos helyére (régi Horváth Mihály út/Temető út kereszteződése, körülbelül a rézsü vonalában), lásd alább:

IMG_6180.JPG

 

Kezdjük azonban a történet elején!

Az objektumot megemlítő, jelenleg ismert első írásos forrás (1771) Grassalkovich I. Antal nevéhez fűződik, aki közvetlenül halála előtt összeíratta kiterjedt uradalmának épületeit: Extra Oppidum, vagyis a (mező)városon kívül címszó alatt jegyezték fel a földbirtokos tulajdonában lévő kishatvani csárdát (Domus Educillaris Kis-Hatvan nuncupata). Építésének pontos időpontja tehát nem ismert, körülbelül az 1740-50-es évekre tehető, amikor a hatvani Grassalkovich-galaxis többi épülete (kastély, templom, plébánia, nagyvendéglő stb.) is elkészült. Az 1783-as állapotokat bemutató 1. katonai felmérés térképén már látható az épület - w.h. = wirtshaus, jelentése csárda, fogadó, kocsma.

1. kat v4.png

A XVIII-XIX. századi csárdák, mint külterületi kocsmák a magyar vidék jellegzetes alkotóelemeit képezték, amelyeket a települések szélén, forgalmas utak mentén hoztak létre. Az utazók mellett a lovak is pihenésre vágytak, számukra rendszerint önálló kocsiszín vagy szekérbeálló állt rendelkezésre. A kishatvani csárda üzletpolitikai szempontból kiváló helyen, közvetlenül a Pest-Hatvan-Eger főútvonal mellett feküdt, így a keletről érkező utazók itt értek be Hatvan vonósugarába. A csányi út ekkor még nem a jelenlegi csomópontnál, hanem mintegy 200 méterrel „lejjebb” csatlakozott a főúthoz, de valószínűleg a „déliek” is be-benéztek egy-egy pohár újkori bambira. Sem az összeírás, sem a térkép nem tudósít más épületről, ezért feltehetően maga a kocsma létrehozása igényelte a Kishatvan nevesítését, amely az eredeti újkori településtől elszigetelten élő területet jelölte.
    A csárdákban általában ételfogyasztásra is lehetőség nyílt, de egy 1788-as forrás alapján úgy tűnik, Kishatvanban inkább az ital dominált:

in Kiss Hatvan est educillium scandalis tectum ex bonis materialibus erectum, habens sub se cellarium bonum.

 

1788 forrás 01 - v3.gif

 

Kiss Hatvanban van egy botrányos csárda, épülete jó anyagból emelve, alatta jó pincével.

(Pataki Katinak köszönöm a forrást!).

A csárda forgalmát jelentősen megdobhatta az 1870-es években történt útépítés, mivel ekkor hozták létre a Pásztó-Nagygombosról érkező út Hatvan belterületét elkerülő szakaszát (kb. a mai Hegyalja út/Temető út vonala), és utóbbi folytatásaként a mai Csányi utat, így a bejárat előtt közvetlenül négy forgalmas út találkozott egymással.

3. kat v3.png

Néhány évtized múltán azonban változott a helyzet: a dualizmus-kori közlekedési viszonyok rohamos fejlődése (vasútépítés, forgalmas országutak rendbehozatala) nyomán a csárdák korábbi alapfunkciójukat elvesztették, megszűntek vagy falusi/kisvárosi kocsmává alakultak át. Feltehetően a kishatvani csárda hasonló átalakuláson ment keresztül, túlélését több tényező segítette elő:
   - A belterület Újsoron (ma: Horváth Mihály úton) történő fokozatos expanziója az 1900-as években elérte Kishatvant.
   - A Csányi út mentén alakították ki az Állatvásárteret (későbbi Lengyel-piac), ahol lovak és marhák cseréltek gazdát, illetve a Temető út mellett a Sertésvásárteret, amely tovább növelte a környék, és a kocsma forgalmát. (A Sertésvásártér emlékét őrzi a mai Vásártér utca).

A Google-térképet érdemes a jobb felső sarokban lévő négyzetfélével nagyítani!

A kishatvani csárda épületét az aktuális földbirtokos a századforduló tájékán értékesítette, az új tulajdonos kilétéről sajnos nincs adatunk. Annyi azonban bizonyos, hogy 1931-ben már Berényi Istvánné vette át a kocsmát, aki némi marketinggel (újsághirdetés a Hatvan és Járásában) próbált lendíteni a forgalmon: 

HéJ_1931.05.24. v2.jpg

Berényiné később melegételt is felszolgált, amelyet saját házában készítettek el, és onnan hordták át a csárdába. Sajnos azonban a közben megözvegyült üzletvezetőnő az ingatlanvásárlásra felvett hitelt nem tudta fizetni, ezért a bank 1935-ben kénytelen volt elárverezni az épületet. A megvételhez Blumenthal Béla bankigazgató id. Ocsovai József számára ajánlott fel anyagi segítséget, aki az I. világháborúban szerzett súlyos sebesülése miatt kapott kárpótlásul ún. kocsmajogot. Korábban a Katolikus Kör italmérését vezette, és ebben az épületben kapott lakást is (ma: Dózsa tér/Erzsébet tér sarok).
  A Földhivatal 1935. július 13-án iktatta be az árverési vételjog címén történt tulajdonszerzést, ekkor kezdődött a kishatvani kocsma történetének utolsó szakasza. A Temető utca felőli étteremrészt biliárdteremmé alakították át, ezáltal megszűnt a melegkonyha, és csak sörkorcsolyákat, hidegételeket szolgáltak fel. A csárda megnevezést azonban a köznyelv fenntartotta.
  A II. világháború lezárulta után a kocsma ismét megnyitotta kapuját, és gond nélkül működött további hat éven át. Ocsovai József azonban 1951-ben a befejezés mellett döntött, mivel a rendszer nem szívlelte a magántulajdonú üzleteket, kocsmákat. A többi italmérés ekkor már köztulajdonban működött, így például a Sárga Csikó hivatalosan Földművesszövetkezeti Italboltként működött.

A kishatvani csárda, kétszáz évnyi működés után 1951. június 30-án nyitott ki utoljára. A kocsma pult-berendezését és kiegészítőit a cukorgyári otthonban működő italmérésnek adták el. Ocsovai József a város más vendéglátóhelyein dolgozott tovább.
   A lakóházzá átépített ingatlant a család csak másfél évtizedig használhatta. Több alkalommal szó esett már az 1968-69-ben történt nagy útfelújításról, amely a belvárosból eltüntette többek között a szintén legendás Búzavirág vendéglőt, és a régi benzinkutat. A munkálatok érintették Kishatvant is, mivel a 3-as főút eredeti, nyílegyenes kivezető szakasza (alias Horváth Mihály út) már nem bírta el a megnövekedett gépjárműforgalmat, a vasúti kereszteződésnél rendszeres torlódásokra került sor.

Közúti csomópont Hban.jpg
1966-ban döntést született a 3-as út Hort/Gyöngyös felé kivezető szakaszának áthelyezéséről és a kishatvani vasúti felüljáró megépítéséről. Az építkezés munkaterületén több házat elbontottak, illetve a Horváth Mihály út vonatkozó szakaszát 1968-ban felszámolták. A felüljáróra vezetett forgalom némi görbülettel halad az új útvonalon, majd a keleti körforgalomnál találkozik a régi 3-as úttal.

Kutattunk mindenhol, de egyelőre egyetlen fényképet sem találtunk a kishatvani kocsmáról. A bontási tervrajz, és Zoltán emlékezetből készített helyszínrajza azonban rendelkezésünkre áll.

 

Nagy Nándor

 

 

A bejegyzés trackback címe:

http://hatvantortenete.blog.hu/api/trackback/id/tr946040733

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben.

Nincsenek hozzászólások.