Igazi csemege kerül az asztalra a szaharai hosszú hétvége utolsó napján: a hatvani vasútállomás története kapcsán említettük, hogy az eredeti épület lebombázása (1944. szeptember 20.) és az új vasútállomás átadása (1956. január) közötti interregnum során ideiglenes épület(sor) szolgálta ki a hatvani vasúti csomópont jelentős számú kollektíváját és utasközönségét. A vizuális megjelenítéshez azonban meg kellett elégednünk a Népújság 1953-as karikatúrájával…

Szerencsére bekövetkezett a fordulat, mivel a MÁV Irattár döbbenetes kincshegyeket őrző fényképtárában két, mega-ritkaságnak számító felvételt találtam, amelyek 1954., illetve 1955. évi állapotában tárják elénk az épületet. Először jöjjenek a fényképek, utána pedig az ideiglenes időszak ismételt rövid összefoglalója.

Elöljáróban fontos tisztáznunk: az ideiglenes épületsor – a megsemmisült eredeti állomáshoz hasonlóan – NEM a jelenlegi vasúti pályaudvar helyén húzódott. Az észak-déli tájolás stimmel, kelet-nyugati irányban azonban már kevésbé, mivel az új (jelenlegi) épületet 22 méterrel keletre, vagyis a cukorgyár/Zagyva irányában tervezték újra. Az ideiglenes állomás nagyjából a mai 2. és 4. vágány között helyezkedett el, a régi 1. vágány pedig körülbelül a mai 5. vágány vonalán haladt.

Az első fénykép, amelyen az épületsor pálya felőli homlokzatát láthatjuk a gyalogos felüljáróról készült, 1954-ben. Balra-középen az ideiglenes állomás főépülete, tetőszerkezetre erősítve a HATVAN felirat. A balos sarokban, a bejárat melletti telefonfülkéről és postaládából adódóan talán a vasúti posta. A vágányon közlekedő vasúti szerelvények önmagukért beszélnek, két évvel vagyunk a Budapest-Hatvan villamosított vonal átadása előtt, így még bőven pöfögtek az öreg gőzösök, a szélrózsa minden irányába.

A második fénykép 1955 januárjában, és mint az állomásnév fordított feliratáról, valamint a kémények állásáról kiderül, az épület külső homlokzatáról készült, némi FF vörös csillaggal megbolondítva. Ha mindenképpen mai viszonyítási pontot keresünk, akkor nagyjából ott állunk, ahol a mai állomás bal oldalán üzemelő söröző ablakából a vágányok felé tekintenénk.

A hatalmas sár és a kockakő-halom jelzi, már megkezdődött az új állomás építése. Előttünk az első szakasz során létrehozott ideiglenes Hatvan-Boldog terelőút, mivel a régi út éppen az új állomás alaprajzán haladt keresztül, az új (jelenlegi) út pedig csak ezután készült el. A könnyebb eligazodás kedvéért itt az egyik korabeli organizációs vázlat. (Utóirat az altémához: az ős-boldogi út pedig a mai újhatvani Várkonyi Sándor utca vonalán haladt.)

Az átmeneti pályaudvar története

A hatvani vasútállomást, a rendező pályaudvart és a kapcsolódó vágányhálózatot 1944. szeptember 20-án semmisítette az amerikai bombatámadás. A Budapest-Hatvan-Miskolc vasútvonal stratégiai jelentősége miatt azonban a helyreállítási munkálatok azonnal megkezdődtek. A német/magyar hadiszállítmányok jelentős részét ezen a vonalon szállították a délkeleti/keleti frontszakaszra, ezért szeptember 23-ára (!) már két vágányt üzemképes állapotba hoztak. Új állomásépületet egyelőre nem húztak fel, sőt a romokat sem szállították el, hanem csak a zavartalan személy- és áruforgalom biztosításához szükséges területet tisztították meg.
   Az új vágányoknak mindössze két hónap adatott meg, mivel a városból kivonulni készülő német csapatok 1944. november 22-24. között megsemmisítették a megmaradt vasúti infrastruktúrát, így a szovjet csapatok bevonulása után minden kezdődött elölről. 1944. november 26-án a szovjet parancsnokság magához rendelte a helyben maradt mintegy 700 vasutast és a rangidős tisztviselőt, Pálhidy Mihályt, akinek parancsot adott a hatvani vasút azonnali helyreállítására. A lehetetlennek tűnő feladatot lehetetlen körülmények kellett teljesíteni, miközben a német tüzérség december 5-ig folyamatosan lőtte a várost Heréd irányából.
   1945 januárjában a vágányok mind a négy irányban használhatóak voltak, valamint állomásépületként felhúztak egy fából készült barakképületet, melyben a személypénztár mellett helyet kapott egy-egy katonai és civil váróterem, valamint szovjet vasútőrség külön helyisége.
   A hatvani vasútállomással azonban mostohán bánt a sors: 1947. április első hetében benzin-robbanás következtében leégett a barakképület, így a vasúti pénztárt átmenetileg a vágányok mellé telepített asztal helyettesítette. A leégett ideiglenes felvételi épület helyére újabb ideiglenes (barakk)épületet emeltek, vagyis a karikatúrán és fenti fényképeken már az utóbbi, 1947 derekán készült változatot láthatjuk. Másfél évvel később, 1948. szeptember 24-én újabb tűzeset történt, amelyről az Magyar Távirati Iroda is beszámolt:

A beszámoló közvetve utal rá, azonban csak más források alapján vált egyértelművé, hogy ezúttal nem a felvételi épület, hanem az egyik mellette felhúzott másik „pótépület” semmisült meg. (Tévedésemet a rokon-bejegyzésekben javítottam.) Említsük meg azért Gábor Sándor fuvaros nevét, aki önfeláldozó módon az egyik vasúti páncélszekrényre láncot kötött és lovával húzta ki a lángoló tűzkatlanból.
   Mivel a hatvani pályaudvar nem működhetett kiszolgáló egység nélkül, ezért az új állomást úgy tervezték meg, hogy a régi épület gond nélkül üzemelhessen tovább. Ebből kifolyólag, az I. vágányt meghagyták eredeti helyén, amely a régi felvételi épülettől pár méterre, az újtól pedig 43 méterre haladt. Az ideiglenes állomás így tehát egészen 1956 januárjáig, vagyis az új állomás átadásáig üzemben maradt. (Elvileg készülhetett olyan fénykép, amelyen mindkét épület szerepel.) Az ideiglenes állomást ezután néhány nap alatt elbontották, az 1956. augusztusi készült fényképen már nyoma sincs, csak a „helye”, vagyis a 43 méter széles üres tér az I. vágány és az új épület között.

A mai vágányhálózat kialakítására, amely során az I. vágány jóval közelebb, 10 méterre került az állomásépülettől, 1985-1986 folyamán került sor.

Nagy Nándor