Egy évvel ezelőtt nagy sikert aratott a blog facebook-oldalán megosztott fénykép, amely az 1956-os Intézet adatbázisa szerint Hatvanban készült, 1950-ben. A várost jól ismerők a felvétel részleteinek mélyelemzése nyomán sec-perc alatt rájöttek, hogy a hatvani lokalizáció eshetősége kizárható (valószínűleg Budapesten kattant a fényképezőgép.) Ocsovai Zoltán éléslátása nyomán azonban fény derült a Zagyva-parti vonatkozásra, ugyanis a speciális automobil mellett magyarázó hölgy nem más, mint Kovács Istvánné, Duncsi Panni néni, az egykori hatvani TSZ-elnök, akivel Zoltán korábban egy utcában lakott.
Hogy került Panni néni oda? Valahol azt olvastam, hogy a Szikra Kiadó nagyszabású könyvnapokat tartott 1950-ben, amelyek során a kisebb településekre és a tanyákra feldíszített járművek vitték a könyveket. A Jászságba és Heves megyébe induló kocsikat talán éppen ő látta el intenciókkal…
A fénykép helyes beazonosítása – elvileg – két észlelésen alapulhatott: egyrészt a háttérben látható többemeletes épülethez hasonló sosem állt Hatvanban, másrészt a jobb alsó sarokban látható „belterületi” sínek sem szelték át a város utcahálózatát. … vagy mégis? Kapaszkodjunk meg, ugyanis a pesti főút újhatvani szakaszán, vagyis a Rákóczi út mentén évtizedeken keresztül haladt egy keskeny - ez esetben 60 cm - nyomtávú sínpár. A bizonyítékot a Hatvani Márk és Bacsa Tibor által jegyzet kiadványban találjuk, az újhatvani Szent István templomot ábrázoló, 1930-ban készült képeslap-részleten:
A lóvontatású mezei vasút első vonalát az 1890-es években helyezték üzembe, amely a Cukorgyár és Nagytelek között létesített kapcsolatot. 1897-ben már biztosan működött, mivel az alábbi helyszínrajz ebben az évben készült (a cukorgyárból keletre tartó kisvasút és a Hatvan-Miskolc/Salgótarján vasútvonal kereszteződését láthatjuk, nagyjából a mai buszpályaudvar sorompójának vonalában).
Később újabb vonalak létesültek a környékbéli majorsági központokhoz, illetve léteztek „szárnyvonalak” is, a normál vasúti sínekre ráhordó kisvasúttal. A gazdasági kisvasút-hálózat 1930-as évek végére érhette el maximális kiterjedését. A katonai térképeken nagy szerencsénkre ezeket külön jelölték, így az alábbi 1941-es térképen megcsodálhatjuk a korabeli vonalakat, kis pirossal kiemelve:
Úgy tűnik, a felüljáró 1914. évi átadása után továbbra is a síneken, vagyis a műtárgy alatt vezették át, amely a Rákóczi úti egyenes szakasz után, a mai Béke út elődjén fordult délre, Nagytelek felé, innen pedig továbbhaladt a Rendező p.u. vágányaihoz.
A szövevényes hálózat egyik ága Kerekharaszt, majd Horvát-tanya érintésével érkezett meg Fenyőharaszt déli határához. A másik ág Kerekharaszt előtt észak felé fordult, és Újvarsány-tanya érintésével Cifra-major és Szarkás (József-major) végállomásig közlekedett.
A cukorgyárból kiindulva keresztezte a főutat, ezután a sporttelep mellett elhaladva a miskolci vasútvonal alatt, majd a Nógrádi patak felett önálló vasúti hídon haladt tovább északi irányban egy földút mentén. Egyik mellékága Baj-puszta felé vette az irányt, a másik pedig hamarosan ismét kettéágazott, egyrészt a salgótarjáni vonalon található Rakodó teher-állomás, illetve keleti irányban Nagygombos felé, a Zagyván átívelő kis hídon keresztül.
A konzervgyár 1934-es megnyitása nyomán a cukorrépa mellett a paradicsom-termesztés is sláger lett a Hatvany-birtokon, illetve a környékbéli gazdák körében, így a kisvasút szállítási tételei tovább bővültek. A fenti térképről mellesleg az is kiderül, hogy a kutyavasút a gyárterület jelentős részét is érintette. Valahol itt készülhetett az alábbi fénykép, valamikor a két világháború között - a sínpár és a kiskocsi jobb oldalt látható:
Szintén nem tisztázott, hogy a lóvontatásról átváltottak-e esetleg gőzüzemű változatra, és ha igen, akkor mikor. Talán akad Olvasóim között olyan egykori cukorgyári dolgozó, aki emlékszik még erre-arra…
Nagy Nándor
