Hatvani foglyok a GULAG-táborokban - előadás

2017. május 16. - Nagy Nándor
 
Kedves Mindenki!
 
Május 25-én (csütörtök) délután 17.30-kor kerül sor három részes Szovjet megszállás, szovjet kényszermunka című előadássorozatom utolsó felvonására, amelynek pályázati és egyéb hátterét a hatvani Gyerekekre Hangolva Alapítvány teremtette meg.
Ezúttal a szovjet katonai bíróságok által többéves kényszermunkára ítélt, és ezáltal GULAG-táborba került hatvani személyek történetével foglalkozunk.
 
Főbb témakörök:
- Akik túlélték: négy egyéni sors, 8 év kényszermunka a Szovjetunióban.
- Akik sajnos nem tértek haza: a hatvani "összeesküvés" koncepciós per áldozatai. (a blogon lásd itt).
  
Helyszín: Grassalkovich Művelődési Ház (Hatvan, Kossuth tér 24.)
Időpont: 2017. május 25., csütörtök, 17.30.
 
A részvétel természetesen díjtalan. Minden kedves Érdeklődőt szeretettel várok/várunk.
 
3_eloadas_plakat.jpg

 

 
 

 

 

Szovjet megszállás, szovjet kényszermunka - 2. előadás

 
Kedves Mindenki!
 
Március 31-én (péntek) délután 17.30-kor kerül sor a három részessé bővített Szovjet megszállás, szovjet kényszermunka című előadássorozatom második etapjára, a hatvani Gyerekekre Hangolva Alapítvány szervezésében.
Legutóbb a történeti előzményeket tekintettük át, ezúttal a hadifogolyként elhurcolt hatvani civilek sorsával foglalkozunk, korabeli, primer források alapján.
 
Főbb témakörök:
- A hatvani civil személyek elhurcolásának körülményei.
- A magyarországi fogolytábor-viszonyok.
- Út a szovjet munkatáborokig.
- Egyéni sorsok nyomon követése.
  
Helyszín: Grassalkovich Művelődési Ház (Hatvan, Kossuth tér 24.)
Időpont: 2017. március 31., péntek, 17.30.
 
A részvétel természetesen díjtalan. Minden kedves Érdeklődőt szeretettel várok/várunk.

(A harmadik előadás időpontja egyelőre szervezés alatt.)

malenkij_2_resz_v2.jpg
 
 

 

 

129 éve történt: 1888. március 15.

 

Magyar_kokarda.pngA blog 7. évfordulójához érkeztünk, amelyet - amellett, hogy prímszám -, ne is ragozzunk tovább, hiszen az utóbbi két év termésátlaga hagy maga után némi kívánnivalót… Bízom benne, hogy a tucatnyi félkész, porlepte anyag legalább egy részét a következő gyertyalángig abszolválni tudom majd.

Az évtized kezdetén a régi idők március 15-i ünnepélyeivel kezdtem a bejegyzések sorát, köztük kiemelve az 1893. évi hatvani megmozdulást, amelyről akkor még azt gondoltam, hogy a legrégebbi dokumentált ’48-as ünnepség. Tisztelettel jelentem, hogy az Eger hetilap segítségével sikerült új csúcsot dönteni, mivel 1888-ban a megyei lap külön beszámolóban tárta elénk a forradalom kitörésének 40. évfordulójára - 129 évvel ezelőtt - megrendezett hatvani ünnepséget.

egerhetilap_1888_cimlap_v2.jpg

Jöjjön először a szöveg eredetiben, majd némi névmagyarázat, dualizmus-kori járulékos helyi csemegékkel fűszerezve.

1888_marc_15_hatvanban_v3.jpg

Az ünnepség tehát a Kossuth téren, az 1885-ben megalakult Hatvani Önkéntes Tűzoltó Egylet énekkara által előadott Himnusszal vette kezdetét, amelyet Baranyai Ferenc, a hatvani rkat. plébánia kántora „vezényelt”. Baranyai évtizedekig szolgálta az egyházközséget, a Néptanítók Lapjában megjelent hirdetés szerint csak 1912-ben érezte szükségét a meg-kopott hangszálakat segéderő révén tehermentesítse (az 1200 fő rkat lélekszám minden bizonnyal korabeli nyomdahiba, 12000 a valós szám).

baranyai_hirdetes_1912.JPG

A nagy beszédet felvállaló Borhy Ferenc (1846-1906) gyöngyösi ügyvéd éppen a napokban tette át székhelyét Hatvanba. Borhy nevéhez fűződik az első helyi lap, a Hatvan és Vidéke megalapítása, amely annak ellenére is elismerésre méltó teljesítmény, hogy a lapot nem sikerült fenntartania. (A Borhy-család 1895-ben Jászberénybe költözött tovább.)

  A vezető közigazgatási tisztviselőként (!) a Nemzeti Dalt elszavaló ifj. Homonnay Szilárdról már több alkalommal szóltunk. Édesapját, id. Szilárdot követte a községi jegyzői székben, azonban az 1890-es évek második felében helyi botránysorozat miatt távozni kényszerült hivatalából. Róla fényképünk is van:

ifj_homonnay_02_koczian_gergely.jpg

A kistarcsai internálótáborban 1951-ben mártírhalált halt püspök Meszlényi Zoltán Lajos édesapja, Meszlényi Zoltán népiskolai tanítóként több évet töltött Hatvanban, a sarjadó helyi civil közélet egyik motorja volt. A család 1894-ben költözött el Hatvanból. A koszorús Meszlényi lányok nem id. Zoltán gyermekei, hanem feltehetően testvérei lehettek.
  Újfalussy István plébános-helyettes személyéről bővebb információt nem sikerült szereznem.

  A nagyrédei születésű Isaák Gyula (1858-1935) az 1884 óta működő hatvani járás időrendben második főszolgabírójaként tevékenykedett ekkoriban. 1895-ben helyezték át Egerbe, 1916-1919 között Heves vármegye alispánja, 1925-1927 között főispán, de hatvani „gyökereit” sohasem feledte. Időskori fényképe alább:

isaak_gyula_v2.jpg

A leírás szerint 1888-ban még 11 egykori honvéd élt Hatvanban, későbbi sajtóhírek szerint 1916-ban temették el az utolsót. A helyszínek között ismét említésre került a városon kívül lévő sír, amely a 2010-ben Radnóti térről az óhatvani temetőbe áthelyezett sírhellyel azonosítható. Ma a város „közepén” fekvő - 1888-ban még beépítetlen - terület, akkoriban valóban városon kívülinek számított. A síremléket 1904-ben állították fel, 1888-ban egy fakereszt jelölte a tömegsírt. Mint arról korábban többször beszéltünk, a szöveggel és a későbbi sírfelirattal ellentétben, a sírhely keletkezése minden bizonnyal nem az 1849. április 2-i hatvani ütközethez, hanem az öt nappal későbbi, április 5-én történt lovassági összecsapáshoz köthető.
 
Nagy Nándor
 

 

Szovjet megszállás, szovjet kényszermunka - 1. előadás

 
Kedves Mindenki!
 
A hatvani Gyerekekre Hangolva Alapítvány felkérésére, egy inkább felnőttekre hangolt témakörben, Szovjet megszállás, szovjet kényszermunka címmel tartok két részes előadást, amelynek középpontjában a szovjet kényszermunkatáborba hurcolt hatvaniak sorsa áll.
A történeti előzményekkel foglalkozó első etapra február 16-a (csütörtök) délutánján kerül sor.
 
Az előadás tervezett témái:
- A II. világháború Hatvan környéki eseményei
- A helyi szovjet katonai közigazgatás kiépülése
- A Vörös Hadsereg részére Hatvan és környékén teljesített munkakötelezettség
- A „malenkij robot” értelmezése
 
Helyszín: Grassalkovich Művelődési Ház (Hatvan, Kossuth tér 24.)
Időpont: 2017. február 16., csütörtök, 17.30.
 
A részvétel természetesen díjtalan. Minden kedves Érdeklődőt szeretettel várok/várunk.
(A második előadás időpontja egyelőre szervezés alatt.)
plakat_v3.jpg
 
 

 

 

Böngészhető az 1884-es kataszteri térkép!

 

Az Arcanum Adatbázis Kiadó jóvoltából újabb kincs a köbön került fel A Habsburg Birodalom történelmi térképei alias mapire.hu honlapra. Több éve tartó projekt keretében kerül sor a jórészt XIX. század második felében rögzített kataszteri térképállomány digitalizálására és a világhálón való közzétételére. Hatvan eddig hiányzott az adatbázisból, nagy szerencsénkre azonban december folyamán változott a helyzet.

A felmérést az 1849. évi császári pátens rendelte el, amelynek fő célja a földadó megállapításához szükséges adatok összegyűjtése volt. A rákövetkező évben megkezdődő munkálatok a század utolsó harmadában érték el Heves (vár)megyét, Hatvan nagyközség esetében az 1884. évi állapotot őrizte meg a kivitelezést végző mérnökember.

u_teljes_hatvan.jpg

Az 1:2880 léptékű térkép a legjobb korabeli felbontást nyújtja számunkra, hiszen az 1883-as katonai felmérés csak 1:25000 méretaránnyal készült. A kézi vezérléssel készült térképszelvények irdatlan információval gazdagítja tudástárunkat. Az épületek és tereptárgyak mellett a korabeli helyrajzi számokkal is megismerkedhetünk (1. rajtszámot a belvárosi rkat templom épülete kapta.) Bővebb információkért ajánlom az érdeklődőknek Török Enikő (MNL OL) a kataszteri felmérésről szóló tartalmas és egyben olvasmányos írását az aktakalandon.
  Családfa-kutatók bizton tudják, hogy a korabeli - nemcsak hatvani - anyakönyvekben a nevek mellett megtalálhatóak a házszámok is, amelyek alapján be lehet azonosítani, hogy adott ősünk Hatvan mely pontján élt hajdanán. Tóth Enikő említett tanulmánya gyorsan helyre rakja információ-éhes agyunkat, miszerint a helyrajzi- és házszám - éppúgy, mint napjainkban - két külön fogalom, az „átváltás” folyamatához szükségünk volna még a korabeli telek-könyvre. (Bízunk benne, hogy akad majd olyan vállalkozó szellemű személy, aki szkennelés után közhírré teszi e dokumentumot is.)

   A kezelőfelület gyors elsajátítása nem okozhat gondot, mindössze arra hívnám fel a külön figyelmet, hogy az Opciókra kattintás után lenyíló panelben, a Kataszteri térképek melletti csúszkával állítható be a Kati térkép vs OpenStreetMap arány; utóbbi helyett a műholdas - Here - térképet is alkalmazhatjuk.

u_beallitas.jpg

* * *

Mielőtt elmerülnénk a térképszelvények önálló böngészésében, nézzünk néhány kiemelt településrészt, amellyel blogunk elmúlt évei során foglalkoztunk.

1. A nagyjából a mai Vár-Nádasdy Tamás-Dózsa György-Széchenyi utcák mentén haladó, kék színnel jelzett, vízzel (és valószínűleg némi hulladékkal) telített várárok már önmagában is megér egy főhajtást a projektben részt vett személyek előtt. Éppen a Zagyva szabályozásának időszakában járunk, így szépen kivehető a régi Zagyva, a mai óhatvani belterületbe benyúló, kanyargó csápjai. Ekkorra az „új” Zagyva folyó inkább csatornára emlékeztető medre a hídtól délre eső területen készült el, északra még egy-két városi kanyart át kellett vágni.

u_vararok.jpg

2. A belterület egykori határát képző Holt-Zagyva kicsit közelebbről, amely a főtér házainak kertjei mögött közvetlenül haladt. A folyószabályozás révén felszabadult, a mai Madách-Köztársaság-Hatvanas utcák által határolt területet az 1900-es években rendezték, majd alakítottak ki rajta házhelyeket.

u_arter.jpg

3. A hatvani vasútállomás korabeli épületei. Ne keressük se a vasúttelep épületeit nyugatra, se a cukorgyárat keletre, mert 1884-ben még szántottak-vetettek ezeken a területeken. A benyúló narancssárga derékszög nem más, mint a déli szomszéd, Boldog északi határa. A délnyugat felé terjeszkedő Hatvan és Boldog az elkövetkező száz év során több területcsere-szerződés révén oldotta fel területi anomáliákból adódó problémákat.

u_vasutallomas.jpg

4. A mai Szent Mihály és Széchenyi utca dédapáit összekötő, a várárokkal párhuzamosan haladó Sárkány utca (vagy -köz), amelynek két oldala a mai viszonyokkal ellentétben nem üres telek, hanem lakott terület volt. Körülbelül a Mártírok útja/Ady Endre utca találkozásánál jelzett sárga pacni fa-alapanyagból készült átjárót jelez. A legközelebbi átkelési lehetőség a Horváth Mihály úti kőhíd volt, a közbeeső területen legfeljebb integetni lehetett a túlpartra, vagy nagy bátorsággal leereszkedni az árokba, amelynek általában nem lett jó vége.

u_sarkany_koz_v2.jpg

5. A Honvéd és Dózsa György utcák által határolt régi temető. Helyén ma régi építésű családi, illetve új építésű emeletes társasházak találhatóak. A várároktól délkeletre fekvő, így a Sárkány utca, a régi temető és a mai Batthyány utca környékét hívták, sőt hívják többen napjainkban is Alsószögnek.

u_regi_temeto.jpg

6. Örök szerelmünk, a XVIII. század második felében kialakult Kishatvan városrész, amelyet a jelenkori térképek tévesen lokalizálnak. Mint látható, az „eredeti” Kishatvan a mai, ún. szolnoki útelágazás környékén alakult ki; a nagyobbik épület a híres kishatvani csárdát jelzi.

u_kishatvan.jpg

7. A Klapka/Dembinszky utcák által határolt, nem elhanyagolható kiterjedésű Homokgödör, a vizes és jeges sportok újkori kedvelőinek egyik kedvenc telephelye.

u_homokgodor.jpg

Kellemes kataszteri böngészést és egyúttal boldog új esztendőt kívánok minden kedves Olvasómnak.

Nagy Nándor

 

Nemzeti Újság, 1928. június 3.

 

A kánikula versus felhőszakadás időszakában senkit sem szeretnék nehéz történettel fárasztani, ezért egy kis könnyű csemege érkezik az asztalra, amelyet a nyári szünet során is nyugodtan lehet fogyasztani.

1928. június 3-a reggelén ritka meglepetésben részesültek azok a hatvaniak, akiknek kezébe került a Nemzeti Újság címet viselő kormánypárti, elsősorban katolikus orientáltságú napilap, amely 12 oldalas, számos fényképpel tarkított összeállítást közölt Hatvanról. Az írás tartalma összefoglalta a település múltját és korabeli jelenét, megemlítve a több évtizedes dinamikus fejlődés egyes állomásait.

cimlap.jpg

Úgy tűnik, a sajtóanyag nem hatvani megrendelésre készült, hanem a szerkesztőség figyelmét valóban „spontánul” keltette fel Hatvan négy évtizedes menetelése. A hatvani közvélemény és a helyi sajtómunkások maguk is meglepődtek, hogy egyszer csak kitüntetett helyen, egy befolyásos budapesti újság oldalain szerepel a település.

Az izgalom (…) bizony erőt vett rajtunk, akik pedig itt a szerkesztőségben elég közömbösen szoktuk venni a dolgokat. Most kizökkentünk közömbös hangulatunkból, mikor megláttuk a finom papírra nyomtatott oldalán Hatvan címerét (…). Mi ragadta meg nálunk a Nemzeti Újság figyelmét, nem tudjuk. De, hogy igen kedvesen foglalkozik Hatvannal, ennek történelmével, múltjával és embereivel, azt elvitatni nem lehet.

(Hatvan és Járása, 1928. június 10.)

A melléklet ezen a linken megtekinthető, illetve szabadon letölthető, az Országos Széchényi Könyvtár közzétételhez való hozzájárulását utólag is köszönöm. Közepes minőségük ellenére a fényképek többségét ki- majd bevágtam a bejegyzés végén található galériába, kiegészítő megjegyzéseim mellettük olvashatóak. A felvételek egy részét az érdeklődők más forrásból talán már ismerhetik.

Három előzetes észrevétel:

1. A Stefánia Szövetség hatvani fiókjának alábbi épületét nem sikerült beazonosítanom az elmúlt évek során. A megoldás nyújtó kedves Olvasó a blog külön díját kaphatja az idén.

21_stefania.jpg

2. A szövegben felvetődött Hatvan települési jogállásának kissé sarkított, kissé heroizáló magyarázata. Mint arra korábbi bejegyzésekben (itt és itt) is utaltam, az egykori mezőváros Hatvant 1871-ben nem minősítették vissza nagyközséggé, hanem az új jogállási rendszerben e kategóriába sorolták be, korabeli fejlettségi szintjének megfelelően. Fél évszázaddal később, az 1920-as évekre a település már elérte a rendezett tanácsú várossá válás mércéjét (a mező- és az rt. városi címnek nincs köze egymáshoz), amely azonban mégsem valósult meg. A háttérben nem egy külső Hatvan-ellenes összeesküvés, hanem bizonyos helyi érdekcsoportok álltak - erről majd egyszer mesélek.
   Mindenesetre több objektív szemlélőnek, így a Nemzeti Újság szerkesztőségének is feltűnt, hogy Hatvan társadalmi összetétele, a gazdasági vállalkozások száma, a közigazgatási és rendészeti apparátus nagysága és sok más egyéb tényező a regnáló városok szintjével vetekedett. Az összeállításban megemlített önálló árvaszék hab lett volna a tortán, mivel e lépéssel Hatvan lett volna az egyetlen, önálló gyámügyi hivatallal rendelkező nagyközség az országban, amelyet azonban végül nem hozták létre.
3. A szövegben említett „nagy megyei kórház” terve - 1914-hez hasonlóan - sajnos ekkor sem valósult meg.

 

A galéria:

Kellemes olvasgatást és nézelődést, valamint jó pihenést kívánok a még hátralévő nyári időszakra, a fajsúlyosabb témakörök pedig érkeznek pár hét múlva.

Nagy Nándor

 

A Zagyva partjáról az Adriára

Egy hatvani haditengerész és az SMS Wien története

 
Egy hatvani haditengerész és az SMS Wien története

Újabb fantasztikus fénykép segítségével maradunk a Nagy Háború vagy, ahogy Csángóföldön hallottam hajdanán, a Nagy Verekedés témakörénél. A nemcsak helytörténeti jelentőségű fotográfiát blogunk régi olvasója, Elenonóra bocsátotta rendelkezésemre. A fényképen, amelyet a nagypapa, Nagy István küldött haza képeslapként 100 éve, az SMS Wien osztrák-magyar csatahajó legénységének egy csoportja látható 1916 nyarán. (Az SMS jelentése természetesen eltér a mai rövidítéstől: Seiner Majestät Schiff azaz Őfelsége hajója, amely minden hajónév előtt szerepelt.) Eleonóra mellett külön köszönöm Kiss Gábor (Hadtörténelmi Levéltár) által nyújtott segítséget.

A szereplők közül jelenleg - egyedül Nagy István személyét lehet beazonosítani, aki az ágyú jobb oldalán tekint reánk. Az SMS Wien feliratú fejfedőt viselő délceg csoport ülő tagjai között pedig egy gramofon láthatunk, mellette néhány lemezt. Mielőtt azonban elmélyednénk a 100 évvel ezelőtti fotográfia részleteiben, ismerkedjünk meg Nagy István szerencsés és az SMS Wien tragikus történetével, a had- és helytörténet sajátos ötvözeteként. 

fokep_alap_v4.jpg

Ne csodálkozzunk azon, hogy a Zagyva-partjáról is került haditengerész az Adriára, hiszen az I. világháború alatt az Osztrák-Magyar Monarchia haditengerészete a hatodik legnagyobb volt e földkerekén. A Monarch csatahajó-osztályú partvédő hajók, így az említett SMS Wien, az SMS Budapest és a SMS Monarch az 1890-es évek második felében készültek el azonos tervek alapján. Az SMS Wien 1897. május 13-án állt szolgálatba, első útján Nagy-Britanniában vendégszerepelt békés céllal, a Viktória brit királynő uralkodásának 50. évfordulóján megrendezett ünnepségen.

Forrás: armchairgeneral.com

1914. május 30-án kivonták az állományból, de a háború kitörése miatt gyorsan véget ért a nyugdíjas időszak, és augusztus 1-én újra szolgálatba állították. Testvéreivel együtt, az V. csatahajóosztály tagjaiként a Cattarói-öbölben vigyázták a sós vizeket, majd 1917. augusztus végén az SMS Wien-t és Budapestet Trieszt körzetébe vezényelték át, hogy elejét vegyék az olasz partraszállási próbálkozásoknak.

coat_of_arms_of_the_austro-hungarian_navy.png

A fényképet talán éppen Triesztben postára adó Nagy István 1892-ben született Hatvanban, a háború kitörése előtt vasutasként dolgozott. A bevonulás után érdekes módon mégis a haditengerészethez került, amelynek háttérben két ok játszott szerepet: egyrészt néhány évig gőzmozdony-fűtőként dolgozott, a flottánál pedig szintén fűtő lett, csak ezúttal hadi (gőz)hajónál; másrészt tudott úszni, amely egyáltalán nem számított általános készségnek akkoriban. (Uszoda hiányában a Hatvan belterületén megtalálható állóvizek nyújtottak alkalmat a gyakorlásra.)

bevonulas_elott_v3.jpg

Korábbi állomáshelyeit egyelőre nem ismerjük, azonban a fénykép hátoldala alapján 1916-ban már az SMS Wien hajón teljesített szolgálatot. A Bécsi Levéltárból előkerült orvosi kartonból kiderült, hogy 1917. november 20-23. között Pólában kórházi kezelésre szorult, innen tért vissza állomáshelyére, amely ekkor a Trieszttől néhány km-re fekvő Muggia városka melletti öbölben horgonyzott.

korlap_v3.JPG

Forrás: Österreichisches Staatsarchiv - Kriegsarchiv (Wien/Bécs)

A Heinrich von Seitz sorhajókapitány parancsnoksága alatt álló SMS Wien-t 1917. december 10-én kora hajnalban váratlan olasz támadás érte. A Luigo Rizzo vezette, csekély hangot kibocsátó elektromotorral felszerelt MAS-9 tengeralattjáró-elhárító motorcsónak észrevétlenül közelítette meg az öblöt. Hidraulikus vágószerkezettel két órán küszködtek a kikötő körüli vizeket vigyázó határzárral, amelyet végül sikerült átvágniuk - szinte hihetetlen, hogy nem vették észre az olasz kommandót. 02 óra 30 perckor két torpedó indítottak el, amely a biztonságosnak vélt öbölben telibe találta a gyanútlan, torpedóhálóval sem védett SMS Wien-t.

Forrás: it.wikipedia.org

Nagy István éppen a fedélzeten tartózkodott, elmondása szerint még látta is a távozó olasz motorcsónakot, amely több méter átmérőjű sebet ejtett a k. u. k. csatahajó elülső oldalán. A hajó orra néhány perc alatt megtelt vízzel, ezért a fedélzetre menekülő haditengerészek a hajó egyre jobban kiemelkedő tatjához menekültek, majd innen ugrottak a december lévén alacsony hőmérsékletű vízbe. Nagy István és a vele együtt a tengerbe menekülő barátjának túlélését a kosárlabda nagyságú, ún. mentőlabdának köszönhették, amely a mentőövhöz hasonlóan a víz felszínén tartotta a bajba jutottakat. A hajó mintegy 10 perc alatt süllyedt el, és mintegy 15 méteres mélységben érte el a tengerfeneket. (Egy másik olasz motorcsónak a SMS Budapestet próbálta elsüllyeszteni, azonban sikertelenül.)

   Nincs adat arról, hogy a támadás napján hány haditengerész teljesített szolgálatot a hajón, de mintegy 400 főnyi legénységgel számolhatunk, amelynek jelentős részét az SMS Budapest mentőcsónakjai és a parti őrség néhány órán belül kimentette a vízből.

terkep.JPG

A későbbi hivatalos veszteséglista szerint 35 (más adatok szerint 46) tengerész halt hősi halált, illetve 2 személyt nyilvánítottak eltűntnek. 1918-ban megpróbálták kiemelni az SMS Wien-t, amelyet azonban a háború időtartamára felfüggesztettek. Végül 1925-ben hozták felszínre a szerencsétlenül járt hadihajót, amelyben 25 haditengerész holttestét találtak meg, akiket a trieszti Központi Temető egyik tömegsírjában helyezték örök nyugalomra.

  Nagy István az újabb kórházi kezelés után, kalandos körülmények között, gyalog tért vissza Magyarországra 1918 derekán. Újabb hadiszolgálatra már nem hívták be. Szegedi illetőségű egykori bajtársával, akivel együtt ugrottak vízbe a süllyedő hajóról, az 1930-as évekig tartották a kapcsolatot. Az I. világháború hősi halottainak emléket állító hatvani Őrszem emléktáblájára felkerült egy bizonyos „Nagy István”, az egykori haditengerész pedig úgy gondolta az ő nevét vésték fel tévesen. Forrás hiányában azonban nem lehet beazonosítani, hogy pontosan kinek állít emléket a felvésett név.

orszem_tabla_v2.JPG

A hadseregtől nem érkezhetett téves információ, hiszen pontosan ismerték, hogy ki esett áldozatul az olasz támadásnak, Nagy István pedig sem a hősi halált halt, sem pedig a nyomtalanul eltűnt tengerészek között nem szerepelt. A név alatt szereplő két másik személy halálozási dátuma (Oláh Vilmos, 1915; Ócsai Mátyás, 1918) jelentősen eltér, így ezeket a neveket nem ad hoc módon, hanem rendszerezett keretek között véshették fel, valószínűleg a háború befejezése után. Papp Gyula és Fekete Csaba kutatásai alapján két olyan Nagy István nevű hatvani személy ismert, akiknek bevonulása még adatolható, visszatérésük azonban már nem. Valószínűsíthető, hogy e két személy valamelyikének emlékét őrzi a tábla, és nem történetünk főszereplőjét.
   Jobb is, hogy így alakult, és nem volt szükség még egy név felvésésére. Nagy István, az SMS Wien hatvani haditengerésze hosszú életet élt, 1975-ben hunyt el Budapesten, de szülővárosában, Hatvanban temették el.

   Most pedig jöjjenek  a vizuális részletek, némi bónusszal - klikk az alábbi galériára.

 
 
Nagy Nándor
 

 

Irodalom:
- Csonkaréti Károly: Az Osztrák-Magyar Monarchia haditengerészete (link)
- Russell Philips: The Sinking of SMS Wien (link)
- Veperdi András: Az Osztrák-Magyar Flotta csatahajói (link)