Hatvan története

A fekete szobor (5.)

2013. október 10. - Nagy Nándor
A sorozat utolsó részeként arra keressük a választ, hogy az áthelyezett szovjet emlékmű alatti egyéni sírhely kinek a földi maradványait őrzi 68 éve. A talány megoldásában kulcsszerep jutott Anasztazia Sztoljarova orosz történész-hölgynek, aki a témával kapcsolatos szovjet forrásokat Oroszország valamely rejtett zugából előbányászta, majd elküldte számomra. Köszönet érte.
 
Az 1945. május 1-én átadott tiszti emlékmű (=fekete szobor) oldalára tehát összesen 69 szovjet tiszt nevét vésték fel annak idején. Az elméletet a helytörténeti munkák sem cáfolták, így például a Heves megye területén elesett szovjet katonákat összegyűjtő kiadványba (1985) is bekerült a szóban forgó 69 szovjet tiszt neve.
   A szovjet hivatalos szervek által a későbbi évtizedekben készített összeállítások szintén az emlékművön található névjegyzéket vették alapul, és bármilyen furcsa, úgy tűnik, hogy számukra sem voltak ismertek az 1945-ben kelt primer források. A további kavarodást jól mutatja az alábbi 1990-ben kelt alábbi irat. A sírhely és a 69 személy említése még rendben volna, azonban a térképvázlaton valójában nem a Kossuth tér és a fekete szobor helyét jelölték meg, hanem az egykori Lenin tér által befogadott fehér szobrot, amelyet 1972/73 folyamán, vagyis majd’ húsz évvel korábban már elbontottak.
 
1990-adatlap 02 v2.2.jpg 
A téves adatokból kiindulva gondolhatta a Tarnopol környékéről 1966-ban Hatvanba látogató J. V. Dmitrievics (lásd: 2. rész), hogy unokaöccse, a Hatvan környékén elesett Jamkovoj Afanaszij Dmitrievics kapitány a fekete szobor alatt nyugszik. (Anasztázia dokumentumai szerint valójában Hort délkeleti körzetében, a főút mellett temették el 1944. november 26-án. Konkrét adat nincs rá, de valószínűsítem, hogy ezt a sírhelyet a magyar hatóságok 1948-ban áthelyezték a községi temetőbe.)
 
Zhigulenkov_BV.jpgA tavaly augusztusi 3. részben beszámoltunk az eredeti hipotézis tarthatatlan voltáról, hiszen az emlékművön szereplő Borisz V. Zsigulenkov gárda-főhadnagyről kiderült, hogy 1944. november 16-án, Besenyszög térségében bekövetkezett halála után nem Hatvanban, hanem Aradon temették el, majd holttestét később átszállították Moszkvába. Anasztazia, korabeli orosz források alapján utánanézett a 69 tisztnek, és kiderült, hogy közülük csak három tisztnél említették meg konkrét temetkezési helyként Hatvan belvárosát, a többiek esetében a környező településeket (pl. Apc, Hort, Jobbágyi, Tura) jegyezték fel. A holttestek Hatvanba történő utólagos áthelyezését, mint lehetőséget azonban nem lehetett kizárni, ezért jobbnak láttuk, ha az említett információt a feltárási/exhumálási munkálatok befejezéséig diszkrét keretek között tartjuk.
   A fekete szobor alatti sírhelyen 2012. október közepén egyetlen, fakoporsóban elhelyezett holttestet találtak. A sajtóhíradások szerint a megtalált személy főhadnagyi rangban állt, amelyet azonban sem a sírban talált tárgyi emlékek, sem az akkor ismert források nem erősítettek meg. (A mai napig nem derült ki, hogy a főhadnagy-elmélet honnan származott, valószínűleg valamit valaki félreérthetett, talán éppen Zsigulenkov főhadnagy miatt.)
 
A feltárás során a holttest mellett egy szemüveget és egy gyógyszeres fiolát találtak, amely alapján sejthető volt, hogy az eltemetett személy esetleg katonaorvosként szolgálhatott. Anasztazia által összeállított listában egyetlen olyan személy volt, akire a fenti állítás igaznak bizonyult, ráadásul az emlékműre vésett nevek közül ő rendelkezett a legmagasabb, gárda-őrnagyi rendfokozattal.
   A korabeli szovjet katonai források alapján valószínűsíthető, hogy az 1945-ben eltemetett, majd 2012-ben exhumált szovjet katonatiszt Alekszandr Alekszandrovics Brun orvos-őrnaggyal azonosítható, aki a szovjet 9. Lovas Hadosztály alá rendelt 1395. Sebészeti Kórház parancsnoka volt.
 
Nevek_A_v18.JPG
Az iratok konkrétan megemlítik, hogy Brunt Hatvan főterén, a 3-as számú sírhelyen temették el (lásd alább), amely a fekete szobor egykori helyét jelenti.
 
3-as sír v2.jpg
Brun személyét megemlítette Szmirnov orvos-őrnagy 1945. július 23-án kelt jelentése, aki a szovjet katonai temetéseket koordinálta Hatvanban.
szmirnov v2.jpgAz 1945. július 18-án kelt 02708. számú parancsának végrehajtása kapcsán jelentem, hogy a Vörös Hadsereg sebesülés vagy betegség okán elesett katonáit a 4325. Tábori Sebész és Mozgó Kórház kizárólag Magyarország területén, Hatvan városában temette el.
A hatvani tábori kórház evakuálása alatt 2o fő esett el, köztük egy tiszt (Brun A.A. orvos-őrnagy). A temetéseket Hatvan város központjában hajtottuk végre, ahol a német megszállókkal Hatvan város felszabadításáért vívott harcban elesettek emlékére 2 márvány emlékművet emeltünk, ebből 1 a tiszti állományé [=fekete szobor], 1 a sorállományé és az őrmestereké [=fehér szobor], ezeket a felállításuk napján keltezett kormányzati parancs jelöli.
A temető teljes felszereltséggel rendelkezik.
Aláírás: Szmirnov orvos-őrnagy, a 4325 Tábori Sebész és Mozgó Kórház Parancsnoka
A. A. Brun 1908-ban született Oroszország távol-keleti részén, az Amur folyó partján található Blagovescsenszk városában, mintegy 9000 km-re Hatvantól.

Szmirnov megemlítette, hogy Brun és egysége „evakuálás” során szerzett sebesüléseibe halt bele; más forrásból ismeretes, hogy Brun 1945. január 5-én hunyt el. Mivel Hatvan környékén már 1944. december elején befejeződtek a harci cselekmények, ezért az eset máshol, valószínűleg Budapest ostroma közben történhetett, amely után Brunt és társait a Hatvanban kialakított szovjet hadikórház-komplexumba szállították.   Természetesen felmerül a kérdés: hol lehet a másik két tiszt sírhelye, amelyeket szintén a belváros területére lokalizáltak. A választ talán sohasem tudjuk meg, csak annyi bizonyos, hogy nem a fekete szobor egykori helyének környékén, hiszen utóbbit 2012 őszén alaposan átvizsgálták. Talán később mégis exhumálták őket, de az is lehet, hogy a Kossuth tér egyik meg nem mozgatott szegletében találhatóak.
 
Nagy Nándor

 

A bejegyzés trackback címe:

https://hatvantortenete.blog.hu/api/trackback/id/tr625561997

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása