Breaking hírrel indítok: tegnap délután kaptam értesítést a Városházáról, miszerint a földradaros-vizsgálatra nem április első felében, hanem korábban, egész pontosan holnap (III. 31., szerda) kerül sor. A vizsgálatra meghívást kapott a sírhelyet az elmúlt években gondozó HANEM egyesület, illetve személyem is. Kíváncsian várom a holnapi napot, amelyről igyekszem beszámolni a későbbiek folyamán. Állítólag éjszaka hidegfront érkezik, de nagyon bízom az egek urában, hogy az esőtől megkíméli holnap a Radnóti teret. A vizsgálat után egyébként mintegy 1-2 hetet kell várni a kiértékeléssel, akkor tudjuk meg, hogy a műszerek kimutattak-e anomáliát valamely talajrétegben.

       No de közben ragadjuk meg ismét a tegnapi szálunkat, vagyis jöjjön az 1864-es forrás „mélyelemzése”. Mint említettem legutóbb, a jelenleg rendelkezésünkre álló írásos dokumentumok közül ez áll időben legközelebb 1849 áprilisához.

Előzmények

       Pesty Frigyes (1823-1889) a magyar történeti földrajz egyik legkiemelkedőbb képviselője 1863-ban fogott hozzá nagyszabású tervéhez, amelynek keretében a történelmi Magyarország egész területére kiterjedő helynévgyűjtést kívánt kezdeményezni. Pesty megszerezte a Magyar Tudományos Akadémia és a Helytartótanács támogatását, melynek nyomán utóbbi szerv 1864. februárban körrendelet formájában szólította fel a vármegyei törvényhatóságokat a gyűjtőmunka megkezdésére. A vármegyék a járási hivatalokon keresztül jutották el az egyes települések elöljáróságaikhoz a Pesty által szerkesztett egységes tematikájú kérdőíveket, amelyeket pontosan kitöltve kellett visszaküldeni. A kérdőív alapján számot kellett adni többek között az adott település jelenlegi és korábban használatos nevéről, a lakosság eredetéről. Számunkra legfontosabb a kérdőív utolsó, 7. pontja lesz, amely a település határában [értsd: külterületén] előforduló földrajzi helyek (mezők, dűlők, puszták stb.) pontos nevének, eredetének rögzítését, illetve földrajzi meghatározását írta elő.

       Heves vármegyében az adatgyűjtés és a kérdőívek kitöltése 1864 áprilisa és novembere között zajlott le. A települések által adott válaszok közzétételére majd’ másfél évszázaddal később, 2005-ben került sor a Heves Megyei Levéltár által megjelentett Pesty Frigyes Heves vármegye helységnévtára című forráskiadvány keretében (sajtó alá rendezte, bevezető tanulmány írta, jegyzeteket készítette: Csiffáry Gergely osztályvezető-főlevéltáros; fenti soraimat is a kötet bevezetőjéből vettem át).

       Nincs mese, ez a kiadvány bizony alapmű, ajánlhatom szeretettel minden érdeklődőnek (ha jól tudom, a hatvani könyvtárban is van példány a kötetből).

A hatvani kérdőív

       A kötet 117-119. oldalán találjuk meg a Hatvannal kapcsolatos válaszokat, amelyet idősebb Homonnay Szilárd (1828-1892) hatvani jegyző állított össze 1864. június 21-én (fia, ifjabb Homonnay Szilárd később szintén a település jegyzője lett). A kérdőív említett 7. pontjának utolsó bekezdésében a következőket olvashatjuk:

Zagyva folyó: Nógrád megye Zagyva községnél ered, és Jászságon keresztül Szolnoknál a Tiszába ömlik, hajdan igen sok hallal bővelkedett, a községnek nagy táplálékot és pénzkeresetet nyújtott, jelenleg szabályozások folytán majd végképp kihalt. E folyótól mintegy 200 ölnyire, a pest-kassai útvonal mellett, közelében az építés alatti pest-losonczi útvonalnak fekszik az 1849. április 5-én történt harcban elesett vitézek közös sírhalma, mely Honvédek Sírja elnevezéssel bír.

       Ha a kiemelt szövegrészletet nem ismernénk, lehet, hogy sohasem vetődött volna fel, hogy a Radnóti téri temetkezés esetleg nem az április 2-i csatában elesettekkel hozható kapcsolatba. Az idézet egyúttal tipikus példája annak, hogy egy látszólag egyértelmű tartalmú bővített mondat mennyi csapdát rejt magában. Utóbbiakat érdemes alaposan megvizsgálnunk, és a forrás tényleges értékelése csak ezután következhet. Egy tényt azonban már most leszögezhetünk: 1864-ben létezett egy olyan objektum Hatvan határában, amelyet a köztudat elesett honvédek sírhelyeként ismert. Minden bizonnyal valamilyen külső jellel is rendelkezett („közös sírhalma”), amelyet Homonnay a saját szemével láthatott. Ismét hangsúlyoznom kell: ez nem jelenti azt, hogy azon a helyen biztosan temettek el halottakat, de egy újabb fontos információhoz jutottunk.

1. Megbízhatóság

       Kérdés: Hatvanban tartózkodott-e Homonnay Szilárd 1849 tavaszán, szemtanúja lehetett-e a temetésnek? Válasz: valószínűleg nem. Bona Gábor történész kutatásai alapján tudjuk, hogy Homonnay maga is tevékeny szerepet vállalt a szabadságharcban. 1848 szeptemberében csatlakozott a Hunyadi önkéntes csapathoz, amelynek tagjaként részt vett többek között a pákozdi ütközetben. Az alakulatból létrehozott 50. honvédzászlóalj katonájaként 1849 tavaszán Erdélyben harcolt, tehát nem valószínű, hogy éppen április elején Hatvanban tartózkodott volna.

       Homonnay tehát mások elmondása alapján ismerte meg a sírhely létrejöttének körülményeit. Vajon megbízhatónak tekintette-e Homonnay a forrását? Minden bizonnyal igen, hiszen nem használt feltételes módot, illetve a korábbi pontoknál jelezte, amennyiben néphagyományról volt esetleg szó (pl.: „4. Hatvan városa a magyaroknak bevonulásával keletkezett, mit a néphagyomány tudni enged.”) Ne feledjük, hogy Homonnay közigazgatási tisztviselőként tevékenykedett, így hivatásából adódóan nem valószínű, hogy légből kapott információkat közölt volna a felettes hatóságokkal, amelyek egyébként külön kérték, hogy az adatgyűjtés körültekintő legyen. A beszámolót pedig olyan hatvaniak oszthatták meg Homonnayval, akik 15 évvel korábban valóban Hatvanban tartózkodtak.

2. Az útvonalak

       Első ránézésre nincs itt semmi probléma, hiszen a jelenlegi 3-as közút (~pest-kassai út), illetve a 21-es közút (~pest-[salgótarján]-losoncz), éppen a vasúti sínek mellett válnak el egymástól. A pest-kassai utat már jól ismerjük, de a felületes információ-feldolgozás után pár nappal jutott csak eszembe, hogy a mai 21-es út akkoriban nem létezett, sőt előzménye (pl. földút) sem volt. Múltkori blog-bejegyzésemben említett Prépost-malomhoz vezető út a mai Bercsényi út/Tarjáni út találkozásánál ágazott el két irányba: északnyugat felé vezetett az említett Hatvan-Heréd-Verseg földút (a mai herédi út, ill. Bercsényi út kanyar utáni szakaszának közvetlen előzménye), míg északkelet felé a Prépost-malomhoz lehetett eljutni. Ezek egyike sem lehetett az épülő állítólagos losonci országút. Talán az Óhatvanból Nagygombos felé vezető útról lehet szó (mai Balassi Bálint út folytatása), amely már szintén létezett akkoriban? Hmmm … ez is határeset, hiszen akkoriban ezt a földutat nem építették ki „rendes” országúttá, s bár szépen lassan biztos el lehetett jutni Losoncig, ez azonban kisebb kalandtúrának felelt volna meg. A köznyelv nem véletlenül hívta „gombosi”, „lőrinci” és nagyritkán „pásztói” útnak ezt az útszakaszt.

       Hol lehet hát az a losonci út? Valószínűleg sehol. A mai beszélt nyelv az „útvonal” alatt általában a közutat érti, a XIX. század közepén azonban belefért a vasútvonal is, és Homonnay egy picit bizony megkavart minket, mert útvonal alatt minden bizonnyal az épülő vasutat értette. Itt is jöhet egy kis fejtörés, hiszen mély álmunkból felkeltve is tudjuk, hogy a Pest-Hatvan-Losonc vonalat 1867-ben, a Hatvan-Miskolc vonalat pedig 1870-ben adták át. Hogy került oda a vasút 1864-ben? Szerencsére a korabeli sajtó rendszeresen beszámolt a folyamatban lévő vasútépítésekről, ezáltal tudjuk, hogy a Pest-Hatvan vasútvonal 1863 nyarán már építés alatt állt, sőt 1865 második felére a Pest-Hatvan és a Hatvan-Salgótarján vonal átadásának időpontját is kitűzték, azonban a menyegző előtt a pest-losonci vonalat építtető vasúttársulat csődöt jelentett, így a munkálatok befejezése és vasútvonal átadása másfél évet csúszott. Tehát Homonnay jelentésének időszakában, vagyis 1864. június végén a Pest-Losonc vasútvonal már minimum „építés alatti” állapotban volt.

       A Miskolc felé vezető vasútvonalat ténylegesen viszont csak 1867 után kezdték építeni. A város belterületét megkerülő „vasúti kanyar” kezdetei talán meglehettek 1864-ben, de nem valószínű. Így nagyon úgy tűnik, hogy a „pest-kassai útvonal” alatt Homonnay viszont nem a vasútvonalra, hanem a ténylegesen létező országútra utalt.

3. „Mintegy 200 ölnyire”

       A (bécsi) öl a korabeli Magyarországon használatos hosszmértékegység volt, 1 öl = 1,89 méter, vagyis Homonnay a Zagyvától mintegy 378 méterre saccolta az objektum helyét. Természetesen ilyen egyszerűen ezt sem ússzuk meg, hiszen a Zagyvát a híd térségébe ekkor még nem szabályozták. A korabeli Zagyva-híd több folyóágon küzdötte át magát, mintegy 30-40 méter hosszan és nem tudhatjuk, hogy Homonnay a híd, illetve a folyó mely pontjáról állapította meg a távolságot, illetve ne feledjük, hogy csak becsülte az adatot. Ennyit azonban nézzünk el a korabeli hatvani főjegyzőnek.

       Összegezve tehát megállapítható, hogy Homonnay Szilárd a régi országút mellett, a mai Hatvan-Salgótarján vasútvonal közelében és a Zagyvától kb. 380 méterre nyugati irányban jelölte meg az objektum elhelyezkedését. Az előző blog-bejegyzésben közölt térképek alapján egyértelmű, hogy ez a körzet a Radnóti térnek körülbelül azt a részét jelenti, ahol a sírhely korábban megtalálható volt, vagyis nincs vita arról, hogy „ugyanarról beszélünk”.

4. A dátum: 1849. április 5.

       Végül térjünk vissza az alapfelvetéshez, és próbáljunk választ adni, hogy melyik ütközethez kapcsolódhat a sírhely léte. Véleményem szerint szó sincs elírásról vagy tévedésről, az 1849. április 5-i dátum nem véletlenül került az iratba. Homonnay illetve adatközlői tudatosan tettek különbséget a két ütközet között, és valószínűleg tisztában voltak azzal, hogy a sírhely nem az április 2-i, hanem az objektum környékén lezajlott április 5-i összecsapás nyomán keletkezett. A két ütközet helyszínének és lefolyásának összevetése szintén ezt a teóriát erősíti.

       1864-ben a győzelmes „nagy” hatvani csata (még) nem homályosította el a jelentős véráldozattal járó „kis” hatvani ütközetet emlékét, néhány évtized elteltével azonban változhatott a helyzet. A kiegyezést követően lehetővé vált március 15-e ünneplése, amelynek során rendszeresen megkoszorúzták a Kossuth téren 1869-ben felállított honvéd-emlékművet és a régi országút melletti honvéd-sírt. A sírhely mellett - mint arra a későbbiek során kitérünk - többéves gyűjtés után 1904-ben állítottak fel egy másik emlékoszlopot, amelyre ugyancsak az 1849. április 2-i dátum került. A XIX. század utolsó harmadában a szabadságharc dicsőséges küzdelmeinek „legális” felemlegetése a mindennapok, a tavaszi hadjárat első győztes ütközetének emléke pedig a hatvani lokális öntudat alappillérjévé vált. Az április 5-i összecsapást nem radírozták ki a hadtörténetből, hiszen a korabeli szakirodalom némelyike említést tesz az eseményről. Azonban feltételezhető, hogy Hatvanban több évtizedig tartó, lassú folyamat eredményeképpen feledésbe merült az április 5-i dátum, és kizárólag a három nappal korábbi, mindenki által jól ismert győztes csata időpontja őrződött meg. A Pesty Frigyes-féle gyűjtés után négy évtized telt el, és a szabadságharc kortársainak többsége, köztük Homonnay Szilárd már nem volt az élők sorában. Az emlékmű felállítását nem előzte meg a sírhely keletkezésével kapcsolatos történeti kutatás, így egyáltalán nem meglepő, hogy a korabeli lokálpatrióták az április 2-i dátumot vésették a műtárgyra.

       Úgy vélem, ez az adattorzulás állhat az emlékoszlop-felirat és az 1864-es Homonnay-jelentés közötti ellentmondás hátterében, és a Radnóti téri sírhely nem az 1849. április 2-i, hanem az április 5-i ütközethez kapcsolódik. A halotti anyakönyv április 2-i bejegyzése megvezette a későbbi helytörténeti kutatásokat, ami nem csoda, hiszen az adat és a sírhely összekapcsolása első pillanatban logikusnak és kézenfekvőnek tűnhetett … és tűnt e sorok írója számára is hosszú heteken keresztül, egészen addig, amíg némi szerencsének köszönhetően az április 5-i ütközetről tudomást nem szerzett.

       Az 1849. április 5-i összecsapás ténye, a Zagyván túli helyszín és több mint ötven magyar huszár halála vitán felül álló, történelmi tény. Ezért ha a vasúti felüljáróról lefelé baktatva déli irányba tekintünk, jusson eszünkbe, hogy milyen történelmi eseménynek volt szemtanúja egykor ez a térség. A buszpályaudvar befejezése után ismét felállított emlékoszlop előtti megemlékezéseknél pedig ne feledjük, hogy nemcsak az április 2-án, hanem az április 5-én elesett magyar honvédek előtt is fejet kell hajtanunk.

       Egy kérdésre nem kaptunk még választ: vannak-e emberi maradványok a sírhely egykori térségében? A megoldáshoz mindenképpen támpontot nyújt majd a holnapi földradaros vizsgálat, a blog pedig átlépve az újkor és legújabbkor közötti határmezsgyét, továbbra is figyelemmel kíséri a sírhely történetét és igyekszik megtudni, érhették-e olyan behatások a területet, amelyek a sírhely sorsát közvetve vagy közvetlenül befolyásolhatták.

Nagy Nándor

Szakirodalom:

Bona Gábor: Hadnagyok és főhadnagyok az 1848/49. évi szabadságharcban. Heraldika Kiadó, 1998.

Pesty Frigyes: Heves vármegye helynévtára. Sajtó alá rendezte, a bevezető tanulmányt írta, a jegyzeteket és a helységnév azonosítót készítette: Csiffáry Gergely. Szerk.: Bán Péter. HML, 2005.