Időközben ismét napirendre került a fekete szobor ügye: a hatvani képviselőtestület 2012. július 11-i ülésén elhangzottak szerint az önkormányzat újabb levéllel fordult az orosz nagykövetséghez, amelynek hozzájárulása szükséges a temetőbe történő áthelyezés megkezdéséhez.
Mi pedig ott tartottunk, hogy 1945. május 1-én, Fülöp István községi bíró és Kuricin, Hatvan szovjet parancsnokának jelenlétében átadták a fekete szobrot, amelyet az elkövetkező évtizedek során, bizonyos napokon rendszeresen megkoszorúztak:
- Április 4. A magyarországi harcok befejeződésének elvi szintű dátumát 1950-ben a Magyar Népköztársaság Elnöki Tanácsa nyilvánította állami ünneppé.
- Május 1. A munka ünnepe: inkább csak a háború utáni első években volt jellemző, később már kevésbé. Természetesen semmi köze a II. világháború eseményeihez, az ünnepnap kommunista kisajátításának egyik jellegzetes példájaként értékelhető.
- November 7. A Nagy Októberi Szocialista Forradalom ünnepe, vagyis az 1917-es orosz bolsevik hatalomátvétel évfordulója. Ugyancsak 1950-ben nyilvánították állami ünnepnappá. A 35+ korosztály még emlékezhet rá, hogy miről is van szó, az ifjabbak pedig klikkeljenek ide. A háborúval szintén nem hozható összefüggésbe, de a Szovjetunió legnagyobb ünnepén illett koszorúzni a szovjet hősi emlékműveket is.
- November 25. Hatvan szovjet csapatok által történt elfoglalásának/felszabadításának napja: az 1. részben már említettük, hogy az emlékműre tévesen november 26-i dátumot véstek.
A korabeli megyei lap (Népújság) évfolyamait áttekintve elmondható, hogy az emlékművet május 1. kivételével mindegyik felsorolt napon, az aktuális ünnepségek keretében megkoszorúzták, egészen 1989-ig.
Jöjjön néhány fénykép. Bakos Pál hatvani fényképész 1949-ben több felvételt készített a város nevezetesebb pontjairól, így sorra került a fekete szobor is. A mai állapotoktól eltérően az emlékmű tetején még látható a „bronzvörös” csillag, illetve oldalán a szovjet címer. Háttérben a belvárosi mozi elbontott épülete, illetve jobboldalt, a ma is meglévő emeletes épületen a korabeli Park Szálló felirat érdemel külön figyelmet.
A Népújság 1953. augusztus 23-i számának címoldalán az emlékmű ritka nézőpontból látható, a korabeli nyomdatechnika miatt azonban a fénykép csak mérsékelt minőségű. A felvétel az említett filmszínház, korabeli nevén Vörös Csillag Mozi erkélyéről készült. A szövetkezeti város lefordítva: a hatvani illetőségű gazdák többségét sikerült beterelni a termelőszövetkezetekbe.
Szerencsére a fotó jobb minőségben is fennmaradt, amely nyomtatásban a Hatvan képes levelezőlapok tükrében című nr. 1. színvonalú kiadványban található meg.
A megemlékezéseken néha-néha katonai díszegységek is részt vettek, mint például a város felszabadulásának 10 évfordulóján, 1954. november 25-én. A katonák a háttérben látható postahivataltól menetelnek keleti irányban, a bíróság felé, s éppen a fekete szoborra tekintenek ki jobbra. (Őket pedig egy civilnek tűnő motorbiciklis követi.)
Az ünnepségről beszámoló tudósítás érdekes mozzanata:
A hatvani dolgozókon kívül kivonultak az emlékműhöz a tízéves hatvaniak, a szabadság gyermekei, úttörő egyenruhában, zászlóval, táblával. A táblán ez állt: „Együtt születtünk a szabadsággal.” Ők is elhelyezték kis koszorújukat az emlékműnél.A koszorúzási ünnepséget a díszszakasz elvonulása követte.(Heves megyei) Népújság, 1954. november 28.
A fekete szobor későbbi történetével kapcsolatban két eseményt érdemes kiemelni.
1956
Az 1956-os forradalom eseménytörténetéhez majd’ minden településen hozzátartozott a szovjet emlékművek elbontása, vagy inkább ledöntése. A hatvani fekete szobor is hasonló sors várt volna, azonban a kísérlet kudarcot vallott, ugyanis a masszív építménynek csak a legfelső részét sikerült traktorral megmozdítani, majd a kapcsolatot jelentő kötél elszakadt.
Az emlékmű helyreállítására 1957 februárjában került sor.
1966
1966 őszén váratlan levélküldemény érkezett a Szovjetunióból a hatvani vasútállomás főnökéhez. Az orosz nyelven írt sorokat egyedül nem tudta megfejteni, ezért egyik forgalmista kollégájához fordult segítségért, aki orosz és német nyelven perfekten beszélt. Kiderült, hogy a Tarnopol környékén élő Jamkovoj Vlagyimir Dmitrievics a hatvani harcokban elesett unokaöccse, Jamkovoj A. Dmitrievics felderítő gárdaőrnagy sírját keresi.
A háború után épségben hazakerült egyik katonatárs mondta el a Jamkovoj családnak, hogy rokonuk a hatvani vasútállomás közelében esett el, s innen szállították el holttestét a városba. Kiderült, hogy a tiszti emlékműnek készült fekete szobor nyugati oldalára vésett névsorában valóban ott található a keresett személy.
A további levélváltásokat már közvetlenül a forgalmista kolléga intézte, amelynek nyomán 1966. december közepén Jamkovoj Vlagyimir Dmitrievics feleségével Hatvanba utazott és megkoszorúzta a fekete szobrot, majd megismerkedett a város és környékével, ahol unokaöccse harcolt. Az eseményről természetesen a Népújság is beszámolt, amelyből megtudhatjuk, hogy a vendéget üdvözölte a városi pártbizottság is, és Kepes Lajos párttitkár az emlékmű fémből készült makettjével (!) ajándékozta meg a vendéget.
(Néhány nappal ezelőtt sikerült megtudnom, hogy Jamkovoj-család hálából meghívta magához a segítőkész hatvani vasutas családját.)
Az utolsó koszorúk
Az elkövetkező bő húsz év során minden ment a régi forgatókönyv szerint, vagyis rendszeres koszorúzás április 4-én, november 7-én és november 25-én. Érdekesség, hogy a nyolcvanas években utóbbi naphoz kötődő ünnepség keretében adták át a Hatvan városért kitüntetést és oklevelet.
Az 1989-es rendszerváltozás eseménydús folyamata során november 7-ét törölték a nemzeti ünnepek sorából. Napvilágra kerültek a szovjet hadsereg II. világháborús jelenlétének évtizedekig elhallgatott árnyoldalai, amelynek nyomán április 4-e is hasonló sorsra jutott; egyenes következményként Hatvan vonatkozásában november 25-e is háttérbe szorult.
A sajtóanyagok alapján az utolsó hivatalos koszorúzások az alábbi időpontokban történtek:
- 1988. november 25.
- 1989. április 4.
- 1989. november 7. – ez tekinthető egyúttal a „végső” időpontnak is.
1990 után évek során az emlékműről lekerült a vörös csillag és a szovjet címer: hogy pontosan mikor, egyelőre nem sikerült megtudnom, azonban Wachtel 1992-es fényképén előbbi még igen, utóbbi már nem látható. Azóta jelentős változás nem történt, a fekete szobor türelmesen vár további sorsára. Ennyi lett volna az emlékmű rövid kronologikus története, legközelebb pedig visszatérünk az egyik alapvető kérdéshez: a talapzat alá valóban temettek-e el a harcokban elesett katonákat. A „szokásos” pro és kontra érvek jönnek majd, megjósolhatatlan eredővel.
A bejegyzés végén ismételten ajánlom Hatvani Márk és Bacsa Tibor által jegyzett Hatvan képes levelezőlapok tükrében című kiadványt, amelyből több adatot, illetve fényképet kölcsönöztem.
Nagy Nándor
