A múlt csütörtöki lakossági fórumot követő napon, március 25-én a megyei közgyűlés meghozta döntését, amely alapján a Hatvany Lajos Múzeum április 1-től megválik területi múzeumi státuszától és – csökkentett létszámmal és költségvetéssel – mint gyűjtemény, hivatalosan Hatvany Lajos Közérdekű Muzeális Gyűjtemény néven folytatja tovább működését. A két főállású muzeológus egyike maradhat, illetve a továbbiakban nem nyílik lehetőség fizetett teremőr foglalkoztatására sem.
A területi múzeum költségvetése eddig évi 8 millió Ft-ot tett ki, amelyet az elmúlt években kizárólag a megyei önkormányzat finanszírozott, a gyűjteménnyé történő visszaminősítés nyomán elegendő lesz évi 5 millió Ft; utóbbi összegen fele-fele arányban osztozik meg a megyei, illetve a hatvani önkormányzat.
Egyrészt örülhetünk, hiszen néhány héttel ezelőtt még a Múzeum teljes felszámolása volt napirenden, másrészt azonban az intézmény jövője továbbra is aggodalomra ad okot. Véleményemet kifejtettem legutóbbi bejegyzésemben és a lakossági fórumon történt felszólalásom során egyaránt: a mostani kényszerű döntés után a Múzeum problémája nem tekinthető megoldottnak. A városnak, elsősorban a szakterületért felelős döntéshozóknak a jövőben törekedniük kell a területi múzeumi státusz visszaállítására és az intézmény megfelelő működési kereteinek megteremtésére, mivel a jelenlegi körülmények méltatlanok Hatvan város és az intézmény múltjához. Többen elmondták, hogy még az ország legkisebb települése is megérdemel egy falumúzeumot – valóban, azonban a hatvani múzeum most ténylegesen egy falusi kiállítóhely keretei közé szorul vissza… pedig a több mint 20 ezer lakossal, és legalább 800 éves múlttal rendelkező város közművelődési intézményéről beszélünk, amely objektív szakértők elmondása szerint is páratlan gyűjteményekkel rendelkezik.
Ezentúl egyetlen főállású munkatársra hárul valamennyi, az intézménnyel kapcsolatos ügyes-bajos dolog, amely mellett valószínűleg igen kevés idő jut majd a tényleges szakmai munkára. A Múzeumhoz kapcsolódó holdudvar által kezdeményezett önkéntes mozgalom nemes és progresszív gesztus, magam is feliratkoztam a toborzási ívre, azonban nézzünk szembe a tényekkel: takarítást vállalhatunk, a múzeumi programok népszerűsítését vállalhatjuk, de a programokat létrehozó, azokat megfelelő színvonallal menedzselő múzeumi szakembereket nem pótolhatjuk! (Már a teremőri szolgálat „civil” ellátása is számos szakmai problémát vet fel.) A tanárokra szükség van az iskolákban, a könyvtárosokra a könyvtárakban, a muzeológusokra és a múzeumpedagógusokra pedig a múzeumokban – nincs B-terv, nélkülük nem megy.
A Moldvay Győző Galériával tervezett, egyelőre nem részletezett együttműködésnek lehet pozitív hozadéka (pl. új kiállítótér), azonban félő, hogy a Múzeum gondjaira önmagában ez sem jelent megoldást. Megjegyzendő, hogy a Múzeum épülete rendelkezik kiállítóhellyel, sőt nem is eggyel (fent is és lent is), ezek átalakítására, bővítésére több, alacsony költségvetésű, ténylegesen megvalósítható terv született az elmúlt években - az egyik éppen pár hónapja, a most távozó fiatal kolléga révén. A leromlott állagú történelmi épület fokozatos ütemű felújításának megkezdése nem sokáig várathat magára, amely során a jelenlegi kiállítóhelyek korszerűsítése egy füst alatt elintézhető volna.
Másrészt a Múzeum többet jelent „egyszerű” kiállítóhelynél, s nemcsak hangzatos elvi síkon, hanem a gyakorlatban is, hiszen tevékenységéhez tartozik az adott földrajzi területre kiterjedő, több szakágat érintő (történelem, néprajz, régészet stb.) gyűjtőmunka, feldolgozás, interpretálás, megjelenítés. Ezt az összetett feladatkört az eddigi feltételek mellett sem volt könnyű ellátni, mostantól pedig csaknem lehetetlenné válik.
A hiányzó közművelődési láncszem mellesleg nemcsak Hatvant érintheti hátrányosan, mivel a Múzeum hatósugara a kistérség többi településére is kiterjedt, amelyek nem rendelkeznek hasonló profilú intézménnyel (Boldogon és Lőrincin egy-egy tájház működik). Nincs új a nap alatt: ismét említsük meg a mosonmagyaróvári Hansági Múzeum példáját, ahol a helyi kistérségi társulás kezdeményezte a területi múzeumi státusz, és a kapcsolódó feltételrendszer fenntartását, nyilván nem véletlenül.
A jelenlegi gazdasági helyzetet ismerve érthető, hogy minden fillérnek megvan a maga helye, azonban az is nyilvánvaló, hogy a Múzeum megfelelő működéséhez szükséges évi összeg nem száz-, még csak nem is több tízmilliós nagyságrendű tétel, amelynek előteremtése reális célként tűzhető ki - partnerként szóba jöhetnek a hatvani telephellyel rendelkező nagyvállalatok és a helyi kis- és középvállalkozások is. Reméljük, a múlt heti fórum egy folyamat kezdete volt, és a Múzeum jövőjéről hamarosan további megbeszélések kezdődnek az érdekelt felek között.
[Addig is: aki még nem töltötte ki a kérdőívet, kérem, tegye meg. :)]
Nagy Nándor
