Hamarosan kezdetét veszi a divízió I/A. kódjelű, a sportág második vonalát felvonultató jégkorong-világbajnokság, ahol nemzeti csapatunk ismételt eséllyel száll jégre az A-csoportos tagságért. Aki figyelemmel kísérte a válogatott utóbbi 10-15 évben nyújtott teljesítményét, tudhatja, hogy ezt a csapatot illik ismerni és küzdelmeit hangos kiáltások közepette végigszurkolni. A neves esemény kezdetét Hatvan amatőr jégkorong-régmúltjának 1937-ben készült nyomtatott pillanatfelvételével köszöntjük.Hazánkban a múlt század elején még a tengerentúli hoki és az európai futball keverékét, a bandy-t (jéglabda) preferálták. Az 1920-as évekre azonban végképp győzedelmeskedett a ma jégkorongként ismert, akkoriban az ice-hockey sajátos fordításaként jég-hockey/jéghokki névvel illetett téli csapatjáték. A magyar válogatott már szerepelt az 1927-es Európa Bajnokságon, amelyen a 3. helyezést szerezte meg, a hazai bajnokság azonban csak tíz évvel később indult meg. (További részletek itt.) A jégkorong természetesen nemcsak egyesületi keretek között kezdett terjedni, hanem amatőr, „grund”-jelleggel is.
Hatvanban a jeges szabadidős kedvtelések már a századelőn tért hódítottak, amelynek logisztikai hátterét a település korábbi évszázadaiból ott felejtett számos tó-tavacska-holtág-nádas és egyéb vizes természeti képződmények jelentették. Utóbbiak egyik legismertebb képviselője a jelentős kiterjedéssel bíró Sárgödör (más néven: Anyaggödör) volt, amely a mai Batthyány utca Zagyva felé eső oldalán feküdt. Ring Lajos adatai szerint nevét onnan kapta, hogy a sással, náddal benőtt külső részét korábban a hatvani roma lakosság vályogtégla vetésére használta, ami pelyvás sárból készült.
A Sárgödörnél tavasztól őszig tartott a csónakázó (!) időszak, sőt, tekintélyes halállománya miatt még a horgászok is gyakran megfordultak itt. A tél beköszöntével pedig természetesen megjelentek a hatvani korcsolyázók.
Valószínűleg a Sárgödör dermedt felszínén is ütötték néha-néha a korongot, azonban a hatvani jégkorong bölcsője egy másik legendás mélyedésnél ringott, amelyet a sorra kerülő újságcikk a Kenderlapos névvel illetett. A nagyjából a mai Klapka utca-Báthory István utca-Hegyalja út által határolt területen Kelemen Csaba kutatásai szerint körülbelül egy évszázadon át, egészen az 1950-es évekig kendert termeltek.
A Kenderlapos szűken vett területén hiába keresnénk befagyásra alkalmas területet, azonban néhány méterrel délre ott találjuk a két héttel ezelőtt már megidézett Homokgödröt – vélhetően a Ferke nevet (álnevet?) viselő újságíró erre gondolhatott, vagyis a Homokgödör befagyott vízfelületén csaphattak össze a hatvani hokiütők.
Az elnevezés mára kiveszett a köznyelvből és az 1988. évi gyűjtés során az adatközlő hatvaniak sem ismerték.
A Sárgödör és a Homokgödör egyaránt a lecsapolás és a fokozatos feltöltés sorsára jutott. Az 1966-os térképen (balra) még mindkét területet jelezték, de a húsz évvel későbbi felvételen már egyiket sem.(A Homokgödör helye egyébként a blog fejlécét díszítő 1853-as térkép-részleten is tisztán kivehető. A Hatvan első betűjétől délnyugatra, a sarkon fehérlik, zöld mezőbe ékelődve.)
Az alábbi beszámoló a Hatvan és Járása című hetilap 1937. január 17-i számában jelent meg. A címben szereplő, Huj, huj hajrá! és Tempó! szurkolói rigmusokra csak az idősebb sportbarátok emlékezhetnek – előbbi kényszerű visszaszorulásáról érdemes megismerni a kapcsolódó urbánus legendát.
* * *
Huj, huj hajrá! Tempó Kenderlapos!
… Azaz … bo… bocsánat kedves olvasóm: kissé elragadott a harci HÉV. Azt hittem, hogy most is jéghockey meccsen vagyok. Mert kérem községünkben, helyesebben községünk határában újabban újabb sportot – s a sporttal együtt egész sereg szelíd-lelkű korcsolyázót – űznek a hatvani ifjak. Az új sportág a jéghockey. Eredeti hatvani találmány! Nem kérem, nem azonos azzal a szintén jéghockeynek nevezett kisasszonysporttal, amelyet másutt játszanak! Az csak gyengére sikeredett sarja ennek az ízig-vérig vérbeli sportnak (hogy mennyire vérbeli, arra 1-2 próba után mindenki rájön).
Ezt a hatvani sportot nem játszhatják holmi nyegle jampecek. Ez talpig, sőt korcsolyatalpig derék embereket követel. Ez a játék azonkívül, hogy hatvani, még épületes is! Annyira épületes, hogy egy-egy játék után a játékosok néha három-négy hétig „épülnek” föl. A helybeli ifjúság annyira komolyan fogja föl e sport nagy jelentőségét, hogy már kupára játszanak. Játék közben ugyanis állandóan azt kiabálják egymásnak, hogy „üsd kupán”.
Hogy olvasóink is tájékozódhassanak az új sportág lényegéről, ezennel – eredeti, valódi, hamisítatlan tökmaghéjban – közreadom a játékszabályokat.
1. §. A jéghockey ütősport. Ennek folytán ütőkkel játsszák. Az ütők csak abban az esetben szabályosak, ha ütni lehet velük.
2. §. Az ütőkkel a játékosok a korongot ütik. Korong híján azonban üthetik egymást is … akarom mondani üthetik egy mást is.
3. §. A jéghockey a mellett, hogy ülősport, még csapatsport is. Éppen ezért csapatok játsszák.
4. §. A csapatok rendszerint játékosokból állnak. Még pedig három, négy, öt, hat vagy stb. játékosból.
5. §. A jéghockeyt rendszerint két csapat játssza. Játszhatja azonban több csapat is. Ilyenkor több az ütnivaló.
6. §. A pálya mérete épp olyan, mint a rendelkezésre álló jég.
7. §. A játék addig tart, míg van mit vagy kit ütni.
8. §. Győztes az a csapat, amelynek több tagja marad életben. Hiszem, hogy ez a nagyszerű játék nagy sikert arat. Hír szerint a vők is csapatot alakítottak s erős tréningbe kezdtek. – Az „anyósokkal” szeretnének egy „barátságos” meccset játszani.
Hatvan és Járása, 1937. január 17. „Ferke”
* * *
Nagy Nándor
