Hatvan sajtótörténetéről számos tanulmány, sőt időszaki kiállítás született már, azonban bizonyos fehér foltok itt-ott még előbukkanhatnak, amelynek háttere egyszerű: a feldolgozások elsősorban az Országos Széchenyi Könyvtár (OSZK) hírlapállományából indulnak ki, amelyből azonban – a gondos gyűjtőmunka ellenére – egyes lapok és/vagy lapszámok hiányoznak. Szerencsés esetekben ezek más gyűjteményekben megtalálhatóak, többségüket azonban elnyelte a múlt idő.
A település első újságjának (Hatvan és Vidéke) létezéséről eddig is tudtunk, mivel a 3. és 4. lapszámok fennmaradtak, így ezek az OSZK-ban, valamint a hatvani könyvtárban mikrofilmen megtekinthetőek. A lap létrejöttének körülményei azonban eleddig homályba maradtak, mint például az első lapszám megjelenésének pontos dátuma. Némi félreértést is tisztáznunk kell, hiszen a 3. szám fejlécében szereplő úriember nem az alapító főszerkesztő.
A Hatvan és Vidéke megalapítása
Az 1880-as években Eger és Gyöngyös már több helyi lappal büszkélkedhetett. Az ekkor Heves vármegyéhez tartozó Tiszafüred is próbálta a lépést tartani, ahol 1888. október 3-án jelent meg az első újság. Egy hónappal később Hatvan következett.
A város – pontosabban nagyközség – gazdasági fellendülése következtében egyre több „nadrágos” ember költözött Hatvanba, mint például Borhy Ferenc gyöngyösi ügyvéd, aki jogi praxisa mellett úgy döntött, hogy önálló bekezdés lesz Hatvan helytörténetében. A gyöngyösi és egri újságok hírei alapján tudhatjuk meg, hogy 1888. november 4-én Borhy Ferenc felelős szerkesztésével új társadalmi lap indul Hatvanban, amely a tervek szerint minden vasárnap jelenik majd meg, éves előfizetése pedig 4 forintba kerül.
A hiányzó láncszemek
Mint a bevezetőben említettem, az 1-2. számok nem maradtak fenn, és csak remélni tudjuk, hogy valamelyik hatvani padláson várják az újra-felfedezést (ez esetben ne a szelektív hulladékgyűjtőbe, hanem a hatvani múzeumba vigyük őket!). Egy váratlan forrás azonban némileg enyhíti hiányérzetünket, ugyanis éppen ebben az időszakban a Jászberény és Vidéke című hetilap rendszeres lapszemlét (!) közölt Jász-Nagykun-Szolnok és Heves (!) vármegyék sajtóterméséből, így hasábjairól megtudhatjuk, hogy a Hatvan és Vidéke elveszett 1888/1-2. számaiban melyek voltak a legfontosabb közlendők.
A kritikus hangvételű lapszemlék eredeti szövegközlésben (félkövér kiemelések általam), a végén néhány megjegyzéssel:
1888. november 4-én megjelent 1. szám ismertetése
Mint új lapnak, csak a mutatványszáma fekszik még előttünk. Az előfizetési felhívás után A hírlapok és társadalom cím alatt egy közhelyekben bővelkedő vezércikket közöl. Ezt követi egy másik hasonló irányú és tartalmú cikk: Az ismétlők oktatásáról.
A hatvani cukorgyárról szóló közleményből megtudjuk, hogy a hatvani indóház [=vasútállomás] és a város közt a Zagyva balpartján 50 hold területen egy cukorgyár épül. Építteti Deutsch Ignác és fia budapesti kereskedő cég, mely surányi cukorfinomító-gyárnak is 7/10-edrészben tulajdonosa. S így nemcsak feltételezni, de bizonyosnak kell venni, hogy jövője biztosítva van és nem lesz belőle javítóház, mint az aszódi cukorgyárból. Az építés annyira előrehaladt, hogy a gyár működését a jövő őszön megkezdheti. Anyagot, munkaerőt, költséget az építésnél nem kímélnek.
Újdonsági rovata érdekesen és élénken van összeállítva. Elbeszéli, hogy közvágóhidat építenek, hogy az ottani plébánia épületet annyira rozzant, hogy az összeroskadástól félve a prépost-plébános káplánjaival együtt kiköltözött belőle s a kegyúr: hatvani Deutsch József nem akarja kijavíttatni; vagy hogy egy egészen új plébániát akar-e építtetni? Nem tudják. Négy-öt hét alatt 20-25 kutyamarási eset fordult elő Hatvanban; ezek közt veszettkutya-marás is volt.
[Megjegyzések: 1. A cukorgyár első kampánya valóban 1889 őszén indult meg. 2. A plébánia történelmi épülete ma is látható, a felújítás ismét esedékes lenne. 3. „Kegyúr”: a település földbirtokosának feladata volt a helyi egyház nemcsak erkölcsi jellegű támogatása.]
1888. november 11-én megjelent 2. szám ismertetése
Mint Rády Endrének, a gyöngyös-patai választó kerület és Gyöngyös volt országos képviselőjének elhunytáról emlékezik meg a kegyelet meleg hangján. Tévesztett irány cím alatt erőteljes tollal azon tényezőket sorolja elő, melyek a közélet helyes fejlődését gátolják és azt rossz irányba terelik. Ilyen a nepotizmus, önzés, bosszú, alattomosság, irigység és rágalom. A sógorság, komaság tekintetei háttérbe szorítják a képességet és jellemet. Az intelligens osztályt vádolja, hogy közéletünket az említett káros motívumok uralják.
[Megjegyzés: 1. Ekkoriban még nem létezett hatvani választókerület, hanem a térség községei a gyöngyöspatai kerülethez tartoztak. 2. Szegény újságíró nem sejthette, hogy a hazai közélet még a XXI. században is e „tévesztett irány”-on halad majd.]
Változás a főszerkesztői karosszékben
A 2. számot azonban egy hónapig nem követte újabb, ugyanis Borhy Ferenc megvált az újságtól, amelynek szerkesztését 1888. december 9-én megjelent 3. számtól Jámbor Tivadar vette át. Személyét ismerhetjük a későbbi feldolgozásokból, hiszen a fennmaradt 3-4. lapszámokban már az ő neve szerepelt. Jámbor az 1880-as évek második felében Gödöllőn vezetett nyomdát és kiadóhivatalt, majd 1888-ban költözött át Hatvanba, és alapított új vállalkozást, amely mint ilyen az első nyomda Hatvan történetében. A progresszív üzletpolitikát jelzi, hogy egy megfelelő hátterű nyomdász-tanoncra is szüksége volt Jámbor mesternek.
A könyvészeti szakirodalom szerint Jámbor nyomdája 1889-ben adta ki Dr. Altai S. Henrik A 7. számú kérő című egy felvonásos vígjátékának 27 oldalas lenyomatát, amely pedig az első Hatvanban nyomtatott könyvjellegű kiadvány. A nem hatvani illetőségű szerzőről kevés információval rendelkezünk, korábban újságíróként tevékenykedett, 1886. szeptember-december között a szombathelyi székhelyű Dunántúl című hetilapot szerkesztette . A vígjáték nem jelentett fordulópontot a magyar irodalom történetében, Altai szépírói próbálkozása valószínűleg ezzel le is zárult.
A főszerkesztőváltásról Jámbor Tivadar Leköszönt című vezércikkében tett vallomást. Dicsérettel illette elődje erőfeszítéseit, amelyet úgy tűnik, a hatvaniak csak mérsékelt lelkesedéssel respektáltak, a visszafogottság valószínűleg az értékesített példányszám mérsékelt voltában is megjelent.
„(…) környezete minden szellemi támogatást megtagad attól, ki teljes jóakarattal munkálkodik a közjónak minél jobbá tételén. Néma közönnyel nézte a túlságos munkát igénylő hírlap megjelenését, néha-néha dicsérve azt, mint készet anélkül, hogy feltette volna csak egynéhány is magában, hogy annak előállításánál segítségére lesz azon napszámosnak – ki a nagyközönséget iparkodik ama csekély díjért szolgálni, melynek számtani értéke zéró, neve pedig elismerés.”
Az új főszerkesztő utolsó bekezdésében szívhez szólóan kérte a hatvani olvasók pártfogását.
„Kérve kérem lapunk tisztelt olvasóit, ne vonják meg tőlem és közvetítésem által e lapocska szellemi támogatását. Ígérem, hogy vezetésem alatt soha egy percre se fogja egyetlen közleményében is mellőzni az igazságot és közjót békésen szolgálni.”
Az újság fejlécén olvashatjuk, hogy a szerkesztőség a Vámház tér 1. szám alatt működött, ezt a közterületet manapság azonban hiába keresnénk Hatvanban. A vámház ekkor még valóban létező intézmény volt, mert a Zagyván való átkelésért bizony fizetni kellett. Maga az épület feltehetően a Zagyva-part DISZI melletti részén állhatott, mivel a korabeli közúti híd valahol ott szelte át a folyót.
A 3. és 4. szám egyéb fontos hírei, szintén a Jászberény és Vidéke tartalomelemzése nyomán.
A 1888. december 9-én megjelent 3. szám ismertetése
Új szerkesztő vette kézbe a lapot: Jámbor Tivadar.
A hatvani vasúti indóházat nagyobbítják; az új vasúti vágányt, melyet a nyár folyamán építettek, átadták a forgalomnak. Az elöregedett Janikovics Alajos hatvani prépost-plébánost gondokság alá vették. 1848 óta pásztora a hatvani híveknek. Sok jót tett a szegényekkel. Hatvani Deutsch az általa most épített cukorgyár helyiségében külföldre dolgozó, nagyobb szabású gőzmalmot is állít. Örülnek a hatvaniak, mert ezen az új vállalat új kereseti forrást nyit a lakosságnak s emeli a város forgalmát.
A 1888. december 16-án megjelent 4. szám ismertetése
Almásy Kálmán grófnő Pásztón 50 árvát és szegény gyermeket látott el meleg ruhával s ráadásul a gyermekek még 1-1 mézes kalácsot is kaptak. Mezei, illetőleg gazdasági vasutakat akar építeni egy részvénytársaság és azokat a hatvani cukorgyárral összekötni. Folyó hó 8-án gyűléseztek e tárgyban az érdekeltek.
Hatvan mellett egy községben egy jómódú gazda családjában öt gyermek jött a világra majdnem egyszerre. A javakorbeli háziasszony, ennek idősb és ifjabb leánya s az ugyanott lakó menye lőnek részeseivé az anyasági örömnek. A legfiatalabb menyecske túltett a többin, mert ikreket szült.
Ráadásként egy kis versike-részlet a 3. számból, amelyet a Gerzson művésznevet viselő költő Saroltának címzett:
NefelejcsetSzedtem kint a rétenS a legszebbetMegcsókoltam szépenSzázezerszer elrebegte ajkam:Boldog Isten! mit szeretsz te rajtam.
A lap megszűnése
A 4. szám után duplán borult el a helyi sajtótörténet égboltja. Egyrészt nem áll rendelkezésünkre több lapszám, másrészt december végén a Jászberény és Vidéke háza táján fejek hullottak, az új szerkesztőség pedig nem közölt több lapszemlét, így egyelőre nincs információnk a Hatvan és Vidéke további sorsáról, vajon 1889-ben megjelent-e a lap vagy sem.
A Vasárnapi Újság minden évben közölte az aktuális magyarországi sajtófelhozatalt; 1889. február 3-i számban megjelenő összesítés megemlítette a Hatvan és Vidékét, ráadásul II. évfolyamként!
Két forgatókönyv képzelhető el:1. Az újság valóban megjelent még 1889-ben is néhány szám erejéig.
2. Az adatokat még az I. évfolyam, vagyis az 1888-as év végének állapota szerint rögzítették, és mint működő lapként automatikusan hozzáadtak +1 évfolyamot.
Egy évvel később, az 1890. februári összesítés már a megszűnt újságok között említi, az új lapok között azonban ott találjuk a szintén Jámbor Tivadar által szerkesztett Hatvan-Pásztói Híradó című újságot, amely ekkor – elvileg – a III. évfolyamban járt, vagyis a Hatvan és Vidéke egyenes ágú folytatásának tekinthető.
A szerkesztő valószínűleg északi irányba szerette volna az előfizetői és hirdetői kört bővíteni, kísérlete azonban nem járt sikerrel és a lap hamarosan megszűnt. A történtek hatására Jámbor Tivadar 1890-ben elhagyta Hatvant, és nyomdájával együtt a Jász-Nagykun-Szolnok megyei Kisújszállásra tette át székhelyét, ahol 1890. december 25-én Kunsági Hirdető címmel indított hetilapot, amelyet 1891 tavaszán Kisújszállásra keresztelt át. Néhány hónap múlva ez a kezdeményezése is kudarcot vallott. A szakirodalomból még annyi kiderül, hogy ismeretlen helyszínen Reklám címmel kiadott egy ingyenes újságot 1897-ben. Jámbor Tivadar későbbi életéről azonban sajnos nincs adatunk.
A sajtómunkások újabb hatvani próbálkozásokról következő bejegyzésünk foglalkozik majd.
Nagy Nándor
