Az 1911-1914. évi területrendezés

Következzen tehát a kimaradt fejezet, az 1911 és 1935 közötti időszak, azon belül pedig elsősorban az 1911-1914-es „nagy” hatvani területrendezés, amely a mai Radnóti tér területét jelentős mértékben átalakította. Ez sem lesz egyszerű. :)

1. Előzmények

       A 3. rész vége felé valahol ott függesztettük fel történetünket, hogy Soós Elemér 1911. évi leírása és térképvázlata még a területrendezés előtti állapotokat rögzítette, vagyis a 3-as út újhatvani vasúti általános iskola és az óhatvani postapalota közötti szakasza, és ennek megfelelően a cukorgyár kerítése, valamint a közúti Zagyva-híd a mai állapotokhoz képest jóval délebbre feküdt. Felüljáró nem lévén, a közlekedés a síneken keresztül történt („pályaszínbeli útátjáró”), amelyet mindkét oldalon sorompó szabályozott. A vasúthoz az országútról az egykori vendéglőnél délre forduló útszakaszon lehetett eljutni, amely a mai boldogi úthoz hasonlóan a sínekkel párhuzamosan haladt, de mintegy 15-20 méterrel közelebb azokhoz; ez az útszakasz a vasúti hozzájáró út nevet viselte.

(Végre megoldottam: katt a térképre, és lőn nagyobb változat!)

   A mai boldogi út nem létezett, hiszen az említett vasúti hozzájáró út befejeződött az állomásnál, innen legfeljebb földúton vagy a földeken keresztül lehetett Boldogig eljutni. A régi boldogi út nem volt más, mint a mai újhatvani Bajcsy-Zsilinszky út, amelyet ha képzeletben meghosszabbítunk – átkelve a vasúti síneken –, egyenest beleszaladunk a mai boldogi út kanyar utáni szakaszába; felmenőink anno ezen az úton juthattak el Boldogra. 1909-1910 körül azonban – valószínűleg a vasút terjeszkedése miatt – az utat elvágták, megtiltva a síneken történő áthaladást.

    Hasonló problémát jelentett a vasútvonal és a 3-as út (korabeli hivatalos nevén: Budapest-Hatvan-Kassa-Zboró-országhatárszéli állami út) fenti bekezdésben említett kereszteződése. A Hatvanon keresztülhaladó vasúti forgalom volumene rohamos ütemben növekedett, így már az 1890-es években előfordult, hogy a sorompókat akár 20-30 perces időszakokra is le kellett zárni, amely viszont a közúti gyalogos- és fogatolt jármű forgalmat tette nehézkessé. A hatvani Községi Elöljáróság ezért 1897-ben határozatot hozott a forgalom zavartalanságát biztosító új átkelő létesítéséről. A felvetést a megyei törvényhatóság és a szakminisztérium is kedvezően fogadta, azonban a vasúti területre tervezett műtárgyat a MÁV-nak kellett megépítenie, amely több alkalommal sikeresen bújt ki kötelezettsége alól.

2. A tervek

     Évekig tartó „magyaros” hajcihő után, 1907 körül úgy tűnt, végre révbe érhet a kezdeményezés és megszülettek a vasúti felüljáróval kapcsolatos első tervek. Hatvan vezetői azonban úgy gondolták, ha (helyi) lúd, akkor legyen kövér, és elképzeléseiket igyekeztek egy nagyszabású területfejlesztési- és rendezési tervvé bővíteni. A kezdeményezéshez csatlakozott a Hatvany-család is, amely épp ekkor adományozott a község számára 15000 koronát „szépészeti és közegészségügyi célokra”. A pénzösszeg felhasználásával külön bizottság foglalkozott, amelynek 1909 novemberében kelt jelentése többek között az alábbiakat tartotta fontosnak megépíteni:

1. Vasúti felüljáró.

2. A jelzett szakaszon az országút „eltolása”, ezáltal új útszakasz létrehozása.

3. (A fentiek folyományaként) Új közúti Zagyva-híd.

4. Az áthelyezett országútból kiágazó új vasúthoz vezető út.

5. Új boldogi út, a vasúthoz vezető út meghosszabbításával.

6. A régi városrész és a vasútállomás között új összekötő út a cukorgyár területén keresztül, az óhatvani Hatvanas utca meghosszabbításával.

     Miért volt szükség az országút áthelyezésére? Egyrészt mert a felüljáró nemigen fért volna el az országút eredeti helyén, másrészt a cukorgyárat birtokló Hatvany-család szerette volna elérni, hogy 1. az országút forgalma és ezzel együtt járó por, zaj stb. ne terhelje tovább a cukorgyár épületeit, 2. az út eltolásával a terjeszkedő cukorgyár területét északi irányba lehessen növelni.

     A Hatvany-család korrekt ajánlatot tett: az útáthelyezésért cserében a szükséges földterületet ingyen biztosította, az állam és a község pedig lemondott a régi országút tulajdonjogáról, amely a cukorgyár részét képezte a továbbiakban. Hatvany József ugyancsak vállalta, hogy az új országút másik oldalán, önköltségen nyilvános parkot létesítenek – ez lett a mai Népkert.

      Témakörünk szempontjából legfontosabb azonban a vasúthoz vezető új út, amely nem azonos a mai, vagyis a körforgalomból kiinduló útszakasszal. A tervezett és később megvalósult vasúti út ugyanis néhány méterrel nyugat felé ágazott ki az új országútból, körülbelül ott, ahol ma tábla jelzi a honvéd-sírhely jövendőbeli helyszínét. Egy éles kanyart követően párhuzamosan haladt új az országúttal, majd körülbelül a mai víztorony helyén délnyugati irányba fordult és érte el a Prépost-malom út és a régi országút találkozási pontját, éppen a honvéd-sírhely mellett. Az út ezután a korábbi nyomvonalon haladt, amely a régi országútból meghagyott 70 méteres szakaszt, és a régi vasúti utat foglalta magában. A teljes hosszát tekintve 693 méteres útszakaszon, 4 éles kanyarral kellett az utazó közönségnek megküzdenie.

      Az új országút által kettészelt Prépost-malom út déli része érintetlen maradt, míg északi szakaszát az új vasúti út leágazásának térségében csatlakoztatták az országúthoz.

3. Az építkezés

     Hasonló szintű építkezésre, területrendezésre – talán a Zagyva szabályozását leszámítva – korábban nem került sor Hatvanban. 1910 februárjában az Egri Államépítészeti Hivatal elvégezte a terepfelvételt és az út irányának kijelölését. 1910 nyarán a kereskedelemügyi miniszter áldását adta a tervekre és 124000 koronát engedélyezett a hatvani Zagyva-híd megépítésére, majd október folyamán kiírták a versenytárgyalást. 11 pályázó között ott találjuk a hatvani Ring Gyula vezette vállalatot is, végül Vermes József és Fia elnevezésű ipolysági céget hirdették ki győztesként.

     Az eseménytörténetbe ekkor azonban egy kis bibi csúszik, ugyanis a történeti kutatások átka itt ér minket utol: átmenetileg „elfogynak” forrásaink, így az építkezés-sorozat 1911-1912-ben történt egyes lépéseit nem tudjuk végigkövetni. A hatvani újságok továbbra is rendszeresen megjelentek, azonban ezen időszakból alig maradt ránk pár lapszám; a megyei sajtó azon képviselői, amelyek rendszeresen foglalkoztak Hatvannal éppen ekkor szűntek meg. A községi és járási hatóságok, a Kereskedelemügyi Minisztérium és az Egri Államépítészeti Hivatal vonatkozó iratanyagai nem maradtak fenn.

     A forráshiány okozta Csipkerózsika-álomból 1912 nyarán térünk magunkhoz először: a cukorgyár név szerint nem ismert mérnöke helyszínrajzot készített a gyár távbeszélő-vonalának kiépítésének előzményeként, amely alapján pontosan láthatjuk, hogy 1912. augusztus 21-én milyen stádiumban állt az építkezés. A vázlaton még jelölve van a régi országút, illetve a régi Zagyva-híd is. Az új országút körülbelül fele, illetve a vasúthoz vezető új út teljes szakasza készült el, amely 1914 közepéig ideiglenes országútként funkcionált, hiszen az új, illetve a régi országutat ez kötötte össze. A Prépost-malom út/régi országút/új vasúti út kereszteződés keleti oldalán látható egy bizonyos jel; bár szöveggel nincs jelölve, azonban nagy valószínűséggel ez a honvéd-sírhely lehet.

    Ismét alszunk egyet, és arra ébredünk, hogy 1913 januárjában áll a bál Hatvanban, s bizony nem a kezdődő farsangi szezon miatt. A hatvani képviselőtestület egyik ülésén Knau Gábor községi képviselő számon kérte a Hatvany-családon az új összekötő út és a 10 holdas népkert létesítésének elmaradását. A négy helyi újság (ugyanis Hatvanban 1913-ban négy hetilap jelent meg!), természetesen négy különböző álláspontot képviselt az ügyben, nyírták is egymást rendesen ebben az időszakban. Néhány hónap múlva kimondták az utolsó ítéletet a régi Zagyva-híd felett, amelynek kő- és vasalkatrészeit árverésen adták el, a bontási határozat végrehajtásának időpontjául pedig 1913. június 1-ét jelölték ki.

     A vasúti felüljáró építése 1913-ban kezdődhetett és 1914 tavaszára készült el, amelyet az átadás előtt egy alkalommal nyitott meg a MÁV ideiglenesen, mégpedig májusban, egy autóverseny kedvéért.

4. A végeredmény

   A vasúti felüljárót, és ezzel együtt az új országút teljes szakaszát 1914. július 14-én adták át. Ezzel megszűnt a vasúthoz vezető új út ideiglenes országúti státusza. Lezárták a régi vasúti átjárót, és megtiltották a síneken át történő közlekedést, a renitenseket a későbbiekben pénzbüntetéssel sújtották. Mindez bizonyos társadalmi feszültséget vont maga után, hiszen az újhatvani lakosok jelentős kerülőre kényszerültek, ha a vasútállomásra kívántak eljutni. Ekkor talán még senki sem gondolta, hogy az átjáró – egyébként ésszerű – megszüntetése évtizedeken keresztül Hatvan megoldatlan problémája marad, egészen napjainkig. Gondolom, nincs olyan hatvani Olvasóm, aki ne bukdácsolt volna már át több alkalommal a síneken, a „Bolond leszek a felüljáró felé kerülni” belső önigazolással nyugtatgatva magát e rendkívül életveszélyes szakaszon (sajnos e sorok írója sem jobb a Deákné vásznánál …).

   A kanyarokkal tarkított vasúti út egyébként sem nyerte el Hatvan lakosságának tetszését, a helyi sajtóban éveken keresztül kritizálták az új utat, mint például Szőke Benedek járási tűzrendészeti felügyelő, 1924-ben:

A vasúthoz vezető utat annak idején azzal tolták odább, hogy az új kacskaringós út jobb és kényelmesebb lesz a közlekedés lebonyolítására. Mi lett a vasúthoz vezető útból? Vagy por, vagy sár, vagy víztenger az időjárás szerint. Egyedüli előnye, hogy a kocsiközlekedést a függő híddal teljesen akadálytalanná tette Budapest felé. Ellenben nagy hátránya, hogy az éjjel nappal szolgálatba vagy pihenőre siető vasutasoknak még jóval meghosszabbította az útjukat, de sok kellemetlenséget okoz a rossz út az utazóközönségnek is.

(Hatvan és Járása, 1924. január 13.)

    Hasonló gondot jelentett a vasúti felüljáró újhatvani levezető szakasza, amely a mai állapottal ellentétben rövidebb szakaszon és meredekebb szögben érkezett meg Újhatvanba és egy rendkívül éles kanyarral fordult rá a herédi útra, amely következtében számos súlyos közlekedési baleset történt; a hatvani köznyelv halálkanyarként emlegette ezt az útszakaszt.

    1914-ben ugyancsak elkészült a népliget, amely 1940-es évek közepéig a Hatvany József-park nevet viselte. A korábbi megállapodás értelmében a cukorgyár kerítését kitolták az új útszakaszig, pontosabban: a 3-as út Zagyva felé eső szakaszán a mai is látható vonalig, míg a vasútvonal felé eső szakaszon egészen az új vasúti út széléig, tehát a mai kerítéstől északabbra. A kerítés csak egy kisebb szakaszon nem érte el az utat, éppen a sírhely területén.

    Ez egy kicsit masszív, tudom, ezért az alábbi villám-vázlattal igyekeztem szemléltetni a történteket, bár még így sem egyszerű a dolog (a műszaki végzettségű Olvasóimtól elnézést kérek a színvonalért). Tehát:

kék: az 1911-ben már létező utak, ezen belül átlós vonallal pedig a területrendezés során felszámolt szakaszok;

piros: 1911-1914 között megépült útszakaszok (új országút, vasúthoz vezető út, Prépost-malom út új szakasza);

fekete: a jelenlegi állapot (az új országút természetesen megegyezik a jelenlegi 3-as úttal);

zöld: a cukorgyári kerítés „vándorlása”.

Ami nem valósult meg:

1. Az új boldogi út, amelynek a vasútállomástól délre eső részét az ’20-as évek második felében, míg a cukorgyár mellett húzódó mai szakaszát valószínűleg az ’50-es években építettek ki (utóbbiról eddig nem sikerült pontos infot beszereznem).

2. A régi városrész-vasútállomás új összekötő út sohasem került megvalósításra; ezen útszakasz kiépítése több mint 100 éve van napirenden, valószínűsíthető, hogy a Cukorgyár eldózerolt területével kapcsolatos tervek készítése során ismét felmerül majd e kérdés.

5. A honvéd-sírhely sorsa

    A sírhely közvetlen területét tehát 1914-től kezdődően keletről már a cukorgyár kitolt kerítése, nyugatról pedig az egykori Prépost-malom út mellett az új vasúti út határolta. Ez az oka, hogy a későbbiekben a források a sírhely lokalizálása során a vasúthoz vezető utat említik vonatkozási pontként, lásd pl. az 1937-es községi képviselőtestületi határozat.

    Felmerül a kérdés: érintette-e / érinthette-e a sírhelyet e nagyszabású építkezés. Az 1911-1912-es évek forráshiánya ebből a szempontból is problémát jelent, hiszen az új vasúti út építését nem lehet végigkövetni.

Amit azonban tudunk:

1.) A területrendezés helyszínbejárásairól készült bő terjedelmű jegyzőkönyvek egyike sem említi a honvéd-sírhely áthelyezésének szükségességét.

2.) A későbbiek során sem a sajtóban, sem a közigazgatási, sem más jellegű iratokban egyetlen utalást sem található a sírhely elmozdításával kapcsolatban.

3.) Az új vasúti út, illetve a cukorgyár kerítésének módosított nyomvonala alapján úgy tűnik, mintha kifejezetten ügyeltek volna arra, hogy a sírhely közvetlen környéke „semleges zóna” maradjon.

     Nézzük, mi újság a március 15-i ünnepélyekkel. A forráshiány miatt egyedül az 1912-es ünnepségről nincs adatunk (bár tény, ez lenne a legfontosabb, hiszen ekkor zajlottak a sírhely körüli építkezések). 1913. évi megemlékezés nem említ semmi rendkívülit, csak annyit, hogy a megemlékezést tűzeset miatt félrevert harangok kongása szakította meg, amely miatt a sírhelyhez testületileg kivonuló hatvani tűzoltóság kénytelen volt visszatérni a városba (ráadásul mire kiértek a helyszínre, már eloltották a tüzet).

    Az építkezések lezárulta után a honvéd-sírhely új szomszédja, a cukorgyár, illetve annak tulajdonosa a Hatvany-család kötelességének érezte, hogy a sírhely gondozását felvállalja.

Az utáthelyezéssel kapcsolatos köz- és magánmunkálatok végzése közben ráterelődött a figyelem az elesett honvédok síremlékére is, mely a cukorgyár kerítése mellett vasráccsal körülvéve hirdeti a nagy idők hőseinek lángemlékét. A cukorgyár igazgatósága elrendelte a kerítés átfestését és a gyári kertész utasítást nyert a síremlék állandó gondozására.

(Hatvani Hírlap, 1914. május 24.)

 

Az 1848-49-i szabadságharc hőseinek sírját, melyet egyszerű síremlék jelöl a vasúthoz vezető út mentén, rendbehozatta és virágokkal díszítette a báró Hatvany család. Az idő fogaitól alaposan megviselt kis sírkertet kegyeletesen megszépítette a bárói család jóindulata, mely egyaránt gondot fordít a vértanúk emlékére, valamint a város külső képére is.

(Hatvani Újság, 1914. május 24.)

 

A szabadságharc hőseinek sírját, amely eddig gondozatlanul húzódott meg az országút mentén, méltó díszbe öltöztette a báró Hatvany család kegyelete. Virág díszíti a sírhantot, a vaskerítés is renováltan áll.

(Hatvani Hírlap, 1914. július 5.)

6. Összegzés

    Az 1911-1914. között lezajlott területrendezés tehát jelentős mértékben átalakította a honvéd-sírhely tágabb környezetét, de szinte bizonyos, hogy magát az objektumot a munkálatok nem érintették. 1937-ig egyetlen jelentősebb építkezés történt, ez pedig az új boldogi út említett déli szakaszának kiépítése volt, a vasúthoz vezető út meghosszabbításaként, amely azonban a sírhely, illetve a mai Radnóti tér környékére nem terjedt ki.

    Hamarosan lezárul a honvéd-sírhellyel kapcsolatos sorozat, „elvileg” még két bejegyzést tervezek. Természetesen foglalkozunk majd az 1940 utáni időszakkal, míg az utolsó bejegyzésben lezárjuk a történetet.

Nagy Nándor