Az öt hatvani kerület kialakulása valószínűleg a képviselőtestületi (helyhatósági) választások lebonyolításával függhetett össze. Az 1900-as évtizedben Hatvan belterületét két részre osztották, amelynek lakosai 5-5 helyi képviselőt választottak. A lakosság növekvő száma miatt azonban a szabályozás módosításra került, és az 1914. évi választás során már 5 körzetben 2-2 képviselőt, és 1-1 pótképviselőt küldtek a község házába. A felosztást követte a hatvani országgyűlési választókerület is, amelyben szintén 5 községi szavazókört alakítottak ki.
Az egyes kerületeket már a 1910-es évek során nemhivatalos, a történeti múltból importált nevekkel illették (Kishatvan, Tabán), miközben az egykori szegletek érdekes módon fokozatosan kivesztek a köznyelvből.
Jelentős állomásként tekinthetünk az 1928. november 15-i képviselőtestületi ülésre, amely során a következő döntések születtek:
1. Utcanév-reform
Az eredeti alapelv szerint a köztudat szerves részét képező elnevezéseket nem változtatták meg, így csak az új utcák estek át a keresztségen. Adódtak azonban kivételek is, elsősorban bizonyos frekventált utcák esetében, például ekkor lett az egykori Újsorból hivatalosan Horváth Mihály út. Az új szabályozás szerint Hatvan nagyközség 120 utcával és 13 köztérrel rendelkezett.
2. Új házszámozási rendszer
A XVIII. század végén kialakult országos szabályozás szerint Hatvan minden egyes portája külön sorszámmal rendelkezett, így új házak építése esetén, a helyszíntől függetlenül, csak hozzáadtak az utolsó számhoz egyet. A hivatalos iratokban (pl. anyakönyvek) a lakcím így nézett ki: „Hatvan 156”, „Hatvan 433”.
Az utcanevek divatba jövetele után már hozzátették az adott utcát, mint az alábbi 1924-es újsághirdetésben is.

Sőt, előfordult, hogy a könnyebb tájékozódás kedvéért a városrész nevét írták a házszám elé: ...így a Hatvanban kevésbé ismerős kuncsaft nem Újhatvanban kezdte el keresgélni Telek Vendelt, hanem a város másik végén, Kishatvanban.

Ez az állapot egészen az említett 1928-as képviselőtestületi ülésig tartott, amikor határozatot hoztak, hogy minden utca – a mai viszonyoknak megfelelően – 1-től számoztassék és egyúttal a közterületek legalább két utcajelző táblával láttassanak el.
3. A kerületek nevesítése
Témakörünk szempontjából a legfontosabb, hogy a kerületek hivatalos nevet kaptak és kiterjedésüket pontosan rögzítették. Hoffmann Mór hatvani nyomdász és kiadó által 1934-ben megjelentett térképen szintén római számmal jelölték a kerületeket, a demarkációs vonalakat pedig utólag pingáltam rá (nagyításhoz katt a térképre!).
Dr. Sipos Lajos 1932. januári előadása nyomán tudjuk, hogy a történeti tudat szerint az I-III. kerületek képezték a város "ősi" területét, amely elképzelést azonban jelenlegi ismereteink nem erősítik meg, inkább csak a néphagyomány és bizonyos helytörténeti adatok sajátos korabeli egyvelegéről lehetett szó.
Az egykori öt hatvani kerület:
I. VÁR

II. KISHATVAN

III. TABÁN
IV. BELVÁROS
Frissítés, 2013.03.20.: Persze, hogy nem találtam, mivel csak az egykori Lili-telep (Kossuth tér és Zagyva közötti terület) házait néztem végig. Blogunk aranyfokozatú támogatója, Ocsovai Zoltán azonban a Kastélyszöget is megvizsgálta, és a Bástya utcában bizony ott vannak azok a római IV-es házszámok. Köszönet az elküldött fényképért!
V. ÚJVÁROS (a térképen: Újhatvan és Újtelep)

Felmerülhet a kérdés, volt-e valamilyen épkézláb gyakorlati jelentősége a kerületi rendszer létrehozásának? Úgy tűnik, az említett választási szabályozást leszámítva semmi. Kerületi hivatalok nem működtek, illetve a könnyebb tájékozódás szempontjából sem volt szükség belterületi egységekre, mivel Hatvan nem rendelkezett azonos nevet viselő közterületekkel, amelyeket kerület szerint érdemes lett volna megkülönböztetni. Inkább csak egy gyorsan fejlődő, öntudatos település kísérlete volt arra, hogy a példaképnek tekintett, nagyobb lélekszámú városokat e külsőségben is kövesse.
Az 1930. évi képviselőtestületi választásoktól kezdődően újabb változás lépett életbe, vagyis 5 helyett 10 választókerületben voksolhattak 1-1 képviselőre. A módosítás a kerületi beosztást azonban nem érintette, amely a II. világháború után lassan elenyészett, és mára csak néhány régi házszám formájában él tovább.
A szegletekkel kapcsolatos kérdőívet ne felejtsék el kitölteni - itt érhető el!
Nagy Nándor