A régi kántorház
A nyári szünet utáni első bejegyzésben egy eltűnt épülettel ismerkedünk meg a Hatvani Magnósklub archívumának jóvoltából.
A kántorház a belvárosi/óhatvani római katolikus templom háta mögött, a mai Szalkai és Szent Mihály utcák között helyezkedett el. A helyrajzilag még a Kossuth térhez tartozó területen jelenleg egy bankfiók funkcionál.
A felvétel a Szent Mihály - akkor éppen a Hámán Kató utca - felől készült, valószínűleg az 1960-es években. Az épület elbontása (átalakítása?) ugyancsak az említett időszak, vagy esetleg az 1970-es évek során történt meg. Egyes - meg nem erősített - források szerint az épületet először az ÁFÉSZ szerette volna megvenni kocsma-nyitás (!) végett, ezért inkább a pénzintézetnek adták el kedvezményes áron, hogy ne kóvályogjanak a környéken ittas egyének.
A kántorház születési évéről sem tudunk többet. Némi kapaszkodót jelent, hogy sem a Grassalkovich-uradalomhoz tartozó épületek 1773. évi felsorolásában, sem az 1. katonai felmérés (1784) vonatkozó szelvényén nem szerepelt. A 2. katonai felmérés (1854) alapján készült térképén azonban már ott találjuk az épületet.

Kukkantsunk még rá az 1884-es kataszteri térképre: a vastag piros vonal a főhomlokzatot jelöli, vagyis, mint a fenti fényképről közvetve kiderült, a bejárat nem a templom mögötti térre, hanem a Szent Mihály utcára nyílott.

Másfél évvel ezelőtt már szóba került a hatvani kántorlak irodalomtörténeti vonatkozása: Petőfi Sándor 1845. július 10-12. között Hatvanban írt Holdvilágos éj című versében megemlítette a kántorházat, illetve a helyi kántort, nem igazán kedvező színben:
A kántor háza kapujánálSzép hajadon leány zokog;Az este hűs... ő pongyolában...Reszketnek a gyöngéd tagok.(…)A hold a kántor szobájábaSugárait most beveti;A kántor, a lyány részeg apja,Benn feleségét döngeti.
(A vers teljes egészében itt olvasható.)
Kérdéses, hogy Petőfi valóban megtörtént eseményeket dolgozott-e fel, illetve a hatvani keltezés önmagában nem bizonyíték arra, hogy a Szent Adalbert plébánia kántorjáról lett volna szó, az esély azonban megvan rá.
Akik az építési/bontási dátumok tekintetében esetleg adattal rendelkeznek, kérem, jelezzék a blog felé. Köszönöm.
Nagy Nándor