A kánikula versus felhőszakadás időszakában senkit sem szeretnék nehéz történettel fárasztani, ezért egy kis könnyű csemege érkezik az asztalra, amelyet a nyári szünet során is nyugodtan lehet fogyasztani.
1928. június 3-a reggelén ritka meglepetésben részesültek azok a hatvaniak, akiknek kezébe került a Nemzeti Újság címet viselő kormánypárti, elsősorban katolikus orientáltságú napilap, amely 12 oldalas, számos fényképpel tarkított összeállítást közölt Hatvanról. Az írás tartalma összefoglalta a település múltját és korabeli jelenét, megemlítve a több évtizedes dinamikus fejlődés egyes állomásait.
Úgy tűnik, a sajtóanyag nem hatvani megrendelésre készült, hanem a szerkesztőség figyelmét valóban „spontánul” keltette fel Hatvan négy évtizedes menetelése. A hatvani közvélemény és a helyi sajtómunkások maguk is meglepődtek, hogy egyszer csak kitüntetett helyen, egy befolyásos budapesti újság oldalain szerepel a település.
Az izgalom (…) bizony erőt vett rajtunk, akik pedig itt a szerkesztőségben elég közömbösen szoktuk venni a dolgokat. Most kizökkentünk közömbös hangulatunkból, mikor megláttuk a finom papírra nyomtatott oldalán Hatvan címerét (…). Mi ragadta meg nálunk a Nemzeti Újság figyelmét, nem tudjuk. De, hogy igen kedvesen foglalkozik Hatvannal, ennek történelmével, múltjával és embereivel, azt elvitatni nem lehet.
(Hatvan és Járása, 1928. június 10.)
A melléklet ezen a linken megtekinthető, illetve szabadon letölthető, az Országos Széchényi Könyvtár közzétételhez való hozzájárulását utólag is köszönöm. Közepes minőségük ellenére a fényképek többségét ki- majd bevágtam a bejegyzés végén található galériába, kiegészítő megjegyzéseim mellettük olvashatóak. A felvételek egy részét az érdeklődők más forrásból talán már ismerhetik.
1. A Stefánia Szövetség hatvani fiókjának alábbi épületét nem sikerült beazonosítanom az elmúlt évek során. A megoldás nyújtó kedves Olvasó a blog külön díját kaphatja az idén.
Kellemes olvasgatást és nézelődést, valamint jó pihenést kívánok a még hátralévő nyári időszakra, a fajsúlyosabb témakörök pedig érkeznek pár hét múlva.