Két évvel ezelőtt, a HM Hadtörténelmi Levéltár 1848-1849-es Gyűjteményében bukkantam egy érdekes helyi vonatkozású iratra, amelyet Hatvan Mezőváros Tanácsa állított ki 1849. április 5-én.
Az írás tartalma nem hoz fordulatot a várostörténeti kutatások terén, és nincs kapcsolatban a szintén ezen a napon, Hatvan nyugati határában lezajlott lovassági összecsapással, azonban a forrás már azzal is nagy szolgálatot tett az utókornak, hogy egyáltalán fennmaradt.
Ugyanis sok más településsel ellentétben, az 1945 előtti évszázadokat alig élte túl egy-egy, valamely hatvani közigazgatási szerv által szignált irat. A kora középkori oklevelek – a településsel együtt – az 1241-es mongol-tatár pusztítás áldozatai lettek, a XIV-XV. századi mezőváros iratanyaga a török hódítás időszakában pusztult el. A török kiűzése utáni újrakezdéstől 1849-ig gondosan őrzött városi gyűjteményt a Hatvanba 1849 júniusában bevonuló cári intervenciós seregek semmisítették meg. Az 1850-1944 közötti városi/községi, illetve járási irat-együttes csaknem teljes egészét pedig a szovjet csapatok tüzelték el 1944. november-december hűvös napjai során.
Ha a kutató szerencsés, a megyei és országos szervek irattárában találhat Hatvanban keltezett iratokat; ilyen volt például a vasút nyomvonalához kapcsolódó dokumentum vagy éppen a most közlésre szánt írás is, amely bepötyögött változatban és eredeti – nagyítható – formában egyaránt olvasható alább.
NyilatkozatAlulírtak Hatvan város bírája és tanácsa, hivatalosan szólítatván fel Ensel Kálmán százados VII. hadseregi főhadbíró úr által az iránt, hogy adnánk nyilatkozatunkat Czetler János posta[?]mester és Fuszt Konrád vendéglős miérti befogadtatása iránt, s mit tudtunk azok mikénti eddigi magaviseletük felől – különösen hogyan tettek-é valamilyen szolgálatot az ellenségnek, mely felszólításra össze ülvén a Városi Tanács egyhangúlag nyilatkozatunkat adjuk, hogy ösmervén őket, de felőlök semmi rosszat se tudunk, nem tudjuk, hogy kémül szolgált[ak] volna az ellenségnek vagy valami más szolgálatot is tett[ek] volna.Kelt Hatvan, 1849. April 5én.Előttem: Majzik Ferenc jegyzőCsányi Gergel[y] bíróLakatos János t[örvény]bíróBalázs Gábor, Veijszpek Martony [=Márton], Tóth Péter esküdt(Forrás: Hadtörténelmi Levéltár, 1848/49-es Gyűjtemény, 15. csomó, 20/258.)
A tartalom
A régies magyar írásmód ellenére a szöveg tartalma világos. Az 1849. április 2-i győztes hatvani ütközet után a városba bevonuló VII. hadtest főhadbírója, Ensel Kálmán információt kért két hatvani lakosról.
Amit utóbbiakról sikerült megtudni:
Czetler János 1844 májusában már biztosan Hatvanban élt feleségével, Zólyomi Máriával, mivel ekkor született Zsófia nevű leányuk.
Fuszt [=anyakönyv alapján: Fust] Konrádról több adat áll rendelkezésünkre. Hatvanban egyetlen „nagy” vendégfogadó üzemelt, amely nem volt más, mint a Kossuth tér keleti szegletében, a régi buszállomás mellett mai is megtalálható Hatvany Lajos Múzeum épülete.
Az évek óta pusztuló történelmi építmény a kastély, a templom, a plébánia és a régi posztóház mellett a barokk belváros ötödik eleme, amelyet hosszú évekig tévesen a régi sörházzal azonosították. Csiffáry Gergely egri történész 2007-es tanulmányában azonban tisztázta a kérdést: a sörház a mai Mártírok út (egykor: Sörház utca) és a Hatvanas utca (egykor: Sörház-köz) sarkán állt valaha, helyén ma egy „spontán” parkoló található. A vendégfogadó azonban – mint fentebb láthatjuk – még megvan, bár állapotát tekintve nem sokáig…
Fust Konrád 1844 tavaszán érkezett Hatvanba, és április 24-i kezdettel vette bérbe a fogadót. Érdekesség, hogy a Pesti Hírlap 1844. május 30-i számában helyezett el hirdetést:
Alólírt alázatossággal köztudósításul teszem, hogy folyó évi Szent György napjától hatvani vendégfogadót haszonbérbe általvettem, mint válogatott étkek és italok fenntartására iparkodó leszek; nemkülönben a szobák tisztaságára, és tűrhető árra különös figyelemmel viseltetni fogok (…)(Csiffáry Gergely: A hatvani sörház és a vendégfogadó XVIII-XIX. századi múltja. Archívum, 2007, 68.)
Felvetődik a kérdés: miért éppen e két személy lekáderezése vált fontossá? Egyelőre egy tippem lenne: Czetler János valószínűleg, Fust Konrád és felesége, Harzl Magdolna pedig biztosan német felmenőkkel rendelkeztek, sőt talán még ők maguk is német identitással bírtak. Elképzelhető, hogy a hadbíró származásuk miatt kérte ki a helyi elöljárók véleményét, ezzel megelőzve az esetleges félreértéseket. Ekkor már mindkét család legalább öt éve Hatvanban lakott, így a tanács tagjai jól ismerhették őket, így a papíros kiállítása nem jelenthetett problémát.
Aláírók: ki kicsoda?
Az irat végén található nevek betekintést engednek a korabeli közigazgatás, a (mező)városi tanács berkeibe. A korabeli mezővárosok és falvak élén a (fő)bíró állt, helyettesével a törvénybíróval (másodbíró). Melléjük ugyancsak megválasztottak változó számú esküdtet, a közigazgatás tényleges vezetője azonban az „írástudó” jegyző volt.
Az 1693 utáni hatvani bírók és a jegyzők neveinek jelentős részét Szepes Béla gyűjtötte össze és közölte 1940-ben megjelent monográfiájában, azonban bizonyos évköröknél maradtak fehér foltok. Így például az 1849. évben szolgálatot teljesítő jegyző nevét eddig nem ismertük, de – Majzik Ferenc személyében – most már igen. Ne feledjük: a közölt irat az ő keze írásával készült.
Az 1793. március 12-én Hatvanban született Csányi Gergely bírót Szepes számadóbíróként említi, feltehetően a tisztség funkcióját tekintve a két fogalom szinonim lehetett. Hatvani törvénybírókat az 1860-as éveket megelőzően egyáltalán nem ismertük, végre akad kivétel: Lakatos János, akinek fia, ifjabbik Lakatos János 1887-1888-ban a főbírói tisztséget töltötte be. Szintén megtudhattuk, hogy 1849-ben a hatvani bíró-kettős munkáját három esküdt támogatta (Balázs Gábor, Veiszpek Márton és Tóth Péter).
Zárásként említsük meg, hogy az iratra felkerült pecsétet 1848-ban készítették és „tintasugaras” változatát még az 1900-as évek elején is használták.
Nagy Nándor
Ajánlott irodalom:
Csiffáry Gergely: A hatvani sörház és a vendégfogadó XVIII-XIX. századi múltja.
In: Archívum - A Heves Megyei Levéltár Közleményei. 2007. 55-74.
