Hatvan története

A "Hatvan" helységnév magyarázatai

Facebook Tumblr Tweet Pinterest Tetszik
0
2011. június 19. - Nagy Nándor
 

A korábbi bejegyzésekben számos jelenlegi és egykor volt Hatvan nevezetű településsel ismerkedtünk meg, azonban ne gondoljuk, hogy a felsorolásnak vége szakadt. Tóth Péter jegyzi meg a hamarosan említésre kerülő tanulmányában, hogy a Heves megyei Hatvantól északra, a Zagyva folyása mellett a középkor folyamán több hasonló elnevezésű település létezett. Lényeg a lényeg: a Kárpát-medence több, egymástól jelentős távolságra fekvő szegletében az elmúlt évszázadok során számtalan Hatvan nevű település létezett egymással párhuzamosan.

Nézzük, mit kezdtek utóbbi ténnyel, és ezzel szoros összefüggésben a Hatvan helységnév eredetével a tudományos élet képviselői. (A tekintélyes számú népi/naiv magyarázat fő kedvencével, vagyis a Budapest-Hatvan közötti 60 km-es távolsággal önálló poszt foglalkozik.)

 
 
A hagyományos magyarázat
 
A tőszámnévből történő levezetés természetesen adta magát, így már a XIX. században találkozhatunk az elmélet első csíráival. Blogunk egyik meghatározó szereplője, Pesty Frigyes 1888-ban megjelent munkájában a számnévből képzett helységnevek között említette meg Hatvant.
Az eredet konkrét hátterét először Gombocz Zoltán (1877-1935) nyelvész igyekezett felvázolni. 1915-ben publikált tanulmányában kifejtette, hogy török példák nyomán elképzelhető szám- és helységnevek elnevezések közötti összefüggés, mivel a török népeknél gyakoriak voltak a számnevekkel szerkesztett törzsnevek.
Gombocz elméletet az elkövetkező évtizedekben több nyelvész is megerősítette, mint Szendrey Ákos (1902-1965), aki Számnevekkel alakult magyar helynevek című írásában (1935) tört lándzsát a számnévi eredet mellett, egyúttal felsorolta az általa ismert Hatvan nevet viselő településeket és pusztákat. A későbbi évtizedek során az elméletet több neves szerző átvette, mint Virágh Erzsébet vagy Pais Dezső.
    A hagyományos nyelvészeti magyarázatot Győrffy György (1917-2000) történész egészítette ki az Árpád-kori helységneveket összegyűjtő monumentális munkájában. A hevesi Hatvannal kapcsolatban idézett 1075-ös keltezésű forrásban szerepel egy bizonyos Hotuandi nevű személy (ad puteum Hotuandi – Hatvandi kútja). Győrffy feltételes módban megfogalmazott feltevése szerint: „talán az itt említett személy volt névadója Hatvannak is”.
   A Hatvan helységnevet magyarázó elméletek e férfiúban találták meg azt a feltételezett magas rangú törzsfőt/nemzetségfőt és/vagy birtokost, akiről a Heves-Nógrád megyei Hatvan-településcsoport tagjai elnevezésüket kaphatták. A magyarázat szerint Hotuandi neve a hatvan számnévből alakult ki, és ez hagyományozódhatott át a helységekre. A helységnév-történet témakörében meghatározó jelentőségű, Kiss Lajos (1922-2003) által összeállított lexikonban (1988) is ez a tézis szerepel („A magyar hatvan tőszámnévből keletkezett, esetleg személynévi áttétellel.”), amelyet később a szerző saját kötetéhez írt kiegészítő tanulmányában (1996) változatlan formában megerősített (5).
     A hagyományos elméletet – néha egyértelmű, néha feltételes megfogalmazásban – nemcsak a tudományos összefoglaló munkák, hanem az ország különböző pontjain elhelyezkedő Hatvan településekkel foglalkozó helytörténet is elfogadta. A Heves megyei Hatvannal kapcsolatos várostörténeti írások szintén a számnév/személynév teóriát tartalmazzák.
   Végül említsük meg a 30+30=60 telek elméletét is, amelyet a debreceni Hatvan utca eredetére vonatkozólag dolgoztak ki a két világháború közötti korszakban. Kiss Lajos Hatvan szempontjából ezt is figyelembe vehetőnek ítélte meg. (A pro és kontra érvekkel nem foglalkozunk, de előbb-utóbb posztolunk majd e roppant érdekes témakörről.)
 
 
Az alternatív magyarázat: a besenyő eredet
 
A hagyományos változattól gyökeresen eltérő elméletet a kitűnő történész-levéltáros, Bártfai Szabó László (1880-1964) fogalmazott meg 1938-ban. Bártfai Szabó mélyrehatóan tanulmányozta a történelmi Pest megye területére bevándorolt nem magyar etnikumú népcsoportokat, köztük a kipcsak-török nyelvet beszélő besenyőket, akiknek egy csoportja Gödöllő térségében lokalizálható – a mai Máriabesnyő például biztosan a besenyők emlékét őrzik.
A besenyő sáv átterjedt a Zagyva túlsó partjára is, igazolásként a Hartvik püspök által Szent István királyunkról írt legendáját említette meg, amely az ún. kislegenda alapján készült. Utóbbi valószínűleg István király szentté avatása (1083) utáni években, míg Hartvik-féle változat a XI. század vége felé készülhetett, Könyves Kálmán király kérése nyomán.
  A két legenda szövege említést tett egy jelentősebb besenyő csoportról, amely déli irányból érkezett Magyarországra; útközben azonban kirabolták őket, ezért István királytól kértek igazságot. A számunkra releváns szövegrészlet így hangzik latin és magyar nyelven:
Fama nominis sui in auribus secularium diffusa, et iudiciis oris sui celebri laude ubique innotescentibus, sexaginta viri Byssenorum, quorum superius mencionem habuimus, cum uniuerso apparatu suo, uidelicet auri et argenti copiositate, multaque uarietate ornamentorum, curribus onustis partibus Bulgarorum egressi, ut terminos Pannoniorum apprehendauerunt.
 
Miután nevének híre eljutott az egész világ fülébe, és a szájából szóló ítéletek általános elismeréssel mindenütt híressé váltak, hatvan férfi a besenyők közül, akiket fentebb említet-tem, minden felszereléssel, nevezetesen rengeteg arannyal, ezüsttel és az ékességek sokféle fajtájával megrakott szekereken elhagyva a bolgárok vidékét, Pannónia felé közeledett.
(Kurcz Ágnes fordítása; Árpád-kori legendák és intelmek. Osiris, 1999)
A történet popularizált változata egyébként – a hatvan besenyő említésével – szerepel Lengyel Dénes Régi magyar mondák című kötetében (István király ítélete, 101-103.), amely bizonyára több Olvasóm könyvespolcán megtalálható.
  Bártfai Szabó úgy vélte, hogy a befogadott besenyőket az ország különböző részein hatvanas csoportokban (értsd: hatvan fő/falu) telepítették le, vagyis e speciális helységnév számnévi eredeztetésének hátterében ez a tény állhat. A besenyő kapcsolatot megerősítette, hogy egyes Hatvan nevű településekhez kapcsolódó korabeli (helytörténeti) szakirodalom az érintett falvak környékét besenyő területként tartotta számon, mint például a ma is létező Fejér megyei Sárhatvan esetében (6).
   Bártfai Szabó által leírtak nem gyakoroltak jelentős hatást a későbbi kutatásokra, ugyanis a kérdéskörrel foglalkozó szerzők nem foglalkoztak elméletével. Egyetlen kivétel akadt csak a népes mezőnyben, méghozzá Szepes (Schütz) Béla, aki Hatvan község története c. monográfiában (1940) szintén a hatvanas letelepedés mellett tette le garasát; Bártfai Szabó nevével a szövegben nem találkozunk, de valószínűsíthetjük, hogy Szepes tőle vette át az elgondolást (7).
 
   Öt és fél évtizeddel később ugyancsak a besenyő úton indult el dr. Tóth Péter történész, aki kutatási eredményeit a Heves Megyei Levéltár 1993-as évkönyvében megjelent tanulmányában foglalta össze, Egy besenyő betelepülés helynévi emléke (Kísérlet a Hatvan név magyarázatára) cím alatt. Megjegyzem, magam is ezen írás hatására kezdtem el foglalkozni a témakörrel.
  Tóth Péter kritika alá vette a hagyományos magyarázatokat és elvetette a számnév→személynév→helységnév folyamatra épülő elméletet, sőt magát a számnévi eredeztetést is megkérdőjelezte (mint az alábbiakból hamarosan kiderül, e tekintetben jelentősen eltért Bártfai Szabó elméletétől).
1. A nyelvészeti magyarázat nem tud mit kezdeni azzal a ténnyel, hogy a Kárpát-medencében legalább egy tucat település viselte a Hatvan nevet.
2. Az említett Hotuandi (Hatvani) nevű személy más korabeli forrásokban nem bukkant fel, amely igencsak furcsa, tekintve, hogy nemcsak a Heves vármegyei Hatvant, hanem az ország legkülönbözőbb szegleteiben található településeket is (elvileg) róla nevezték el.
3. A Hotuandi név képzős formája éppen fordított kapcsolatra utal, vagyis inkább az oklevélben szereplő személy kaphatta nevét a helységről.
   A logikus kritikai észrevételek mellett dr. Tóth Péter önálló magyarázatot fogalmazott meg, amely szintén a Szent István-legendákban található szövegrészlethez kapcsolódik. A szerző véleménye szerint azonban a legenda német származású szerzője az írás során félreértette az elhangzott „hatvan” szót, amelyet tévesen magyar számnévként fordította le latinra. A kérdéses szó valójában a besenyő-török eredetű chatwan/chatman-ból lehetne származtatni, amelynek jelentése töredéknép, résznép.
    A végkonklúzió: a magyarországi zöld kártyát kapó besenyőket az ország különböző részein telepítették le, akik identitásukat és együvé tartozásukat új hazájukban a Hatvan helységnév által tartották fenn, a szó etimológiája háttérében azonban nem a hatvanas letelepedés, hanem az említett török chatman szó áll. Nem kívánom a szót tovább szaporítani, hiszen Tóth Péter rendkívül érdekes tanulmánya megtalálható, olvasható és/vagy letölthető a Miskolci Egyetem honlapjáról.
    A téma iránt érdeklődők ne várjanak, hanem nekifutás nélkül ugorjanak fejest a sorok közé. Dr. Tóth Péter elgondolása nem maradt visszhang nélkül, tanulmányát pozitív értékelte a Levéltári Közlemények 1995/66. számában megjelent recenzió, illetve B. Huszár Éva a Heves megyei helynevek eredetével foglalkozó összefoglaló tanulmányában már a chatman-elméletet említette meg, a hagyományos magyarázatot nem.
   A hatvani helytörténet részéről Németi Gábor a 2002-ben megjelent Új kísérlet a Hatvan név magyarázatára című újságcikkben reflektált Tóth Péter tanulmányára, amely során a szerző nem fogadta a besenyő eredetre vonatkozó téziseket, és továbbra is a hagyományos elmélet mellett szállt síkra. Az új megközelítést egyetlen későbbi tanulmány vagy monográfia sem említette meg és így nem vált közismertté. Helytörténeti szempontból említést érdemel Szomszéd András Palotás község történetéről írt monográfiája (2002), amelyben részletes beszámol Tóth Péter elméletéről.
 
   Természetesen biztosat nem tudunk, sőt valószínűsíthetjük, hogy sohasem fogunk tudni, azonban a besenyő elmélet valós és logikus alapokon álló elmélet, amellyel a Hatvan helységnév múltja iránt érdeklődőknek érdemes megismerniük a hagyományos magyarázat mellett.
   Laikus érdeklődőként több forrást, tanulmányt áttanulmányoztam az elmúlt hónapok során, s néhány további, meghökkentő összefüggést találtam az egyes „hatvani” területek között, amelyek szintén a besenyő eredetet erősítik. A kutatás végeztével természetesen ezekről is beszámolok.
 
Nagy Nándor
 

 

 
Szólj hozzá!
tóth péter besenyők bártfai szabó lászló gombocz zoltán szendrey ákos győrffy györgy chatwan

Hatvan és nővérei (3.)

Facebook Tumblr Tweet Pinterest Tetszik
0
2011. május 23. - Nagy Nándor
Helységnév-történeti sorozatunk három hónappal ezelőtt indult útjára, amelynek során a Hatvan nevet viselő településekkel és földrajzi helyekkel ismerkedünk meg. Az 1. részben az önálló településként regnáló Hatvanokat mutattuk be, a 2. rész során következett a Sárbogárdhoz tartozó Sárhatvan, illetve a lakossággal nem rendelkező alcsútdobozi külterület, Hatvan-puszta. Most ismét útra kelünk és meg sem állunk Baranya megyéig, ahol két olyan egykori „hatvani” helyszínt cserkészünk be, amelyek ma már csak földrajzi fogalomként élnek (sőt egyre inkább már úgy sem), két elpusztult település emlékét őrizve. Baranya megye nyugati végében már jártunk, hiszen Somogyhatvan községről az 1. részben volt szó, amely azonban – mint az előtagból is kitűnik – csak 1950 óta Baranya megye része, a korábbi évszázadok során Somogy vármegyéhez tartozott. Ezúttal azonban 100%-os baranyai helyszínek következnek.
 
 
Hatvan-puszta (Bogádmindszent, Baranya megye)
 
A gyalogos kugli alapján Pécstől 28 km-re délnyugati irányban találjuk az Ormánság tájegység részét képező Bogádmindszent községet, amelynek Ózdfalu felé eső határa fontos számunkra. Bogádmindszent két önálló település (Czinderybogád és Újmindszent) egyesülése nyomán jött létre, 1935. október 1-én.
 
 
A két falu területén a középkor folyamán négy település (Hatvan, Topor, Bogád és Batamindszent) osztozott. Hatvan nevét 1506-ban említette először ma is ismert forrás, mint Hathwan.(1) A török hódoltság első időszakát túlélte, a felszabadító harcokat azonban már nem, és a környező településekkel együtt 1687-ben elpusztult.(2) Ezt a tényt erősíti meg egy 1695. évi leírás, amely szerint Mindszent falu nyugati szomszédja Hatvan-puszta.(3)
     A falu emléke dűlőnévként maradt fenn a helyi köztudatban, amelynek egyik bizonyítéka, hogy a Pesty Frigyes-féle gyűjtés során (1864-1865) Újmindszentnél említésre került a Hatvani dűlő.(4) A XVIII. századi határjárási térképek szintén e néven illették. Ezek alapján az egykori Hatvan Újmindszent északnyugati határában az Ózdfalu irányába tartó úttól keletre terülhetett el. Ellentétben az alcsútdobozi és a sárhatvani Hatvan-pusztával, sem új falu, sem uradalmi lakott terület nem jött létre, ezért a későbbiek folyamán is csak a dűlőnév élt tovább. Talán ez lehet az oka, hogy a katonai felmérések térképein nem tüntették fel, s nem találkozunk nevével a Helységnévtárak köteteiben, Újmindszent vagy Ózdfalu tartozékaként.
Az újmindszenti Hatvan középkori múltja azonban ismert volt a korszakkal foglalkozó történészek számára, így szerepelt Follajtár Ernő történész Baranya vármegye eltűnt helységei című munkájában (1942), és Krisztics Árpád által az utóbbi műhöz készített térképen is, mint a törökellenes felszabadító harcok idején (1686-1696) település.
   Hatvan a nagyközönség szeme elől ezután ismét eltűnt évtizedekre, az újmindszentiek azonban kitartóan őrizték az elnevezést: Baranya megyében lezajlott adatgyűjtés 1982-ben publikált összegzésében olvashatjuk, hogy a helybéliek Hatvan-rét, Hatvan-főd, Hatvani cigánytelep elnevezések alatt említették a falu északnyugati részének egymás mellett elhelyezkedő pontjait, lásd alábbi térképrészlet, nagyított verzióban. (5)
Az elpusztult Hatvan település emléke továbbra is a bogádmindszenti köztudat részét képezi, azonban a földrajzi nevet a térség legfrissebb részletes térképein már hiába keresnénk
A fentiekben említett adatok alapján a mai google-térképen bejelöltem a Hatvanként számon tartott területet, valahol itt feküdhetett a középkori falu.

 

 
Hatvan-puszta (Sárok, Baranya megye)
 
Kelet felé vesszük utunkat: Bogádmindszenttől 50 km-re, illetve Mohácstól 20 km-re délre, közvetlenül a magyar-horvát határ innenső oldalán találjuk új célközségeinket, Ivándárdát és Sárokot.
 A sároki Hatvanról a szakirodalom képviselői közül egyedül Szendrey Ákos 1934-es tanulmányában tett említést, dr. Tóth Péter többször idézett munkájában nem szerepelt. Saját figyelmemet elsősorban az 1. részben bemutatott 1877-es Helységnévtár hívta fel, amely Sárok külterületeként említést tett egy bizonyos Hatvanról.
A faluról egyelőre nem került elő közép- illetve török hódoltságkori adat, Follajtár Ernő fentiekben említett munkájában sem található meg, ezért egykori létezését csak feltételezni tudjuk. A néphagyomány földrajzi névként fenntartotta emlékét, szerepelt a XIX. század eleji kataszteri térképeken, azonban a Pesty-gyűjtés térségre vonatkozó – igencsak szűkszavú – irataiban nem említették meg, sem Sárok, sem a környező települések esetében.
Nem jelölték az 1. és a 2. katonai felmérés (1783/1859) térképein, azonban a 3. felmérés térképén (1879) már szerepelt, lásd balra. Hatvan területe a bellyei uradalomhoz tartozott, valószínűsíthető, hogy az uradalmi funkciót ellátó puszta csak a XIX. század utolsó harmadában jött létre vagy vált jelentőssé, amelynek területén az uradalom cselédsége lakhatott.
    
Az 1880-as évek során Sároktól délre fekvő Baranyavár községhez csatolták, majd az Országos Községi Törzskönyvbizottság baranyai tevékenysége időszakában, 1903-tól Ivándárdához került át. A Helységnévtár tanúsága szerint 1907-ben Hatvan-pusztán 101 lakos élt.
   A trianoni békeszerződés (1920) a történelmi Baranya vármegye délkeleti részét, a mai határvonal-Dráva-Duna által határolt területet – az ún. Baranya-háromszöget –  a Szerb-Horvát-Szlovén Királysághoz – későbbi nevén Jugoszláviához – csatolták. A térség felosztása a dél-baranyai Hatvan-pusztát fokozotton érintette. A békeszerződés a határt Ivándárda-Sárok térségétől keletre és Főherceglaktól nyugatra jelölte ki, így utóbbi, valamint a megye névadó települése, Baranyavár a SZHSZ Királysághoz került. Hasonló sorsra jutott Hatvan(-puszta) lakott része is, azonban a kapcsolódó birtokrész északi – Ivándárda és Sárok között elterülő – harmada Magyarországon maradt. Ezt a területet a Ivándárda-Sárok közút, a két település közötti közig. határ és az országhatár határolta (illetve határolja ma is), amelyet kissé hatásvadász jelleggel nevezzünk hatvani háromszögnek.
    A délszláv államhoz került Hatvan elnevezését több környező település- és földrajzi névvel ellentétben meghagyták eredeti magyar formájában.(6) A térségbeli határszakaszról érdekes leírást nyújt az Esztergom és Vidéke 1929. augusztus 15-i számában megjelent helyi beszámoló, a korszak jellegzetes hangvétellel íródott, érdemes a teljes tudósítást elolvasni.(7)
A baáni hegyeken innen fekszik Főherceglak, az uradalom volt központja. (…) Főherceglakhoz tartozik még Géta és Kislak, a buzoglicai erdőkkel, aztán még Hatvan-puszta. A trianoni vonal ezeknek a határában húzódik, egy akácsor mentén (…) Az ivándárdai határból Pélmonostorra, a sároki határból Főherceglakra látni. Ivándárdánál hatvanpuszta felé akácsor a határ, jobbra Pélmonostor irányában a földeket hasítja át a vonal. A község utolsó házai elérik az akácsort. Néhány lépésre az akácos fölött egy szerb megfigyelő őrtorony. (…) A hatvanpusztai nyíláson át tisztán látni a baáni hegyeket, aljában a községeket. Ott van Baranyavár, Baán, Kisfalud. A főherceglaki földeken nép dolgozik, hallani a kaszák suhanását, a gépek berregését. (…)
(Esztergom és Vidéke, 1929. augusztus 15.)
A II. világháború harmadik évében, 1941 áprilisában Németország, Olaszország, Magyarország és Bulgária lerohanta Jugoszláviát, amely néhány nap múlva megadta magát. Magyarországhoz a Muravidék és a Bácska mellett visszakerült a Baranya-háromszög, így a Sároktól délre elterülő térség is. Hatvan-puszta közigazgatásilag Baranyavár külterületét képezte; az 1944-es Helységnévtár szerint 109 lakossal rendelkezett. A korabeli állapotokat tökéletesen mutatja be az 1940-es állapotokat tükröző katonai térkép, amelyen jelöltük a trianoni határt, a lakott Hatvan-pusztát, illetve az országhatár innenső oldalán még Hatvanhoz tartozó földterületet. A világháború lezárulta után visszaállt a trianoni országhatár, ezáltal 1945 után Hatvan-puszta ismét Jugoszlávia része lett.
   
Bogádmindszenttel ellentétben, az utóbbi évtizedek során a Hatvan elnevezés távozott a helyi köztudatból. Az említett 1982-es Baranya megyei gyűjtés során a hatvani háromszöget más elnevezés alatt említették. A gyűjtést végző szakemberek külön rákérdeztek az egykori Hatvanra, azonban sem a sároki, sem az ivándárdai adatközlők nem tudták beazonosítani a helyet. (8) Érdekes módon azonban a Pécsi Geodéziai és Térképészeti Kft. által 1999-ben készített nagy felbontású térképen egyértelműen Hatvanként nevezték meg a határ menti térséget (a közléssel kapcsolatos problémák miatt a térképet sajnos kivettem a bejegyzésből). 
  A google-térképen zöld nyíllal jelölve látható a fenti piros karikás Hatvan (="hatvani háromszög"), az Ivándárda-Sárok közút és az országhatár tisztán kivehető. Kicsit délkeletre, a határ másik oldalán látunk valami életjelet, ez lehet az egykori uradalmi külterület (3. kat. felmérésnél: "Hatvan-puszta") jelenkori leszármazottja.
Nagy Nándor
 
Jegyzetek:
(1) Csánki Dezső: Mo. történeti földrajza a Hunyadiak korában. II. kötet, 489.
(2) Follajtár Ernő: Baranya vármegye eltűnt helységei. 1942. 21.
(3) Dr. Erdődy Gyula: Bogádmindszent község története. 2001. 36.
(4) Országos Széchenyi Könyvtár Kézirattára Pesty Frigyes-gyűjtemény. FM/1 3814/A. 5. mfilm.
(5) Baranya megye földrajzi nevei. Szerk. Pesty János. 1982. I/629.
(8) Baranya megye földrajzi nevei. II/592.

 

 
Szólj hozzá!
helységnevek bogádmindszent hatvan puszta sárok ivándárda

Húsvéthétfő dicsérete

Facebook Tumblr Tweet Pinterest Tetszik
0
2011. április 24. - Ziggy Stardust

 

Dicső, legújabb utáni korunk egyik sajátos és sajnálatos jelensége a húsvéthétfőhöz kötődő locsolkodás hagyományának erőteljes visszaszorulása, pedig ezt az abszolút hungaricumnak tekinthető magyar szokást érdemes volna megőriznünk. Gyermekkoromat az átkos ’80-as évtizedben éltem meg, és családi kötelékek révén húsvét ünnepéről tapasztalatokat gyűjthettem Heves és Csongrád megyében, illetve Budapesten egyaránt, amelyek alapján elmondhatom: régiótól, életkortól, társadalmi osztálytól, világnézeti hovatartozástól függetlenül majd’ mindenki tartotta magát az évszázados hagyományok – némileg popularizálódott jellegű – megtartásához és akármilyen hihetetlen, a többség még jól is érezte magát.
   Azután történt valami… a fiúknak egyszeriben más dolga lett, a lányok is ráuntak a fárasztó előkészületekre és az egész napos készenléti állapotra. Háttérmagyarázat természetesen mindig adódott: kimerültség, fáradtság, egyéb programok stb. A húsvéthétfő idézőjelben értendő varázsa megmaradt, sajátos magyar valóságunk görbe tükreként, hiszen a pünkösdhétfő mellett ez az egyetlen olyan munkaszüneti nap, amely minden évben biztosan hétköznapra esik.
Külön öröm számomra, hogy a húsvéti locsolkodás feltámasztását éppen Hatvanban élhettem meg, ahol pár évvel ezelőtt néhány cimborával kitaláltuk, hogy ha még megnyílik a föld Ó- és Újhatvan között, akkor is elmegyünk locsolkodni (nekem egyébként cirka 15 év maradt ki). Némi utánajárás és győzködés után sikerült egypár ismerős hölgyet rábeszélni fogadásunkra; bizony, nem dőlt össze a modern világ, remek húsvéti hangulatban telt el a nap. Non-profit húsvéti sikertörténetünk azóta is töretlen, és csak biztatni tudunk mindenkit, hogy kövesse a jó példát, és ha nem is az idén, de legkésőbb jövőre rittyentse ki magát, s irány a hagyomány! (Úgy néz ki, mégiscsak léteznek visszafordítható folyamatok, csak ahhoz nem árt néha megmozdulni.)
       A nagy monológ után visszatérünk Hatvan történetéhez, és a húsvéti locsolkodás kapcsán két helyi publicisztikára hívnám fel a figyelmet, amelyek szellemes tálalásban nyújtanak betekintést az 1910-es, illetve az 1930-as évek világába. Ne várjunk különleges „népi” elemeket; Hatvanban ekkor már a városias szokások domináltak, így a hideg kútvízzel átitatott hagyományőrzést háttérbe szorította a manapság is alkalmazott parfüm és kölnivíz. A tárcaírók ugyanabból űzték gúnyt, mint amelyekből manapság tennék: bizonyos hölgyek igyekeztek a kapott folyékony áldást minimalizálni, bizonyos urak pedig a díjmentesen kapott étel- és italmennyiséget maximalizálni. Az eredő azonban humor és nem hiszti lett, így egy év elteltével mindenki ismét a húsvéti locsolkodásra, s nem alternatív programokra készülődött.
   
(Megjegyzés: 1. A nyuszis fénykép nem Hatvanban készült. 2. A helynévtörténeti kérdőív húsvéthétfő éjfélig aktív, aki még nem szánta rá magát a kitöltésre, kérem, tegye meg két locsolás között.)
 
 
***
 
 
„Locsoló” [írói álnév]: Képek a húsvéti szokásokról.
Hatvani Hírlap, 1914. április 12.
 
Krisztus föltámadásának emlékünnepén a vidám tréfák számos változatát örökli a nemzedék hagyományként, melyek mindegyikének jelképi értelme van. A legelterjedtebb és hazánkban legintenzívebb támogatásra talált szokások egyike a locsolás, mellyel a férfinép húsvét első, a nők tábora húsvét második napján kedveskedik az ellenkező nemnek.
A finom kedvesség elérésénél természetesen a locsoló anyag a főtényező, a parfőn, a rózsavíz, az otkolom [értsd: kölnivíz] stb. illatszerek, ellenben nem tarthatja senki sem még csak kedvességnek sem azon merész tréfákat, melyekkel az alsóbb néposztály számos tagja rója le a szokásos kötelességét a másik nemmel szemben húsvétkor, olyképpen, hogy egy vagy több nem éppen meleg vízzel telt vederrel, vagy dézsával locsolják meg egymást. (…)
  Sokszor, talán legtöbb esetben az ifjú fiatalságnál a „kedves finomság”-ot és a „szokásos tisztelet”-et az „érdek” lenyomja és ő uralkodik t. i. [tudniillik] nem az a fő célja Pistinek, hogy az Annuskát meglocsolja otkolonnal, hanem az, hogy őt locsolja meg az Annuska mamája vagy a papája hímes tojással, cukorral, kaláccsal vagy krajcárokkal, amit bizony ők a legpontosabban teljesítenek is, mert hiszen ez a tulajdonképpeni hagyomány, mely a locsolásnak édes testvére.
    Az öntözködésnek, éppen a fiatal ifjúságnál helytelen az alkalmazása az idő szempontjából, mert a kedves öntözködő már korán reggel megjelenik a lakásunkban, bár az öntözendő az öltözködési munkálatot meg sem kezdette, a lakás képe pedig a „felfordult világ” hatását teszi. A ház leányzója meg is teszi az óvintézkedéseket azáltal, hogy vagy az ágyban marad és határozottan ragaszkodik ahhoz, hogy őt ne öntözzék meg, jobban mondva nem akarja látni az öntözködőt, jobban értve nem akarja, hogy az öntözködő őt lássa, vagy pedig az ágy alatt, vagy a szekrény belsejében keres menedéket a „finom”, „kedves”, „tisztelettudó”, de egyszersmind „szemtelen” öntöző elől.
    Az öntözködőt a szívében várás mérgétől sugárzó bánathalmaz a „türelem rózsát (itt: tojást) terem” közmondás segélyével és a leghatásosabb szuggesztív erővel arra ösztönözte, hogy kövesse „többet (akarat)erővel, mint ésszel” újstílű közmondás célját és ő várt addig amíg az öntözendő felöltözött és megadta magát. (…)
 
 
***
 
 
 
Ismeretlen szerző: Locsolkodás
Hatvan és Járása, 1933. április 16.
 
Kedves szokás a húsvéti locsolkodás és ami fontos, hasznos is. Aránylag csekély befektetéssel igen jól lehet élni húsvét hétfőjén. Mondjuk, megereszt valaki 40 fillért és ezért vesz egy kis szagos vizet. Elindul körútjára a lányos házakhoz, no meg az asszonyokhoz. Egy pár csepp elhintése ellenében már vezetik is a megterített asztalhoz, amelyik rogyadozik a kívánatos sonka, tojás és más jófélék alatt. Csúsztatónak egy kis borocska, söröcske: elöljáróban meg a kis papramorgó [értsd: pálinka]. Kínálják az embert: no még ezt a szeletet, nincs olyan rakott szekér, melyre még egy villával nem fér és a többi.
    A locsoló meg felsóhajt: mit kéne már csinálni, hogy ez az állapot ne csak egy napig tartson, vagy ha már ily rövid ideig tart, hogy lehetne úgy elrendezni a dolgokat, hogy legalább előre lehetne enni. Mondjuk úgy egy hétre valót. De ez nem lehetséges. Az idő meg múlik. Hamar sietni, mert Ágneska megharagszik. Bözsike rá sem néz többet, Beleznayékhoz be nem tehetem többé a lábamat, ha elmaradok tőlük. Szalad is a közeli szomszédba, ahol ismét elölről kezdődik a dolog: papramorgó, sonka, bor-sör, sóhaj, kézcsók, futás! A látási viszonyok már kezdenek rosszabbodni. Csodálatosképpen minden villanyoszlop helyén már kettő áll. Barátunknak fene jó kedve kerekedik. Folyton nevet mintha csiklandoznák. Azok a fránya felhők odafenn az égen is színt változtatnak minden percben. Amikor bemegy a lányos házhoz már eszeveszetten hadonászik. Meglocsol mindenkit. Kályhát, kutyát is.
 
***
 
Nagy Nándor

 

 
Szólj hozzá!
locsolkodás papramorgó hatvani hírlap hatvan és járása húsvéthétfő
süti beállítások módosítása