A délelőtt folyamán szemerkélt az eső, s bizony tartottunk attól, hogy az időjárás esetleg meghiúsítja a mai napra tervezett vizsgálatot, szerencsére azonban a 13 órakor történő kezdés után az egek ura megkegyelmezett rögtönzött csapatunknak. A felmérést a Detektor Plussz 11 Lőszermentesítő Kft. ügyvezető igazgatója, Hutera Lajos és munkatársa végezte el; „megfigyelőként” részt vett a Hatvani Önkormányzat részéről Bognár Endre főépítész, a HANEM képviseletében Sósné Mészáros Andrea, a sírhelyet hosszú éveken át gondozó Kiss István Péter tanár úr, illetve személyem.
A vizsgálat a legkorrektebb keretek között történt, és a mintegy másfél órás időszak kifejezett jó hangulatban telt el. Hutera úr tájékoztatott bennünket a vizsgálat egyes lépéseiről, illetve hogy milyen jellegű eredmények várhatóak. Ezután megtörtént az akcióterület kijelölése, amely a sírhelyet egykor körülvevő kerítésnél jóval nagyobb területet ölelt fel, hiszen például egy 1911-es forrás szerint, az emlékoszlopot az akkor még létező sírdombtól pár lépésre Óhatvan irányában állították fel, vagyis egyáltalán nem biztos, hogy a sírgödör éppen a felszíni sírjel alatt található. A vizsgálandó terület határát nyugati irányban ezért a Prépost-malom út egykori vonalánál jelöltük ki, mintegy 5-6 méterre a sírhelytől, és körülbelül hasonló távolságot állapítottunk meg a többi irányba is.
Kiértékelés április első felében.
Célterület részlete. Sárga jel balra: a sírhely/emlékmű korábbi helye; előtérben: kilométerkő, a régi országút utolsó emléke, (15 km – Hatvan-Aszód távolság); víztorony előtt: előkészületek a másnapi alapkőletételre.
Breaking hírrel indítok: tegnap délután kaptam értesítést a Városházáról, miszerint a földradaros-vizsgálatra nem április első felében, hanem korábban, egész pontosan holnap (III. 31., szerda) kerül sor. A vizsgálatra meghívást kapott a sírhelyet az elmúlt években gondozó HANEM egyesület, illetve személyem is. Kíváncsian várom a holnapi napot, amelyről igyekszem beszámolni a későbbiek folyamán. Állítólag éjszaka hidegfront érkezik, de nagyon bízom az egek urában, hogy az esőtől megkíméli holnap a Radnóti teret. A vizsgálat után egyébként mintegy 1-2 hetet kell várni a kiértékeléssel, akkor tudjuk meg, hogy a műszerek kimutattak-e anomáliát valamely talajrétegben.
No de közben ragadjuk meg ismét a tegnapi szálunkat, vagyis jöjjön az 1864-es forrás „mélyelemzése”. Mint említettem legutóbb, a jelenleg rendelkezésünkre álló írásos dokumentumok közül ez áll időben legközelebb 1849 áprilisához.
Előzmények
Pesty Frigyes (1823-1889) a magyar történeti földrajz egyik legkiemelkedőbb képviselője 1863-ban fogott hozzá nagyszabású tervéhez, amelynek keretében a történelmi Magyarország egész területére kiterjedő helynévgyűjtést kívánt kezdeményezni. Pesty megszerezte a Magyar Tudományos Akadémia és a Helytartótanács támogatását, melynek nyomán utóbbi szerv 1864. februárban körrendelet formájában szólította fel a vármegyei törvényhatóságokat a gyűjtőmunka megkezdésére. A vármegyék a járási hivatalokon keresztül jutották el az egyes települések elöljáróságaikhoz a Pesty által szerkesztett egységes tematikájú kérdőíveket, amelyeket pontosan kitöltve kellett visszaküldeni. A kérdőív alapján számot kellett adni többek között az adott település jelenlegi és korábban használatos nevéről, a lakosság eredetéről. Számunkra legfontosabb a kérdőív utolsó, 7. pontja lesz, amely a település határában [értsd: külterületén] előforduló földrajzi helyek (mezők, dűlők, puszták stb.) pontos nevének, eredetének rögzítését, illetve földrajzi meghatározását írta elő.
Heves vármegyében az adatgyűjtés és a kérdőívek kitöltése 1864 áprilisa és novembere között zajlott le. A települések által adott válaszok közzétételére majd’ másfél évszázaddal később, 2005-ben került sor a Heves Megyei Levéltár által megjelentett Pesty Frigyes Heves vármegye helységnévtára című forráskiadvány keretében (sajtó alá rendezte, bevezető tanulmány írta, jegyzeteket készítette: Csiffáry Gergely osztályvezető-főlevéltáros; fenti soraimat is a kötet bevezetőjéből vettem át).
Nincs mese, ez a kiadvány bizony alapmű, ajánlhatom szeretettel minden érdeklődőnek (ha jól tudom, a hatvani könyvtárban is van példány a kötetből).
A hatvani kérdőív
A kötet 117-119. oldalán találjuk meg a Hatvannal kapcsolatos válaszokat, amelyet idősebb Homonnay Szilárd (1828-1892) hatvani jegyző állított össze 1864. június 21-én (fia, ifjabb Homonnay Szilárd később szintén a település jegyzője lett). A kérdőív említett 7. pontjának utolsó bekezdésében a következőket olvashatjuk:
Zagyva folyó: Nógrád megye Zagyva községnél ered, és Jászságon keresztül Szolnoknál a Tiszába ömlik, hajdan igen sok hallal bővelkedett, a községnek nagy táplálékot és pénzkeresetet nyújtott, jelenleg szabályozások folytán majd végképp kihalt. E folyótól mintegy 200 ölnyire, a pest-kassai útvonal mellett, közelében az építés alatti pest-losonczi útvonalnak fekszik az 1849. április 5-én történt harcban elesett vitézek közös sírhalma, mely Honvédek Sírja elnevezéssel bír.
Ha a kiemelt szövegrészletet nem ismernénk, lehet, hogy sohasem vetődött volna fel, hogy a Radnóti téri temetkezés esetleg nem az április 2-i csatában elesettekkel hozható kapcsolatba. Az idézet egyúttal tipikus példája annak, hogy egy látszólag egyértelmű tartalmú bővített mondat mennyi csapdát rejt magában. Utóbbiakat érdemes alaposan megvizsgálnunk, és a forrás tényleges értékelése csak ezután következhet. Egy tényt azonban már most leszögezhetünk: 1864-ben létezett egy olyan objektum Hatvan határában, amelyet a köztudat elesett honvédek sírhelyeként ismert. Minden bizonnyal valamilyen külső jellel is rendelkezett („közös sírhalma”), amelyet Homonnay a saját szemével láthatott. Ismét hangsúlyoznom kell: ez nem jelenti azt, hogy azon a helyen biztosan temettek el halottakat, de egy újabb fontos információhoz jutottunk.
1. Megbízhatóság
Kérdés: Hatvanban tartózkodott-e Homonnay Szilárd 1849 tavaszán, szemtanúja lehetett-e a temetésnek? Válasz: valószínűleg nem. Bona Gábor történész kutatásai alapján tudjuk, hogy Homonnay maga is tevékeny szerepet vállalt a szabadságharcban. 1848 szeptemberében csatlakozott a Hunyadi önkéntes csapathoz, amelynek tagjaként részt vett többek között a pákozdi ütközetben. Az alakulatból létrehozott 50. honvédzászlóalj katonájaként 1849 tavaszán Erdélyben harcolt, tehát nem valószínű, hogy éppen április elején Hatvanban tartózkodott volna.
Homonnay tehát mások elmondása alapján ismerte meg a sírhely létrejöttének körülményeit. Vajon megbízhatónak tekintette-e Homonnay a forrását? Minden bizonnyal igen, hiszen nem használt feltételes módot, illetve a korábbi pontoknál jelezte, amennyiben néphagyományról volt esetleg szó (pl.: „4. Hatvan városa a magyaroknak bevonulásával keletkezett, mit a néphagyomány tudni enged.”) Ne feledjük, hogy Homonnay közigazgatási tisztviselőként tevékenykedett, így hivatásából adódóan nem valószínű, hogy légből kapott információkat közölt volna a felettes hatóságokkal, amelyek egyébként külön kérték, hogy az adatgyűjtés körültekintő legyen. A beszámolót pedig olyan hatvaniak oszthatták meg Homonnayval, akik 15 évvel korábban valóban Hatvanban tartózkodtak.
2. Az útvonalak
Első ránézésre nincs itt semmi probléma, hiszen a jelenlegi 3-as közút (~pest-kassai út), illetve a 21-es közút (~pest-[salgótarján]-losoncz), éppen a vasúti sínek mellett válnak el egymástól. A pest-kassai utat már jól ismerjük, de a felületes információ-feldolgozás után pár nappal jutott csak eszembe, hogy a mai 21-es út akkoriban nem létezett, sőt előzménye (pl. földút) sem volt. Múltkori blog-bejegyzésemben említett Prépost-malomhoz vezető út a mai Bercsényi út/Tarjáni út találkozásánál ágazott el két irányba: északnyugat felé vezetett az említett Hatvan-Heréd-Verseg földút (a mai herédi út, ill. Bercsényi út kanyar utáni szakaszának közvetlen előzménye), míg északkelet felé a Prépost-malomhoz lehetett eljutni. Ezek egyike sem lehetett az épülő állítólagos losonci országút. Talán az Óhatvanból Nagygombos felé vezető útról lehet szó (mai Balassi Bálint út folytatása), amely már szintén létezett akkoriban? Hmmm … ez is határeset, hiszen akkoriban ezt a földutat nem építették ki „rendes” országúttá, s bár szépen lassan biztos el lehetett jutni Losoncig, ez azonban kisebb kalandtúrának felelt volna meg. A köznyelv nem véletlenül hívta „gombosi”, „lőrinci” és nagyritkán „pásztói” útnak ezt az útszakaszt.
Hol lehet hát az a losonci út? Valószínűleg sehol. A mai beszélt nyelv az „útvonal” alatt általában a közutat érti, a XIX. század közepén azonban belefért a vasútvonal is, és Homonnay egy picit bizony megkavart minket, mert útvonal alatt minden bizonnyal az épülő vasutat értette. Itt is jöhet egy kis fejtörés, hiszen mély álmunkból felkeltve is tudjuk, hogy a Pest-Hatvan-Losonc vonalat 1867-ben, a Hatvan-Miskolc vonalat pedig 1870-ben adták át. Hogy került oda a vasút 1864-ben? Szerencsére a korabeli sajtó rendszeresen beszámolt a folyamatban lévő vasútépítésekről, ezáltal tudjuk, hogy a Pest-Hatvan vasútvonal 1863 nyarán már építés alatt állt, sőt 1865 második felére a Pest-Hatvan és a Hatvan-Salgótarján vonal átadásának időpontját is kitűzték, azonban a menyegző előtt a pest-losonci vonalat építtető vasúttársulat csődöt jelentett, így a munkálatok befejezése és vasútvonal átadása másfél évet csúszott. Tehát Homonnay jelentésének időszakában, vagyis 1864. június végén a Pest-Losonc vasútvonal már minimum „építés alatti” állapotban volt.
A Miskolc felé vezető vasútvonalat ténylegesen viszont csak 1867 után kezdték építeni. A város belterületét megkerülő „vasúti kanyar” kezdetei talán meglehettek 1864-ben, de nem valószínű. Így nagyon úgy tűnik, hogy a „pest-kassai útvonal” alatt Homonnay viszont nem a vasútvonalra, hanem a ténylegesen létező országútra utalt.
3. „Mintegy 200 ölnyire”
A (bécsi) öl a korabeli Magyarországon használatos hosszmértékegység volt, 1 öl = 1,89 méter, vagyis Homonnay a Zagyvától mintegy 378 méterre saccolta az objektum helyét. Természetesen ilyen egyszerűen ezt sem ússzuk meg, hiszen a Zagyvát a híd térségébe ekkor még nem szabályozták. A korabeli Zagyva-híd több folyóágon küzdötte át magát, mintegy 30-40 méter hosszan és nem tudhatjuk, hogy Homonnay a híd, illetve a folyó mely pontjáról állapította meg a távolságot, illetve ne feledjük, hogy csak becsülte az adatot. Ennyit azonban nézzünk el a korabeli hatvani főjegyzőnek.
Összegezve tehát megállapítható, hogy Homonnay Szilárd a régi országút mellett, a mai Hatvan-Salgótarján vasútvonal közelében és a Zagyvától kb. 380 méterre nyugati irányban jelölte meg az objektum elhelyezkedését. Az előző blog-bejegyzésben közölt térképek alapján egyértelmű, hogy ez a körzet a Radnóti térnek körülbelül azt a részét jelenti, ahol a sírhely korábban megtalálható volt, vagyis nincs vita arról, hogy „ugyanarról beszélünk”.
4. A dátum: 1849. április 5.
Végül térjünk vissza az alapfelvetéshez, és próbáljunk választ adni, hogy melyik ütközethez kapcsolódhat a sírhely léte. Véleményem szerint szó sincs elírásról vagy tévedésről, az 1849. április 5-i dátum nem véletlenül került az iratba. Homonnay illetve adatközlői tudatosan tettek különbséget a két ütközet között, és valószínűleg tisztában voltak azzal, hogy a sírhely nem az április 2-i, hanem az objektum környékén lezajlott április 5-i összecsapás nyomán keletkezett. A két ütközet helyszínének és lefolyásának összevetése szintén ezt a teóriát erősíti.
1864-ben a győzelmes „nagy” hatvani csata (még) nem homályosította el a jelentős véráldozattal járó „kis” hatvani ütközetet emlékét, néhány évtized elteltével azonban változhatott a helyzet. A kiegyezést követően lehetővé vált március 15-e ünneplése, amelynek során rendszeresen megkoszorúzták a Kossuth téren 1869-ben felállított honvéd-emlékművet és a régi országút melletti honvéd-sírt. A sírhely mellett - mint arra a későbbiek során kitérünk - többéves gyűjtés után 1904-ben állítottak fel egy másik emlékoszlopot, amelyre ugyancsak az 1849. április 2-i dátum került. A XIX. század utolsó harmadában a szabadságharc dicsőséges küzdelmeinek „legális” felemlegetése a mindennapok, a tavaszi hadjárat első győztes ütközetének emléke pedig a hatvani lokális öntudat alappillérjévé vált. Az április 5-i összecsapást nem radírozták ki a hadtörténetből, hiszen a korabeli szakirodalom némelyike említést tesz az eseményről. Azonban feltételezhető, hogy Hatvanban több évtizedig tartó, lassú folyamat eredményeképpen feledésbe merült az április 5-i dátum, és kizárólag a három nappal korábbi, mindenki által jól ismert győztes csata időpontja őrződött meg. A Pesty Frigyes-féle gyűjtés után négy évtized telt el, és a szabadságharc kortársainak többsége, köztük Homonnay Szilárd már nem volt az élők sorában. Az emlékmű felállítását nem előzte meg a sírhely keletkezésével kapcsolatos történeti kutatás, így egyáltalán nem meglepő, hogy a korabeli lokálpatrióták az április 2-i dátumot vésették a műtárgyra.
Úgy vélem, ez az adattorzulás állhat az emlékoszlop-felirat és az 1864-es Homonnay-jelentés közötti ellentmondás hátterében, és a Radnóti téri sírhely nem az 1849. április 2-i, hanem az április 5-i ütközethez kapcsolódik. A halotti anyakönyv április 2-i bejegyzése megvezette a későbbi helytörténeti kutatásokat, ami nem csoda, hiszen az adat és a sírhely összekapcsolása első pillanatban logikusnak és kézenfekvőnek tűnhetett … és tűnt e sorok írója számára is hosszú heteken keresztül, egészen addig, amíg némi szerencsének köszönhetően az április 5-i ütközetről tudomást nem szerzett.
Az 1849. április 5-i összecsapás ténye, a Zagyván túli helyszín és több mint ötven magyar huszár halála vitán felül álló, történelmi tény. Ezért ha a vasúti felüljáróról lefelé baktatva déli irányba tekintünk, jusson eszünkbe, hogy milyen történelmi eseménynek volt szemtanúja egykor ez a térség. A buszpályaudvar befejezése után ismét felállított emlékoszlop előtti megemlékezéseknél pedig ne feledjük, hogy nemcsak az április 2-án, hanem az április 5-én elesett magyar honvédek előtt is fejet kell hajtanunk.
Egy kérdésre nem kaptunk még választ: vannak-e emberi maradványok a sírhely egykori térségében? A megoldáshoz mindenképpen támpontot nyújt majd a holnapi földradaros vizsgálat, a blog pedig átlépve az újkor és legújabbkor közötti határmezsgyét, továbbra is figyelemmel kíséri a sírhely történetét és igyekszik megtudni, érhették-e olyan behatások a területet, amelyek a sírhely sorsát közvetve vagy közvetlenül befolyásolhatták.
Nagy Nándor
Szakirodalom:
Bona Gábor: Hadnagyok és főhadnagyok az 1848/49. évi szabadságharcban. Heraldika Kiadó, 1998.
Pesty Frigyes: Heves vármegye helynévtára. Sajtó alá rendezte, a bevezető tanulmányt írta, a jegyzeteket és a helységnév azonosítót készítette: Csiffáry Gergely. Szerk.: Bán Péter. HML, 2005.
Közeledik az 1849. április 2-án lezajlott hatvani csata évfordulója, ezért jelen, illetve elkövetkező blog-bejegyzéseim a Radnóti téri honvéd-sírhely múltjával foglalkoznak, amellyel kapcsolatban az elmúlt hónapokban némi disputa alakult ki Hatvanban.
A vita két szálon futott:
1.) a sírhelynél 1904-ben felállított emlékmű elbontása, áthelyezése, új helyszíne;
2.) lehetnek-e emberi maradványok a sírjel alatt.
Az elmúlt hónapok eseményeire nem kívánok kitérni, a lényeg a téma szempontjából az, hogy a sírhelynél felállított emlékoszlop kb. 150 méterrel odébb, a park körforgalom felé eső részén lesz ismét elhelyezve, amelyet a helyszínen most egy tábla jelez. A feltárással kapcsolatos polémia egyik lehetséges megoldásaként a hatvani önkormányzat kezdeményezésére április hó első felében újabb, ún. földradaros vizsgálatra kerül majd sor, még az új buszpályaudvar építésének megkezdése előtt. Amennyiben ez a vizsgálat kimutat olyan talajréteget, amelyet korábban behatás ért, akkor következő lépésként újabb mélyásásra lesz szükség. (Az eddig történt vizsgálatok közül egyedül a 2009-ben, kb. 1,5x3 m területen, 2 m mélységben történt próbaásás tekinthető mérvadónak, amely során nem kerültek elő emberi maradványok. Ez azonban a szűken vett - a sírhelyet övező kerítés által határolt - akcióterület mintegy 40%-át érintette csak, másrészt pedig - későbbiekben részletezett okok miatt - elképzelhető, hogy a sírjel nem hajszálpontosan a sírgödör felett helyezkedik/helyezkedett el.)
A sírhely múltjával tavaly november végén kezdtem el foglalkozni, és az elkövetkező hetek során váratlanul jelentős mennyiségű új információhoz jutottam. A fejleményekről december közepén értesítettem a hatvani önkormányzatot, amellyel január folyamán is folyamatosan tartottam a kapcsolatot. Az önkormányzat által ez év február 2-ára összehívott lakossági fórum résztvevőit szintén tájékoztattam a kutatás eredményeiről. (Az elhangzottakról röviden beszámolt a Heves Megyei Hírlap február 16-i száma is.)
Hibahatár nélküli konklúziót most sem tudok nyújtani, hiszen ahhoz az elmúlt több mint másfél évszázad történéseit napi lebontásban kellene ismernem, emellett azonban mégis úgy vélem, hogy bizonyos következtetések levonhatóak. Nem kívánok zsákbamacskát árulni s véleményemet a többrészes sorozat végére tartogatni: az áttekintett források és az újonnan előkerült adatok jelenleg egy irányba mutatnak, amelyek alapján reálisnak érzem annak esélyét, hogy a sírjel körzetében valóban elesett honvédek hamvai találhatóak. Mint azt a lakossági fórumon is elmondtam, az esélyeket megbecsülni lehetetlen feladat, az érték valahol 1% és 99% között valószínűsíthető :-). Annyi azonban bizonyos, hogy nem 0% és nem 100%.
Ez a terület a szabadságharc idején Hatvan lakatlan külterülete volt, fél évszázaddal később azonban már a település földrajzi értelemben vett centrumát képezte, ahol számos útépítés/elbontás/áthelyezés és területrendezés történt, amelyek befolyásolták, pontosabban befolyásolhatták a sírhely sorsát. Éppen ezért az objektum múltjának kutatását nem lehetett lezárni sem az 1849-es esztendőnél, sem az emlékoszlop felállításának időpontjánál (1904), s a kutatást ki kellett terjeszteni a későbbi évtizedekre is. Emellett az eseménysorba az elmúlt 161 év számos egyéb buktatót, csavart és miegymást „épített be” , amelyek kibogozása bizony jelentős fejtörést okoztak illetve okoznak a mai napig. A fentiek pozitív hozadéka, hogy több érdekes adat került „járulékosan” napvilágra, amelyek önmagukban is közérdeklődésre tarthatnak számon. Függetlenül attól, hogy vannak-e emberi hamvak a Radnóti tér valamely szegletében vagy sem, a történet fő sodra és a mellékágak egyaránt sok izgalmas várostörténeti mozaikot tartogatnak számunkra.
Ismételten szeretnék köszönetet mondani dr. Hermann Róbert hadtörténész úrnak, a témakörrel kapcsolatban nyújtott segítségéért.
Kezdjük.
Az objektum
A sírhely sorsa nemcsak helyi szinten keltette fel az érdeklődést, azonban a várost kevésbé ismerők számára néha problémát jelent a helyszín pontos lokalizálása. A zavar háttere egyszerű: Hatvanban két olyan emlékmű létezik, amely az 1849. április 2-i hatvani csatához kapcsolódik. Ezeket – elnevezésüket és jellegüket tekintve – a dualizmus korabeli és a két világháború közötti közigazgatás, helyi sajtó, illetve hatvani köznyelv világosan és egyértelműen megkülönböztette egymástól.
1.)Kossuth téri emlékmű: felállítva 1869-ben; elnevezései: „honvéd-emlék”, „emlékmű”, „honvéd-szobor”; sohasem merült fel, hogy az emlékmű alatt halottak lennének eltemetve.
2.)Radnóti téri emlékmű: felállítva 1904-ben; elnevezései: „sírhely”, „síremlék”, „tömegsír”, „honvédek sírja”; fontos megemlíteni, hogy a helyszínt már az emlékmű felállítása előtt is ezen elnevezésekkel illették (jelenlegi forrásaink évjárata: 1864, 1892, 1893, 1895, 1901-1903).
Vagyis a Radnóti téri objektumot – ellentétben a Kossuth téri emlékművel – mindig olyan területként tartotta számon a hatvani köztudat, ahol elesett honvédeket temettek el 1849-ben, így egy már korábban meglevő sírhely mellé/fölé helyezték el az emlékoszlopot. Hangsúlyozom: ez a tény önmagában nem jelenti azt, hogy biztosan történt ott temetkezés 1849-ben, de kiindulópontként nem elhanyagolható tény.
[Forrás:http://www.terkepcentrum.hu ]
A Radnóti tér területe 1849-ben
Hatvan területe a XIX. század közepén jelentősen eltért a mai állapotoktól. A város belterületének nyugati irányú kiterjedése a Zagyva korabeli, még szabályozatlan folyómedréig húzódott. Mai ésszel nehéz elképzelni, hogy a Zagyván túl nem létezett sem cukorgyár, sem vasútvonal, sem Újhatvan, csak dűlők, szántók, legelők. Ha visszarepülnénk az időben, egyetlen ismerős „civilizációs” műtárggyal találkoznánk, mégpedig a Pest felé igyekvő országúttal, de ezzel is csak akkor, ha a megfelelő helyről szemlélnénk az újkori tájat, ugyanis az országút ezen (vagyis a mai újhatvani általános iskola és az óhatvani postaépület közötti) szakasza az 1911-1914-es területrendezés előtt mintegy 15-30 méterrel délebbre feküdt. Amennyiben az újhatvani Rákóczi úton haladva nem kanyarodunk rá a vasúti felüljáróra, hanem – kizárólag képzeletben! – tovább haladunk a vasúti síneken át egyenes irányban Óhatvan felé, akkor megkapjuk a régi országút korabeli nyomvonalát, amely körülbelül a mai Mikszáth térnél érkezhetett meg a régi városrészbe. Ennek megfelelően az 1914 előtti Zagyva-híd szintén délebbre feküdt, a cukorgyár 1889 és 1914 közötti "határa" pedig a mai kerítés mögött jó pár méterre volt megtalálható.
A régi országúthoz csatlakozott észak-északnyugati irányból a ma már nem létező Prépost-malomhoz vezető (föld)út, amely a mai víztorony nyugati oldalán haladhatott el. Feltételezhető, hogy az 1911 előtti állapotokat tekintve a sírhely valahol a régi országút és a Prépost-malomhoz vezető út találkozásánál helyezkedett el, valószínűleg utóbbi keleti oldalán. A jelenlegi földrajzi viszonyokra vetítve ez a terület az objektum ma ismert helyét jelenti.
A korabeli állapotokat mutatja be az 1853-as 2. katonai felmérés alapján készült térkép. Ne zavarjon meg senkit, hogy olyan objektumok is láthatóak (pl. vasútvonal, vasútállomás), amelyek a XIX. század közepén még nem léteztek. Ezeket utólag ,a térkép "frissitésekor", valószínűleg az 1870-es évek elején rajzolták be.
A témakörünk szempontjából kiemelt fontosságú két útszakasz - Pest-Hatvan országút, illetve a Prépost-malomhoz vezető út - körülbelüli elhelyezkedése a mai állapotokat bemutató térképre vetítve(mérsékelten igényes megjelenítés):
[Forrás:http://www.terkepcentrum.hu ]
Az 1849. április 2-i hatvani csata
(A hatvani csata lefolyásával csak tömören foglalkozom, részletesen lásd: szakirodalom!)
1849. április 2-án a Gáspár András és Poeltenberg Jenő vezette magyar hadosztályok Hort felől támadást intéztek a Hatvanból előrenyomuló osztrák csapatok ellen, amelyek a honvédseregek támadása miatt először a Szőlőhegyig, majd a város belterülete felé hátráltak. Franz Schlik osztrák tábornok végül Hatvan kiürítése mellett és a Bag-Aszód irányába történő további visszavonulás mellett döntött, amelyet megelőzően katonái a hatvani Zagyva-hidat használhatatlanná tették. Késő délután azonban néhány magyar és szövetséges lengyel egység mégis átkelt a folyón, és előrenyomult a mai Újhatvan irányába. Az ellenség sikeres visszavonulása következtében a Zagyván túl konkrét harci cselekményre nem került sor és a magyar csapatok kora este visszatértek a folyó Hatvan felőli oldalára.
A Hatvani Plébánia halotti anyakönyvének 1849. április 2-i bejegyzései között ott találjuk Szarka József tizedes nevét, aki golyó által ejtett seb következtében halálozott el; a „Hol temették el?” rovatban pedig a „Hatvanban” szerepel, amely azt jelenti, hogy az elesett honvédet a város köztemetőjében helyezték örök nyugalomra (a korabeli köztemető a mai Tabán út-Honvéd út-Dózsa György út által határolt területen volt megtalálható). Témakörünk szempontjából a következő sorbejegyzés bír kiemelkedő jelentőséggel:
„A mai csatában elesettek közül részint a városban, részint a város mellett 3 magyar és 8 osztrák holt találtatott, kiknek se neveiket, se zászlóaljaikat nem lehetett kiszedni [értsd: kiszűrni].
Pázsi Ferenc 20 éves, r. kath., tüzér, [szül. hely:] Fóth. – Mind a 12-öt egy sírhalom fedi.”
[Forrás: Hatvani Rkat. Plébánia Magángyűjteménye]
Néhány évtizeddel később a hatvani helytörténet ezzel az adattal kötötte össze a Radnóti téri 1849-es sírhely létét, amely összecseng azzal a ténnyel, hogy az 1904-ben felállított emlékoszlopra szintén az április 2-i dátum került. Nem is lenne ezzel semmi gond, azonban felmerül két kérdés:
1.) Ha a Zagyván túl aznap nem történt harci cselekmény, miért kerültek a folyótól nyugatra, mintegy 350-400 méter távolságban holttestek. Nehezen érthető, hogy mi értelme volt a Zagyva-híd óhatvani részénél lefolytatott küzdelem során elesetteket idáig elhozni, hiszen a köztemető hasonló távolságban helyezkedett el, és a megközelítése is egyszerűbb lett volna.
2.) Az anyakönyvi bejegyzés a temetkezés konkrét helyszínét nem említi; a szövegből egyértelműen kiderül, hogy a „város mellett” utalás nem a sírhalom, hanem az elhalálozás helyére vonatkozik, amely lehetett akár a város határának Hort felé eső része is, sőt az április 2-i hatvani csata eseménytörténetét figyelembe véve valószínűbbnek is tűnik. Reális alternatívaként számolhatunk azzal, hogy a.) mégiscsak a köztemetőben került sor a temetésre, ez azonban nem került rögzítésre az anyakönyvben (mint látható, a szöveg hossza miatt „betelt” a sor) vagy b.) esetleg Hatvan keleti határában történhetett a temetkezés.
A fentieken kívül még egy dolog üthet szöget a fejünkbe: rendelkezésünkre áll egy 1864-ben keletkezett hivatalos irat – amelyet a következő blog-bejegyzés során szedünk darabokra –, amely a sírhely földrajzi lokalizálása mellett április 5-i ütközetet említ. Ezt kezdetben egyértelműen elírásnak, téves adatnak véltem, egészen addig, amíg ki nem derült, hogy április 5-én valóban történt egy másik, kevésbé közismert összecsapás, amely nagyjából azon a területen zajlott, ahol a mai Radnóti tér és egyúttal a sírhely található.
Az 1849. április 5-i hatvani összecsapás
Hatvan április 2-án történt feladása után a császári gyalogság és tüzérség Aszódra, a lovasság pedig Bag irányába vonult vissza. Április 5-én Windisch-Grätz kémszemlét kezdeményezett Hatvan irányába, a városban állomásozó magyar erők felmérése céljából. A Liechtenstein altábornagy vezette akcióban két század dzsidás és két század könnyűlovas, valamint két röppentyű (rakétafegyverek elődje) vett részt. Az Aszód-Hatvan országút mentén a mai Újhatvan irányából a két dzsidásszázad katonái és a röppentyűk törtek előre a folyó felé, míg a könnyűlovasság rejtett helyen várta a fejleményeket.
Az április 2-i győztes ütközet után tábornokká és egyúttal hadtestparancsnokká kinevezett Gáspár András parancsa nyomán négy század magyar huszár kelt át a Zagyván Görgey Kornél őrnagy – Görgey Artúr unokatestvére – vezetésével. Több törzstisztje óvatosságra intette Gáspárt, akit azonban nem tudtak meggyőzni arról, hogy a támadással várja meg a tartalék mozgósítását. Görgey egységei kezdetben sikerrel vették fel a harcot a dzsidásokkal, akiket átmenetileg sikerült is visszaszorítaniuk. Ekkor azonban a császári könnyűlovasság oldalba támadta a magyar huszárokat, majd a dzsidások visszafordultak, így a huszárok váratlan csapdába kerültek. A négy magyar század java része frissen bevonult, tapasztalatlan 18-20 éves Bihar megyei újoncokból állt, akiket két nappal korábban osztottak be a Miklós-huszárezred harcoló alakulatai közé. A fiatal huszároknak nemcsak a túlerőben lévő ellenséggel, hanem a zűrzavarban megvadult lovaikkal is meg kellett küzdeniük, sajnos azonban sikertelenül. Akik roppant küzdelem árán kiszabadultak az ellenség szorításából a Zagyva felé menekültek. Hatvanból közben megérkezett a magyar felmentő sereg, a négy század Sándor-huszár, amelynek láttán a császári csapatok visszavonultak Aszód irányába.
A negyedóráig tartó összecsapás hadászati jelentőséggel nem bírt, a tavaszi hadjárat egyik kisebb, helyi ütközeteként értékelhető, amely azonban súlyos magyar áldozattal járt: 58 huszár esett el, és 33-an kerültek fogságba (az április 2-i több órán át tartó hatvani csata teljes magyar vesztesége – halottak, sebesültek – mindössze 20 fő volt!). Az újonc huszárok javarésze hősi halált halt, az idősebb, tapasztaltabb katonáknak nagyobb esélyük volt a túlélésre. A tisztek közül elesett Csataffy Ágoston Ferenc hadnagy, Ruszics Dániel hadnagy, a fogságba esett Miskolczy Sándor százados másnap halt bele súlyos sebesüléseibe Aszódon. Gáspár András hadtest-parancsnokként végrehajtott első önálló akciója súlyos kudarccal végződött, akit a felesleges véráldozat miatt lelkiismeret-furdalás gyötört. Későbbi visszaemlékezések szerint a három nappal korábban még ünnepelt tábornokot saját katonái is erős kritikával illették.
Az összecsapás tehát a Zagyván túl, a korabeli országút mentén, nagy valószínűsséggel a folyótól néhány száz méter távolságban történt, mivel a folyó másik, város felőli partján lévő magyar katonák szabad szemmel (!) tudták követni az eseményeket. Egyértelmű, hogy az összecsapás vélhető helyszínei között ott találjuk a mai Radnóti tér területét is.
A halotti anyakönyv tanúsága szerint a "tegnapi csatában halva maradt" katonák közül április 6-án öt magyar katonát temettek el a hatvani köztemetőben. Csataffy Ferenc hadnagyot és Kornya Péter közvitézt azonosították, azonban másik három huszár, illetve négy császári katona kilétét nem sikerült megállapítani.
[Forrás: Hatvani Rkat. Plébánia Magángyűjteménye]
Az elesett 58 magyar huszár közül tehát mindössze öt katona holtteste került a hatvani temetőbe, a többi 53 huszár sírhelye ismeretlen. Kérdés: hol temethették el a holttesteket? Kizárható, hogy esetleg mégis a köztemetőben, hiszen a halotti anyakönyvbe ez rögzítésre került volna. Nem vihették a szomszédos településekre (pl. Boldog, Heréd), hiszen az összecsapás egyértelműen Hatvan (kül)területén történt, több km-es távolságban az említett településektől. A holttestek tárolására nem volt lehetőség, így egészségügyi megfontolások miatt szintén kizárható, hogy a honvédseregek következő nap történt továbbvonulása után valamely más településen temették volna el a holtakat.
Ezzel szemben feltételezhető, hogy a kor szokásainak megfelelően a holttesteket az összecsapás helyszínén, vagy közvetlen közelében hantolták el, vagyis ebben az esetben a mai Radnóti téren történt temetkezésnek reális történeti alapja van. Ha azonban így történt, miért került április 2-a dátum az 1904-ben felállított emlékoszlopra, hiszen az 1864-ben kelt forrás világosan április 5-re utal… Talán az emlékoszlopot felállító személyek nem tudtak erről a második összecsapásról, vagy rendelkeztek olyan információval, amely a negyven évvel korábbi adatot felülírta?
A probléma megoldásához részletesen meg kell ismernünk a fent említett 1864-es forrást, amelyre legközelebb kerítünk sort.
Nagy Nándor
Szakirodalom:
Hermann Róbert: Gáspár András honvéd tábornok. Bács-Kiskun M. Önk. Katona József Múzeuma, 2005.
Hermann Róbert: 1848-1849, a szabadságharc hadtörténete. Korona Kiadó, 2001.
A tavaszi hadjárat. Szerk.: Horváth László. Hatvani Lajos Múzeum Füzetek 13. Hatvan, 1996.
.jpg)
