Hatvan története

Lencsevégen az ideiglenes pályaudvar

2014. június 09. - Nagy Nándor


Igazi csemege kerül az asztalra a szaharai hosszú hétvége utolsó napján: a hatvani vasútállomás története kapcsán említettük, hogy az eredeti épület lebombázása (1944. szeptember 20.) és az új vasútállomás átadása (1956. január) közötti interregnum során ideiglenes épület(sor) szolgálta ki a hatvani vasúti csomópont jelentős számú kollektíváját és utasközönségét. A vizuális megjelenítéshez azonban meg kellett elégednünk a Népújság 1953-as karikatúrájával…

1953.12.17. Pályaudvar karikatúra v3.jpg

Szerencsére bekövetkezett a fordulat, mivel a MÁV Irattár döbbenetes kincshegyeket őrző fényképtárában két, mega-ritkaságnak számító felvételt találtam, amelyek 1954., illetve 1955. évi állapotában tárják elénk az épületet. Először jöjjenek a fényképek, utána pedig az ideiglenes időszak ismételt rövid összefoglalója.


Elöljáróban fontos tisztáznunk: az ideiglenes épületsor – a megsemmisült eredeti állomáshoz hasonlóan – NEM a jelenlegi vasúti pályaudvar helyén húzódott. Az észak-déli tájolás stimmel, kelet-nyugati irányban azonban már kevésbé, mivel az új (jelenlegi) épületet 22 méterrel keletre, vagyis a cukorgyár/Zagyva irányában tervezték újra. Az ideiglenes állomás nagyjából a mai 2. és 4. vágány között helyezkedett el, a régi 1. vágány pedig körülbelül a mai 5. vágány vonalán haladt.

Az első fénykép, amelyen az épületsor pálya felőli homlokzatát láthatjuk a gyalogos felüljáróról készült, 1954-ben. Balra-középen az ideiglenes állomás főépülete, tetőszerkezetre erősítve a HATVAN felirat. A balos sarokban, a bejárat melletti telefonfülkéről és postaládából adódóan talán a vasúti posta. A vágányon közlekedő vasúti szerelvények önmagukért beszélnek, két évvel vagyunk a Budapest-Hatvan villamosított vonal átadása előtt, így még bőven pöfögtek az öreg gőzösök, a szélrózsa minden irányába.

Hatvan - X20236041 (1954)_Vízjel FBBB.jpg

A második fénykép 1955 januárjában, és mint az állomásnév fordított feliratáról, valamint a kémények állásáról kiderül, az épület külső homlokzatáról készült, némi FF vörös csillaggal megbolondítva. Ha mindenképpen mai viszonyítási pontot keresünk, akkor nagyjából ott állunk, ahol a mai állomás bal oldalán üzemelő söröző ablakából a vágányok felé tekintenénk.

Hatvan - X20231169 (1955.01)_Vízjel_UJ v2.jpg

A hatalmas sár és a kockakő-halom jelzi, már megkezdődött az új állomás építése. Előttünk az első szakasz során létrehozott ideiglenes Hatvan-Boldog terelőút, mivel a régi út éppen az új állomás alaprajzán haladt keresztül, az új (jelenlegi) út pedig csak ezután készült el. A könnyebb eligazodás kedvéért itt az egyik korabeli organizációs vázlat. (Utóirat az altémához: az ős-boldogi út pedig a mai újhatvani Várkonyi Sándor utca vonalán haladt.)

org vázlat v3.JPG

 

Az átmeneti pályaudvar története

A hatvani vasútállomást, a rendező pályaudvart és a kapcsolódó vágányhálózatot 1944. szeptember 20-án semmisítette az amerikai bombatámadás. A Budapest-Hatvan-Miskolc vasútvonal stratégiai jelentősége miatt azonban a helyreállítási munkálatok azonnal megkezdődtek. A német/magyar hadiszállítmányok jelentős részét ezen a vonalon szállították a délkeleti/keleti frontszakaszra, ezért szeptember 23-ára (!) már két vágányt üzemképes állapotba hoztak. Új állomásépületet egyelőre nem húztak fel, sőt a romokat sem szállították el, hanem csak a zavartalan személy- és áruforgalom biztosításához szükséges területet tisztították meg.
   Az új vágányoknak mindössze két hónap adatott meg, mivel a városból kivonulni készülő német csapatok 1944. november 22-24. között megsemmisítették a megmaradt vasúti infrastruktúrát, így a szovjet csapatok bevonulása után minden kezdődött elölről. 1944. november 26-án a szovjet parancsnokság magához rendelte a helyben maradt mintegy 700 vasutast és a rangidős tisztviselőt, Pálhidy Mihályt, akinek parancsot adott a hatvani vasút azonnali helyreállítására. A lehetetlennek tűnő feladatot lehetetlen körülmények kellett teljesíteni, miközben a német tüzérség december 5-ig folyamatosan lőtte a várost Heréd irányából.
   1945 januárjában a vágányok mind a négy irányban használhatóak voltak, valamint állomásépületként felhúztak egy fából készült barakképületet, melyben a személypénztár mellett helyet kapott egy-egy katonai és civil váróterem, valamint szovjet vasútőrség külön helyisége.
   A hatvani vasútállomással azonban mostohán bánt a sors: 1947. április első hetében benzin-robbanás következtében leégett a barakképület, így a vasúti pénztárt átmenetileg a vágányok mellé telepített asztal helyettesítette. A leégett ideiglenes felvételi épület helyére újabb ideiglenes (barakk)épületet emeltek, vagyis a karikatúrán és fenti fényképeken már az utóbbi, 1947 derekán készült változatot láthatjuk. Másfél évvel később, 1948. szeptember 24-én újabb tűzeset történt, amelyről az Magyar Távirati Iroda is beszámolt:

hatvani tűz v2.JPG

A beszámoló közvetve utal rá, azonban csak más források alapján vált egyértelművé, hogy ezúttal nem a felvételi épület, hanem az egyik mellette felhúzott másik „pótépület” semmisült meg. (Tévedésemet a rokon-bejegyzésekben javítottam.) Említsük meg azért Gábor Sándor fuvaros nevét, aki önfeláldozó módon az egyik vasúti páncélszekrényre láncot kötött és lovával húzta ki a lángoló tűzkatlanból.
   Mivel a hatvani pályaudvar nem működhetett kiszolgáló egység nélkül, ezért az új állomást úgy tervezték meg, hogy a régi épület gond nélkül üzemelhessen tovább. Ebből kifolyólag, az I. vágányt meghagyták eredeti helyén, amely a régi felvételi épülettől pár méterre, az újtól pedig 43 méterre haladt. Az ideiglenes állomás így tehát egészen 1956 januárjáig, vagyis az új állomás átadásáig üzemben maradt. (Elvileg készülhetett olyan fénykép, amelyen mindkét épület szerepel.) Az ideiglenes állomást ezután néhány nap alatt elbontották, az 1956. augusztusi készült fényképen már nyoma sincs, csak a „helye”, vagyis a 43 méter széles üres tér az I. vágány és az új épület között.

Közl Építő 1956. szept.jpg

A mai vágányhálózat kialakítására, amely során az I. vágány jóval közelebb, 10 méterre került az állomásépülettől, 1985-1986 folyamán került sor.

Nagy Nándor

 

 

Szovjet hadisírok a 10. parcellában


Anasztazia Sztoljarova orosz történészhölgy annak idején sokat segített a fekete szobor történetének feltárásában, többek között az ő révén tudhattuk meg, hogy a Kossuth térről a temetőbe áthelyezett emlékmű kit őriz majd’ hét évtizede.
   Emellett számos olyan korabeli szovjet katonai forrást is rendelkezésemre bocsátott, amely az óhatvani köztemetőben található szovjet parcellák létrejöttének körülményeit világítják meg. Először két helyi vonatkozású fénykép érkezett hozzám, amelyekről kezdetben biztosra vettem, hogy tévedésről lehet szó, és a felvételek nem Hatvanban készültek. Anasztazia azonban elküldte a kapcsolódó iratok másolatait, amelyek egyértelművé tették, hogy bizony mégiscsak a hatvani temetőben járunk, 1945-ben.

bevez.jpg

 

A legtöbb magyarországi település temetőjében találhatunk szovjet katonai sírokat, vagy sírkertet, amely Hatvan esetében az átlagosnál nagyobb kiterjedéssel bír. A sírhelyek és az elhantolt szovjet katonák számáról ellentmondásos adatok maradtak fenn. Maradjunk a Polgármesteri Hivatal 1948. júniusi összesítésénél, amely szerint Hatvanban 1944 és 1946 között 396 egyéni és 18 tömegsírban, összesen 1296 szovjet katonát temettek el.

Az irat ezen kívül 10 magyar, 200 német, valamint 11 román katona sírját említette meg, amelyekkel az év során majd külön bejegyzésben foglalkozunk. Előzetesként annyit, hogy az 1990-es évek végén történt exhumálás során 85 német katona földi maradványait találták meg, amelyeket a Budaörsi Német Katonai Temetőbe helyezték át. A magyar katonasírok helye és sorsa – egy kivételével – egyelőre ismeretlen; a legmagasabb rangú helyben eltemetett magyar katona Egressy Géza alezredes volt. A román sírokról szintén nincs adatunk.

Hatvan körül jelentős harcok zajlottak 1944. november-december folyamán, az elhantolt szovjet katonák magas számának hátterében azonban a helyi csatározások utáni időszakot kell keresnünk: a bevonuló Vörös Hadsereg Hatvanban jelentős hadikórház-komplexumot hozott létre, ahová az elkövetkező hónapokban, egészen a háború végéig folyamatosan érkeztek a sebesült katonák. A kórházvárossá átalakult településen igénybe vették összes középületet, valamint az óhatvani magánházak egy részét. A lefoglalt épületek teljes „területenkívüliség”-et élveztek, ahová magyar hatósági személy a lábát sem tehette be.
   A hadikórházakban elhunyt katonákat szabályos keretek között, a város temetőjének korábban nem használt északkeleti részén temették el. A hadikórház-egységek kivonása előtt, 1945 nyarán írásban rögzítették az aktuális állapotokat, jelenleg e dokumentumokból lehetünk valamivel okosabbak. A szovjet sírkert jelenleg a 10. parcellára, valamint a 12. parcella középső területére terjed ki. Aktuális bejegyzésünk számára a 10. parcella releváns, amely 11 sorban 308 sírhelyet foglal magában.

 

A 122. sz. kórházi alakulat sírkertje

Addig-addig forgattam az alábbi, 1945. április 25-én készült fényképet, amíg le nem esett az – egyébként nyilvánvaló tantusz –, hogy a síremlék mögött a hatvani szőlőhegy északi lankája húzódik, éppúgy, mint a mostani emlékmű mögött.

Közép 1945 együtt v2 keret.jpg

Anasztázia által előbányászott iratok szerint az eredetileg hármas felosztású 10. parcella területén több szovjet kórházi egység osztozott. A parcella középső harmadát, ott, ahol a fenti képen látható emlékmű áll, a 122. számú Tábori Mozgó Sebészeti Kórház (ХППГ: Хирургический Полевой Передвижной Госпиталь) alakította ki, amely a 30044. számú harcoló egység sérültjeit látta el. A sírkert elhelyezkedéséről több-kevesebb pontosságú helyszínrajzot készítettek:

122. vázlat - 01 - v2.jpg

Az elhantolt katonákról pontos kimutatás szerint az 1945. január 9. és április 18. között elhunyt 81 szovjet katonát 52 sírhelyen temették el, mivel előfordult, hogy egy sírhelyre több holttest került. (Érdekesség, hogy az említett 81 személy közül egy sem szerepel a későbbi évtizedek magyar és szovjet nyilvántartásaiban, így az 1945. évi pontos névsor létezéséről az illetékeseknek sem volt tudomásuk.) A sírhelyek három sorban helyezkedtek el, amelyek valószínűleg a mai emlékmű mögötti három sornak felelnek meg. A cementtel lezárt sírokra fából készült sírjelet állítottak, ezen az elhunyt rendfokozata, neve, születésének és elhalálozásának dátuma szerepelt. A parcellarészt zöldre festett léckerítéssel vettük körül, a sírok közé pedig lucfenyőket ültettek, a bejáratánál emelt emlékmű négy oldalára vésték fel az elhunytak neveit. A közeli képen jól látható, hogy az emlékmű márványlapokkal kikövezett előtere a harcoló alakulat száma (33044.) jelenítette meg.

122. közeli v2.jpg

 

 

A 4195. sz. kórházi alakulat sírkertje

Jelentős fejtörést okozott a következő kép, amelyhez kezdetben nem találtam vonatkoztatási pontot. A Temető út melletti 12. parcella nem jöhetett számításba, mivel a temető kerítése, és a másik oldalon húzódó házsor „hiányzott” a háttérből. (Első ránézésre nem feltétlenül vehetjük észre, ezért piros nyíllal megjelöltem az emlékmű mellett álló szovjet katonát.)

4195 - 01. kép - v2.jpg

 

Maradt tehát a 10. parcella. Valószínűsíthető, hogy a 4195. számú Tábori Mozgó Sebészeti Kórház alakulat emlékművét („2”) más perspektívából mutató fényképen, a háttérben az említett 122. kórházi egység sírkertjét láthatjuk. Az emlékoszlop oldalról („1”) nem sokat árul el, de a kerítés mintha ugyanaz lenne.

4195 - 02. kép - v2.jpg

A 4195. alakulat sírkertje feltehetően tehát közvetlenül a 122-esek parcellarésze mellett, a 10. parcella jobboldali (keleti) harmadában helyezkedett el, ahová 1944. december 27. és 1945. április 25. között 107 katonát (6 tiszt, 101 őrmester/közlegény) temettek el. Egyik térképvázlat jelzi is, hogy a 122-esek parcellarésze mellett bal- és jobboldalt szintén egy-egy katonai sírkert található. (Nyitott kérdés maradt egyelőre, hogy a parcella baloldali harmadában melyik hadikórházi egység temetkezett.)

122. vázlat - 02-B - v2.jpg

 

1956. október

Nem csoda, hogy senki sem tudta felidézni emlékeiben a két emlékoszlopot, ugyanis mindössze 11 évig maradtak helyükön. Egyes források szerint 1956. október 25-én, de valószínűleg inkább 28-án este egy csoport sikertelen kísérlet tett a Sztálin (ma: Kossuth) téri fekete, és a Lenin (ma: Erzsébet) téri (szovjet) fehér szobor ledöntésére. A forradalom hatvani eseménysorának kevésbé ismert mellékszála, hogy ugyanezen csoport egyes tagjai másnap – feltehetően 1956. október 29. délelőttjén – kivonultak a temető szovjet parcellájához, ledöntötték az emlékműveket, és összetörték az eltemetett katonák névsorát tartalmazó márványlapokat. Feltételezhető, hogy a 10. parcella 1945-ben kialakított sírkertje ekkor semmisült meg, ráadásul olyan mértékben, hogy az eredeti állapot helyreállítására már nem nyílt lehetőség.

Kérdéses, hogy a mai is látható elrendezést mikor hozták létre, azonban egy 1976-ban készült fényképen éppen a szóban forgó parcellán dolgoznak – talán épp ekkor.

V rosgazdi 02.jpg


Az újjáalakított parcella sorai és sírjelei nagyjából követik az 1945. évi struktúrát. Ring Lajos kézirata szerint az új emlékoszlopra 350 név került, amely az 1990-es évek elején történt rongálás utáni helyreállítás után 77 névre „csökkent”.

A 10. parcella Google-térképre vetített elhelyezkedése itt, a dokumentumokat összegyűjtő honlap megyék/települések szerinti bontásban pedig itt érhető el.

 

Nagy Nándor

 

A kishatvani csárda 200 éve


Az újkori Kishatvan témakörénél már szó esett a keleti városrész első számú vonatkoztatási pontjáról, a kishatvani csárdáról, amely a település egyik legnagyobb történelmi múlttal rendelkező kocsmája… volt, sajnos múlt időben. A szomorú végről korábban csak bizonytalan adatok álltak rendelkezésre, másfél évvel ezelőtt azonban az utolsó tulajdonos unokája, Ocsovai Zoltán számos új tényadattal gazdagított. (A blog olvasói egyébként tudhatják, hogy Zoltán rendszeresen besegít más bejegyzések összeállításába is.)
   A csárda emléke oly mértékben ivódott be a köztudatba, hogy évtizedekkel megszűnte után, az 1988-as földrajzi név-gyűjtés során az adatközlők pontosan emlékeztek az utolsó tulajdonos nevére, és a vendéglátóipari egység pontos helyére (régi Horváth Mihály út/Temető út kereszteződése, körülbelül a rézsü vonalában), lásd alább:

IMG_6180.JPG

 

Kezdjük azonban a történet elején!

Az objektumot megemlítő, jelenleg ismert első írásos forrás (1771) Grassalkovich I. Antal nevéhez fűződik, aki közvetlenül halála előtt összeíratta kiterjedt uradalmának épületeit: Extra Oppidum, vagyis a (mező)városon kívül címszó alatt jegyezték fel a földbirtokos tulajdonában lévő kishatvani csárdát (Domus Educillaris Kis-Hatvan nuncupata). Építésének pontos időpontja tehát nem ismert, körülbelül az 1740-50-es évekre tehető, amikor a hatvani Grassalkovich-galaxis többi épülete (kastély, templom, plébánia, nagyvendéglő stb.) is elkészült. Az 1783-as állapotokat bemutató 1. katonai felmérés térképén már látható az épület - w.h. = wirtshaus, jelentése csárda, fogadó, kocsma.

1. kat v4.png

A XVIII-XIX. századi csárdák, mint külterületi kocsmák a magyar vidék jellegzetes alkotóelemeit képezték, amelyeket a települések szélén, forgalmas utak mentén hoztak létre. Az utazók mellett a lovak is pihenésre vágytak, számukra rendszerint önálló kocsiszín vagy szekérbeálló állt rendelkezésre. A kishatvani csárda üzletpolitikai szempontból kiváló helyen, közvetlenül a Pest-Hatvan-Eger főútvonal mellett feküdt, így a keletről érkező utazók itt értek be Hatvan vonósugarába. A csányi út ekkor még nem a jelenlegi csomópontnál, hanem mintegy 200 méterrel „lejjebb” csatlakozott a főúthoz, de valószínűleg a „déliek” is be-benéztek egy-egy pohár újkori bambira. Sem az összeírás, sem a térkép nem tudósít más épületről, ezért feltehetően maga a kocsma létrehozása igényelte a Kishatvan nevesítését, amely az eredeti újkori településtől elszigetelten élő területet jelölte.
    A csárdákban általában ételfogyasztásra is lehetőség nyílt, de egy 1788-as forrás alapján úgy tűnik, Kishatvanban inkább az ital dominált:

in Kiss Hatvan est educillium scandalis tectum ex bonis materialibus erectum, habens sub se cellarium bonum.

 

1788 forrás 01 - v3.gif

 

Kiss Hatvanban van egy botrányos csárda, épülete jó anyagból emelve, alatta jó pincével.

(Pataki Katinak köszönöm a forrást!).

A csárda forgalmát jelentősen megdobhatta az 1870-es években történt útépítés, mivel ekkor hozták létre a Pásztó-Nagygombosról érkező út Hatvan belterületét elkerülő szakaszát (kb. a mai Hegyalja út/Temető út vonala), és utóbbi folytatásaként a mai Csányi utat, így a bejárat előtt közvetlenül négy forgalmas út találkozott egymással.

3. kat v3.png

Néhány évtized múltán azonban változott a helyzet: a dualizmus-kori közlekedési viszonyok rohamos fejlődése (vasútépítés, forgalmas országutak rendbehozatala) nyomán a csárdák korábbi alapfunkciójukat elvesztették, megszűntek vagy falusi/kisvárosi kocsmává alakultak át. Feltehetően a kishatvani csárda hasonló átalakuláson ment keresztül, túlélését több tényező segítette elő:
   - A belterület Újsoron (ma: Horváth Mihály úton) történő fokozatos expanziója az 1900-as években elérte Kishatvant.
   - A Csányi út mentén alakították ki az Állatvásárteret (későbbi Lengyel-piac), ahol lovak és marhák cseréltek gazdát, illetve a Temető út mellett a Sertésvásárteret, amely tovább növelte a környék, és a kocsma forgalmát. (A Sertésvásártér emlékét őrzi a mai Vásártér utca).

A Google-térképet érdemes a jobb felső sarokban lévő négyzetfélével nagyítani!

A kishatvani csárda épületét az aktuális földbirtokos a századforduló tájékán értékesítette, az új tulajdonos kilétéről sajnos nincs adatunk. Annyi azonban bizonyos, hogy 1931-ben már Berényi Istvánné vette át a kocsmát, aki némi marketinggel (újsághirdetés a Hatvan és Járásában) próbált lendíteni a forgalmon: 

HéJ_1931.05.24. v2.jpg

Berényiné később melegételt is felszolgált, amelyet saját házában készítettek el, és onnan hordták át a csárdába. Sajnos azonban a közben megözvegyült üzletvezetőnő az ingatlanvásárlásra felvett hitelt nem tudta fizetni, ezért a bank 1935-ben kénytelen volt elárverezni az épületet. A megvételhez Blumenthal Béla bankigazgató id. Ocsovai József számára ajánlott fel anyagi segítséget, aki az I. világháborúban szerzett súlyos sebesülése miatt kapott kárpótlásul ún. kocsmajogot. Korábban a Katolikus Kör italmérését vezette, és ebben az épületben kapott lakást is (ma: Dózsa tér/Erzsébet tér sarok).
  A Földhivatal 1935. július 13-án iktatta be az árverési vételjog címén történt tulajdonszerzést, ekkor kezdődött a kishatvani kocsma történetének utolsó szakasza. A Temető utca felőli étteremrészt biliárdteremmé alakították át, ezáltal megszűnt a melegkonyha, és csak sörkorcsolyákat, hidegételeket szolgáltak fel. A csárda megnevezést azonban a köznyelv fenntartotta.
  A II. világháború lezárulta után a kocsma ismét megnyitotta kapuját, és gond nélkül működött további hat éven át. Ocsovai József azonban 1951-ben a befejezés mellett döntött, mivel a rendszer nem szívlelte a magántulajdonú üzleteket, kocsmákat. A többi italmérés ekkor már köztulajdonban működött, így például a Sárga Csikó hivatalosan Földművesszövetkezeti Italboltként működött.

A kishatvani csárda, kétszáz évnyi működés után 1951. június 30-án nyitott ki utoljára. A kocsma pult-berendezését és kiegészítőit a cukorgyári otthonban működő italmérésnek adták el. Ocsovai József a város más vendéglátóhelyein dolgozott tovább.
   A lakóházzá átépített ingatlant a család csak másfél évtizedig használhatta. Több alkalommal szó esett már az 1968-69-ben történt nagy útfelújításról, amely a belvárosból eltüntette többek között a szintén legendás Búzavirág vendéglőt, és a régi benzinkutat. A munkálatok érintették Kishatvant is, mivel a 3-as főút eredeti, nyílegyenes kivezető szakasza (alias Horváth Mihály út) már nem bírta el a megnövekedett gépjárműforgalmat, a vasúti kereszteződésnél rendszeres torlódásokra került sor.

Közúti csomópont Hban.jpg
1966-ban döntést született a 3-as út Hort/Gyöngyös felé kivezető szakaszának áthelyezéséről és a kishatvani vasúti felüljáró megépítéséről. Az építkezés munkaterületén több házat elbontottak, illetve a Horváth Mihály út vonatkozó szakaszát 1968-ban felszámolták. A felüljáróra vezetett forgalom némi görbülettel halad az új útvonalon, majd a keleti körforgalomnál találkozik a régi 3-as úttal.

Kutattunk mindenhol, de egyelőre egyetlen fényképet sem találtunk a kishatvani kocsmáról. A bontási tervrajz, és Zoltán emlékezetből készített helyszínrajza azonban rendelkezésünkre áll.

 

Nagy Nándor

 

 

süti beállítások módosítása