@János Laczik: Köszönöm a hozzászólást, János. Számomra is feltűnt, hogy a 60-as tábla tolódik ide-oda, sajnos a pontos okát nem ismerem, de majd igyekszem utána járni.
A gyerekkorombol emlékszem,hogy a 60-as kilométer kő a Horvát Mihály út és a mai nevén Ratkó József út kereszteződése körül volt található.Ez a jelző tábla jelenleg a Horváth Mihály út 95 előtt található.Kb.1 km-rel távolabb Miskolc felé.A városok és a települések távolságát Lánchíd és az adott település központja között adják meg,így az 50-100 évvel ezelőtti város közepén lehetett a 60-as jelzés.Ez csak egy észrevétel a város nevével kapcsolatban.
Szerintem anno még érdemes lett volna, hiszen ha nem is lenne manapság túlságosan kihasználva a vonal, de "kirándulós" hajó járatokat lehetne indítani (mint pl.) Bp-en a Bkk/Bkv-s hajók esetén. És talán a vízi fuvarozás (is) némileg levette volna a terhet a közúti forgalomról, főleg a kritikus vonalakról, mint mondjuk apró faluk (települések) esetében.
Lebo Istvan
tudomásom szerint felvidéki származásu.
Naszvadról származva anyai részröl rokoni szálak füznek hozzá. Sajnos anyakönyvi adatokat nem sikerült eddig találnom rola.
Úgy látszik a régi szokás megmaradt ,mert még mindig sokan használják a régi sorompó helyét, főleg azok akik a vasút állomásra mennek.Kérdés az új csomópont fog-e ezen változtatni.
Annyit megérdemelnének, hogy a hatvani iskolákban tanítsák őket. Tudom, hogy sokakat nem érdekel, de mindig van egy-két gyerek, akit érdekel. Miattuk lenne fontos. Nyolcadikosokként mi is nyertünk városi töriversenyt, igaz akkor még az egyik feladatban Kéthly Anna munkásmozgalmi szerepét kellett szidni, nem biztos, hogy tanácsos lett volna említeni Lukács Pelbártot, nem mintha ismertük volna a nevét.
Persze lehet, hogy tanítják őket, akkor bocs, de azért kíváncsi lennék.
@Kevés János:
Kedves János!
Köszönöm a hivatkozást, így még tisztább a kép, hiszen a szövegben ott a megoldás [kiemelés tőlem]:
"Ebben a névben benne volna egyrészt a község által kért KEREKHARASZT FŐNÉVI és bizonyára régebbi része, másrészt fenntartaná az elpusztult középkori Varsány helység emlékét."
HARASZTVARSÁNY = Kerekharaszt főnévi része, vagyis HARASZT + a kkori VARSÁNY.
A jegyzőkönyv gyöngybetűiből kiderül, hogy ez már a tisztázott változat, amely az ülésen készült macskakaparásról vagy hivatalos gyorsírásos jegyzetről készült. Aki a tisztázatot készítette - nem feltétlenül a főjegyző! - fáradt volt, és eltévesztette, vagy félreolvasta az eredeti szöveget.
Megjegyzem, hogy a levéltárban megtalálható a MOL eredeti előterjesztése és a képviselőtestületi jkv-ről készült hivatalos kivonat, amelyekben szintén Harasztvarsány szerepel.
www.kerekharaszt.hu/downloads/jegyzokonyv.pdf
Valóban, de ha a jegyzőkönyvben így szerepel, akkor a gyűlésen is így hangozhatott el, és akkor érthető hogy mért a Kerekharaszt név mellett döntöttek.
Kedves János!
Nagyon köszönöm az érdekes és értékes adatot. Azonban úgy vélem, inkább a képvtesti jkvben történhetett tévedés. Az általam átnézett iratcsomóban több dokumentum is a "Harasztvarsány"-t említették. Másrészt a "Harsányvarsány"-nak igazából nem is volna értelme...
Kedves Nándor!
Kerekharaszt nevével kapcsolatban csak annyit szeretnék hozzászólni, hogy a községi képviselő-testület gyűlésén készült jegyzőkönyvben, (Heves M. Irattár)nem Harasztvarsány szerepel mint javasolt név, hanem Harsányvarsány. Érdekessé teszi a dolgot, hogy az indoklást szó szerint bemásolták, kivéve a javasolt nevet, ami persze elírás is lehetne, de kétlem, hogy a jegyző egy ekkora hibát vétet volna.
Hálás köszönet! :)
Biztos megnézném a sört is, de eredetileg más céllal mennék: Állítólag láttak arrafelé árulni palóc szuszékot, megnézném, milyen mintázatokkal készül manapság, és hogy az eredeti technikát alkalmazzák-e.
Hatvan története
Utolsó kommentek:
Nagy Nándor 2021.08.30. 11:14:15
Bejegyzés: 25 éve hunyt el Pálhidy Mihály
Nagy Nándor 2021.08.30. 11:01:49
Bejegyzés: Az a bizonyos 60 km...
János Laczik 2021.03.06. 19:00:10
Bejegyzés: Az a bizonyos 60 km...
fofilozofus · http://megmondomhogymihulyeseg.blog.hu/ 2021.02.18. 22:44:52
Bejegyzés: 25 éve hunyt el Pálhidy Mihály
Swift Sedan 2017.10.05. 12:53:21
Bejegyzés: A Hatvan-Kecskemét csatorna terve
Lier U Palfi 2015.07.06. 20:36:21
tudomásom szerint felvidéki származásu.
Naszvadról származva anyai részröl rokoni szálak füznek hozzá. Sajnos anyakönyvi adatokat nem sikerült eddig találnom rola.
Bejegyzés: Az utolsó hatvani honvéd
ll 2014.07.22. 09:46:10
Bejegyzés: 100 éves az újhatvani vasúti felüljáró
odabas 2013.11.12. 20:43:34
Bejegyzés: A régi temető
odabas 2013.03.17. 18:05:03
Persze lehet, hogy tanítják őket, akkor bocs, de azért kíváncsi lennék.
Bejegyzés: A hatvani "összeesküvés" (1946)
Nagy Nándor 2013.02.01. 20:22:39
Bejegyzés: A Törzskönyvbizottság kistérségi tevékenysége
Ziggy Stardust 2013.02.01. 20:17:59
Kedves János!
Köszönöm a hivatkozást, így még tisztább a kép, hiszen a szövegben ott a megoldás [kiemelés tőlem]:
"Ebben a névben benne volna egyrészt a község által kért KEREKHARASZT FŐNÉVI és bizonyára régebbi része, másrészt fenntartaná az elpusztult középkori Varsány helység emlékét."
HARASZTVARSÁNY = Kerekharaszt főnévi része, vagyis HARASZT + a kkori VARSÁNY.
A jegyzőkönyv gyöngybetűiből kiderül, hogy ez már a tisztázott változat, amely az ülésen készült macskakaparásról vagy hivatalos gyorsírásos jegyzetről készült. Aki a tisztázatot készítette - nem feltétlenül a főjegyző! - fáradt volt, és eltévesztette, vagy félreolvasta az eredeti szöveget.
Megjegyzem, hogy a levéltárban megtalálható a MOL eredeti előterjesztése és a képviselőtestületi jkv-ről készült hivatalos kivonat, amelyekben szintén Harasztvarsány szerepel.
Bejegyzés: A Törzskönyvbizottság kistérségi tevékenysége
Kevés János 2013.02.01. 16:28:20
Valóban, de ha a jegyzőkönyvben így szerepel, akkor a gyűlésen is így hangozhatott el, és akkor érthető hogy mért a Kerekharaszt név mellett döntöttek.
Bejegyzés: A Törzskönyvbizottság kistérségi tevékenysége
Nagy Nándor 2013.01.31. 20:44:00
Nagyon köszönöm az érdekes és értékes adatot. Azonban úgy vélem, inkább a képvtesti jkvben történhetett tévedés. Az általam átnézett iratcsomóban több dokumentum is a "Harasztvarsány"-t említették. Másrészt a "Harsányvarsány"-nak igazából nem is volna értelme...
Bejegyzés: A Törzskönyvbizottság kistérségi tevékenysége
Kevés János 2013.01.31. 19:13:52
Kerekharaszt nevével kapcsolatban csak annyit szeretnék hozzászólni, hogy a községi képviselő-testület gyűlésén készült jegyzőkönyvben, (Heves M. Irattár)nem Harasztvarsány szerepel mint javasolt név, hanem Harsányvarsány. Érdekessé teszi a dolgot, hogy az indoklást szó szerint bemásolták, kivéve a javasolt nevet, ami persze elírás is lehetne, de kétlem, hogy a jegyző egy ekkora hibát vétet volna.
Bejegyzés: A Törzskönyvbizottság kistérségi tevékenysége
Sörjárőr 2012.10.30. 16:21:38
Biztos megnézném a sört is, de eredetileg más céllal mennék: Állítólag láttak arrafelé árulni palóc szuszékot, megnézném, milyen mintázatokkal készül manapság, és hogy az eredeti technikát alkalmazzák-e.
Bejegyzés: Hatvani vásártér m.h.
Nagy Nándor 2012.10.30. 13:25:26
vg60.hu/index.php?option=com_content&view=article&id=66&Itemid=77
Hogy milyen a sör, nem tudom, régen jártam arrafelé. :)
Bejegyzés: Hatvani vásártér m.h.
Sörjárőr 2012.10.30. 11:57:26
Mikor és milyen időközönként szokott lenni a hatvani vásár?
Megköszönném a választ :)
Bejegyzés: Hatvani vásártér m.h.
Nagy Nándor 2012.10.24. 21:51:47
Bejegyzés: 1944. szeptember 20.
econom 2012.10.23. 10:14:37
tervlap.hu/cikk/show/id/1304
Bejegyzés: 1944. szeptember 20.
retek. · http://csakaszepre.blog.hu 2012.10.20. 20:19:16
Remek cikk!
Bejegyzés: A (szovjet) fehér szobor