Hatvan története

Hatvan és Vidéke 2.0 (1895)

2012. december 18. - Nagy Nándor
 
A második hatvani újság címet kénytelen voltam felülírni, ugyanis az előző bejegyzésben terítékre került 1888. évi Hatvan és Vidéke később Hatvan-Pásztói Híradó néven folytatta pályafutását, tehát az 1895-ös Hatvan és Vidéke csak harmadik lehet a sorban. Zárójelben jegyzem meg, hogy a két időpont között jelent meg a gyöngyösi székhelyű Közügyeink, amely önálló hatvani, illetve pásztói szerkesztővel rendelkezett, így a lapban 1892-1893 folyamán rendszeres jelentek meg Zagyva-parti hírek. A hibrid – se nem megyei, se nem helyi lap – teremtménnyel jövőre foglalkozunk majd, addig maradunk a kizárólag Hatvan és környékén terjesztett lapok történeténél.
[Gyors szolgálati közlemény: a blog facebook-csoport tagjai kérem, kattintsanak ide másfél pillanatra.]
 
A Hatvan és Vidéke 1895. évi kiadása csak névrokona a hét évvel korábbi változatnak, a két újság kiadójának és szerkesztőjének nincs köze egymáshoz. Érdekesség, hogy a lapról korábban még cím szintjén sem volt tudomásunk, szerencsés véletlennek köszönhetően találtam reá vonatkozó utalást a megyei lapokban.
 
 
Előzmények: szaglik a községháza
 
Vadász Lajos szerkesztő 1892-ben indította el Gyöngyösön a Hevesmegyei Lapok című újságot, amely a Közügyeinkhez hasonlóan nemcsak a gyöngyösi, hanem a hatvani járás településeivel is rendszeresen foglalkozott. A lap stílusa az átlagos megyei hangvételtől eltérően igen karcosra sikeredett, ugyanis Vadász általában minden ügyről kerek-perec megmondta a véleményét, így kapóra jött számára egy kisebb hatvani adok-kapok, amely a községháza táján keletkezett.
 
Vadász Lajos v2.jpg
 
A település névleges vezetője Lakatos János községi (fő)bíró mellett Hatvan közigazgatását ekkoriban ifjabb Homonnay Szilárd főjegyző vezette, munkáját pedig Könyves Árpád adóügyi jegyző segítette. Martinek Nándor Aladár végrehajtóként szintén a községi elöljáróságnál dolgozott és bizonyos napi teendők miatt összeütközésbe került feletteseivel, így állásából távozni kényszerült.
   A sértett Martinek főnökeit hivatali visszaéléssel vádolta meg, majd 1895 tavaszán feljelentést tett a hatvani járás főszolgabírójánál, és a megyei törvényhatóságnál. Hamarosan a szélesebb közvélemény is értesült az eseményekről, a Hevesmegyei Lapokban megjelent Valami bűzlik című rövid írás által.
Mint bennünket Hatvanból értesítenek, az ottani községházán valami bűzlik. Ugyan e forrásból értesülünk, hogy úgy a fő-, valamint az aljegyző ellen hihetetlen visszaélések miatt feljelentés tétetett a főispán és alispánhoz, nem különben az egri pénzügyigazgatósághoz is. E percben, midőn e minden esetre érdekes tudósítást vesszük nem járhattunk a dolog végére, de legközelebb megtesszük.
(Hevesmegyei Lapok, 1895. április 21.)
Vadász Lajos azonban emelt a téten, és az ügy kapcsán verbuválódott, Homonnayval szemben álló hatvani ellenzéknek önálló megjelenési felületet kívánt biztosítani. Április 28-án közlemény jelent meg a Hevesmegyei Lapokban, miszerint Hatvan város is lépést kíván tartani a korral, ezért az ottani irányadó körökben mozgalom indult meg egy helyi érdekeket képviselő lap megindítására. A beszámoló szerint május 15-én megjelenő Hatvan és Vidéke című újság felelős szerkesztője dr. Lakner Aladár hatvani tekintélyes ügyvéd, társszerkesztője pedig az újságíráshoz valóban értő Vadász Lajos lett volna.
    A megjelenés azonban eltolódott, mivel dr. Lakner Aladár visszalépett a kihívástól – talán úgy vélte, jól menő praxisát veszélyeztetheti, ha az elöljárósággal szemben kritikusan fellépő újságban vállal vezető szerepet. Helyére a perpatvar főszereplője, Martinek Nándor ugrott be.
 
Hatvan és Vidéke rövid hír 1895 v2.jpg
Vadász Lajos hangsúlyt helyezett a marketingre is, ezért a Hevesmegyei Lapok 1895. május 12-i számában bő terjedelmű előfizetési felhívást tett közé, lásd alább. Érdemes nagyított formában végigolvasni, élvezetes kordokumentum.
 
Hatvan és Vidéke hirdetés 1895 v2.jpg
 
A lap megjelenése
 
A Vadász-Martinek-féle Hatvan és Vidéke végül a kiadottól eltérően nem június 1-én, hanem 1895. május 30-án, csütörtökön jelent meg. A hetilapok ekkoriban általában vasárnap kerültek az olvasók kezébe, amely azonban már foglalt volt Vadász másik újságja számára, valószínűleg ezért választotta a rendhagyó csütörtököt. A Hevesmegyei Lapok szerint szép kiállításban és gazdag tartalommal megjelent újságot Hatvanban nagy örömmel fogadták és az utolsó példányig mind elfogyott. Ugyancsak pozitív hangvételű beszámoló jelent meg az Egri Híradóban:
 
Egri Híradó 1895.06.05. v2.jpg
...és hogy mi volt a lap tényleges tartalma? Sajnos fogalmunk sincs, ugyanis a feltehetően egyetlen lapszám nem maradt fenn, sőt ezúttal „külső” lapszemle sem született. Egy azonban biztos: a Homonnay Szilárd vezette községi adminisztráció alapos fejmosást kaphatott a hasábokon.
 
 
A lap megszűnése
 
A második számról már nem írtak a laptársak, így minden bizonnyal az első számmal kifulladt a próbálkozás. Elképzelhető, hogy a fogadtatás mégsem volt olyan fényes, vagy esetleg a községháza diszkrét nyomást gyakorolt Vadász Lajosra, hogy maradjon csak meg a saját fészkében, vagyis Gyöngyösön. A lap sikerét kedvezőtlen befolyásolta, hogy a kis ügyből nem lett nagy botrány: Isaák Gyula főszolgabíró még májusban tartott vizsgálata során megállapította, hogy az elöljáróság által tévesen beszedett díjak nem magánzsebbe, hanem a községi pénztárba kerültek, vagyis hivatali visszaélés nem történt, csak adminisztrációs hiba. Mentségként felhozta, hogy a lakosság számának hirtelen megugrása miatt a tisztviselők túlságosan leterheltek, amelynek a mindennapi munka is kárát láthatja.
   Martinek pozícióját tovább gyengítette, hogy mintegy harminc Homonnay-párti hatvani polgár a konkurens Hevesvármegyei Hírlap június 2-i számában megjelent nyilatkozatban kiállt a főjegyző és társai mellett. Bár a későbbi törvényhatósági vizsgálatok elmarasztalták a bírót és a két jegyzőt, elbocsátásuk azonban fel sem merült. Heves vármegye Közigazgatási Bizottsága 1896. február 15-én helyben hagyta a másodfokú határozatot, amely Homonnay Szilárdot és Könyves Árpádot 50-50 Ft, míg Lakatos János bírót 25 Ft pénzbüntetéssel sújtotta. A döntést a vármegye főispánja is elfogadta, így került végleg pont az ügy végére. Tegyük hozzá, ekkor a Hevesmegyei Lapok már több hónapja kiszállt a hatvani belharcból.
 
Főispán levele 1896.02.22. v2_1.jpg
 Martinek Nándor feljelentése tehát nem érte el célját, azonban úgy tűnik, a haraszt mégiscsak zörgött valamennyire, ugyanis az új hatvani főszolgabíró, Zalesky Imre 1898 júliusában – más ügyek miatt – ismét revízió alá vette a hatvani főjegyzői hivatalt, és olyan súlyos mulasztásokat fedezett fel, hogy kénytelen volt Homonnay Szilárd főjegyzőt és Berényi Istvánt, a község frissen megválasztott főbíróját hivatalától felfüggeszteni.
    Ami a hatvani sajtó további sorsát illeti: a századforduló évében harmadik alkalommal indult lap Hatvan és Vidéke cím alatt, sőt Vadász Lajos is újabb hatvani újságot alapított, a két kezdeményezés azonban ezúttal mégsem fedte egymást. Legközelebb ez a fejezet következik.
 
Nagy Nándor
 

 

Az első hatvani újság (1888)

Hatvan sajtótörténetéről számos tanulmány, sőt időszaki kiállítás született már, azonban bizonyos fehér foltok itt-ott még előbukkanhatnak, amelynek háttere egyszerű: a feldolgozások elsősorban az Országos Széchenyi Könyvtár (OSZK) hírlapállományából indulnak ki, amelyből azonban – a gondos gyűjtőmunka ellenére – egyes lapok és/vagy lapszámok hiányoznak. Szerencsés esetekben ezek más gyűjteményekben megtalálhatóak, többségüket azonban elnyelte a múlt idő.
    A település első újságjának (Hatvan és Vidéke) létezéséről eddig is tudtunk, mivel a 3. és 4. lapszámok fennmaradtak, így ezek az OSZK-ban, valamint a hatvani könyvtárban mikrofilmen megtekinthetőek. A lap létrejöttének körülményei azonban eleddig homályba maradtak, mint például az első lapszám megjelenésének pontos dátuma. Némi félreértést is tisztáznunk kell, hiszen a 3. szám fejlécében szereplő úriember nem az alapító főszerkesztő.
 
 
A Hatvan és Vidéke megalapítása
 
Az 1880-as években Eger és Gyöngyös már több helyi lappal büszkélkedhetett. Az ekkor Heves vármegyéhez tartozó Tiszafüred is próbálta a lépést tartani, ahol 1888. október 3-án jelent meg az első újság. Egy hónappal később Hatvan következett.
   A város – pontosabban nagyközség – gazdasági fellendülése következtében egyre több „nadrágos” ember költözött Hatvanba, mint például Borhy Ferenc gyöngyösi ügyvéd, aki jogi praxisa mellett úgy döntött, hogy önálló bekezdés lesz Hatvan helytörténetében. A gyöngyösi és egri újságok hírei alapján tudhatjuk meg, hogy 1888. november 4-én Borhy Ferenc felelős szerkesztésével új társadalmi lap indul Hatvanban, amely a tervek szerint minden vasárnap jelenik majd meg, éves előfizetése pedig 4 forintba kerül.
1888_046_365 [1888.11.13 v2.jpg
 
 
A hiányzó láncszemek
 
Mint a bevezetőben említettem, az 1-2. számok nem maradtak fenn, és csak remélni tudjuk, hogy valamelyik hatvani padláson várják az újra-felfedezést (ez esetben ne a szelektív hulladékgyűjtőbe, hanem a hatvani múzeumba vigyük őket!). Egy váratlan forrás azonban némileg enyhíti hiányérzetünket, ugyanis éppen ebben az időszakban a Jászberény és Vidéke című hetilap rendszeres lapszemlét (!) közölt Jász-Nagykun-Szolnok és Heves (!) vármegyék sajtóterméséből, így hasábjairól megtudhatjuk, hogy a Hatvan és Vidéke elveszett 1888/1-2. számaiban melyek voltak a legfontosabb közlendők.
   A kritikus hangvételű lapszemlék eredeti szövegközlésben (félkövér kiemelések általam), a végén néhány megjegyzéssel:
 
Jászberény és Vidéke 1885.jpg
1888. november 4-én megjelent 1. szám ismertetése
Mint új lapnak, csak a mutatványszáma fekszik még előttünk. Az előfizetési felhívás után A hírlapok és társadalom cím alatt egy közhelyekben bővelkedő vezércikket közöl. Ezt követi egy másik hasonló irányú és tartalmú cikk: Az ismétlők oktatásáról.
   A hatvani cukorgyárról szóló közleményből megtudjuk, hogy a hatvani indóház [=vasútállomás] és a város közt a Zagyva balpartján 50 hold területen egy cukorgyár épül. Építteti Deutsch Ignác és fia budapesti kereskedő cég, mely surányi cukorfinomító-gyárnak is 7/10-edrészben tulajdonosa. S így nemcsak feltételezni, de bizonyosnak kell venni, hogy jövője biztosítva van és nem lesz belőle javítóház, mint az aszódi cukorgyárból. Az építés annyira előrehaladt, hogy a gyár működését a jövő őszön megkezdheti. Anyagot, munkaerőt, költséget az építésnél nem kímélnek.
   Újdonsági rovata érdekesen és élénken van összeállítva. Elbeszéli, hogy közvágóhidat építenek, hogy az ottani plébánia épületet annyira rozzant, hogy az összeroskadástól félve a prépost-plébános káplánjaival együtt kiköltözött belőle s a kegyúr: hatvani Deutsch József nem akarja kijavíttatni; vagy hogy egy egészen új plébániát akar-e építtetni? Nem tudják. Négy-öt hét alatt 20-25 kutyamarási eset fordult elő Hatvanban; ezek közt veszettkutya-marás is volt.
[Megjegyzések: 1. A cukorgyár első kampánya valóban 1889 őszén indult meg. 2. A plébánia történelmi épülete ma is látható, a felújítás ismét esedékes lenne. 3. „Kegyúr”: a település földbirtokosának feladata volt a helyi egyház nemcsak erkölcsi jellegű támogatása.]
 
1888. november 11-én megjelent 2. szám ismertetése
Mint Rády Endrének, a gyöngyös-patai választó kerület és Gyöngyös volt országos képviselőjének elhunytáról emlékezik meg a kegyelet meleg hangján. Tévesztett irány cím alatt erőteljes tollal azon tényezőket sorolja elő, melyek a közélet helyes fejlődését gátolják és azt rossz irányba terelik. Ilyen a nepotizmus, önzés, bosszú, alattomosság, irigység és rágalom. A sógorság, komaság tekintetei háttérbe szorítják a képességet és jellemet. Az intelligens osztályt vádolja, hogy közéletünket az említett káros motívumok uralják.
[Megjegyzés: 1. Ekkoriban még nem létezett hatvani választókerület, hanem a térség községei a gyöngyöspatai kerülethez tartoztak. 2. Szegény újságíró nem sejthette, hogy a hazai közélet még a XXI. században is e „tévesztett irány”-on halad majd.]
 
 
Változás a főszerkesztői karosszékben
 
A 2. számot azonban egy hónapig nem követte újabb, ugyanis Borhy Ferenc megvált az újságtól, amelynek szerkesztését 1888. december 9-én megjelent 3. számtól Jámbor Tivadar vette át. Személyét ismerhetjük a későbbi feldolgozásokból, hiszen a fennmaradt 3-4. lapszámokban már az ő neve szerepelt. Jámbor az 1880-as évek második felében Gödöllőn vezetett nyomdát és kiadóhivatalt, majd 1888-ban költözött át Hatvanba, és alapított új vállalkozást, amely mint ilyen az első nyomda Hatvan történetében. A progresszív üzletpolitikát jelzi, hogy egy megfelelő hátterű nyomdász-tanoncra is szüksége volt Jámbor mesternek.
 
Hirdetés 1888 v2.jpg
A könyvészeti szakirodalom szerint Jámbor nyomdája 1889-ben adta ki Dr. Altai S. Henrik A 7. számú kérő című egy felvonásos vígjátékának 27 oldalas lenyomatát, amely pedig az első Hatvanban nyomtatott könyvjellegű kiadvány. A nem hatvani illetőségű szerzőről kevés információval rendelkezünk, korábban újságíróként tevékenykedett, 1886. szeptember-december között a szombathelyi székhelyű Dunántúl című hetilapot szerkesztette . A vígjáték nem jelentett fordulópontot a magyar irodalom történetében, Altai szépírói próbálkozása valószínűleg ezzel le is zárult.
 
A 7. számú kérő v4.jpg
A főszerkesztőváltásról Jámbor Tivadar Leköszönt című vezércikkében tett vallomást. Dicsérettel illette elődje erőfeszítéseit, amelyet úgy tűnik, a hatvaniak csak mérsékelt lelkesedéssel respektáltak, a visszafogottság valószínűleg az értékesített példányszám mérsékelt voltában is megjelent.
„(…) környezete minden szellemi támogatást megtagad attól, ki teljes jóakarattal munkálkodik a közjónak minél jobbá tételén. Néma közönnyel nézte a túlságos munkát igénylő hírlap megjelenését, néha-néha dicsérve azt, mint készet anélkül, hogy feltette volna csak egynéhány is magában, hogy annak előállításánál segítségére lesz azon napszámosnak – ki a nagyközönséget iparkodik ama csekély díjért szolgálni, melynek számtani értéke zéró, neve pedig elismerés.”
Az új főszerkesztő utolsó bekezdésében szívhez szólóan kérte a hatvani olvasók pártfogását.
„Kérve kérem lapunk tisztelt olvasóit, ne vonják meg tőlem és közvetítésem által e lapocska szellemi támogatását. Ígérem, hogy vezetésem alatt soha egy percre se fogja egyetlen közleményében is mellőzni az igazságot és közjót békésen szolgálni.”
Az újság fejlécén olvashatjuk, hogy a szerkesztőség a Vámház tér 1. szám alatt működött, ezt a közterületet manapság azonban hiába keresnénk Hatvanban. A vámház ekkor még valóban létező intézmény volt, mert a Zagyván való átkelésért bizony fizetni kellett. Maga az épület feltehetően a Zagyva-part DISZI melletti részén állhatott, mivel a korabeli közúti híd valahol ott szelte át a folyót.
 
Hatvan és Vidéke 1888 v3.jpg
A 3. és 4. szám egyéb fontos hírei, szintén a Jászberény és Vidéke tartalomelemzése nyomán.
A 1888. december 9-én megjelent 3. szám ismertetése
Új szerkesztő vette kézbe a lapot: Jámbor Tivadar.
A hatvani vasúti indóházat nagyobbítják; az új vasúti vágányt, melyet a nyár folyamán építettek, átadták a forgalomnak. Az elöregedett Janikovics Alajos hatvani prépost-plébánost gondokság alá vették. 1848 óta pásztora a hatvani híveknek. Sok jót tett a szegényekkel. Hatvani Deutsch az általa most épített cukorgyár helyiségében külföldre dolgozó, nagyobb szabású gőzmalmot is állít. Örülnek a hatvaniak, mert ezen az új vállalat új kereseti forrást nyit a lakosságnak s emeli a város forgalmát.
 
A 1888. december 16-án megjelent 4. szám ismertetése
Almásy Kálmán grófnő Pásztón 50 árvát és szegény gyermeket látott el meleg ruhával s ráadásul a gyermekek még 1-1 mézes kalácsot is kaptak. Mezei, illetőleg gazdasági vasutakat akar építeni egy részvénytársaság és azokat a hatvani cukorgyárral összekötni. Folyó hó 8-án gyűléseztek e tárgyban az érdekeltek.
  Hatvan mellett egy községben egy jómódú gazda családjában öt gyermek jött a világra majdnem egyszerre. A javakorbeli háziasszony, ennek idősb és ifjabb leánya s az ugyanott lakó menye lőnek részeseivé az anyasági örömnek. A legfiatalabb menyecske túltett a többin, mert ikreket szült.
 
Ráadásként egy kis versike-részlet a 3. számból, amelyet a Gerzson művésznevet viselő költő Saroltának címzett:
Nefelejcset
Szedtem kint a réten
S a legszebbet
Megcsókoltam szépen
Százezerszer elrebegte ajkam:
Boldog Isten! mit szeretsz te rajtam.
 
A lap megszűnése
 
A 4. szám után duplán borult el a helyi sajtótörténet égboltja. Egyrészt nem áll rendelkezésünkre több lapszám, másrészt december végén a Jászberény és Vidéke háza táján fejek hullottak, az új szerkesztőség pedig nem közölt több lapszemlét, így egyelőre nincs információnk a Hatvan és Vidéke további sorsáról, vajon 1889-ben megjelent-e a lap vagy sem.
    A Vasárnapi Újság minden évben közölte az aktuális magyarországi sajtófelhozatalt; 1889. február 3-i számban megjelenő összesítés megemlítette a Hatvan és Vidékét, ráadásul II. évfolyamként!
VS_1889_Hatvan és Vidéke.jpgKét forgatókönyv képzelhető el:
1. Az újság valóban megjelent még 1889-ben is néhány szám erejéig.
2. Az adatokat még az I. évfolyam, vagyis az 1888-as év végének állapota szerint rögzítették, és mint működő lapként automatikusan hozzáadtak +1 évfolyamot.
 
Egy évvel később, az 1890. februári összesítés már a megszűnt újságok között említi, az új lapok között azonban ott találjuk a szintén Jámbor Tivadar által szerkesztett Hatvan-Pásztói Híradó című újságot, amely ekkor – elvileg – a III. évfolyamban járt, vagyis a Hatvan és Vidéke egyenes ágú folytatásának tekinthető.
VS_1890_Hatvan-Pásztói Híradó.jpgA szerkesztő valószínűleg északi irányba szerette volna az előfizetői és hirdetői kört bővíteni, kísérlete azonban nem járt sikerrel és a lap hamarosan megszűnt.
  A történtek hatására Jámbor Tivadar 1890-ben elhagyta Hatvant, és nyomdájával együtt a Jász-Nagykun-Szolnok megyei Kisújszállásra tette át székhelyét, ahol 1890. december 25-én Kunsági Hirdető címmel indított hetilapot, amelyet 1891 tavaszán Kisújszállásra keresztelt át. Néhány hónap múlva ez a kezdeményezése is kudarcot vallott. A szakirodalomból még annyi kiderül, hogy ismeretlen helyszínen Reklám címmel kiadott egy ingyenes újságot 1897-ben. Jámbor Tivadar későbbi életéről azonban sajnos nincs adatunk.
    A sajtómunkások újabb hatvani próbálkozásokról következő bejegyzésünk foglalkozik majd.
 
Nagy Nándor
 

'56-os hatvani emléktöredékek

 
Terjedelmi korlátok miatt nem merülünk el mélyen az 1956-os forradalom hatvani eseményeinek sűrűjében, hanem felhasználóbarát módjára néhány, a nagyközönség által nem vagy kevésbé ismert dokumentumot, valamint egy ’56-os keletkezésű hatvani festményt mutatok be, ezzel tisztelegve a forradalom emléke előtt.
 
 
Kincsek a levéltárból
 
Először jöjjenek a papírosok, amelyeket 2005 táján találtam az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltár egyik iratkötegének mellékletei között.
    Az 1848-as vonalat követve a forradalom napjaiban szinte minden település, intézmény, egyesület vagy spontán civil csoportosulás összeállította a maga 12 vagy esetleg több pontját, amelynek alapját a Magyar Egyetemisták és Főiskolások Szövetsége (MEFESZ) által még október 22-én megfogalmazott 16 pont jelentette. A különböző kiáltványok követelései általában fedték egymást, de kisebb-nagyobb eltérések természetesen előfordultak.
    A Zagyva partján szintén a fiatalok aktivizálódtak e téren, mivel az alábbi szórólapot Hatvan város ifjúsága név alatt adták ki. A keletkezés pontos dátumát nem ismerjük, mivel azonban a hatvani események október 28-i Kossuth téri nagygyűlés után pörögtek fel, ezért az október 28-31. közé eső napok közé tehető. Érdemes átszaladni rajta, majd némi tartalmi segítséget nyújtok egyes pontokat illetően.
 
Hatvan_város_ifjúsága_[1956] v2.jpg
1. ÁVH: bár mindenki tudja, de hátha nem, a rettegett Államvédelmi Hatóság rövidítése.
5. Gerő Ernő, a Rákosi-korszak emblematikus személyiségének 1956. október 23-án este 8 órakor elhangzott rádióbeszédére utal, amelyben nem éppen pozitívan értékelte a nap történéseit. Meghallgatható az MTI honlapján.
6. A Mecsek hegységben történő felfedezés után a magyar urán-program szovjet szakértők vezetésével 1953-ban kezdődött. A top secret minősítés miatt a vállalat névlegesen magyar kézben volt, működési feltételeit azonban a szovjet vezetés határozta meg. A tényleges kitermelés csak pár évvel később indult meg, azonban úgy tűnik, a Baranyában zajló előkészületekről már értesült a közvélemény. A témakörről érdekfeszítő cikk olvasható a posztinfo.hu-n, amely szerint az urán-topic némi nyugati segítséggel került be a politikai követelések közé.
7. Beadási kötelezettség: a megtermelt mezőgazdasági javak egy részét szabott hatósági áron kellett beszolgáltatni az államnak.
8. A Ratkó-korszak egyik jellegzetes intézkedéseként 1953-ban vezették be a gyermektelenségi adót, amely az érintett személyek munkabérének 4%-át érintette. Népszerűségnövelő intézkedései egyikeként, a rendeletet a forradalmat leverő Kádár-kormány törölte el, 1956. november 10-én.
9. Norma: minden gazdasági ágban megállapított kötelezően elérendő munkateljesítmény.
11. Március 15-ét 1951-ben törölték a munkaszüneti napok sorából, a Kádár-korszak sem hozott jelentős változást, ekkor „sima” tanítási szünet volt. Október 6-a jelenleg is csak nemzeti emléknap.
12. Az utolsó pont értelmezése tűnhet talán a legnehezebbnek. Tény azonban, hogy elsősorban a fővárosban több szovjet katona állt át a magyar forradalom oldalára, amely egyet jelentett a parancsmegtagadással, következményei pedig egyértelműek lehettek mindenki számára. E követelés megjelent a Mezőgazdasági Gépészmérnöki Főiskola tanárai és diákjai kiáltványában, amelyet a Népszava 1956. október 26-i száma közölt le (utóbbi adatra Szőcs Géza tanulmánya hívta fel a figyelmemet), talán innen vette át a hatvani ifjúság. Az átállt szovjet katonák emlékére a Keresztény Nemzeti Unió (!) állított emléktáblát Budapesten 1990-ben.
 
A következő szórólapot a Hatvani Értelmiségi Tanács adta ki 1956. október 29-én. Erről a testületről egyelőre bővebb információval nem tudok szolgálni.
 
Hatvani_Értelmiségi_Tanács_[1956] v2.jpg
 
A forradalom egyik főszereplője, Pálhidy Mihály, a Hatvani Nemzeti Bizottmány/Bizottság. október 28-án megválasztott elnöke volt, aki a szovjet intervenció után is hivatalban maradt, és támogatta az átmenetileg békés átmenetet (a letartóztatások csak 1957 tavaszán kezdődtek meg, amelyek Pálhidy Mihályt is érintették.). '56-os szerepéről korábbi bejegyzésünket ajánlom, a szovjet városparancsnokság által kiállított szabad mozgást biztosító okirat (1956. november) pedig alább tekinthető meg.
 
Orosz_nyelvű_igazolvány_[1956].jpg
 
A festmény
 
Gódor Kálmán v2.jpgTudomásom szerint egyetlen 56-os témakörű képzőművészeti alkotás született Hatvanban, méghozzá a város híres festője, a jobbra látható Gódor Kálmán (1911-1991) ecsetvonásai révén, amely 1956 – Gyertyákkal cím alatt került katalógusba. A műalkotás genezise családtörténeti vonatkozással is rendelkezik, ugyanis a festmény közepén guggoló kamasz fiú „modell”-je nem volt más, mint az akkor éppen 13 éves édesapám, Nagy István, aki pár évvel ezelőtt vetette monitorra emlékeit.
    Apám, hasonlóan a többi korabeli hatvani gyerekhez, szabadidejének jelentős részét az utcán töltötte, akikkel a rongydarabokból készített futball-labdát kergette órák hosszat. '56-ban a gyermeksereg számos tagja „aktivizálta” magát, más beszélgetőtársaim többsége szintén serdülő- vagy kamaszfejjel élte át az eseményeket; természetesen a gyermeki kíváncsiság és nem a politikai elkötelezettség jelentette az elsődleges impulzust. Apám ott volt a Kossuth téri nagygyűlésen is, valahol az első sorokban – az otthoni élménybeszámolót nagyapám két hatalmas pofonnal zárta rövidre. Ne feledjük, ekkor az országban már számos sortűz gyilkolta halomra a fegyvertelen civil felvonulókat. (A szülői nyakleveseket egyébként minden visszaemlékező megkapta, általában nem ok nélkül; volt, aki például a november 4-én bevonuló szovjet harckocsikat figyelte néhány méteres távolságból.)
    Pár nappal később az aktuális utcai kupameccset a „modellkereső” Gódor Kálmán szakította félbe, aki apámat szemelte ki gyertyatartónak. A festőművész némi fizetséget is ígért, ekkoriban pedig minden hatvani gyermek álma a Sztálin téri Vörös Csillag mozi vasárnapi matiné-előadása volt, ami viszont pénzbe került.
     Sajnos a festményről elég gyatra fényképet készítettem anno, még a lámpát sem kapcsoltam le, amely okoz némi zavart a szemlélődés közben – ígérem, amint lehet, cserélni fogom e mellékletet.
 
Gódor Kálmán_festmény_1956 v2.jpg
A memoár szöveghűen kerül közlésre.
 
*  *  *
 
– Milyen nyápic vagy – mondta a festő, miközben furcsán, imbolyogva guggoltam a képzelt ravatal mellett, kezemben égő gyertyát szorongatva. Közben megtudtam: „A forradalmár ravatala” című képet festi [ez lehetett a festmény eredeti címe]. Én modellként szenvedtem szeme, illetve vászna előtt.
– Milyen gyenge a bokád! Nincs neked korcsolyád? Tudsz te korcsolyázni egyáltalán?
– Szeretnék! – válaszoltam.
     Szüleim ígérték, de még nem kaptam, és az idén sem biztos, hogy meglepnek korival, ki tudja, mikor lesz újra munka apámnak. Őt ez a védekezés nem hatotta meg, egyre ingerültebb, durvább volt velem. Aztán, amikor már egy percig sem bírtam, a folyamatosan guggolós egyensúlyozást, szinte kidobott a remélt, ígért fizetség nélkül. Hülyeség volt kockáztatni a vasárnapi matiné áráért egy biztos verést, ami otthon várt rám. A „nevelésem” közben az sem vigasztalt, hogy apámtól megtudtam, a festő egy főiskolai tanár szegről-végről ismeri is. Kiegészítő büntetésként nem közügyektől, hanem a vasárnapi matinéktól lettem eltiltva. Amire a pénzt egyébként barátaimnak és nekem is önállóan kellett előteremteni, a családi kasszák ezt finanszírozni - sem akkor sem később nem tudták.
    Harmincöt évvel később, 1991-ben: Hatvan könyvtárának aulájában ültünk, érettségi találkozóra gyülekeztünk. A várakozás közben kérdőre vontam könyvtárigazgató – a városban maradt – barátomat [= Kocsis Pista], hogyan lehetett egykori utcánkat [=egykori Mező Imre, ma Gódor Kálmán utca] átkeresztelni a díszpolgárrá választott festő nevére? „Poénkodva” előadtam szenvedéstörténetemet. Akkor álljatok fel, szólt a diri és gyertek utánam! Az egyik emeleti szoba ajtaján díszes tábla: Gódor Kálmán emlékszoba. Ajtót nyitottunk és a bejárattal szemben ott a kép és rajta én. Kővé meredtem, beleborzongtam. Egész évben hordott bakancsomat felismertem…
 
*  *  *
 
A téma iránt érdeklődők számára az alábbi nyomtatásban megjelent írásokat ajánlanám:
- Kozári József: Az 1956-os forradalom bevezető eseményei Hatvanban. Egri történelmi évkönyv VIII. 2000. 273–288.
- Németi Gábor: Hatvan város története. 2005. 317-325.
Ugyancsak említést érdemel Kovács Gábor és Demény-Dittel Lajos által szerkesztett Szemelvények Hatvan történetéből forrásgyűjtemény, illetve a Heves Megyei Levéltár által, Cseh Zita szerkesztésében 2006-ban megjelent Az 1956-os forradalom és megtorlás Heves megyei dokumentumai című első osztályú kiadvány, amelyek szintén számos hatvani vonatkozású iratot tartalmaznak.
Az említett feldolgozások alapján a legfontosabb hatvani események rekonstruálhatóak, azonban megjegyzem, hogy továbbra is a mázsaszám állnak a levéltárakban az érintetlen iratcsomók, így a hatvani ’56 részletes feldolgozása egyelőre várat magára.

Nagy Nándor
 

 

süti beállítások módosítása