A vasútállomás felé irányuló gyalogtúra lassan 150 éve keseríti meg a hatvaniak életét, hiszen a táv megtételéhez még a belvárosból is jó pár perc szükséges, nem beszélve a város több km-re fekvő távoli szegleteiről. Természetesen manapság sokkal könnyebb a helyzet, hiszen a magán- és bérelt személygépkocsi mellett helyi buszjárat is rendelkezésre áll, azonban évtizedeken keresztül csak gyalogszerrel vagy legfeljebb szekéren lehetett a vasútállomást megközelíteni. Őseink nagyon büszkék voltak a hatvani vasútra, de gyaloglás közben százszor elátkozták a vasútállomást a város szélére tervező szakembereket.
Nem csoda, hogy más településekhez hasonlóan Hatvanban is népi kezdeményezés indult egy kisállomás létrehozása érdekében, amely az előzetes tervek szerint a város keleti határában, 1914 júliusában kezdte volna meg működését… A feltételes mód alkalmazása indokolt, hiszen az említett vasúti objektum története igen kacifántosra sikeredett: létezett is, meg nem is, két évtizeden keresztül szerepelt a vasúti menetrendben, a vonat azonban - tudomásunk szerint - mégsem állt meg itt soha. Ugyancsak megtaláljuk a hazai vasútállomásokat és megállóhelyeket összegző parádés honlapon, mint megszűnt megállóhely, mégsem tudunk arról, hogy ott valaki, valaha fel- és/vagy leszállt volna a vonatról. Mostani bejegyzésünkben e fantom-megállóhelynek állítunk emléket.Előzmények
A Pest-Hatvan vasútvonalat 1867-ben, Miskolcig tartó folytatását pedig 1870-ben adták át a forgalomnak. Ha a mai térképre tekintünk, a hatvani nagy állomás körülbelül a város közepe táján helyezkedik el, azonban a XIX. század második harmadában a város belterülete csak a Zagyváig terjedt, Újhatvan még nyomokban sem létezett. A cukorgyár építése az 1880-as évek végén kezdődött meg, tehát az állomás évtizeden át a puszta, pontosabban a szántóföld közepén állt, a város legközelebbi lakóépületétől mintegy másfél km-re.
A Hatvan-Miskolc vasút az előzetesen tervektől eltérően nem a várostól délre, egyenes vonalban, hanem a korabeli belterületet északkeleti irányban megkerülő kanyarként haladt, három jelentős közutat keresztezve. A problémamentes közlekedés érdekében minden kereszteződésnél egy-egy vasúti őrházat hoztak létre:
1. sz. őrház: a régi Pest-Hatvan országútnál (mai 3-as főút elődje);
2. sz. őrház: Nagygombos-Pásztó felé vezető útnál (mai Balassi Bálint út);
3. sz. őrház: a régi Hatvan-Hort-Gyöngyös országútnál (mai 3-as főút elődje). Benne tisztelhetjük mai főszereplőnket.
A régi Pest-Hatvan országút elhelyezkedését már tárgyaltuk a blog kamaszkorában, a régi horti út azonban tisztázásra vár. A Hatvanból Hort felé kivezető 3-as főúton, a szolnoki közúti elágazáson és a Hatvan-Miskolc vasútvonalon átívelő felüljárót és az ehhez passzoló, enyhén elkanyarodó új útszakaszt 1969-ben adták át. Korábban – legalább másfél évszázadon keresztül – a Hort felé a Csányi úti kereszteződés után folytatódó Horváth Mihály út jelentette az országutat. A szóban forgó 3. számú őrház a régi országút és vasútvonal találkozásánál, a sínek nyugati oldalán helyezkedett el. Mivel ez a terület a Kishatvan városrész peremét jelentette, ezért a köznyelv az objektumot kishatvani őrbódé néven (is) emlegette.
Az 1900-as évekre a vasúti kereszteződés két új épülettel gazdagodott: a régi épület, 3a. őrház néven a vonalőr rezidenciája lett (maradt); a közúti sorompó mellé került a blokkbódé, ahol a blokkőr kezelte a sorompót, illetve néhány méterrel odébb húzták fel a 3b. őrházat, ahol a blokkőr lakott. A ma is létező vasúti kereszteződésnél a két vasutast és a három épületet már hiába keresnénk: a felüljáró átadása és az automata fénysorompó üzembe állítása után okafogyottá vált működésük.
.gif)
A kesergés helyett azonban vissza témakörünkhöz: a századfordulóra Hatvan lakott belterülete sebesen terjeszkedett keleti irányba, így a lakosság egyre nagyobb százalékának okozott problémát a messzi vasútállomásra való eljutás. Ekkoriban vetődött fel „civil” kezdeményezésként egy új hatvani vasúti megállóhely létesítése; a század eleji ötletbörze során evidens megoldásként tűnt a nagyállomástól 4,5 km-re fekvő kishatvani őrház-komplexum megállóvá történő fejlesztése. A népi kezdeményezések száz évvel ezelőtt sem arról voltak híresek, hogy csak úgy hipp-hopp megvalósultak, azonban Hatvan község közönsége 1911 őszén váratlan szövetségre talált a Miskolci Kereskedelmi és Ipari Kamara személyében.
A hatvani vásártér
A Kamara 1911. szeptember 28-án átiratot intézett a MÁV Miskolci Üzletvezetőségéhez, amelyben panasz tárgyává tette, hogy az illetékességi területéhez tartozó egyes községekben az állatvásárok tartására szolgáló terek oly messze esnek a vasúti állomástól, hogy emiatt a forgalom csorbát szenved. A Miskolci Üv. begyűjtötte a szóba jöhető települések listáját, és kiderült, hogy a füzesabonyi osztálymérnökség területén csak Hatvan rendelkezik az opcióknak megfelelő vásártérrel, amely mellett valóban célszerű lenne önálló megállóhely létesítése.
Hol is volt ez a hatvani állatvásártér, vagy röviden a Vásártér? Ezúttal nem szükséges múlt időt alkalmaznunk, hiszen – bár némileg megváltozott funkcióval – manapság is létezik, a szolnoki útelágazástól délre, a Csányi út keleti oldalán. A Vásártér a XX. század első éveiben már biztosan ezen a helyen volt található, itt tartották meg a híres-neves kétnapos hatvani országos vásárokat, amelyek 1911. évi időpontjait jobbra fent olvashatjuk. Első napon történt meg az állatfelhajtás, második nap pedig a maihoz hasonló kirakodóvásár vette kezdetét. A hatvani vásár az ország minden részéből számos felhajtót, árust és természetesen vásárlót vonzott. 
Rendszerek jöttek, nagy vezérek mentek, a hatvani (állat)vásár azonban évtizedeken át tartotta magát. Érdemes felidézni Moldvay Győző 1972-es Kereskedők és kufárok a hatvani őszi vásárban című riportját, amely akár hetven évvel korábban is íródhatott volna:
Esőre hajló, ónos ég alatt, a Csányi út mentén áll az októberi vásár. Eladók, vevők zsivaja, malacvisítás és tehénbőgés kavarog a kora délelőtti levegőben. Odébb fiatal cigánylegény alkuszik egy barna gebére. A lacikonyhák táján pedig már isszák az áldomást, rizlinggel öntözik a reggelire elfogyasztott zsíros hurkát, kolbászt. (…) Itt a fél ország, kérem! Debrecenből, Berényből, Halasról, Félegyházról hajtottak fel jószágot, a kiskereskedők, iparosok között pedig akad még dunántúli is…(Népújság, 1972. október 31.)
Az állatvásár-funkció az 1980-as évek közepén szűnhetett meg, és a kirakodóvásár jelleg lett domináns, illetve utóbbi jellegzetes Kádár-korszakbeli változata, az ún. Lengyel- vagy KGST-piac, amely a rendszerváltás után is megmaradt, bár az árusok között más nemzetek képviselői is megjelentek. Az MTI a vásártérről 1990-ben készült parádés fotósorozata itt érhető el: 1. kép, 2. kép, 3. kép, 4.kép.
... és ha már idáig eljutottunk, essünk túl egy kis közvélemény-kutatáson (csak egy kérdés):
[2012.04.08: az "adatfelvétel" időközben lezárult, a végeredmény alább olvasható. A 44 válaszadónak köszönöm a részvételt!]
Majdnem célegyenesben
Vissza a megállóhely történetéhez: a Kamara - éppen 100 évvel ezelőtt - 1911 végén kereste meg Hatvan községi elöljáróságát, amely hajlandóságot mutatott az új megállóhely létrehozására, természetesen csak akkor, ha a reá eső költségek nem jelentősek. A MÁV 1912 decemberére készítette el a megállóhely terveit és költségvetését. Mivel a Vásártér éppen a kishatvani őrbódék szomszédságában helyezkedett el, ezért a MÁV számára is kézenfekvővé vált, hogy a megállót az őrházaknál érdemes létrehozni. A tervezet két opciót tartalmazott:
- váróterem nélkül: 6600 Korona (K);
- váróteremmel: 13400 K (az egyik őrházat alakították volna át váróteremmé, ellátva jegyárusító hellyel is).
A MÁV vezetése úgy ítélte meg – vélhetően jogosan –, hogy az új megállóhely nem a vasúttársaság, hanem Hatvan község érdekeit szolgálja, amely ténynek a finanszírozásban is meg kell jelennie. (Hasonló csörte miatt csúszott cirka 15 évet a nagyállomás melletti vasúti felüljáró megépítése, amelyet 1914 nyarán adtak át.) Az elöljáróság ezúttal nem vitatta a MÁV állásfoglalását, ezért 1913 márciusában a váróterem-nélküli opciót választva, ígéretet tett az összeg biztosítására.
Közben a hatvani sajtó egyik sztártémájává lépett elő az új vasúti megálló ügye, illetve az ehhez kapcsolódó hivatalos ügyek és ügyetlenségek. A váróterem kérdése mellett vita tárgya lett, hogy a Kamara eredeti tervében csak az országos vásárok alkalmával álltak volna meg itt a vonatok, azonban a hatvaniak szerették volna elérni, hogy a megállóhely az év többi napján is funkcionáljon.
A hatvani Vig Vilmos által szerkesztett Hevesvármegye című lap A hatvani új vasút megállóhely cím - A kishatvani őrbodénál akarnak megállót cím alatt közölt terjedelmes cikket az ügyről. A lap munkatársa nem volt rest, és budapesti hivatalában felkereste Schnidler Ferencet, a MÁV illetékes ügyosztályának vezetőjét, aki a következő nyilatkozat közlésére „kényszerült”:
Az ügy közérdek mivoltát s fontosságát a MÁV a maga részéről elismerte, amelynek tanúbizonysága ama körülmény, hogy méltányolva a jogos közóhajt az ügy megvalósítására törekszik.Hogy a váróterem létesítését s több vonat megállását kérik, mint amennyit az igazgatóság előirányzott az lehet jogos, [de] a jelen alkalommal az ügyre nézve nem célszerű, mert hiszen, ha a forgalom élénk lesz, a vasút úgyis megcsinálja a várótermet, természetesen a forgalom emelkedésével arányban fog állani több vonat megállása is. Még ha most rendeljék el a felajánlottnál nagyobb számú vonat megállását esetleges forgalom híján úgyis leszállítanánk azok számát.Már most Hatvan község elöljáróságán a sor, hogy sürgetésével s csupán a méltányolható igények felvetésével nyélbe üsse a község lakóinak eme nagyon is fontos s sürgős ügyét.(Hevesvármegye, 1913. január / utánközlés: Hatvani Hírlap, 1913. február 2.)
A vasúti ügyekben kompetens kereskedelemügyi miniszter 1913. július 13-án engedélyezte a megállóhely megépítését, amely a vármegyei törvényhatóság javaslata nyomán a Hatvani vásártér m.h. (megállóhely) nevet kapta.
A szóban forgó összeg azonban nem akart megérkezni a Miskolci Üv. pénztárába. Fél évvel később, 1913 decemberében a hatvani elöljáróság közölte, hogy az elfogadott 1914. évi költségvetés kiadási oldalán már szerepel a 6600 koronás tétel, és júliusban, az adó-befizetések megkezdése után azonnal a MÁV rendelkezésére bocsátja az összeget.
Az 1914. május 1-től érvényes menetrend szerkesztői mindenesetre megelőlegezték a bizalmat az új megállóhelynek, amely bekerült a kötetbe, azonban egy kis csillagocskával - jelentése: Vom Eröffnunge, vagyis a megállóhely megnyitásától (érvényes). Mint látható, összesen három személyvonat-pár állt volna meg a vásártéri megállóban.
A hatvani képviselőtestület 1914. július 22-én végre-valahára megszavazta az építkezéshez szükséges összeg folyósítását. Úgy tűnt, már semmi sem állhat az új hatvani megálló útjába… azonban hat nappal később, 1914. július 28-án az Osztrák-Magyar Monarchia hadat üzent a Szerb Királyságnak, amellyel kezdetét vette az I. világháború, maga alá temetve Hatvan számos invenciózus fejlesztési tervét, többek között a közkórház, a Hatvan-Szirák-Vác önálló vasútvonal vagy éppen a vásártéri megállóhely létrehozását. A rendkívüli körülmények miatt az összeg átutalására és az építkezés megkezdésére nem került sor.
A MÁV három évvel később, 1917 márciusában kereste meg ismét Hatvan elöljáróságát. A főjegyző ígéretet tett, hogy ismét megszavaztatja az összeget a képviselőtestülettel. A kedélyeket ezúttal a Miskolci Üv. hűtötte le, mivel közölte, hogy a munkabérek és anyagárak időközben történő emelkedése miatt a költségvetés már 13300 korona tesz ki. Hatvan nem vállalta a költségeket.
Az 1920/30-as évek sikertelen kísérletei
Az 1918-1920 közötti évek kaotikus hazai viszonyai között az érdekelt felek számára nem a kishatvani megálló létrehozása volt a legfontosabb probléma. Az 1921-es menetrendben mint Hatvani vásártér 3. őrh[áz] szerepel, csillag helyett pöttyel ellátott négyzetet látunk, amelynek jelentése függőlegesen, ezúttal már magyar nyelven olvasható: A megnyitás napjától.
A tíz évvel korábban kialakított koncepciót végül a MÁV központi igazgatósága porolta le, 1922 decemberében. Új terv és új költségszámítás született – a végbement pénzromlás mértékét jól tükrözi, hogy a váróterem-nélküli variáns ekkor már 1,5 millió (!) korona összeget emésztett volna fel. A szakminiszter felhívása nyomán a hatvani képviselőtestület 1923. április 10-i közgyűlésén tárgyalta az ügyet, pénzhiány miatt azonban ismét az építkezés elhalasztása mellett döntött.
Újabb négy év elteltével, az 1927. szeptember 29-i közgyűlésen a képviselőtestület elhatározta, hogy küldöttség útján fogja kérelmezni a megálló mielőbbi felállítását. A delegáció és az illetékesek tárgyalásairól nincs forrásunk, de valószínűleg maradt a korábbi felállás: ha a község csenget, megkapja a megállóját, a szűkmarkú képviselők pedig most sem akarták költségbe verni magukat, így maradt minden a régiben. Az 1927. évi menetrendben továbbra is ott találjuk a megállóhelyet, amely mellett ezúttal egy köröcske jelzi a megjegyzés-rovatot. Ez évben történt megnyitás esetén négy vonatpár állt volna meg a megállóban.
A képviselőtestület a továbbiakban kiszállt a küzdelemből, s az ügyet a hatvani sajtó tartotta még évekig napirenden. A Hatvani Újság 1930. április 27-i A vásártéri vasúti megálló c. kommentárja foglalta össze másfél évtizede fennálló képtelen helyzetet:
Minden vasúti menetrendben megtalálható a Hatvani vásártér m.h., de mi hatvaniak nem vehetjük a menetrendnek ezt a feljegyzését tudomásul, mert habár a vasúti menetrendben így szerepel, a gyakorlatban máig sem ment át, nem áll meg egyik vonat sem a vásártérnél, noha arra nemcsak országos vásárok alkalmával, de állandóan nagy szükség volna.Aki ismeri a Hatvant átkaroló vasúti vonalat, az tisztában van azzal is, mily idő megtakarítást jelentene a hatvani utazó közönség javarészének, e vasúti megálló. Már pedig az idő pénz, ezt a pénzre átváltható időt takarítsa meg a MÁV. Hatvan lakossága javarészének és ne csak a menetrenden szerepeljen az a vasúti megálló, hanem nyerjen az gyakorlati jelentőséget is.(Hatvani Újság, 1930. április 27.)
Az 1929-1933. évi gazdasági világválság miatt a helyi költségvetés gyakran került nehéz helyzetbe, így a fejlesztések a sor végére kerültek. A fényt az alagút végén már a menetrend szerkesztői sem látták, ezért az évtized közepén a megálló távozott a kötet lapjairól: a Hatvani Vásártér m.h. utoljára az 1935. évi menetrendben szerepelt.A kezdeményezés hattyúdala szintén a Hatvani Újsághoz fűződik, amely 1937 októberében indított újabb helyi sajtókampányt a „vásártéri vasúti megálló” érdekében:
Nem kell ide még csak az új állomásépület sem, hanem a MÁV Igazgatóság egyszerűen elrendeli, hogy a vásártér előtti őrháznál le- és felszállók részére álljon meg a személyvonat. Régi óhaj ez, amelynek teljesítése elől nem fog elzárkózni a MÁV különösen nem akkor, ha Hatvan elöljárósága is megteszi a szükséges lépéseket a vásártéri megállóhely létesítésére.Hatvan terjeszkedése a vásártér előtt és a szőlőhegyen az utóbbi két évtizedben oly lendületet nyert, hogy ez indokolttá teszi a közönségnek Hatvan község e részén vasúti megálló iránti óhaját.(Hatvani Újság, 1937. október 24.)
Az újság több egyetértő és biztató olvasói levelet kapott, de a szerkesztőségnek ismét szembe kellett néznie az eltelt 25 év tanulságával: a megvalósulatlan elképzelés hátterében nem a helyi igény, hanem a szükséges pénzösszeg hiányát kell keresni.A vasúti megálló nélkül maradt Vásárteret később a távolsági busz "kárpótolta", mivel a Csány és Jászberény felé tartó járatok utolsó helyi megállója a Vásártér.
Végül íme két, a szóban forgott területről idén készült fénykép...
1. A város felől fényképezve: előttünk a régi 3-as út, vagyis a mai Horváth Mihály út és a vasútvonal kereszteződése. A blokkőr sorompó-kezelő bódéja jobboldalt, közvetlenül a sínek mentén volt található. Szintén az út jobb oldalán, köbö a villanyoszlop közelében, vagy kicsit odébb állhatott a 3b. őrbódé. Valószínűleg itt hozták volna létre a megállóhelyet.
A 3a. őrbódé az út másik oldalán feküdt, lásd 2. fénykép alább.
2. Másik oldalról, a fénysorompó mellől fényképezve: tehát valahol a bukszus mélyén volt a 3a. őrház. Háttérben az 1969-ben átadott felüljáró.
Bónusz trekk: a horti megállóhely
Sasszemű olvasóim talán kiszúrták, hogy az 1935 előtti menetrendekben a Hatvani Vásártér m.h. után „szimpla” Hort, és nem a mai is használatos Hort-Csány állomás olvasható. Szó sincs nyomdahibáról, ugyanis az agilis csányi gazdák 1933 végén kilobbizták, hogy a megálló nevében mindkét község neve szerepeljen, ezzel is propagálva a hírneves csányi dinnyét (az állomás egyébként a két községtől egyenlő távolságra fekszik).
Nagy Nándor
Források:
MÁV Központi Irattár, Miskolci Üzletvezetőség iratai
Balla László-Görbics Tamás: Magyarországi menetrendek (CD)
Korabeli hatvani és megyei sajtó
A 2008-ban kiadott térképen Kishatvan a Zagyvától keletre elterülő régi városrész déli féltekéjén, a Kisfaludy-Barcsay Jenő-Batthyány-Dózsa György utcák által határolt területen helyezkedik el. Ha azonban előbányásszuk az elmúlt 250 év helyi vonatkozású térképeit és feljegyzéseit bizony megállapíthatjuk, hogy a városon belül rendre máshova lokalizálták e településrészt. Bár a névrokon középkori Kishatvan nem vándorolt sehova, azonban az újkori Kishatvan tekintélyes utat járt be, amelynek főbb állomásait tekintjük át a továbbiakban.
Szálasi Ferenc katonai iskolái befejezése, majd több éves I. világháborús frontszolgálat után továbbra is a hadsereg kötelékében folytatta pályafutását. Folyamatosan haladt előre a hivatásos katonatisztek ranglétráján, és 1933 májusában már vezérkari őrnaggyá nevezték ki. A katonai karrier helyett azonban egyre inkább a politika felé fordult, téziseit összefoglaló első munkája A magyar állam felépítésének terve címmel 1933-ban jelent meg. Szálasi a publikáláshoz „elfelejtett” engedélyt kérni feljebbvalóitól, ezért szigorú büntetésben részesült: kizárták a vezérkari testületből, majd Heves vármegye székhelyére, Egerbe helyezték át szolgálatra. Szálasi nem kívánt kompromisszumot kötni, és 1934 őszén nyugdíjazását kérte. 
