A Hatvan helységnév eredetét vizsgáló kérdőív továbbra is él, és újfent kérnék minden kedves hatvanit és nem hatvanit, hogy szánjon néhány percet kitöltésére. A visszajelzések alapján többen egy picit félreértették a kutatást, amelynek célja nem a „nagy igazság” kiderítése, hanem mindössze a manapság bennünk lakozó ismeretek, információk feltárása, vagyis a kérdésekre adott „nem tudom” is értékes adat lehet. Az eddig rögzített válaszok rendkívül informatívak, azonban csak egy bizonyos elemszám felett lehetséges a feldolgozás. Nem állunk rosszul, de van még mit az adatbázisba aprítani, ezért bátran vállaljuk fel a válaszadást. Köszönöm.

       Lapoznunk szükséges, ugyanis sajnálatos módon az említett kutatás mellett felmerült egy sokkal fontosabb témakör, amelyről a blognak kötelessége beszámolni. A köznapi témákat általában igyekszem kerülni, most azonban kénytelen vagyok kivételt tenni.

      Hetek óta keringenek a meg nem erősített hírek és pletykák, miszerint az 1969-ben alapított Hatvany Lajos Múzeum szögre akasztva páratlan gyűjteményét befejezi működését. Bíztunk abban, hogy születni fog valamilyen megoldás, azonban a Heves Megyei Önkormányzat Közgyűlésének 2011. március 25-én esedékes ülésén, 17. napirendi pontként az alábbi téma kerül terítékre: „Javaslat a Hatvany Lajos Múzeum megszüntetésére és a Heves Megyei Múzeumi Szervezet Alapító Okiratának módosítására.” (A vonatkozó iratok nyilvánosak, a Heves Megyei Önkormányzat honlapjáról letölthetőek.)

      A nagy valószínűséggel elfogadásra kerülő határozat alapján az intézmény március 31-i hatállyal elbúcsúzik területi múzeumi státuszától, hivatalos nevétől, és raktár+gyűjteménnyé visszaminősítve folytatja csökkentett üzemmódban sanyarú életét, továbbra is a Heves Megyei Múzeumi Szervezet egységeként. Hosszú lenne elmagyarázni, hogy mi a különbség a múzeumi  és a gyűjteményi státusz között, mivel azonban Hatvan vasutas-város, ezért egyszerű példával élek: mint amikor egy vasútállomást megállóhellyé minősítenek vissza…

     Bár a város és a megye között hetek óta folynak a tárgyalások, azonban a közvélemény nemigen értesülhetett a fejleményekről, és érdekes módon a hatvani sajtó meddő passzivitást mutatva eddig nem foglalkozott az igencsak közérdekű üggyel. Pedig nagyon fontos lenne, hogy tisztán lássunk végre, mi történik/történt, és ezután mi várható? Átmeneti állapotról van szó, vagy örökre lehúzhatjuk a rolót? Mi lesz a gyűjtemények sorsa? A múzeumban dolgozó, az intézményért szívüket-lelküket kitevő munkatársakra milyen jövő vár? Az előterjesztésből annyi kiderül, hogy a főállású 2 (!) muzeológus közül egynek távozni kell. Mely intézmény koordinálja majd Hatvan múltjának feltárását célzó kezdeményezéseket? Megmaradhat-e a Múzeum a jelenlegi épületben? S ha már itt tartunk: mi lesz a lerobbant állagú épülettel, az egykori vendégfogadóval, amely a kastély, a templom és a plébánia épülete mellett a XVIII. századi barokk Hatvan negyedik képviselője? Akad-e majd lehetőség a gyűjtemény bemutatására, kiállítások, programok szervezésére? A jelenlegi futó projekteket ki és hogyan zárja majd le?

       A Nemzeti Kulturális Alap (NKA) Múzeumi Szakmai Kollégiumának március 2-i döntése nyomán a Múzeum 1.800.000 Ft-ot nyert az Arcon formált világkép című kiállítás megrendezésére, kapcsolódó kiadványok megjelentetésére és múzeumpedagógiai programok szervezésére. A programsorozat megszervezéséhez éppen a Múzeumnak évtizedek óta – és már csak 8 napig – nevet adó Hatvany Lajos halálának 50. évfordulója nyújt apropót… Mi lesz a kiállítás sorsa? A szakmailag megfelelően előkészített, állami költségfedezettel bíró ötcsillagos projekt visszadobása a város egésze számára jelentene presztízsveszteséget. (A rendezvény forgatókönyve itt, látványterve emitt tekinthető meg.) Ugyancsak az NKA határozata alapján 450.000 Ft jut a Hatvany Lajos Múzeum Füzetek 19. számának kiadására. A felvetődő kérdés ugyanaz.

     A váratlan és szomorú fordulat egy másik hír szempontjából is meghökkentő: épp a napokban történt bejelentés a szintén szebb napokat látott Grassalkovich-Hatvany Kastély felújításának jövőre történő megkezdéséről. Utóbbi új funkciójával (vadászmúzeum) kapcsolatban egyelőre megoszlanak a vélemények, tény azonban, hogy minden konkrétum előrelépésként tekinthető, hiszen a külsőleg impozáns, belülről viszont egy B-kategóriás horrorfilm hangulatát idéző történelmi épület 1945 óta tartós megoldásért kiált (a Múzeum mintegy 250 éves alagsora lehetne a másik színhely, az életveszélyes homlokzatról pedig jobb, ha nem is beszélünk).

    A Hatvany Lajos Múzeum gyűjteményének jelentős része éppen a család révén került köztulajdonba, így amennyiben a Hatvanyak iránti tisztelet fontos számunkra a Kastély szempontjából, akkor ezen attitűd a Múzeummal kapcsolatban sem lehet mellékes. A Hatvany-család tagjain kívül ugyancsak tartozásunk van az alapító Doktay Gyula irányába, kinek nevét e jeles cselekedet miatt viseli utca Újhatvanban. Ne felejtsük ki a sorból  a hagyatékának egy részét a helyi könyvtárnak, a másikat pedig a Múzeumnak adományozó Gódor Kálmán hatvani festőművészt sem, aki emellett saját forrásból alapítványt hozott létre az önálló múzeumi intézmény támogatása érdekében.

     A Múzeum harminc éve megyei fenntartású intézmény, vagyis a különböző összetételű városi önkormányzatok – néhány kiállítás ad hoc finanszírozása kivételével – nem nyújtottak anyagi támogatást tevékenységéhez. A megyei szervezeten a forráselvonást számon kérni nem lehet, itt és most Hatvan városnak szükséges lépnie, amelybe nemcsak az önkormányzatot, hanem a helyi vállalkozásokat és a lokálpatrióta közvéleményt is beleértem.

    Nem tagadom, hogy a Hatvany Lajos Múzeum sorsa iránt személyes kötelékek miatt is felelősséget érzek. Helytörténeti kutatásaim kezdete óta a Múzeum vezetői és munkatársai teljes vállszélességgel támogatták munkámat, az engedélyhez kötött levéltárakban, gyűjteményekben történő forrásfeltárás a Múzeum pecsétje nélkül elképzelhetetlen lett volna. Amit az elmúlt évek során nyomtatott és online formában Hatvan történetéről közreadtam egyúttal a Múzeum produktumának is tekinthető, s ne vegye a kedves Olvasó túlzásnak, de talán a blog sem indult volna meg e közös múlt nélkül. Számtalan projekt áll mögöttünk, előadások, honvéd-sírhely feltárása, „meg az apró”, sőt rövid ideig magam is az intézmény főállású munkatársaként tevékenykedtem. A Múzeum megszüntetése, visszaminősítése, és/vagy összevonása olyan helyi intézménnyel, amelynek tevékenységi köre köszönő viszonyban sincs a Múzeum közfeladatával és küldetésével nemcsak a magam, hanem sokunk véleménye szerint elfogadhatatlan: amit egyszer hagyunk megszűnni, azt nagyon nehéz lesz ismét újra elindítani.

     A nap folyamán hozzám is eljutott levél szerint március 24-én, csütörtökön 17 órai kezdettel civil kezdeményezés által szervezett lakossági fórumra kerül sor  az Ady Endre Városi Könyvtár aulájában, amelynek résztvevői a kialakult helyzet megvitatásán kívül a Múzeum megmaradását támogató szándéknyilatkozatot látnak el kézjegyükkel. Akinek fontos a Hatvany Lajos Múzeum jövője, kérjük, jöjjön el és jelenlétével segítse a kezdeményezés sikerét. Bízunk benne, hogy a döntéshozók is részt vesznek a fórumon és együtt, közösen találunk megoldást a kialakult helyzetre.

     Hatvanon kívül számos település küzd hasonló problémákkal, de a közös cselekvés már több helyütt eredményt hozott: a 12 ezer lakossal bíró Somogy megyei Barcs városában szintén civil kezdeményezés nyomán indult egyeztetés a helyi múzeum megmentéséről, a Dunántúl másik szegletében működő mosonmagyaróvári Hanság Múzeumot pedig kistérségi összefogás segíti át a válságos időszakon. Tiszta szívvel reméljük, hogy Hatvan is a pozitív példák sorát gazdagítja majd.

Nagy Nándor

A Nővérek befejező része csúszik pár napot, mivel a szerkesztés göröngyös folyamata közben jutott eszembe, hogy március 15-én, az 1848-as forradalom 163. évfordulóján ünnepli blogunk 1 éves születésnapját. Annak idején a régen volt március 15-i ünnepségekkel foglalkoztunk először, amely vonulatot az idén is szeretném követni; talán érdekes lehet, hogy éppen 100 évvel ezelőtt, vagyis 1911. március 15-én hogyan ünnepeltek felmenőink Hatvanban. A helyi lapok általában részletesen beszámoltak az ünnepségsorozat eseményeiről, azonban a Hatvani Hírlap éppen ez évi tudósítása kissé szűkszavúra sikeredett, laptársa, a Hatvan és Vidéke korabeli lapszámai pedig nem maradtak fenn (némi gyógyír helytörténeti sebeinkre, hogy viszont részletesen megismerhetjük a korabeli polgári iskola ünnepi programját).

Alábbiakban tehát a Hatvani Hírlap 1911. március 19-én megjelent rövid beszámolóját olvashatjuk, amelyet néhány kiegészítő megjegyzés követ.

1848. március 15-ének, a magyar szabadság napjának évfordulóját ez évben is hazafias lelkesedéssel ünneplé meg Hatvan város közönsége.

Az ünneplés sorrendje a következő volt: Reggel 8 órakor ünnepies istentisztelet volt a róm[ai] kath[olikus] templomban. A mise után a város képviselőtestülete díszközgyűlést tartott a városháza tanácstermében, hol a díszbeszédet Farkas Dezső [községi főjegyző] mondotta. 9 órakor az áll[ami] elemi iskola ünnepsége az iskola dísztermében folyt le. Beck Pál tanító felolvasást tartott, több gyermek szavalt s az énekkar hazafias énekeket adott elő.
10 órakor a polgári leány- és fiúiskolák együttes ünnepélye volt a polgári fiúiskola tornatermében a már lapunk előző számában ismertetett program szerint mégis azzal a változással, hogy Clementis Zsigmond igazgató [fénykép] tartalmas és emelkedett szellemű megnyitó beszédben méltatta a nagy nap jelentőségét, Mikovinyi Attila magántanuló pedig melodrámát adott elő Farkas Dezső zongorakísérete mellett. [A polgári iskolák ünnepélyéről részletesen majd később.]
Délután 3 órakor a közönség a városháza előtt gyülekezett s onnét zeneszóval a Kossuth téri honvédemlék elé vonult. A honvédemlék előtt Nagy János, az ifjúsági kör alelnöke hazafias szavalatot tartott, Kovács József ünnepi beszédben méltatta a nagy nap jelentőségét, Szabó Lajos hazafias szavalatot tartott, a hatvani nők, az agg honvédek és az egyesületek megkoszorúzták a honvéd-emléket, majd pedig a menet ezek után a honvédek sírjához vonult, hol Láng József hazafias szavalatot tartott, Papp József [fénykép] ünnepi beszédben emlékezett meg a szabadságért elvérzett honvédekről, Fekete Ilonka hazafias költeményt adott elő. A délutáni ünneplések alatt az önkéntes tűzoltó egyesület és az ifjúsági kör énekkarai hazafias dalokat adtak elő. Este 7 órakor Bőhm Lajos vendéglőjében igen élénk társas vacsora volt, melyen mintegy 150 polgár vett részt. Pohárköszöntőkben sem volt hiány. A lélekemelő szép ünnepély méltóságteljesen ment végbe.

 

1. Egyelőre eldöntetlen, hogy a szövegben szereplő városháza a mai épületre vagy elődjére utal-e. Az egykori kapucinus kolostorból sóházzá avanzsált épületet 1862-ben vásárolta meg a hatvani önkormányzat, amelynek átalakításáról 1910. április 6-i képviselőtestületi ülés hozott döntést; a gyakorlati megvalósításra egy hónappal később Ring Gyula hatvani építész vállalatát kérték fel. Kérdéses, hogy szűk egy év alatt elkészült-e az új épület. (Pár héten belül megtudjuk.) Még valami: Hatvan hivatalos települési jogállása ekkor nagyközség volt, de a köznyelv általában városházaként említette az épületet. A mellékelt fényképen a régi városháza látható, a századforduló időszakában. 

3. Bőhm Lajos vendéglője: a vasúti sínek és a 49-es honvédsír egykori helyszíne között helyezkedett el, a mai buszpályaudvar autóbusz-parkoló szegletének területén. Bőhm két héttel korábban, március 1-én vette át a vendéglő/szálloda vezetését a tulajdonos Beregszászy Gyulától, aki pedig az 1893-as leírásban szereplő Tschida József utódja volt.

Végül következzék a hatvani polgári fiú- és leányiskolák együttes ünnepélyének programja, amely ugyancsak a Hatvani Hírlapban jelent meg, a március 12-i lapszámban. A polgári iskola fogalma napjainkban kevésbé ismert: a négyéves képzési idejű iskolába az elemi népiskola négy osztályának elvégzése után iratkozhattak be a tanulók. Elvégzése után az alacsonyabb képzettséget igénylő tisztviselői, ipari és kereskedői pályák betöltésére nyílt lehetőség, Hatvanban erre speciális eset a vasúthoz köthető foglalkozások. A hatvani polgári fiúiskolát 1892-ben, a leányiskolát 1906-ban nyitották meg, míg az ünnepségnek helyt adó épületet – amelyben ma a Bajza József Gimnázium található – 1901-ben vagy 1902-ben adták át.

Szolgálati közlemény: valakinek két másodperc, nekem viszont bravúrok sorozata vált szükségessé blogunk facebook-oldalának megalkotásához, amelyen rendszeresen beszámolok majd az új bejegyzésekről, a korábbiak frissítéséről, illetve közlök egynéhány kisebb lélegzetvételű témakör-közeli híradást is, amelyekre nem szeretném a blog erőforrásait „pazarolni”. Egyúttal felszínre kerülhetnek az olvasói vélemények, kritikák, témajavaslatok, pontpontpontok is. Várok mindenkit szeretettel!

Dr. Tóth Péter történész által összegyűjtött névrokon-települések köréből pár héttel ezelőtti adásunkban megemlékeztünk négy olyan önálló települési jogállással rendelkező Kárpát-medencei helységről, amelyek manapság is őrzik a „Hatvan” elnevezést. Rahan képzeletbeli kését megpörgetve, mai posztunk során Fejér megyébe vezet utunk, ahol két újabb Hatvannal ismerkedünk meg.

1. SÁRHATVAN (Sárbogárd, Fejér megye)

A megye déli részén található Sárbogárd város, amelynek egyik „egyéb belterületeként”, túl a Sárvíz-csatornán éli mindennapjait Sárhatvan, mellesleg a Balatontól és a Dunától körülbelül azonos távolságban.

  A török kiűzése után lassan indult meg a reorganizáció. Az 1715. évi összeírásban nem találkozunk a település nevével, de Mikoviny Sámuel által szerkesztett 1742-es térképen már lakott faluként ábrázolta, vagyis valószínűleg a két időpont között népesülhetett be a Sárvíz-menti Hatvan ismét.

  (Fontos, de az előző bejegyzésben nem tisztáztuk: pusztaként általában azokat a földrajzi helyeket nevezték, ahol korábban lakott települések voltak megtalálhatóak, amelyek azonban valamely ok miatt – leginkább a török háborúk következtében – elpusztultak.)

   A 2. katonai felmérés során (1858) ismét Puszta Hatvan néven jelölték, amelytől délnyugatra felbukkan egy másik földrajzi név is: Puszta Kis Hatvan. A környékbéli úthálózat kissé megváltozott, de valószínűleg Kis Hatvan az említett vendégfogadó leszármazottja lehet, amely talán a kálozi birtokkomplexum új gazdasági egységévé nőtte ki magát időközben.

Érdekesség azonban, hogy ez a terület ismert volt Külsőhatvan-puszta, illetve – és most kapaszkodjunk meg –, Ötvenkilenc-puszta néven is! A bizarr névadás nem lehet a véletlen műve, pontos hátterére azonban nem találtam forrást.

- Ötvenkilenc(-puszta).

   A térséget 1965. június 1-én Káloz nagyközségtől Pusztaegreshez csatolták, amely 1984-ben fuzionált Sárbogárddal, így került Hatvanpuszta is ehhez a településkomplexumhoz. Sárbogárd ugyanis több, egymástól kisebb-nagyobb távolságra fekvő település, lépésről lépésre történő összeolvadása révén jött létre a XIX-XX. század folyamán, amelynek jelenkori bizonyítéka, hogy a település a központi belterület (=Sárbogárd) mellett 4 egyéb belterülettel és 26 (!) külterülettel rendelkezik (lásd: itt). A többszörösen egyesült település két évvel később, 1986-ban kapott városi rangot, amelynek éppen ebben az évben ünneplik 25. évfordulóját. A mai hivatalos helységnévre való átállás az ezredforduló táján történhetett meg, mivel az 1995-ös Helységnévtárban még Hatvanpuszta, 2003-ban azonban már a mai, vagyis a Sárhatvan elnevezés szerepel. 2003-as adat szerint Sárhatvan 270 lakossal rendelkezett.

A nehezen követhető névváltozások egyébként a helybéliek számára is okozott némi zavart, a sárhatvani önkormányzati képviselő így nyilatkozott 2006-ban:

Régen Sárhatvannak hívták, aztán Hatvanpuszta lett, most pedig jó másfél évtizede ismét Sárhatvan van kiírva a település helységnévtáblájára. Nekünk szinte mindegy a név, csak fejlődjön a település.

(Fejér Megyei Hírlap, 2006, június 16.)

Ezt mi is tiszta szívvel kívánjuk, bár számunkra ugyancsak fontos, hogy „Hatvan” megmaradjon a település nevében. Bizony, fura érzés belelapozni a Sárréti Híd című helyi lap 2011. február 17-i lapszámába, amelyből kiderül, hogy a Hatvan vs hetvenkedés tréfás mondás nemcsak Heves megyében, hanem a Dunántúl középső részén is ismeretes…

Sárhatvanról további részletek és néhány fénykép: itt. Külön említést érdemel Sárhatvan 1922-23-ban épült neobarokk stílusú római katolikus plébániatemplom, amely mutat némi rokon vonást a néhány évvel később átadott újhatvani templommal. (Egy kérés Érhatvanhoz hasonlóan: ha valakinek módjában áll, legyen szíves, küldjön egy fényképet a sárhatvani helységnévtábláról.) 2011. május  4-én megérkezett a helységnévtábla, Bátai László (Sárhatvanért Egyesület) jóvoltából. Köszönjük!

Hatvan-puszta/Sárhatvan kistestvére, Ötvenkilenc-puszta kacifántosabb utat járt be. A törzskönyvezés ellenére nemcsak a köz- hanem a hivatalos nyelvben is többször felbukkant a Külsőhatvan(-puszta) elnevezés. 1945 után szintén Külsőhatvan-pusztaként említik a helységnévtárak, egészen 2003-ig, amikor az aktuális kötetben ismét az évtizedek óta mellőzött Ötvenkilenc-puszta szerepel.

2. Hatvanpuszta (Alcsútdoboz, Fejér megye)

   Maradunk Fejérben, új célpontunk pedig a megye átellenes végében található, a Székesfehérvártól 35 kilométerre fekvő Alcsútdoboz község északkeleti határa térségében, amelyen az Etyek-Biatorbány felé igyekvő közút halad keresztül.

Az idevalósi Hatvan-pusztáról egyelőre csak feltételezhető, hogy a középkor során területén lakott település volt található, mivel az esetlegesen fennmaradt középkori oklevelek egyike sem említi meg. (4) (Az adathiány önmagában egyáltalán nem zárja ki ennek lehetőségét, de itt benne van a pakliban, hogy esetleg más tényező áll az elnevezés hátterében.)

   A 2. katonai felmérés (1859) fenti térképén kissé nehézkesen, de olvasható az Alcsúttól keletre található P-Marienthal (Puszta-Máriavölgy) és P.Hatvan (=Puszta-Hatvan).

Pusztahatvant a 3. katonai felmérés (1882) Hatvan-pusztaként említette.

Fél évszázaddal később, az Országos Törzskönyvbizottság Alcsút külterületeként Máriavölgyet és Hatvanpusztát egyaránt nyilvántartásba vette (előbbi 61, utóbbi 122 lakossal rendelkezett 1907-ben), érdekesség azonban, hogy utóbbit a Helységnévtárak gyakran a puszta utótag nélkül (Hatvan) említették, de a változatosság kedvéért a mellékelt 1923-ban módosított katonai térképen Hatvani puszta szerepel, amelytől északra fekvő nagy kiterjedésű területet Hatvani dűlő néven ismerték.

1950-ben Alcsút és Vértesdoboz községeket Váldoboz néven egyesítették, amelyet 1951-ben az alcsútiak kérése nyomán Alcsútdobozra változtattak. A számunkra érdekes külterületek sorsát már nehezebb végigkövetni. 1944-ben Hatvanban még 177-en, Máriavölgyben pedig 16 lakos élt. Hatvan átvészelte a II. világháborút, hiszen lakosai számára 1945-ben földet osztottak, de pár év múlva a környékbeli földek a szövetkezesítés nyomán „újraegyesültek”. A területen 1986-ban a Csákvári Állami Gazdaság tehenészete működött, és az évtizedekkel korábbi állapotokhoz hasonlóan, az északi szomszédos földterületet Hatvani dűlőnek nevezték.

Hatvanpuszta továbbra is Alcsútdoboz egyik külterülete, ahol azonban - a helyi önkormányzattól kapott év eleji értesítés szerint - jelenleg semmiféle gazdasági vagy más egyéb tevékenység nem zajlik, állandó lakossággal pedig évtizedek óta nem rendelkezik. Az egykori uradalom klasszicista gazdasági épületei közül az istálló és a magtár megtalálható ma is, utóbbi műemléki védelmet élvez. A gazdaság víztornya ugyancsak fennmaradt.