A Radnóti téri honvéd-sírhely múltjának bemutatását a legutóbbi, 6. résszel lezártam, de a sírhely sorsát követem / követjük tovább, hiszen a május 20-i „felfedezés” óta új történet kezdődött, és elképzelhető, hogy a java még hátravan. Az eseményeket erre a bejegyzésre gyűjtögetem majd, hiszen nem lenne szerencsés minden dátumhoz külön bejegyzést nyitni. 

     A hatvani eseményekkel több internetes portál is foglalkozik már (pl. mult-kor.hu), amelynek köszönhetően egyre több történelem-kedvelő látogató jut el blogunkhoz. A témakörrel most ismerkedők talán nehezen tudnak eligazodni a dátumok és az események között, ezért javaslom, hogy először a sírhely múltjával kapcsolatos sorozat 1. és 2. részét tekintsék át. Utána már világos lesz, hogy mi is tart bennünket lázban több mint fél éve …

2010. szeptember 4.

Hivatalos közlés szerint az újratemetésre 2010. szeptember 29-én (szerda) kerül sor az óhatvani köztemető erre kijelölt parcellájában. Az időponttal kapcsolatos városi vitával nem kívánok foglalkozni. Az új buszpályaudvar elkészülte után az egykori sírhely feletti pillérre emléktábla kerül majd, hogy az utókor se feledje el, hol volt a sír eredeti helye. Sajtó:

Heves Megyei Hírlap/heol.hu

Megyehatár

 
A Városházáról érkező örömteli hír, hogy tavaszi kérésem nyomán a sírhely melletti régi km-követ kiemelték,  felújítása folyamatban van, amelynek lezárulta után visszakerülhet eredeti helyére, mivel a buszpályaudvar forgalmát nem zavarja. Mint korábban említésre került, ez a műtárgy a Radnóti tér régmúltjának utolsó emléke.

2010. július 29.

Talán már sokan hallották, de tömören megemlítjük: két héttel ezelőtt kiderült, hogy az exhumált holttestek újratemetése a magas belvíz miatt, hatósági rendelkezés nyomán nem lehetséges, amelyre ezért az óhatvani városi köztemetőben kerül majd sor, egyelőre még nem tisztázott időpontban. Az elbontott síremlék, amely a városháza egyik raktárépületében vár további sorsára szintén a temetőben lesz elhelyezve.

2010. június 18.

A hét folyamán átvizsgálták azt a földkupacot, amelyet az első leletek előkerülésekor, vagyis május 20-án a munkagödörből termeltek ki. A várakozásoknak megfelelően több csontot találtak, amelyek a korábban exhumált holttestekhez tartoznak; koponyacsontok nem kerültek elő. Mindez azt jelenti, hogy a sírgödörben talált holttestek száma (10) nem változott.

2010. június 8.

Tegnap estig 10 holttest kiemelése történt meg. A feltárást végző régész-szakemberek véleménye szerint egyértelműen kirajzolódott a sírgödör egykori kiterjedése. Próbaképpen azonban a kutatási területet ma délelőtt északi irányban kiterjesztették, azonban újabb emberi maradványok nem kerültek elő. Az elkövetkező napokban az egykori munkagödörből kitermelt földet vizsgálják át, amely valószínűleg tartalmaz további csontokat. A jelenlegi munkagödör környékén csatorna-építés miatt újabb mélyásás fog történni régészeti felügyelet mellett, bár a szakértők szerint kevés az esély, hogy újabb maradványok kerülnek elő.

A feltárásban és exhumálásban résztvevő valamennyi úriembernek szeretnénk ezúton is köszönetet mondani lelkiismeretes és szakszerű munkájukért, amely igen nehéz körülmények között folyt.

Az április 2. kontra április 5. kérdésre még természetesen visszatérünk, de egyelőre örüljünk, hogy az "ügynek" ez a szakasza megnyugtatóan és korrekt keretek között lezárult. Ez is valami.

Az újratemetés kereteiről a Városháza, illetve a hatvani képviselőtestület dönt majd hamarosan.
 

2010. június 3.

Hatvany Lajos Múzeum info/fénykép: a rendkívüli körülmények ellenére ma megkezdődött a feltárás, Bíró Péter (Dobó István Vármúzeum) és Fullár Zoltán (Kulturális Örökségvédelmi Szakszolgálat) vezetésével. Délelőtt két csontvázat és számos tárgyi emléket (gombokat) találtak a szakemberek. Délután kiterjesztették a feltárási területet, amely során újabb három, vagyis összesen már öt honvéd maradványai kerültek elő. A munka hétfőn folytatódik, újabb leletek várhatóak.

Az egykori munkagödröt ma már beton tölti ki ..., balra mellette az egyik koponya.

Képes beszámolók itt:

HatvanOnline

Heves Megyei Hírlap/heol.hu

2010. június 2.

Hatvany Lajos Múzeum info: az ítéletidő következtében a feltárás kezdetét csütörtökre halasztották.

2010. május 31.

A hónap utolsó napján igazi nagyvizit részesei lehettünk a helyszínen, amelyen képviseltette magát a Városháza, a Hatvani Városgazdálkodási Zrt., a Dobó István Vármúzeum, Kulturális Örökségvédelmi Szakszolgálat, a Hatvany Lajos Múzeum, egy temetkezési-exhumálási vállalat illetve telefonon a Hadtörténeti Múzeum Hadirégészeti Osztályával is történt konzultáció.

       A „csúcstalálkozó” korrekt hangulatban telt, azonban több kérdéskörben nehezen tudtunk dűlőre jutni. Talán furcsának tűnhet, de a jelenlegi szabályozás alapján igencsak nehéz eldönteni, hogy az 1848/1849-es szabadságharc során keletkezett sírok kezelése és feltárása pontosan mely hatóság/intézmény hatáskörébe tartozik. Hangsúlyozom, ez nem a fent említett intézmények, hanem maga a szabályozás kritikája, hiszen laikus „átlag” állampolgárként joggal várhatjuk el, hogy a szabadságharc hősi halottai ügyében minden érintett közeg tudja, hogy mi-merre-hány méter, s ne legyen szükség több napos huzavonára. A hatvani honvéd-sírhely ügyének számtalan tanulsága közül éppen ez lesz az egyik.

       Minden érintett a helyzet megoldására törekedett, ezért némi tanakodás után a következő forgatókönyv született meg: a KÖSZ és a Dobó Vármúzeum felügyelete mellett június 2-án megkezdődik a feltárás és az exhumálás, amelyet a HM Hadirégészeti Osztálya is figyelemmel kísér majd. Az újratemetésre – a Városháza előzetes tervei szerint – az emlékmű új helyszínén, mintegy 150 méterre az eredeti sírhelytől kerül majd sorra, természetesen csak a feltárás befejeződése után. Az esetleg előkerülő tárgyi emlékek a Hatvany Lajos Múzeum Történeti Gyűjteményébe kerülnek majd. Dr. Fodor László régész, az egri múzeum osztályvezetőjének javaslata nyomán a sírhely és az obeliszk eredeti helyét egy emléktábla jelzi majd annál a tartópillérnél, amelynek előkészítése során az első leletekre bukkantak. Így legalább 161 év múlva senkinek sem okoz majd fejtörést, hogy áthelyezték-e a sírt valaha vagy sem …

       Jelenleg nem lehet tudni, hogy pontosan hány honvéd nyugszik a földben, de szinte biztosnak tekinthető, hogy nem egyéni-, hanem a történeti források által említett, tömegsírról lehet szó. A munkagödör oldalát az eső kicsit megdolgozta az elmúlt másfél hét folyamán, és egy bizonyos rétegben már tisztán kivehetőek az egymás mellett elhelyezkedő csontok.

Nem szeretnék semmilyen számmisztikában belemenni, hiszen elsősorban az a fontos, hogy a katonák hamvai tisztességes keretek között kerüljenek exhumálásra, de a történeti háttér végleges tisztázása szempontjából egyáltalán nem mindegy, hogy a szakemberek hány holttestet találnak majd. Mint korábbi bejegyzéseinkben említettük, a hagyományos helytörténeti magyarázat (április 2-i csata) szerint 12 személyt temettek itt el, azonban az elmúlt fél év kutatási adatai szerint nagyobb a valószínűsége, hogy nem az április 2-i, hanem az április 5-i összecsapás áldozatai kerültek a helyszínen elhantolásra, akiknek száma 50 körülire tehető. Természetesen még az sem biztos, hogy valamennyiüket egy sírba temették, azonban ha 12-nél több holttest kerül elő, akkor az utóbbi teória nyer igazolást.

Végül egy szomorú hír: 2010. május 27-én, életének 80. évében elhunyt Németi Gábor helytörténész, aki többek között a Hatvany Lajos Múzeum igazgatójaként is tevékenykedett korábban. Gabi bácsi tekintélyes életművében kiemelt szerepet szánt a forradalom helyi eseményeire, amelyeket a Hatvan az 1848-49-es forradalom és szabadságharc idején című munkájában foglalt össze.

A temetésre június 11-én, pénteken 14.00 órakor kerül sor a hatvani köztemetőben.

2010. május 27.

A Városháza tegnap este hivatalos közleményt adott ki, amelyben a kialakult helyzetről tájékoztatja az érdeklődőket. Néhány apróbb félreértést szeretnék tisztázni, elsősorban a vizsgálatokkal kapcsolatban, mivel ezek nincsenek összhangban a blogon korábban leírtakkal, és az Olvasóban joggal merülhet fel a kérdés, hogy mi állhat az ellentmondás hátterében.

1. A fémkeresős vizsgálatok

2009-ben két ún. fémkereső műszeres vizsgálat történt a Radnóti téren. Több szakértő is jelezte: a fémkeresős vizsgálat már eleve nem alkalmas emberi maradványok kimutatására, ráadásul a szabadságharc során a katonák mellé jelentősebb fémtárgyakat (pl. fegyvereket) nem temettek. A fémkeresés, mint módszer alkalmatlanságára kitért jelentésében a Kulturális Örökségvédelmi Szakszolgálat (KÖSZ) szakértője is, aki 2009. április 21-én végzett ilyen típusú vizsgálatot a helyszínen. Időben ezt követte egy szakértő magáncég által végzett lőszermentesítő vizsgálat. Ilyen esetben kézigránátokat, bombákat keresnek elsősorban, így a fémkereső műszerek csak a nagyméretű fémet tartalmazó tárgyakat képesek kimutatni.

E vizsgálatok eredményeinek elfogadása félreértésen alapszik, mivel ezek a honvéd-sírhellyel kapcsolatban nem relevánsak, amelyre egyébként a február 2-i lakossági fórumon is kitértünk.

2. Földradar-vizsgálat

Mint arról a blog is beszámolt, e vizsgálatra 2010. március 31-én került sor, sajnos azonban a konkrét eredményeket egyelőre nem ismerjük. A modern technológiával felszerelt műszertől előzetesen mindenki sokat várt, többek között értékelhető új adatot a van-e sírgödör vagy nincs kérdéskörben. A tegnapi közlemény szerint az eredmény negatív lett, amely azonban ellentmondásban áll a lelet előkerülésének tényével. Itt jegyzem meg, hogy a legjobb műszer is tévedhet, de talán épp ezért lenne érdemes megtudni végre, hogy mit is mutatott ki a sírhely környékén.

2010. május 25.

A délelőtt folyamán kisebb helyszíni szemlére került sor, amelyen részt vett Szelesné Ács Csilla régészeti felügyelő (Kulturális Örökségvédelmi Hivatal Észak-mo-i Iroda), Bognár Endre hatvani főépítész, Pataki Katalin és Bihari-Horváth László muzeológusok (Hatvany Lajos Múzeum), illetve személyem. Az egri Dobó István Múzeum munkatársai sajnos objektív okok nem tudtak Hatvanba utazni, így újabb konkrét vizsgálatra ma nem került sor.

       Ács Csilla megtekintette a munkagödröt, ahonnan a leletek előkerültek, majd Bognár úr ismertette a múlt héten történteket. Ezután egy tömör történeti összefoglalót rögtönöztem; a hangsúlyt a sírhely várható kiterjedésére fektettem, mivel forrásaink nem egyéni, hanem közös sírhalomról / tömegsírról tudósítanak. Az 1849. április 5-i ütközet lefolyása alapján nem zárható ki, hogy akár ötven huszár emberi maradványai nyugodnak a földben.

       Jelenleg a múlt héten előkerült pityke (~ gomb, lásd itt!) vizsgálata és korszak-meghatározása folyik Egerben, amelynek a továbblépés szempontjából igen nagy jelentősége van, mivel az eredményektől függően (elvileg) más-más úton és módszerrel történhet a feltárás. Ugyanis a vonatkozó törvény szerint csak az 1711 előtti időszak emlékei tartoznak a régészeti lelet kategóriájába, azt követően már nem. Reméljük, hamarosan megszületik az eredmény, és egyúttal eldől, hogy melyik intézmény végzi a feltárást, amely remélhetőleg minél hamarabb megkezdődik. A munkagödörből múlt héten kiemelt föld - amelynek átvizsgálása szintén szükséges - jelenleg más helyszínen, a munkaterülettől mintegy 1 km-re, elkülönítve található meg.

Fénykép a munkagödörben található csontokról:

A megbeszélés végén kitértünk a kissé viseltes régi kilométerkő sorsára is: elképzelhető, hogy az év folyamán helyi forrásból lehetőség lesz e különleges emlék felújítására.

       Egy érdekesség még e napról: Asztalos Tamás, az Aszódi Múzeum igazgatójának szíves közlése nyomán sikerült megtudnom, hogy az április 5-i összecsapás során sebesülten osztrák fogságba esett, és másnap Aszódon elhunyt Miskolczy Sándor huszárkapitány sírja ma is megtalálható a helyi temetőben, amelynél az aszódiak minden évben megemlékezést tartanak.

Nagy Nándor

Éppen a következő blog-bejegyzés (1920-as hatvani rendőrnap) anyagán dolgoztam, amikor kezembe került az egyik Hatvanban terjesztett ingyenes újság legfrissebb száma, és benne egy igen érdekes cikk a várossá nyilvánítás évfordulójáról, amellyel éppen legutóbbi posztunk foglalkozott. A cím félhivatalosan („Valóban 65 éves Hatvan?”), az alcím pedig egyértelműen („Botrány”) arra utal, hogy a cikk szerzője, illetve az interjúalany megkérdőjelezi a dátum, az évforduló és az ünnepség létjogosultságát. Az írás – amely a mai napon szignifikánsan befolyásolta vérnyomásomat – számos félreértést tartalmaz, amelyet sürgősen helyre kell tennünk, mielőtt Hatvanban az a tévhit alakulna ki, hogy az évtizedek óta megtartott június végi városnap nem más, mint hiteles történeti tényeket nélkülöző vásári komédia.

       Sok ismerős adattal találkozik majd, aki olvasta a legutóbbi bejegyzést, amelyet egyúttal továbblépésként ajánlom azoknak, akik még nem olvasták.

       Elöljáróban közlöm: nyugi, Hatvan város valóban 65 éves.

[Dőlt = a cikk eredeti szövege, normál = megjegyzéseim.]

„Hatvan 1406-ban említik először oppidum jelzővel, ami kiváltságos mezővárost jelent.”

Az oppidum nem jelző, hanem jogállás, jelentése: „mezőváros” (natúrban), és nem „kiváltságos mezőváros”. A mezőváros a jobbágyfalu és a szabad királyi város között elhelyezkedő, a középkor folyamán kialakult települési jogállás volt, amelyet a magyar közjog részletesen sohasem definiált. Viszonyait a rendi magánjog, vagyis az adott település és a földesúr közötti írott vagy íratlan szerződés határozta meg. Éppen ezért az egyes mezővárosok között jelentős különbségek jöttek létre kiváltságaik jellege és eredete szerint. A rendelkezésre álló XV. századi források alapján valószínűsíthetjük, hogy Hatvan jelentős autonómiával rendelkezett ebben az időszakban.

„A török időkben pedig szandzsák székhely volt, ami jelentős megyei rangú városnak felelt meg (…).”

Hatvan valóban szandzsák-székhely lett, és jelentős szerepet töltött be a török közigazgatásban, azonban, hogy ez minek felelt meg és minek nem, véleményem szerint nem releváns témakörünk szempontjából. Ezzel kapcsolatban volna még egy megjegyzésem, mivel máshol is előfordul, hogy Hatvan török időszakát pozitív előjellel, virágkorként kezelik. Személyes véleményem szerint ez a tézis legfeljebb akkor állja meg a helyét, ha a települést, mint elvont entitást vizsgáljuk, függetlenül az ott élt magyar lakosság sorsától, amely sajnos tragikusan alakult, főként az idegen megszállás illetve a sorozatos Habsburg-török háborúk következtében.

„Hatvan mezővárosi rangját 1885-ben veszítette el, és községi szervezetbe szorult.”

A cikk által említett állítás Szepes (Schütz) Béla egyébként párját ritkító, kiváló monográfiájából származik (23. oldal), amely azonban ebben az esetben több hibát vét. Nézzük sorjában:

a.) 1885-ös évszám: Szepes eltévesztette az évszámot, vagy nyomdahiba történt, de a szerző az 1886. évi XXII. tc.-re, az ún. második községi törvényre gondolt.

b.) A középkorból a legújabb-korra hagyományozott mezővárosi jogállás felszámolására már az 1871. évi XVIII. tc (ún. első községi törvény) által sor került, Hatvan nagyközségi történetét ettől az évtől datálhatjuk.

c.) A mezővárosi rangot Hatvan nem veszítette el, nem történt sem lefokozás, sem visszaminősítés, Hatvant nem bántotta senki. Utóbbi kifejezéseket akkor használhatnánk, ha egy adott közigazgatási-jogi szabályozás szerint Hatvan rendelkezett volna X jogállással, amelyet valamilyen ok miatt ugyanazon szabályozás szerint Y-ra változtattak volna. Ilyen lépés azonban nem történt, „mindössze” egy átfogó közigazgatási reform, amely során valamennyi magyarországi település jogállását felülvizsgálták, ezáltal megszüntetve az idejétmúlt címeket és egységes rendszert létrehozva (kisközség → nagyközség → rendezett tanácsú, később megyei város → törvényhatósági jogú város).

       Ne feledjük, hogy a korábbi mezővárosok kb. 80%-a lett nagyközség, és csak a többiek váltak rt. (megyei) várossá, illetve két szerencsés nyertes thj. várossá.

d.) Erősnek érzem a „községi szervezetbe szorult” félmondatot is: Hatvan korábbi mezővárosi szervezetét csaknem csont nélkül átmentette a nagyközségi viszonyok közé.

„A II. világháború után, 1945-ben elsőként kapta meg a városi rangot, és ezt a dátumot ünneplik ma, mint hivatalos várossá nyilvánítást. Holott ezzel az előző időszakot tagadjuk, és megcsorbítjuk saját történelmi jelentőséget.”

Az 1871 előtti mezővárosi és az 1945-ben elnyert (megyei) városi jogállást nem lehet egy lapon említeni, mivel két külön jogállásról, történelmi időszakról, szabályozásról beszélünk. Bár a város szó ott van mindkettőben, de attól ez még bizony két dudás.

Megjegyzem: még ha lenne is kontinuitás a két jogállás között, akkor sem világos, miért kellene megfeledkeznünk az 1945-ös várossá nyilvánításról? Nehezen érthető, hogy miért és mivel tagadnánk meg múltunkat, hiszen ezzel az évfordulóval éppen az 1871 és 1945 közötti időszak eredményeit ismerjük el. Egyébként is homályos az egész gondolatmenet…

       A várossá válás napját minden más településen megünneplik, említsük meg például Orosházát, amelyet Hatvan után fél évvel, 1946. január 1-jei hatállyal nyilvánították (megyei) várossá. A szokásos ünnepségek mellett felhívnám a figyelmet egy különlegességre is: a helyi bicajosok minden évben kerékpáros túrával tisztelegnek az évforduló előtt, amelyben a táv megegyezik az eltelt évek számával, vagyis idén 64 év-64 km volt a szlogen. Reméljük, a derék orosházi biciklisták ükunokái majd nem kérik Orosháza nagyközségi visszaminősítését az akkorra már kritikussá váló km szám miatt …)

       Az 1945. évi várossá nyilvánítás június 27-i dátumának megünneplése történetileg indokolt, hiszen a legújabb-kori Hatvan egyik legfontosabb eseményének állít emléket, amely ráadásul 100% mértékben pozitív töltetű (hazánk XX. századi történetét tekintve ez önmagában sem lebecsülendő tény). Legyen szó bármilyen színezetű rendszerről, kormányról vagy önkormányzatról, erről az évfordulóról illik évről évre megemlékezni.

       Szabad országban és jogállamban élünk, így magukat a városi ünnepségeket, illetve azok pénzügyi és egyéb kereteit kritikával illetni mindenkinek szíve-joga, de a körítésből a történelmet lehetőleg hagyjuk ki.

       Megjegyzem, Hatvan 1871-ben – vagyis a nagyközségi jogállás kezdetekor – fényévekkel volt lemaradva az rt. városok átlagos színvonalától, és nem volt más, mint 12 egy tucat település, egy porfészek valahol az Alföld és a Mátra találkozásánál. Tény, hogy a vasút már itt pöfögött, de abban, hogy a település élni tudott bizonyos kínálkozó lehetőségekkel nagy- és dédszüleinknek igen nagy szerepe volt, legyen szó parasztgazdáról, napszámosról, vasutasról, cukorgyári munkásról, vagy akár a Hatvany-család tagjairól. Az efféle fölényes hangvételű, minden alapot nélkülöző sajtócikkek éppen az említettek történelmi jelentőségét csorbítják.

       Hatvan a két világháború közötti időszak során már megérett a városi címre, mégis a lehető legnehezebb időszakban, közvetlenül a háború után került/kerülhetett sor a folyamat megkezdésére. Milyen körülmények között? 1945 tavaszán Hatvan jelentős része romokban hevert, alig volt olyan épület, amelyet ne ért volna szovjet vagy német tüzérségi találat. A lakosság túlnyomó része napi megélhetési gondokkal küzdött, a Hatvanban tartózkodó kb. 10-15000 főnyi szovjet katonaság ellátása és „elviselése” szintén nem volt egyszerű feladat (nagyon finoman fogalmaztam). A várossá nyilvánítás kulcsfigurái közül a kezdeményező Ring Kálmán pár hónappal korábban még menekülni kényszerült a településről a nyilas pártszolgálatosok előtt; hasonló okok miatt dr. Bonta Bertalant a felesége befalazta saját házuk falába, aki így vészelte át a nyilas időszakot. Néhány hét múlva ezek a hatvaniak nem a sebeiket nyalogatták, nem hátrafelé mutogattak – pedig még okok is lett volna rá –, hanem előre tekintve cselekedtek, hogy megmentsék azokat az eredményeket, amelyeket a település a korábbi évtizedek során saját erőfeszítései nyomán elért. Történt mindez egy olyan korszakban, amikor nem vásárfiaként osztogatták a városi címeket, mint az utóbbi években szokás lett (lásd: 1945 előtt, 1945 után).

       Talán felejtsük el, hogy ezek az emberek mit tettek Hatvanért …? Érthetetlen számomra, hogy miért kellene ledegradálnunk 1945 jelentőségét Hatvan történetében, de ezt nem is nekem/nekünk kell megmagyaráznunk ...

       Az elmúlt fél év során több olyan közéleti témakörrel is találkozhatott a közvélemény, amelyek szoros kapcsolatban állnak régmúlt idők során történt eseményekkel. Bizonyos személyek bizonyos megnyilatkozásai azt a képzetet erősítik a személyemhez hasonló átlagemberben, hogy a közéleti paletta különböző színárnyalatú szereplői (és kapcsolódó sajtótermékeik) a történelemre, mint a politikai marketing jolly-joker eszközére tekintenek, amelyből kedvük szerint ragadhatnak ki epizódokat, amelyeket azután aktuális érdekeiknek megfelelően magyaráznak, értelmeznek és kommunikálnak, természetesen megfelelő előismeretek nélkül.

Reméljük, a mögöttünk álló hónapok tanulságait mindenki levonja, és Hatvan múltja többet nem szorul magyarázkodásra.

Nagy Nándor 

 Hatvanunk június 27-én ünnepli várossá nyilvánításának 65. évfordulóját, amelynek jegyében egész éves programsorozat zajlik település-szerte. A témakörrel korábban részletesen foglalkoztam a 2005. évi Agriaban (Dobó Vármúzeum Évkönyve), illetve tömören a Hatvani Hírek 2009. júniusi számában, de talán nem dől össze a világ, ha a legfontosabb momentumokat vázlatosan ismét áttekintjük.

Mezőváros/oppidum

       Hatvan jogállásai közül a mezővárosról (oppidum) számol be írásos forrás legkorábban. Egy 1406-ban kelt oklevél említi így a települést, de valószínűsíthető, hogy már a XIV. század utolsó harmadában rendelkezett a település e címmel. A mezőváros kifejezésnek nincs köze a mezőgazdasághoz vagy más „mezei” tevékenységhez, mindössze arra utal, hogy míg a szabad királyi városokat fallal vették körül, addig a mezővárosoknak erre nem volt lehetőségük. A mezővárosok a jobbágyfalvakhoz hasonlóan földesúri joghatóság alatt álltak, azonban az évszázadok során bizonyos privilégiumokat szereztek (helyi önkormányzat több-kevesebb önállósággal, bíráskodás kisebb ügyekben, kedvezőbb adózási feltételek stb.). Ám a mezővárosok jogosultságai elmaradtak a szabad királyi városokkal szemben: lakói továbbra is jobbágyok maradtak, szemben a szabad királyi városok polgáraival, akik függetlenek voltak a földesúr és a megye fennhatósága alól. A mezőváros leírásával egyébként a magyar közjog nem foglalkozott, viszonyait a rendi magánjog, vagyis a település és a földesúr közötti írott vagy íratlan szerződés határozta meg. Éppen ezért az egyes mezővárosok között jelentős különbségek jöttek létre kiváltságaik jellege és eredete szerint.

       Szűkös ismereteink szerint a XVI. század elejéig Hatvan „dinamikus fejlődő” oppidum volt, a kedvező folyamatot azonban a török hódítás (1544) derékba törte. A török kiűzése után Hatvan lassan talpra állt, a mezővárosi jogállás is reaktiválódott, a település korábbi jelentőségét azonban nem nyerte vissza. A XVIII. századi leírások egy átlagos magyarországi településről számolnak be, amely inkább faluhoz, mint városhoz volt hasonlatos.

       Az 1848-as ún. áprilisi törvények gyökeres változást hoztak a mezővárosok életében: a jobbágyfelszabadítás által a jobbágyok személyileg szabad emberré váltak, akik egyúttal tulajdonjogot nyertek az általuk használt úrbéri földön. A földesúrnak fizetett különböző járadékokat pedig eltörölték, ezáltal a mezővárosok által korábban szerzett privilégiumok idejétmúlttá váltak. A települési jogállások törvényi szabályozására 1848-49-ben már nem maradt lehetőség, a szakirodalom azonban egyetért abban, hogy mezővárosokról jogi értelemben 1848 után már nem beszélhetünk, függetlenül attól, hogy a települések mezővárosi címe továbbra is megmaradt.

Nagyközség (1871–1945)
A kiegyezés utáni polgári törvénykezés a korábbi évszázadok nehezen kezelhető települési jogállásait egységes rendszerbe kívánta foglalni, amelynek alapja az adott település gazdasági teljesítőképessége és a fenntartott helyi közigazgatási szervezet összetétele lett. Elsőként a legjelentősebb szabad királyi városok és további 21 város helyzetét rendezték 1870-ben azáltal, hogy ezeket önálló törvényhatósággá emelték (törvényhatósági jogú városok). A fejlettebb mezővárosok rendezett tanácsú (rt.) városokként, míg a kisebb jelentőségű, kevesebb lakossal rendelkező települések – így az egykori mezővárosok többsége - pedig mint nagyközségek szervezték újjá közigazgatásukat; utóbbi körbe tartozott Hatvan is. A nagyközségi jogállásra való átállással kapcsolatban három fontos megjegyzést érdemes tennünk:

1. A helytörténeti irodalom – nemcsak Hatvan esetében – gyakran az 1886. évet említi a községi és rt. városi szervezetre történő átállás időpontjául. Ennek hátterében valószínűleg az áll, hogy a vonatkozó törvény (1886. évi XXII. tc.) kisebb-nagyobb változtatásokkal egészen a tanácsrendszer létrejöttéig (1950) érvényben maradt és a közigazgatási iratok a későbbi évtizedek során mindig erre a törvényre hivatkoztak. Azonban a törvény félhivatalos elnevezése (második községi törvény), jelzi, hogy lennie kellett elsőnek is: ez volt az 1871. évi XVIII. tc., amely a létrehozta a rt. város-nagyközség-kisközség jogállásokat. Utóbbi törvényt 1886-ban hatályon kívül helyezték, de a három települési jogállás megnevezése változatlan maradt.

2. Szintén több helyütt találkozhatunk olyan megjegyzésekkel, amelyek Hatvan nagyközségi jogállását valamiféle visszaminősítésnek értékelik. Talán az eddig leírtakból kiderül, hogy ez egyértelmű félreértés, hiszen visszaminősítésről csak abban az esetben beszélhetnénk, ha ugyanazon jogszabály szerint történt volna átlépés egyik jogállásból a másikba, amiről szó sincs, hiszen a korábbi struktúrát vadonatúj szabályozás váltotta fel.

       Mint említettük, az egykori mezővárosok gazdasági és társadalmi fejlettség tekintetében igen jelentősen eltértek egymástól, így az új jogállás is változatosan alakult. A több száz oppidum közül kettő alakult át törvényhatósági jogú várossá, mindössze 56 lett rt. város, többségük pedig nagyközség lett, sőt némelyiküknek kisközségi státusszal kellett beérniük. Ha mindenképpen kontinuitást szeretnénk keresni, akkor inkább a nagyközség, mint az rt. város felelt meg a korábbi „átlag-mezőváros”-nak. Természetesen több korábbi oppidum nem örült az új besorolásnak, Hatvan azonban a korabeli fejlettségéhez viszonyítva megfelelő besorolásba került. ( Ugyancsak ebből kifolyólag kissé erőltetettnek érzem 1945-tel kapcsolatban „második várossá nyilvánítás”-ról beszélni, hiszen a középkorban szerzett mezővárosi és a XX. század rt. / megyei városi jogállását igencsak nehézkes egy kalap alá venni.)

        A törvény egyébként lehetőséget adott az új jogállás felülvizsgálatához, amellyel a hatvani elöljáróság nem kívánt élni, hiszen a település erőforrásai nem tették lehetővé az rt. város által megkövetelt adminisztráció fenntartását. Hatvan ekkoriban még a tizenkettő egy tucat települések körébe tartozott, amely minden fontos mutató tekintetében jelentősen elmaradt a megye két rt. városától, Egertől és Gyöngyöstől.

       Néhol fel-feltűnik az a tézis is, miszerint Hatvan jóval városiasabb volt, mint például a szintén mezővárosból nagyközséggé lett Heves, ezért megérdemelte volna az rt. városi státuszt. Kérdéses, hogy az összehasonlítás – 1871-es körülmények között - megállja-e a helyét, azonban jegyezzük meg, hogy amennyiben egy másodosztályban szereplő kézilabdacsapat fel szeretne kerülni a legjobbak közé, akkor érdemesebb az első- és nem a másodosztály csapataihoz mérnie saját erejét…

3. Egy kis történelmi szőrszálhasogatásként felvetődik, hogy melyik évtől számoljuk Hatvan nagyközségi történetét. Lehet 1871, hiszen az említett 1871. évi XVIII. tc. átmeneti rendelkezései között szerepelt, hogy ameddig a települések a törvény szerint nem alakulnak át a kívánt keretek közé, addig ideiglenesen a külön községjegyzőt tartó, de rendezett tanáccsal nem bíró mezővárosok nagyközségeknek tekintendők. A legtöbb mezőváros, így Hatvan esetében is ez az ideiglenes formula lett a végleges jogállás is. Ugyancsak lehetne 1872, mivel az új közigazgatási szervezet kialakítása áttolódott a következő évre, így Hatvan községi képviselőtestülete csak 1872. november 4-én ült össze, majd november 7-én került sor a tisztújításra. A magam részéről az előbbi változatnál (1871) maradok.

Bár a mezővárosi jogállás 1871-ben megszűnt, azonban a közigazgatás és Hatvan lakossága megőrizte a város formulát. Felmerülhet, hogy ez valamiféle sajátos „lázadás” volt a nagyközségi státusz ellen, de ne feledjük, hogy a több évszázadon használt elnevezéstől nem várható el, hogy egyik évről a másikra kikopjon a köznyelvből. Ezt többé-kevésbé a felsőbb közigazgatási szervek is tolerálták, hiszen a Hevesmegye Hatvan Mezőváros feliratú pecsétet egészen a XIX. század végéig használták; az első Hatvan község feliratú pecsét csak 1901-ben készült el, de miért éppen ekkor? Válasz: a századfordulón még számos olyan település létezett Magyarországon, amelyek ugyanazt a nevet viselték. A közigazgatás számára ez a tény problémát okozott, ezért az 1898. évi IV. törvénycikk kimondta, hogy 1. minden községnek csak egy hivatalos neve lehet, 2. az azonos elnevezésű községeknek előnévvel vagy új névvel kell ellátni. A több évig tartó folyamat koordinálására létrehozták az Országos Községi Törzskönyvbizottságot, amely 1901-ben véglegesítette Heves vármegye településeinek nevét; a közigazgatási iratokon és a település pecsétjén ettől kezdve kizárólag a hivatalos név szerepelhetett. A régi pecséteket a levéltárakba kellett beszolgáltatni.

A várossá nyilvánítás előzményei

       Az 1870-es évtized elején jelentős változás történt a település életében: a vasúthálózat kiépülése következtében Hatvan néhány év leforgása alatt közlekedési csomóponttá vált, amely jelentős gazdasági és társadalmi fejlődést generált. A korábban stagnáló községben ipari üzemek, kereskedelmi vállalatok, bankok sora kezdte meg működését. Ugrásszerű növekedésnek indult a lakosság száma, amely a századfordulóra elérte a tízezer főt. 1883-ban Hatvan központtal önálló járást hoztak létre, így a település közigazgatási centrummá is vált. 1900-tól két hetilap jelent meg rendszeresen, és a környékbeli közélet súlypontja a választókerület székhelyéről (Gyöngyöspata) Hatvanba tevődött át. A település építészeti szempontból is követte a városiasodás folyamatát: új épületek, új utcák megnyitása jelezték Hatvan gyarapodását. A település dualizmus-kori fejlődése még mai léptékkel számítva is jelentősnek mondható, amely az objektív szemlélők elismerését is kivívta. Példaként említsünk meg a megyei törvényhatóság egyik 1916-ban kelt iratát:

       A fejlődés a leggyorsabb és legszembetűnőbb s azt mondhatni amerikai arányú a hatvani járásban. (...) A népességet illetően csak arra mutatok rá, hogy Hatvan községnek az 1870. évben éppen hogy 4000 lakosa volt, pedig már akkor is vasúti gócpont volt, míg az 1910. évi népszámlálás szerint lakosságának a száma már 12.097, amely szám a lefolyt öt év alatt tetemes emelkedést mutat. (...) A hatvani járásban a lakosság életviszonyai a legelső fokon állanak. (...) A hatvani járás községei két nagyfontosságú fő vasúti vonal mentén fekszenek. Két községében (Hatvan és Pásztó) szépen fejlődő ipar és kereskedelem virágzik, a szőlő-kultúra hatalmas arányokban halad, a mezőgazdaság intenzív, nagy tőke-befektetetésekkel járó, nagy személyzetet igénylő, a nép közel a fővároshoz nagyobb igényű és fejlettebb életviszonyú. A rendészet, a közgazdasági és közegészségügyi kérdések helyes elintézése sok munkát igényel.

       Maga Hatvan, ez a négy vármegye szögletén elhelyezkedő s rendkívül fontos vasúti gócpontot s város számba menő nagyközségünk fejlődése már ma is szembeötlő és nagyarányú. Ez a fejlődés pedig az élet törvényei szerint megállani nem, hanem még fokozódni fog.

(Heves Vármegye Hivatalos Lapja, 1916. május 4.)

       Hatvan fokozatosan kinőtte a nagyközségi kereteket. A jelenleg rendelkezésünkre álló adatok szerint először 1909-ben vetődött fel az rt. várossá válás gondolata, azonban a kérdés komolyabb szintű megvitatására csak az I. világháború után került sor. 1925-ben reális esély nyílott a folyamat megindítására, azonban érdekes módon éppen helyi szinten bukott meg a kezdeményezés. A községi képviselőtestület – elsősorban az ún. virilis képviselők csoportja – ugyanis tartott attól, hogy a városi adminisztrációval járó plusz-költségek esetleg túlságosan megterhelik a település büdzséjét. Elképzelhető, hogy a háttérben szerepet játszhatott a rendkívül agilis természetű Turi János községi bíró személye is. A vonatkozó jogszabály az rt. városok első emberétől, a polgármestertől jogi végzettséget követelt meg, míg a nagyközség vezetőjétől, vagyis a községi bíróval szemben ilyen elvárás nem volt. A városi szervezetben Turinak valamely kisebb funkcióval kellett volna megelégednie, míg a polgármester minden bizonnyal Várkonyi Sándor községi főjegyző lett volna, amelyről a hatvani lapok ekkor már nyíltan beszéltek.

       Függetlenül a helyi csatározásokról, objektívan megállapíthatjuk, hogy Hatvan, korabeli fejlettségét tekintve ekkor már megérett az rt. városi jogállásra és bizakodva várhatta volna a megyei törvényhatóság és a belügyminiszter jóváhagyó döntését, amennyiben a hatvani képviselőtestület támogatta volna a felvetést. A döntés felülvizsgálatára a 30-as években már nem nyílott lehetőség, mivel az 1929-33-as gazdasági világválság negatívan befolyásolta a közigazgatás finanszírozási lehetőségeit, így volt nagyobb gondja-baja Hatvannak (is), mint az 1929. évi XXX. tc. által megyei városra változtatott jogállás elnyerése.

Hatvan várossá nyilvánítása 1945-ben

       A II. világháború súlyos emberi és anyagi veszteséget hagyott maga után Hatvanban. Az újjászerveződő közigazgatás munkáját a romok eltakarítása és a napi megélhetés biztosítása jelentette. Ebben a rendkívüli helyzetben a hatvani Nemzeti Bizottság 1945. április 5-i ülésén a Polgári Demokrata Párt egyik delegáltja, Ring Kálmán vetette fel a várossá alakulás szükségességét, amelyet az elöljáróság és a korabeli politikai pártok támogatásukról biztosítottak.

       Az előkészítésben jelentős szerepet vállalt Ring mellett Monostory Alfréd községi főjegyző, dr. Papp Zoltán járási főszolgabíró és dr. Bonta Bertalan, a bizottság elnöke. A gyors és hatékony intézkedéssorozat hátterében valószínűleg két fő motívum állhatott: egyrészt a háborús időszakból örökölt ideiglenes rendeletek egyszerűbbé tették a várossá válás közigazgatási-jogi folyamatát, másrészt a kezdeményezők ekképpen próbálták a számtalan viszontagságon keresztülment hatvani lakosságot felrázni a háború utáni apátiából.

       Az átalakulást kimondó ünnepélyes képviselőtestületi ülésre 1945. április 22-én került sor. Az ülést Fülöp (kóla) István községi bíró nyitotta meg, majd felkérte Monostory Alfréd községi főjegyzőt, hogy ismertesse előterjesztését. Monostory bevezetőjében a várossá alakulás általános indokait hangsúlyozta:

Tisztelt Képviselőtestület!

       A hatvani Nemzeti Bizottság elhatározta, hogy Hatvan nagyközség megyei várossá alakult át és intézkedett, hogy a képviselőtestület összehívassék a várossá válás kimondása, szabályrendelet alkotás és a szükséges intézkedés megtétele végett.

(…) szükséges, hogy megvizsgáljuk azt a kérdést, vajon várossá fejlődött-e már Hatvan, vagy sem. Mik a városnak a községtől megkülönböztetett vonásai? A városi életet általában a nagy lélekszám, a lüktető élet, a lakosságnak homogén összetétele, a kulturális fejlettség és a közlekedés adja meg. Ha ezeket Hatvanban megvizsgáljuk, akkor megállapíthatjuk azt, hogy Hatvan a 16.000-es lélekszámmal messze felülmúlja a dunántúli városok egész sorát, a volt felvidéki és erdélyi városok lélekszámát. (…) Hatvanban lüktető élet van, a lakosságnak összetétele, és a foglalkozása teljesen városias. (…) a földműves hivatású egyének száma a lakosság 1/3 részét teszik ki csupán. A többi hivatalnok, ipari és közlekedési tisztviselő, munkás és alkalmazott. Kulturális fejlettségére nézve Hatvan az iskoláival feltétlenül a városok között áll. A lakosság kulturális igényei terén, úgy a gyermekek neveltetési, mint a jobb, egészségesebb életviszonyok tekintetében több a kívánnivalója, mintsem az a nagyközségi keretekbe beleférne.

Ami pedig a közlekedést illeti, valóban el lehet mondani, hogy alig van olyan város, mint Hatvan, amelyen keresztül futnak az ország fő közlekedési útvonalai, amellett, hogy a négy irányban futó vasúti vonalak fontos csomópontja. A várost megkülönbözteti a polgárainak szellemi önállósága és lendülete, ami a községekhez viszonyítva itt mindenkor tapasztalható volt, Hatvan város polgársága mindenkor az evolúciós haladásnak, az emancipációnak volt a zászlóvivője. Nem szabad elmaradni ezen az úton a jövőben sem.

(forrás: Heves Megyei Levéltár XXII-202/40.)

Monostory hosszasan méltatta Hatvan több évtizedes fejlődését, majd 39 pontban foglalta össze a városi jelleg előnyeit és konkrét adatokkal oszlatta el az új jogállással kapcsolatos félelmeket. Ezután ekképpen összegezte az elhangzottakat:

       Régi vágya megy a lakosságnak teljesedésbe a várossá való alakulással. Valamikor is mezőváros volt Hatvan, miről a megtalált pecsétnyomó is bizonyságot tesz. A lakosság maga is városnak nevezi Hatvant. Sokkal többször mond városházát, mint községházát. Az egész környék városnak említi Hatvant és ez a köztudatba annyira átment, hogy az ország különböző részeiből a hivatalos levelek Hatvan városnak címezve, sőt a minisztériumokból, magából a belügyminisztériumból is sűrűn polgármester címzésű hivatalos borítékban érkeznek a levelek. Az önkormányzatnak teljes kiépítésére most van alkalom. Nagykorúsíthatja magát a város. Eddig a nagy adózók, vagy bürokratikus alakiságok megakaszthatták volna, vagy megakaszthatnák majd a várossá való alakulást. (…)

       A magam részéről hiszem és meg vagyok győződve, hogy ez a képviselőtestületi gyűlés Hatvan város jövendő boldogulásának alapjait rakja le és szolgálja városunknak és ezzel együtt hazánk fejlődésének, Hatvan polgárainak igazságos ügyét és polgárainak valóban megérdemelt jövendő boldogulását.

(forrás: Heves Megyei Levéltár XXII-202/40.)

Monostory expozéja után a képviselőtestület közfelkiáltással mondta ki határozatát Hatvan megyei várossá történő nyilvánításáról. Hatvan város első polgármesterévé dr. Papp Zoltán járási főszolgabírót, városgazdájává pedig Fülöp (kóla) István községi bírót választották. Fülöp nem kezelte presztízskérdésként a település vezető tisztségének megtartását, így teljes mellszélességgel támogatta a várossá válást, illetve dr. Papp Zoltán polgármesterré választását. (dr. Papp Zoltán és Fülöp István fényképe, 1942; Forrás: Hatvany Lajos Múzeum)

       Hatvan megyei város státusza, illetve a tisztségviselők megválasztása csak a megyei törvényhatóság, majd a belügyminiszter hozzájárulása esetén válhatott jogerőssé. A megyei törvényhatóság nem állított akadályt a hatvani törekvések elé, így dr. Bartha István alispán jóváhagyta a képviselőtestület határozatát, majd továbbította Erdei Ferenc belügyminiszterhez. Bár a jogi folyamatnak nem volt része a főispáni ellenjegyzés, azonban Milassin Kornél főispán egy önálló támogató előterjesztésben fordult Erdeihez Hatvan érdekében. Megerősítésképpen pár nap múlva a hatvani pártok küldöttsége indult Budapestre, amelyet Erdei szívélyesen fogadott és tömör reagálása („bármit kérhettek, csak pénzt ne”) bizakodásra adott okot. A minisztériumi apparátus csaknem két hónapig „ült” a hatvani aktán, végül 1945. június 20-án a belügyminiszter 110.792/1945. B. M. V. számú rendeletével engedélyezte Hatvan nagyközség megyei várossá alakulását. Érdekesség, hogy a határozat folytatása a nagy gonddal elkészített városi szabályrendeletet vette kritika alá, nem éppen ünnepi stílusban.

(...) A képviselőtestület által elfogadott szervezési szabályrendelet azonban annyira hiányos, s a városi szervezetre vonatkozó egyes kikapott részeket is csak oly nagy általánosságban érinti, hogy az ebben az alakjában jogszabályul nem szolgálhat és így felsőbb hatósági felülvizsgálatra alkalmatlan.

A folyamatot azonban mindez már nem befolyásolta. A rendelet a Magyar Közlöny 1945. június 27-i számában jelent meg, amellyel hatályossá vált a döntés: ez lett az új megyei város „születésnapja”, majd később a hatvani városnap dátuma.

Nagy Nándor

Mellékletek (2-4. katt!):

1. Hatvan megyei város első pecsétje

2. Vázlat a várossá nyilvánítás folyamatáról

3. A belügyminiszter 110.792/1945. B.M. V. sz. rendelete

(forrás: Heves Megyei Levéltár XXII-202/40.)

4. A Magyar Közlöny 1945. június 27-i száma

Szakirodalom:

Szaniszló Ferenc: Heves megye közigazgatási és területváltozásai. Heves M. Levéltár, Eger, 2002.

Szepes (Schütz) Béla: Hatvan község története. 1940.

NN: Hatvan várossá nyilvánítása 1945-ben. In: Agria, 1995. 251-277.

Az említett törvénycikkelyek megtalálhatóak: http://www.1000ev.hu.