A júniusi exhumálást követő újratemetésre 2010. szeptember 29-én került sor. Híranyag, álló- és mozgóképek lásd alább:
Heves Megyei Hírlap / www.heol.hu
A temetésen sajnos nem tudtam részt venni, így csak két nappal később volt lehetőségem leróni tiszteletemet a felújított és 10 hónap után ismét felállított síremléknél. A sajtóban megjelent tudósításokhoz ismét szükséges néhány megjegyzést fűzni, mivel azok félreérthetőek lehetnek, főként azon olvasók számára, akik csak az újratemetéssel kapcsolatos híradások nyomán ismerkedtek meg a hatvani honvédsír történetével.
Az exhumált és újratemetett hősöket több helyütt ismét a hatvani csatához kapcsolják, amelyet a közvélemény az április 2-i mindenki által jól ismert dátumhoz köt, természetesen helyesen. Az elhantolt huszárok azonban – mint ahogy azt már többször leírtuk és elmondtuk – nagy valószínűséggel a három nappal később, április 5-én történt lovassági összecsapás során estek el, az április 2-i dátum pedig tévedés miatt került a síremlékre. Megjegyzés: a síremlék felújítása során – nagyon helyesen – nem módosították a dátumot; a síremlék eredeti állagának megőrzése minden egyéb szempontot felülír.
… és ha már itt tartunk. A „csata” szó köznyelvi használatban gyakorlatilag majdnem minden harci cselekményre vonatkoztatható. Szakértők azonban több esetben felhívták figyelmemet, hogy a hadtörténeti irodalom e definíciót olyan eseményekre tartja fenn, amikor a szembenálló felek főerői kerülnek szembe egymással, ez azonban sem az április 2-én, sem az április 5-én történt események kapcsán nem releváns.
A helyes megnevezések:
április 2.: hatvani ütközet (a „hatvani csata” helyett);
április 5.: hatvani (lovassági) összecsapás.
Érdemes volna a sajtóban és a mindennapi szóhasználatban egyaránt átvenni és egységesen használnunk a fent említett fogalmakat.
Ugyancsak az április 5-i összecsapás során esett el Csataffy Ferenc huszárkapitány, akinek sírja szintén az óhatvani temetőben található meg, bár annak éppen ellenkező szegletében (2. parcella, 1. sor; főbejárat után egyből balra, majd egyenesen előre, a Kálváriáról jobbra eső sírhely). Egy szál virágot ő is megérdemelt volna az újratemetés napján …
Remélem, az elkövetkező évtizedekben sokan keresik majd fel a honvéd-síremléket, azonban ha megoldható, ejtsük útba a „magányos” Csataffy-sírt is. Informális keretek között már felvetődött, hogy megfontolandó lenne e sírhely áthelyezése a közös síremlék mellé, hogy az egyazon összecsapásban elesett huszárok egy helyen, vagy egymáshoz közeleső helyen nyugodjanak. Addig is jó volna, ha a Csataffy-sír ápolását valamely iskolai osztály vagy baráti közösség felvállalná, mert mint a fényképből is kiderül a „gondozatlan” jelző jelenleg igencsak megállja a helyét. Maga a síremlék is kisebb felújításra szorulna, mivel a bevésett szöveget kiemelő festék jelentős része már lekopott. Bár tegyük hozzá, hogy Csataffy még mindig jobban járt, mint szomszédja, Várkonyi Sándor – Hatvan legendás főjegyzője –, akinek nevét hiába őrzi utca, feleségével közös sírhelye és síremléke sajnos nagyon rossz állapotban van.
A honvéd-sírhely történetével kapcsolatos kutatási eredményeket a Hatvani Kalendárium januárban megjelenő 2011. évi kötetében összegzem majd, néhány újdonságot azonban tömören megemlítenék az alábbiakban.
10=10
A május óta eltelt időszakban nem került elő új forrás, azonban belepillantottam az egyik korábbi blog-bejegyzésembe, és bizony döbbenten láttam, hogy az általam áprilisban leírt néhány sornak van egy új olvasata, amelyet eddig nem vettem észre. Ez a bejegyzés még jóval a „felfedezés” és az exhumálás előtt íródott, ezért nem tudhattam, hogy a másodlagosnak vélt mondat később fontossá válhat… Ez a szál is tekervényes lesz egy kicsit, bár az érdeklődő Olvasóközönség már megszokhatta, hogy a sírhely múltja nem egyszerű történet.
Kiindulópontunk: a júniusi feltárás során 10 személy földi maradványát találták meg. Amint arra mindannyian emlékszünk a hatvani halotti anyakönyv 1849 áprilisában két tömegsírról tett említést.
1. 1849. április 2.: 4 magyar és 8 osztrák = 12 elhunyt személy.
Ez volt az a tömegsír, amelyet a korábbi helytörténeti irodalom összekötött a Radnóti téri síremlékkel. 2010 januárjában azonban kiderült, hogy a kapcsolat valószínűleg tévedésen alapszik, így a tömegsír a korabeli köztemetőben (régi temető) vagy esetleg Hatvan keleti határában volt megtalálható. A teóriát öt hónappal később megerősítette a Radnóti téri feltárás eredménye, mivel 10 – és nem 12 – holttestet emeltek ki a szakemberek.
2. 1849. április 6. (az egy nappal korábbi összecsapásra visszautalva): 3 magyar és 4 osztrák = 7 elhunyt személy. A helyszín ezúttal biztosan a régi temető volt.
A mai Radnóti téren 1904-ben felállított síremlék helyén korábban egy fakereszt állt. Az említett blog-bejegyzésben szerepelt, hogy a síremléket felállító helyi csoport vezetője, Biróczky Sándor levelet küldött a Hatvani Hírlap szerkesztőjének, amelyet az 1904. március 20-i lapszám le is közölt. Biróczky kifejtette, hogy az említett fakeresztet kihúzta eredeti helyéről (=Radnóti téri sírhely) és a régi temető azon régi sírhantjánál helyezte el, mely alatt 10 honvéd alussza örök álmát. Ezzel a 10-es számmal áprilisban nem tudtam mit kezdeni, ezért úgy gondoltam, hogy talán a köztudatban megmaradt kerekített szám lehetett, amely a fent említett két tömegsír valamelyikére vonatkozhatott. Nagyon úgy néz ki, hogy ebben az esetben tévedtem, és egy önálló objektumról lehet szó.
Gondolom az Olvasóban is felmerült, hogy a Biróczky által említett tömegsír (10 honvéd) és a június során feltárt sírhely (10 exhumált személy) között kapcsolatnak kell lennie, mivel nem valószínű, hogy a két számadat egyezése mögött a véletlen húzódna. Azonban mégsem olyan egyszerű a dolgunk, hiszen Biróczky határozottan állította, hogy a 10-es tömegsír nem a mai Radnóti-téren, hanem a régi temetőben volt megtalálható. Az ellentmondásra véleményem szerint egyetlen magyarázat adható: a hatvani köztudat megőrizte a 10 honvédot magába foglaló ’49-es tömegsír emlékét, azonban a pontos helyszín meghatározásába az idő folyamán hiba csúszott és tévesen a temető egyik közös sírhantjával azonosították.
Felmerül a kérdés: vajon mit gondolhattak 1904-ben, hány katonát temethettek el a mai Radnóti-téren 1849-ben? Konkrétumot nem tudunk mondani, de elképzelhető, hogy a halotti anyakönyv április 2-i bejegyzése már ekkor tévútra vitte a közvéleményt, és talán éppen ezért került téves dátum a síremlékre.
A Radnóti téren megtalált holttestek végleges száma más szempontból is fontos számunkra. Az egri Dobó István Vármúzeum történész, régész és restaurátor szakemberei elmondták, hogy a földből előkerült tárgyi leletek (pl. gombok) alapján valószínűsíthető, hogy kizárólag magyar katonák kerültek a sírba. Mint emlékszünk, az április 2-i hatvani ütközet során a magyar erők teljes vesztesége (sebesültek + halottak) 20 fő volt. A sebesültek száma általában meghaladja a halottak számát, vagyis utóbbi 10 főnél kevesebb lehetett. Másrészt nehezen képzelhető el, hogy az ütközet valamennyi hősi halottja egy olyan helyre koncentrálódott volna, ahová a harci cselekmények azon a napon nem terjedtek ki. Utóbbi tények szintén az április 5-i forgatókönyvet erősítik.
Létezhettek-e további tömegsírok?
Az április 5-i teória vissza-visszatérő kritikája a következő: az összecsapás során 58 huszár esett el, közülük öten kerültek a köztemetőbe, tíz személy holtteste pedig a Radnóti-téri tömegsírba, illetve Miskolczy Sándor kapitány sebesülten Aszódon hunyt el – vagyis összesen 16 huszár temetkezési helye ismert, de hová temethették a többi hősi halált halt huszárt?
A júniusi előadáson szó esett arról, hogy az összecsapás nem egy bizonyos helyre koncentrálódott, hanem több száz négyzetméternyi területen zajlott, a Zagyvától nyugatra. Valószínűleg a holttestek az összecsapás helyszínének különböző pontjain voltak megtalálhatóak, ezért elképzelhető, hogy a távolabb eső holttesteket szintén helyben, külön közös sírokban temették el, és nem szállították egy „nagy” közös tömegsírhoz. A szóba jöhető terület jelentős kiterjedéssel bír, amely magában foglalja a cukorgyár északi felét, a Radnóti teret, illetve a Népkertet is.
Csaknem száz évvel később, az 1939-1940-es nagy árvizek okozta károk miatt a cukorgyár vezetősége új raktárépületek építése mellett döntött, amelynek munkálatai során emberi maradványokra bukkantak:
Csontvázak kerültek elő a hatvani cukorgyárban építkezések alapozási munkálatai közben. A rendőrségi szakértő megállapította, hogy a csontvázak mintegy száz éve kerülhettek a földbe, alapos tehát a gyanú, hogy a szabadságharc hősi halottai lettek annak idején ott eltemetve.
(Hevesvármegye, 1940. június 12.)
A hatvani cukorgyárban most folyó alapozási munkáknál ásás közben csekély mélységben több csontvázat találtak. A rendőrségnek tett bejelentésre kiszállás volt, mely megállapította, hogy több mint száz éve kerültek a holttestek földbe. Vagy temető lehetett az ásás színhelyén, vagy pedig a hatvani 1849-es csata hősi halottai vannak ott eltemetve. Minthogy bűntény nem látszik fennforogni, eljárás nem indult.
(Hatvan és Járása, 1940. június 16.)
Sajnos a rendőrségi szakértő jelentése, illetve az esetleges későbbi vizsgálatok iratanyaga nem áll rendelkezésünkre, azonban elképzelhető, hogy 1940 júniusában egy másik április 5-én keletkezett tömegsírt találták meg, biztosat azonban sohasem fogunk tudni.
Szintén jogosan vetődhet fel: miért éppen a Radnóti téri sírhalmot őrizte meg a hatvani köztudat évtizedeken keresztül? Választ erre sem tudunk adni, csak egy hipotézist: a sírhely egy rendkívül forgalmas helyen, éppen a korabeli Pest-Hatvan országút és a Prépost-malomhoz vezető út találkozása mellett helyezkedett el, amely hozzájárulhatott ahhoz, hogy sírhely a kollektív emlékezet része maradjon.
Miskolczy Sándor halála
Röviden térjünk vissza Miskolczy Sándor kapitányhoz, aki az április 5-i összecsapás során súlyos sebesüléssel esett császári fogságba, majd Aszódra szállították, ahol a császári haderő ki- és a magyar csapatok bevonulása után halt bele sérüléseibe. Egy másik blog-bejegyzésben Miskolczy halála időpontjául április 6-át adtam meg, egy későbbi visszaemlékezés alapján. Közben kezemben került a kitűnő aszódi helytörténész, Asztalos István 2004-ben megjelent monográfiája (Kisváros a Galga mentén: Aszód város története 1944-ig), amelyben a szerző – az aszódi evangélikus egyházközség 1849. évi halotti anyakönyvére hivatkozva – Miskolczy halálának időpontjául április 13-át jelölte meg. Az adat helyességét illetően nem merült fel kétség, mivel azonban a forrásokat különleges érzés eredetiben látni, Bakos András barátommal átszaladtunk Aszódra és megtekintettük, illetve lefényképeztük az anyakönyv vonatkozó bejegyzését.
Miskolczy Sándor, ref[ormátus] vall[ású], 23 éves, Miklós huszázezredbeli kapitány, született Váradon, Bihar megyében, meghólt Aszódon.
Hatvannál történt csatában kapott sebeiben meghalt.
32.: az anyakönyvi bejegyzés sorszáma; 13.: a halálozás napja; 15.: a temetés napja.
(Forrás: Aszódi Evangélikus Egyházközség Gyűjteménye, Halotti anyakönyv-1849)
Miskolczy Sándor síremléke - néminemű növényzettel kiegészülve - az aszódi temetőben:
(Forrás: www.aszodinfo.hu)
... illetve egy másik, amelyen a sírfelirat is látszik.
(Megjegyzés: Miskolczy Sándor sorsával egy későbbi bejegyzésben is foglalkoztam.)
Összegzés
Sok mindenről esett szó az elmúlt több mint fél év során, és az új érdeklődőknek nem lehet könnyű eligazodni a sírhely 161 éves történetében. Ezért a jelenleg rendelkezésre álló adatok alapján röviden összefoglaljuk az eddig leírtakat, megfogalmazva a legvalószínűbb forgatókönyvet.
Három nappal az 1849. április 2-i győztes hatvani ütközet után, április 5-én lovassági összecsapásra került sor a magyar 9. (Miklós) huszárezred és a császári csapatok között, amelynek helyszíne a Zagyva jobb partja, vagyis a mai Radnóti tér és környéke volt; ez a terület 1849-ben Hatvan mezőváros lakatlan külterületét képezte. Az összecsapás hadászati jelentőséggel nem bírt, azonban jelentős számú magyar áldozatot (58 fő) követelt. Az elesettek közül Csataffy Ferenc főhadnagyot, Kornya Péter közvitézt a hatvani régi temetőben helyezték örök nyugalomra. Ugyanitt egy közös sírt hoztak létre, amelybe 3 magyar és 4 császári katonát temettek el. A harctéren maradt huszárok többségének holttestét nem hozták be a városba, hanem az összecsapás helyszínén valószínűleg több sírban hantolták el, amelyek egyike tíz huszár nyughelyéül szolgált. (Miskolczy Sándor kapitány az összecsapás során szerzett sebesülései miatt április 13-án, Aszódon hunyt el.)
Az említett hatvani sírhelyet a helyi köztudat évtizedeken keresztül számon tartotta. A sírhely létére alapvető bizonyságot adott id. Homonnay Szilárd hatvani jegyző 1864-ben kelt jelentése, amely pontosan adta meg a sírhely keletkezésének dátumát és földrajzi elhelyezkedését.
A sírhalmot egy kisebb fakereszt jelölte, mígnem az 1890-es évek elején közadakozás indult meg Hatvanban, amelynek célja a hősök emlékéhez méltó síremlék felállítása volt. A több mint egy évtizedig tartó gyűjtés nyomán a síremléket végül 1904. március 15-én avatták fel, amelyre azonban tévedésből április 2-i dátum került; oka: a századforduló időszakára a hatvani köztudatból kiesett az április 5-i összecsapás ténye, és kizárólag a győztes április 2-i hatvani ütközet emléke maradt meg. Az objektum a kiegyezés időszakától kezdődően 1936-ig a március 15-i városi ünnepségek egyik állandó színhelyéül szolgált. A II. világháború után a sírhely múltja fokozatosan kiszorult a hatvani köztudatból, mindössze a város történetével foglalkozó, valamint a sírhelyet ápoló személyek ismerték keletkezésének körülményeit.
A síremlék 105 éven keresztül – 1904. március 15-től 2009 novemberéig – állt egyazon helyen, majd az új hatvani autóbusz-pályaudvar építésének kezdetekor elbontásra került. Az előzetes történeti kutatások eredményét utólagosan igazolva, 2010. május 20-án – némi szerencsének köszönhetően – munkagépek „találtak rá” a sírgödörre és az itt eltemetett huszárok földi maradványaira, amelyek exhumálása június első felében történt meg. Az újratemetésre és a síremlék ismételt felállítására 2010. szeptember 29-én került sor az óhatvani temetőben.
Az 1849. április 5-i lovassági összecsapás sírhelyei közül jelenleg három ismert:
1. Az újratemetett tíz honvéd díszsírhelye az óhatvani temetőben.
2. Csataffy Ferenc főhadnagy egyéni sírja az óhatvani temetőben (2. parcella, 1. sor), amelyet a régi temetőből hoztak át az 1930-as évek során.
3. Miskolczy Sándor kapitány egyéni sírja az aszódi temetőben.
A régi temetőben létrehozott tömegsír és Kornya Péter közvitéz egyéni sírja ma már nem található meg, valószínűleg a régi temető felszámolásának estek áldozatul.
Nagy Nándor
Hatvanban egyelőre nem rendőrkapitányságot, hanem kisebb szervezetet igénylő kirendeltséget hoztak létre. A hatvani kirendeltség megszervezésével és vezetésével Révász József egri rendőrfogalmazót bízták meg, akiről a Hatvan és Járása című hetilap 1920. augusztus 1-én így írt: „A magyar kir. államrendőrség augusztus 2-án délben vonul be ünnepélyesen Hatvanba és átveszi a rend és közbiztonság feletti őrködést. A rendőrség teljes katonai fegyelme tiszta magyar hazafias szelleme s Révász József rendőrparancsnok puritán egyénisége és fiatalos munkakedve garancia arra, hogy az új rendőrség működése áldást hozó lesz minden téren.”