Hatvan története

A Hatvan-Kecskemét csatorna terve

2013. május 10. - Nagy Nándor
 
Hatvan előnyös földrajzi elhelyezkedése nyomán számos lokális sci-finek tűnő elképzelés merült fel a múltban, mint például a korábban ismertetett megyeszékhelyi státusz terve. A mostani bejegyzés tartalma azonban mindent felülmúl, hiszen kevesen hinnék el, hogy készült, sőt kiadásra került egy olyan tervezet, amelynek megvalósulása esetén Hatvanból gőzhajóval, Kecskemét és Szentes érintésével egészen az Al-Dunáig, és azon keresztül közvetlen a Fekete-tengerig lehetett volna eljutni. Mindez nem egy szélsőséges lokálpatrióta, de nem is valamiféle kistérségi Münchausen-báró fejéből pattant ki, hanem egy racionálisan gondolkodó kitűnő német mérnök íróasztalán született meg.
 
Előzmények
 
A XIX. század utolsó harmadában kezdődött meg a küzdelem a Zagyva normális mederbe való tereléséért, de az országos viszonyokat tekintve az igazi nagy falat a Tisza szabályozása volt. Vásárhelyi Pál halála (1846) után a folyamat irányítását Pietro Paleocapa velencei vízügyi mérnök vette át, aki azonban egy csökkentett költségvetésű terv alapján, több helyen módosította Vásárhelyi korábbi elképzeléseit. Az alapvetően a Tisza átvágására és a gátépítésre épülő munkálatok a kiegyezés (1867) után rendszertelenül, valódi központi irányítás nélkül zajlottak.
   Ebben az időben érkezett Magyarországra Heinrich Hobohm – a korabeli szokások szerint „magyarosított” nevén, Hobohm Henrik –, aki a szakminisztériumtól 1872. június 28-án kapott előmunkálati engedélyt az Alföldre és a Tiszára vonatkozó vizsgálataihoz.
 
(Heinrich Hobohm élettörténetéről pontos adatokat sajnos nem sikerült beszereznem. Valószínűsíthető azonban, hogy egy 1957-es családtörténeti tanulmányban szereplő úriemberrel, Heinrich Christian Konrad Hobohm-mal azonosítható, aki 1836. április 18-án született az alsó-szászországi Twieflingenben, és 83 éves korában, 1919. március 19-én hunyt el Schöningenben.)
 
Hobohm az átvágás/gátrendszer szerint történő folyamszabályozás ellen foglalt állást, és a valódi megoldást egy kiterjedt alföldi csatornahálózat létrehozásában látta. Nézete szerint a Paleocapa-féle Tisza-szabályozás elhibázott lépés volt, mivel a töltésrendszer bizonytalan védelmet nyújt az ismétlődő árvizek ellen. Ezután néhány évre Ázsiába utazott, majd visszatérte után döbbenten tapasztalta, hogy „hangoztatott tanaim a csatornázási rendszer alkalmazásáról mint a pusztában a szó maradtak.” A rendszertelen folyó-szabályozás miatt bekövetkező 1879. évi nagy szegedi árvíz kapcsán Hobohm szintén korábbi kritikájának és saját elméletének helyessége mellett érvelt.
 

Elképzeléseit 1873-ban és 1877-ban írásba foglalta, majd ezeket újragondolva és kiegészítve adta ki nagyszabású tervezetét 1888-ban, Az Alföld csatornázása / Die Canalisierung des Alföld címmel magyar és német nyelven, Budapesten, illetve Bécs városában, 61 oldal terjedelemben.
 
Hobohm_előlap v3.1.jpg 
 
A tervezet dióhéjban
 
Hobohm kiindulási pontja a következő volt: a korabeli Alföld területének csak 12%-a rendelkezett kifejlett folyamrendszerrel, 35%-át árvíz és elmocsarasodás veszélyeztette, 53%-a viszont állandó vízhiányban szenvedett. Elképzelése szerint a komplex problémakör csak úgy oldható meg, ha az áradást okozó vízmennyiséget mesterséges eszközökkel a vízhiányban szenvedő térségekbe irányítják. Az ármentesítés és a mesterséges öntözés lehetőségének megteremtése mellett Hobohm szerint érdemes a terveket úgy elkészíteni, hogy a csatornák egyúttal hajózásra alkalmasak legyenek.
    A tervezet alapvetése, hogy tökéletes védekezés a Tisza tehermentesítésével lehetséges, ezért egy olyan hatalmas, „párhuzamos” Tiszának beillő övcsatornát, és ehhez kapcsolódó csatornarendszer kiépítését vázolta fel, amely a hegyekből lezúduló vizek jelentős részét felfogja, és levezeti az aszályos területekre, vagy közvetlenül a Dunába.
 
   Jöjjön először a kattintással nagyítható összefoglaló térképvázlat, amely első ránézésre kissé bonyolultnak tűnhet, de hamarosan világossá válik minden. (… egyébként sem volt szívem darabokra szedni.)
 
Dia1_v2.GIF
 
A tervezett csatornahálózat a következő alkotórészekből állt volna össze:
 
1. Az említett 493 km hosszú övcsatorna (főcsatorna), amely a Tiszától keletre, az Erdélyi Középhegység nyugati lankái mellett, majd a Bánságot átszelve haladt volna egészen a Dunáig, a Margitta-Nagyvárad-Temesvár-Palánka vonalon. A főcsatorna többek között keresztezte volna a Körös-folyókat és a Marost, amelyek fölös vízkészletét szintén átvállalta volna.
 
2. A 246 km hosszú összekötő hajózócsatorna, amely a Tisza szentesi partjáról kiindulva Makó-Nagykikinda mellett haladva Opovánál találkozott volna a Tiszával előzetesen egyesült Dunával.
 
3. A főcsatorna és az összekötő csatorna között 7 hajózó- és öntözőcsatorna (I-VII.) ágazott volna ki, amelyek az áradásból adódó vízmennyiség tárolására szolgáltak volna. A főcsatornából a vizet csak abban az esetben eresztették volna le a Dunába, amennyiben az említett öntözőcsatornák elegendő vízzel látták volna el az Alföld vízhiányos területeit. A hét mesterséges meder közül a II-III-IV. sorszámúak a Tiszáig kerül volna meghosszabbításra.
 
4. Budapest-Szentes összekötő csatorna, amely a 2. pontnál említett csatornához csatlakozott volna, így megteremtve a főváros és az Alföld közvetlen vízi összeköttetését. No, és itt jön a képbe Hatvan. Ugyanis a Budapest-Szentes csatornát valahonnan táplálni kellett, amelyre a Budapest-Ipoly mellékcsatorna különböző műszaki okok miatt alkalmatlannak bizonyult. A B-terv a Zagyva vízgyűjtője lett.
 

Dia2.GIF

 
A Hatvan-Kecskemét csatornaág (5.)
 
Hobohm ismerte a Zagyva szeszélyes természetét: a száraz nyári hónapok során a folyó gyakorlatilag eltűnik, lassan csordogáló patakocskává szűkül össze, amely aligha segíthette volna a szentesi csatorna vízellátását. Úgy vélte azonban, hogy a Zagyva medrében a víz időjárástól független mindig folydogál, azonban nem a felszínen, hanem az áteresztő talajban láthatatlanul folyik le. Ezért a vízgyűjtő laposok mélyebb pontjait szádfalakkal kívánta megerősíteni, amely meggátolja a víz „láthatatlan” elfolyását, így a szükséges mennyiség felduzzaszthatóvá válik, majd a tápcsatornákba szállítható.
   A csatorna Hatvantól délre, körülbelül a Hatvan-Szolnok vasútvonal Zagyva-hídjának térségéből indult volna. Itt fogták volna fel a Zagyvából a csatorna táplálására szolgáló vízmennyiséget.
 
Dia3.GIF
A Zagyva mellett a Galga és a Tápió vize szintén a csatornába ömlött volna, és ha ez sem lett volna elég, akkor „csekély összeg” révén a Gyöngyös patak és a Tarna vizét egyszerű árokban szintén a tápcsatornába vezették volna. (Az összes mellékvizét elvesztő Zagyva ebből a meccsből nem jött ki volna ki jól…)
   A 120 km hosszú csatorna déli irányban haladva elhaladt Kecskemét, Nagykőrös, Cegléd és Nagykáta mellett, és a Budapest-Szentes csatorna 116. km-nél ért volna véget. A mederfenék mélysége a hatvani fakadásnál a tengerszint feletti 113,3 méter, a kecskeméti torkolatnál 112,1 méter, általános esése pedig 1,2 méter lett volna.
   Bár a Hatvan-Kecskemét közötti szakasz a csatornarendszernek csupán az egyik mellékágát képezte, Hobohm mégis úgy vélte, hogy érdemes már eleve hajózhatóvá tenni, így talán befektetőket is könnyebb lesz találni. A szállítandó áruk felvétele és a keresztező vasútvonalakhoz való csatlakozás végett 7 km hosszú vasúti sínek lefektetésére lett volna szükség.
 
 
A tervezet sorsa
 
Hobohm öt évre saccolta a teljes csatornahálózat kiépítésének időtartamát, de a Budapest-Szentes és a Hatvan-Kecskemét szakaszok átadásához két évet is elegendőnek tartott. A szumma-költség 105 millió korabeli Ft-ot tett ki, ebből 13,5 millió Ft jutott volna a Budapest-Szentes/Hatvan-Kecskemét szakaszokra. Nem kell szakembernek lennünk ahhoz, hogy belássuk, igencsak grandiózus tervezetről beszélünk, még napjaink léptével is (sőt, azzal pláne...). Talán a költségvetésre szükséges pénzösszeg még előteremthető lett volna, azonban Hobohm kritikusai szerint az övcsatorna, és a Hatvan-Kecskemét mellékág hosszú távú gazdaságos és ésszerű üzemeltetését nehezen lehetett volna a hétköznapi gyakorlatban elképzelni.
 
Nagy Nándor
 
Hobohm tervezete mellett felhasznált irodalom:
A Duna-Tisza csatorna: a csatorna története és irodalma. Szerk. Lampl Hugó, Hallóssy Ferenc. Budapest, 1947.
 

 

Hogy volt, hogy van - Hatvan (III.)

Az egykori Bástya-sarok és a régi benzinkút

 
Az egykori Bástya-sarok és a régi benzinkút
 
Eddig is sokat köszönhettünk a Hatvani Magnósklub fotóarchívumának, jelenlegi bejegyzésünk azonban még ötlet szintjén sem merülhetett volna fel utóbbi nélkül.
   Maradunk a Papagáj-házaknál, amelyek a mai napig régi helyükön állnak, ellentétben az előttük húzódó útszakasszal, amely igen jelentős változásokon ment keresztül az utóbbi évtizedek során.
 


Nagyobb térképre váltás

 
 
A régi út és az S-kanyar
 
A bevezető fényképpár nagyjából a mai Bástya/Grassalkovich saroknál, a belváros felé tekintve készült (a zebra közepén álltam meg a kattintás erejéig). Tőlünk balra a Postasor régi házai, szemben a kastély „kupolája”, jobbra pedig a páros számsor manapság is aktív házai. A jelenlegi állapotokkal szemben előttünk nem a főút, hanem egy parkocska látható, amelyen valami ügyködés zajlik éppen. Mellette a régi, szűkre szabott 3-as út halad jól látható világos vonalon, amely a mai főút területének csak egy részét fedte le.
 
01_Búzavirág előtt 1953 k egyesített v4.3.jpg
A mai, nagyjából nyílegyenes nyomvonal helyett akkoriban kisebb szlalomversenyre  volt szükség, hogy az ember eljusson a korabeli Zagyva-hídhoz. A köznyelv által S-kanyarként becézett útszakasz remekül megfigyelhető a hatvani képeslapos könyvből kölcsönzött, 1936-ban készült felvételen. Viszonyítási pontjaink:
1: sarokház erkéllyel (ma pénzintézet), a Postával szemközt;
3: a szóban forgó parkocska, amely mentén egy fehér színű személygépkocsi várakozik éppen..
 
S-kanyar_02.02.3.jpg
A nagy átváltozás 1953-1954 tájékán történt, jóval a Papagáj-házak átadása (1959) előtt: a parkocska helyén parkolót hoztak létre, amely egyúttal a távolsági buszmegálló szerepét is átvette, egészen a régi buszpályaudvar üzembe helyezéséig (1958).
 
vegyes menetrend 1955 v2.jpg
Sem a busz, sem az autó nem megy magától, így a sarkon, ugyancsak az '50-es évek elején, közvetlenül a főút mellé egy benzinkutat is telepítettek. 1959 derekára elkészültek a Papagájok, az építkezés azonban a benzinkút és a parkoló létét nem veszélyeztette.
 
Búzavirághoz.gif
 
Benzinkút szemből
 
Az alábbi fényképen a régi benzinkutat láthatjuk, valamikor az 1960-as évekből, illetve a 2013. évi hűlt helyét. A kép jobboldalán egy korabeli taxi kúszik be. (A térítéses személyszállítás nem a szocialista korszak vívmánya volt, már az 1920-30-as évekből több hatvani fuvarozót ismerünk.)
 
02_012 (3) benzinkút egyesített v3.1.jpg
 
A fényképész tett pár lépést jobbra, a Kossuth tér felé, és ismét kattintott:
 
03_028 (2) - benzinkút_1.JPG
 
 
Benzinkút felülnézetből
 
Nagyszerű látószöget talált a Papagáj-házak egyik ablakában vagy erkélyén: láthatjuk a macskaköves útszakaszt, személygépkocsival és néhány remek kis motorbiciklivel, amelyek gazdájukra várakoznak, illetve egy úr egy hölggyel éppen indulni készül. Ne kerülje el figyelmünket a főutat szegélyező egykori legendás fasor középen álló tagja sem.
 
04_091-1 benzinkút v2.JPG
 
Klassz lett volna egy 2013-as felvételt mellé rakni, de nem volt szívem felcsöngetni a házat – ki tudja hány lakást kellett volna végigjárni a tökéletes kameraálláshoz.
   Nem tréfadolog ez, ugyanis a nézőpont megtalálása a következő fénykép esetében is igen nagy kihívás lenne, hiszen egyetlen olyan részlet sincs, amely a mai állapotokkal megegyezne. Nézzük, mi micsoda:
1: régi Búzavirág;
2: a régi országút előbbi mellett elhaladó szakasza, a korabeli Zagyva-híd felé irányába. Ma ez a DISZI előtti parkoló.
3. A Bástya utca 1968/69-ben felszámolt szakasza.
4. Az 1973-ban elbontott hatvani malom elővédje.
Szaggatott vonallal a mai Grassalkovich/Bástya sarok mellett található gyalogátkelőt jelöltem. Idősík-összecsúszás esetén a benzinkutas fülkéje a zebra közepén állna. (Ajánlom egy korábbi bejegyzésnél mellékelt 1966-os helyszínrajzot is.)
 
felül2_v2.jpg
 
 
A végítélet
 
Több korábbi bejegyzésnél említettük már, hogy a '60-as évek közepén döntés született a szóban forgó terület jelentős átalakításáról, amely nyomán 1969-re kialakult a ma is látható állapot:
- a főút nyomvonalát áthelyezték;
- új közúti Zagyva-híd épült, új helyen;
- a régi Búzavirágot, a benzinkutat és a parkolót felszámolták.
Kiegyenesítik és szélesítik a városon áthaladó főútvonalat, útban van a benzinkút és a Búzavirág is. De mindkettő helyett korszerűbbet és jobbat építenek.
(Népújság, 1966. szeptember 4.)
A hiánypótló új benzinkutat Újhatvan kapujában, a Rákóczi út elején (vagy végén, nézőpont kérdése) hozták létre, utódja ma is üzemel. A fényképen Turza Imrét láthatjuk, aki valószínűleg már a régi benzinkútnál is dolgozott.
 
Népújság 1968.10.24. v2.JPG
Végül a régi benzinkút érzelem-mentes nekrológja 1969 júliusából:
Pest felől széles országúton érkezünk Hatvanba. Korszerű, új híd ível át a szeszélyes Zagyván. A város közepén ne keressük a régi benzinkutat, a helyét is betemették, arra szélesítették az utat.
(Népújság, 1969. július 10.)
Nagy Nándor
 

Hogy volt, hogy van - Hatvan (II.)

A Postasor és a Papagáj-házak

 
A Postasor és a Papagáj-házak
 
A februári hangulatú húsvétra végre befutott sorozatunk II. része. A késlekedés hátterében a Búzavirág-bejegyzés folyamatos frissítése és a lustaság mellett egy örvendetes fejlemény áll: egyre-másra érkeznek a régi fényképek, amelyeket érdemes az ömlesztett megjelenítés helyett bizonyos rendezettségi elvek alapján közreadni, a struktúra kialakítása azonban némi időt és agysejtet igényelt.
(Zárójelben jegyzem meg, hogy a városrészekkel kapcsolatos kérdőív egy hétig még aktív, kérem, aki eddig kihagyta, töltse ki - minden válasz számít! Köszönöm.)
 
   Búcsút veszünk tehát szeretett Búzavirágunktól, de nem megyünk messzire, csak a Bástya utca/Grassalkovich út sarkáig, ahonnan kiindulva a Thurzó utcáig húzódó házsort, vagyis a Papagáj-ház(ak)tól a Postáig tartó szakaszt vesszük szemügyre.
 
Házsor ma v2.jpg
 
1. Felvezetés
 
Ahogyan a főút számtalan néven szerepelt az elmúlt száz évben, a házsornak is több „félhivatalos” elnevezése akadt régen, mint Papagáj-sor, Postasor, illetve Bazársor. Utóbbi címke magyarázatra szorul: 1958, illetve 1969 előtt itt, vagyis a Vörös Hadsereg útján hagyományos földszintes házak húzódtak, amelyekben főként kisiparosok, kiskereskedők kínálták a nagyközönségnek portékájukat, illetve szolgáltatásaikat. Körülbelül olyan hangulata lehetett, mint a főút másik oldalán ma is álló, páros házszámú, hasonló funkcióval rendelkező házsornak, amelynek kétharmada szerencsésen elkerülte a felszámolást.
   A régi Bazársor sorsának hátterében – a régi Búzavirággal ellentétben – nem a főút áthelyezése, hanem egy háromnegyed évszázados problémát orvosolni kívánó megoldási kísérlet állt. Hatvanban a helyszűke már a 1880-1900 közötti népességrobbanás időszakában gondot okozott. Nemcsak a település önkormányzata, hanem a vasút, és a cukorgyár is számos jelentős erőfeszítéseket tett a férőhelyek növelése érdekében, de a kereslet és a kínálat sosem került egyensúlyba. Az 1944. szeptember 20-i bombatámadás, majd két hónappal később a város ostroma nyomán számos ingatlan sérült, vagy semmisült meg, amely tovább nehezítette a helyzetet.
    A szocialista iparosítás következtében az 1950-es években újabb beköltözési hullám vette a kezdetét, ezért a helyi tanács lakásépítési program elfogadása mellett döntött. Hatvan frekventált, belvárosi utcáiban üres telek nemigen akadt, így a tervekben szereplő új, több emeletes ingatlanokat elsősorban a régi, földszintes házak helyére kívánták emelni. A több hullámban zajló folyamat következményeként a lakásmizéria csökkent, azonban a város jellegzetes, túlzás nélkül állíthatjuk történelmi házsorai eltűntek, emlékük legfeljebb régi képeslapok és fényképek segítségével időzhetőek meg.
    Az első bontás-építés hullám a Postasort érintette, amely során két részletben (1958, 1969) a Posta-palota kivételével a teljes házsort felszámolták. A visszatekintés lehetőségét elsősorban Doktay Gyulának köszönhetjük, aki megsejtette, hogy fél évszázad múltán sokakat érdekelnek majd a város eltűnt épületei, így közvetlenül a dózerolás előtt lefényképezte a bontásra ítélt házakat. (A felvételek a városi múzeum által őrzött Doktay-hagyatékban találhatóak meg).
 
 
2. 1958-1959: a Papagáj házak építése (Grassalkovich út 7-11.)
 
A főút Bástya és Thurzó utca melletti szakaszán 1958 előtt hét ház volt megtalálható, amelyek közül 1958-ban négyet bontottak le. A Bástya-sarok utáni első két házról sajnos nem maradt ránk fénykép. Doktay Gyula alábbi felvétele a harmadik házzal „kezdődik”, amelynek tetőszerkezetét ekkora már lefejtették. A negyedik épületből csak a kerítés romjai láthatóak. Doktay feljegyzései szerint ez volt az ún. Kondek-ház, amit Knau Gábortól vett meg a Kondek-család, amely „keskeny telken épült alacsony kis ház volt, utcára hentes üzlettel, kettő boltajtóval, egy ablakkal. A lakás az udvar felé volt. Megért a bontócsákányra.”
 
!!! Postasor 01b_03 egyesített függő.jpg 
 A Papagáj-építkezések még ebben az évben megkezdődtek, a segédmunkások mellett 11 kőműves dolgozott a projekten. Előzetes tervek szerint 1959 májusára fejeződtek volna be a munkálatok, azonban az utolsó simítások a június 18-i Népújság tanúsága szerint áthúzódtak nyári hónapokra.
 
1959.06.18. [3.] Papagáj-ház átadás előtt v4.jpg
A „Papagáj-ház(sor)” kifejezést nem a mérnökök, hanem a hatvani köznyelv találta ki, mivel az épület eredeti homlokzatát erőteljes sárga, piros és zöld színekkel festették le. A keresztelési folyamat nem éveket, hanem legfeljebb csak néhány hónapot vett igénybe, ugyanis a Népújság 1960. április 20-i hatvani tudósítása már ezt a terminus technicust említette, természetesen szigorúan idézőjelben.
 
 
3. 1959-1969: a Papagáj és Posta közötti interregnum
 
Az ötödik és a hatodik ház 1958-ban megúszta a bontást. Kérdéses, hogy eredetileg is így tervezték-e a szakemberek, mindenesetre különleges látványt nyújthattak a modern Papagáj-házak és az 1873-ban épített Posta között megmaradt régi földszintes, viszonylag jó állapotban lévő polgári házak, így az utcafront épületei három, jellegüket tekintve teljesen elütő stílust képviseltek tíz éven át.
    A hatvani közvilágítást először éppen ezen az útszakaszon vezették be, 1959. október közepén:
A megyeszékhely után Hatvanban is megjelentek az ÁVESZ szakemberei s nagy létrájukat ott tologatják a Vöröshadsereg útján. A járókelők körülállják a szerelőket s nagy megelégedéssel nyugtázzák, hogy most már az ő városukban is lesz neonvilágítás. Jelenleg egy rövid szakaszon, a Búzavirág étteremtől a postáig szerelik a neonlámpákat, de elkészül majd a Kossuth tér és a Lenin tér világítása is. A munkálatok elvégzéséhez 30 ezer forinttal hozzájárult a tanács is. Tegnap még magas létrájukról szerelték a lámpákat a villanyszerelők, de mikorra e sorok az olvasók elé kerülnek, fényárban úszik a Vöröshadsereg útja.
(Népújság, 1959. október 10.)
Sőt, a megyei lap az október 15-i fényképpel ellátott címlapján is beszámolt a munkálatokról. A fényképen tisztán kivehető a Posta és a baloldalon „belógó” Papagáj-ház közötti két túlélő földszintes ház.
 
1959.10.15. (1) Főút fénykép - vágott együtt v3.jpg 
Az átmeneti állapot megfigyelhető az 1961. május 1-ét felelevenítő bejegyzésben közölt fényképeken, mivel a felvonulókat éppen ezen az útszakaszon kapta le a fotóriporter.
    A Hatvani Magnósklub kimeríthetetlen archívumában szintén található egy remek fénykép: a háttérben láthatjuk a Posta oldalsó tűzfalát és mellette a két ház tetejét. A Papagáj-ház azonban sehogy sem akar belógni képbe – valószínűleg éppen az 1-4. házak lebontása után, de a Papagáj-házak felépítése előtt, tehát 1958-ban járhatunk. (Vagy nagyon rosszul lőttem be a horizontot.)
 
058 (2) főút vonuló v4.jpg
 
4. 1969-1970: a Grassalkovich út 3-5. sz. alatti társasház megépítése
 
A két megmaradt földszintes házat 1969-ben érte utol a balsors, a felvételek azonban szintén 1958-ban készültek. A baloldalon állt Balázs Imre portája, majd Mátyásy pék háza következett a posta mellett közvetlenül. "Komoly városias jellegű fehér sajtolt téglás homlokzatú, nagy, négyszögletes kétszárnyú kapuval, négy nagy ablakkal és üzlethelyiséggel bíró ház volt." - írta Doktay Gyula.
 
!!! Postasor 02 egyesített v4.jpg
 A lebontott házak helyére a mai is látható társasházat építették. Az építkezés 1970-es félkész állapotáról Doktay Gyula szintén készített felvételt.
 
!!! Postasor 03 v2 egyesített 03.jpg
 
Búcsúzásképpen ajánlom az egykor.hu Papagáj-sorozatát, amelyben két remek 70-es évekbeli fénykép található, a már elkészült teljes házsorról.
 
Nagy Nándor
 

 

süti beállítások módosítása